Boldog esküvő


2009. június 13-a, szombat délután fél 5-kor az Újpesti Városháza Házasságkötő Termében megjelent az ifjú pár: Deák Dóra balett művész, a Magyar Állami Operaház tagja, /az én első unokám/ és jegyese, Bán András, a több diplomás, – szerteágazó tudású, még a televíziós műsorvezetést is kipróbálta – nagyreményű férjjelölt.
Családtagok, hozzátartozók, barátok, barátnők népes csoportja kíváncsian várakoztak, mikor megérkezett az ifjú pár elegáns, régi típusú, nagy testű, fehér színű, csupa-virág Volvo kocsija és kiszállt belőle az álompár. Kedves, örömteli üdvözlések, a menyasszony csodálata, volt is mit nézni a házasulandók megjelenésén.
A vendégsereg – kevés kivétellel – külföldről érkezett, több országból, de túlsúlyban a Svéd Királyi Opera tagjai, táncművész kollegák, hisz nemrég még Dóri unokám is közéjük tartozott.

Megtörtént a házasságkötés ünnepi aktusa, örök hűséget fogadtak egymásnak, Kertész Péter színművész /családhoz tartozó/ Radnóti szép versének elszavalásával s lezárásával.
Igen előkelő, lélegzetelállító helyen volt a vacsora. Laci apu, András édesapja pohárköszöntője után én olvastam fel a nekik írt versemet, amely az írásom végén látható. Fiam feláldozta magát és eljött velem éjfél körül, de az ott maradottak hajnalig mulattak, táncoltak mezítláb.

Szép volt a kezdés 5 évvel ezelőtt. Megható volt látni Unokámon az ártatlan, őszinte, tiszta szerelem kibontakozását. Irulva-pirulva mesélt a Kedvesről, melyet azonnal versbe foglaltam, ahogy elsietett:

Virágok közt jár a lány,
Mind gyönyörű, valahány,
Szőke haja meglebben,
Egy pillangó megretten,
Szeme színe, mint az ég,
Szerelem-tűz benne ég,
Gondolata messze száll,
Kedves már őrá vár,
Hajába tűz egy virágot,
Átöleli a világot.

Budapest, 2004. július 9.

Tavaly nyáron tudtam meg a nagy hírt, hogy házasságot terveznek. Egy év várakozás. Soknak tartottam, minden történhet még ebben a rohanó, kegyetlen világban. De azért elkezdtem gondolkozni a nászajándékon, ami nagy fejtörést okozott. Annak idején, amikor Fiam, Deák Dénes balett művész elvette az édesanyját, a szintén balett művész Szendrei Mariannát, menyem részére egy balett-festményt készíttettem fényképről, melyen Ő látható az egyik szerepbeli partnerével. /Titokban arra gondolva, nehogy kidobják a még Miskolcon rólam készült balett festményt, melyet Faragó Zoltán festőművész alkotott./

Tavaly, november 19-én a véletlen jött segítségemre, amikor meghallottam a rádióban Schweier Rita, Élhető Világ c. műsorát. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola nehéz helyzetű, de tehetséges tanulóiról szólt a riport. Megszületett bennem a döntés: egy ilyen fiatallal készíttetek szobrot unokámról, inkább neki jusson támogatás az iskolán keresztül.
Telefon be a Rádióba és Kiss Bea segítségével eljutottam Schweier Ritához, majd tőle, a már említett iskola vezetőségéhez. Elindult a cél megvalósítása sok nehézséggel, próbálkozással, internetes kapcsolattal, mert én csak fényképeket tudtam küldeni, holott jó lett volna, ha modellt is áll az unokám. Ez lehetetlen volt, a távolság és a titok miatt.
Közben Kiss Bea készített velem riportot, melyet az előző adás folytatásaként Karácsony Szenteste délelőttjén viszont hallhattam a rádióban, ugyancsak félve, nehogy meghallják az unokámék.
Több hónapi eredménytelen próbálkozás után átadták a munkát egy másik tehetséges, 5. éves tanulónak, Kotormán Ábelnek, aki egy hét alatt produkálta a viasz-próbát, a balett-táncos Dóriról. Elküldték e-mailban a képet, hogy megfelel-e? Ekkor már kénytelen voltam elárulni, hogy miben mesterkedem, el is küldtem a képet, aggódva, várva, hogy mit fog szólni. Neki is tetszett. Megindultak az események, pénz átutalás, és a bronzba öntés előkészületei.
Izgalmas várakozások, napi kapcsolat e-mailekkel a munka állásáról. De hogy jön ide Pestre? Végre kaptam az értesítést, hogy délben érkezik Ábel a szoborral együtt a Keletibe és megkeres. Hát ez nem egyszerű, ide találni. Vendégfogadó állapotba hoztam magam és ételt készítettem, hogy vendégül láthassam. Már délután van, tűkön ülök, jövök-megyek, sehol senki. Estefelé telefon, Ábel anyukája: kocsival a fiáért ment, de gond lett az autóval, éjjel érkeznek Pestre, jöhetnek-e? Egyébként Szentendrére tartanak, ott laknak, kérdezem éhesek-e, mert itt a sok ennivaló, persze, volt a válasz, hisz nem is ebédeltek, reggel óta utaznak. Jöjjenek, akármikor, várok, mondtam bizonytalanul. Este 10-kor újabb telefon, már a Gyáli úton vannak, onnan hogy jöjjenek tovább? Uram Isten, a sötétben, el sem tudom magyarázni. Ezek egy hét múlva sem érnek ide, gondolom magamban, lemondóan. Hogy ide értek mégis éjfél felé, az a CSODÁNAK köszönhető. Úgy fogadtam őket, az elcsigázottakat – magam sem különb állapotban, – mint rég nem látott hozzám tartozóit. Etettem, itattam a kimerült anyát és fiát, akik igen jó benyomást tettek rám.

Végre! Itt a szobor, a valóságban! Gyönyörű, szép alakú balerina és felismerhető az unokám!

Nem akarom a szót szaporítani, de a szobor elkezdett penészedni, ami a napok múlásával feltűnően fokozódott. Gyors segítségkérés! Az anya, aki szintén művész, megnyugtatott, hogy a kész alkotást kb. két hónapig maguknál kell tartani, mert a különböző anyagok kicsapódása természetes és azt mindig tisztogatják. Megértettem, csak éppen már pár nap van az esküvőig.
Jöttek, tisztították, de csak penészedett, akkor én megfürösztöttem nagy igyekezettel, de akkor meg ott kezdett el penészedni, – hogy is mondjam, – illetlen helyen. Akkor elvitték, vissza- hozták. Imádkoztam: Istenem, szabadíts meg a szobortól! Végre, ez is elkövetkezett, és átadhattam.
Kívánom, hogy örüljenek neki, ne penészedjen tovább és legyen boldog a házasságuk.
De én, míg élek, nem felejtem el ezt az ajándékot!

Örömmel tölt el, hogy boldogok és már visszaértek nászútjukról, Ciprusról. És most álljon itt a hozzájuk írt versem:

Dóri és András esküvőjére

Ez a szép menyasszony, mikor megszületett,
A mi kis családunk fénylő csillaga lett,
Egyre nőtt, növekedett, nagy örömünkre,
Hamar elutazott más, világrészekre.

Elszállt repülővel távoli világba,
Így ment el tanulni, messze, Kanadába,
Először a tenisz, majd a balett-színpad,
Itt várta sok siker, mely csábító kínpad.

Öt éve májusban, volt egy találkozás,
Meglátott Valakit, ki volt ő? Hát András,
Láthatatlan erő, vonzást közvetített,
Nektek akkor éppen, találkozni kellett.

E fess, vonzó dalia, csábító nagy Ő,
Határozottsága, szinte lehengerlő,
Talpraesett, bátor, él a jég hátán is,
Okossággal győz, a lehetetlenen is.

Külhoni tájakon tanult és dolgozott,
Ki hinné, hogy egykor, pici gyermek is volt,
Kétezer négy tavasza meghatározó,
Két fiatal részére boldogság hozó.

Kedves Anyák, Apák, örökké aggódók,
A gyermekféltésben szüntelen vívódók,
Elhagyja szüleit és házastársa lesz,
Minden cselekvésért eztán felelős lesz.

Szüleiknek hála, ahogy dédelgették,
Jó útra terelve, szeretve nevelték.
Köszönet jár szintén, a környezetüknek,
Kik méltó társaik voltak szüleiknek.

Valamiért kapták, pont ezt a gyermeket,
Nem lehet uralkodni élete felett,
Mindenkor segítsék jó elgondolását,
Szeressék, tiszteljék az önállóságát.

Nos, hát itt a vége, ünnepi versemnek,
Kívánjuk: a földön, nagyon szeressenek,
Két csillag az Égről összetalálkozott,
A Mindenség Ura, legyen érte áldott.

Sok boldogságot kívánok szeretettel: Viola-nagyi

Budapest, 2009. június 13-ra

Budapest, 2009. június 30.

Farkas Viola

“Boldog esküvő” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Judit!
    A Te figyelmed felülmúlhatatlan! És, hogy az Üzenőfalra is kiírod, köszönöm, reklámnak sem rossz.
    Érdekes, hogy a Te Kislányodék is azon a napon kötöttek házasságot. Isten adjon nekik SOK BOLDOGSÁGOT és szeretetet, hűséget, egy életen át.
    Köszönöm, hogy rám találtál
    Szeretettel: Viola

  2. Kedves Viola!
    Nagy érdeklődéssel olvastam a cikkedet az unokád esküvőjéről. Az én kislányomnak is idén június 13.-án volt az esküvője, és tudom mennyi izgalommal és szervezéssel jár egy ilyen esemény. A nászajándék kérdése sem egyszerű, bár most divatba jött az, hogy az ifjú pár pénzt kér nászajándékba. A Te remek, különleges ajándékodat úgy gondolom senki sem tudná felülmúlni. Hiába a szerető nagymamáknak nincs párja!
    Utólag is sok boldogságot kívánok a fiataloknak!
    Judit

  3. Most sikerült elolvasnom e sorokat…
    Nagyon jó tudni, hogy még léteznek ilyen nagymamák; és nagyon jó azt érezni: szereti unokáját a nagyi, és igyekszik a szüleit is a szeretetre, de nem uralkodásra, az unoka szabadon, boldogan élésének támogatására buzdítani!
    Köszönöm ezt a cikket, s kívánok sokáig tartó boldogságot -mindannyiótoknak!

  4. [color=#ff66ff][b][center][u]Drága jó Viola ![/u]
    [/center]
    — Valóban különös, és nem mindennapi beszámolót küldtél be , – szinte részletes bemutatásában a történteknek….
    — Amire te képes vagy – az egyenesen felülmúlhatatlan….

    Szívből gratulálok egy boldog [i]nagymamának[/i], és –
    Rajtad keresztül a csodálatos Arának ill. az ifjú párnak….
    A verseket , amiket írtál alkalomhoz illek és csodálatosak …

    — Töltse el – Szívüket – sokáig a béke, és a szeretet összetartó ereje-….
    [/b][/color]

    [color=#0099ff][center]Szeretettel ![/center]
    – keni – ki barátod ![/color]

  5. Kedves Viola!
    Nagyon szép amit írtál, és a Hozzájuk írt versed is tetszik.
    Én azt hiszem, kevés ilyen nagymama van a világon.
    Unokádat úgy szereted, mintha a saját gyermeked volna, vagy talán még jobban is!!!!

    Üdv. Torma Zsuzsanna
    :):):)

  6. Drága Viola!

    Ez sem véletlen, hogy én ezt a gyönyörű Esküvői cikket találtam ma meg először. Ugyanis anno 1992.jún. 13.-án volt az én "nagyreményű" és csodás esküvőm is….Rá pont öt évre született a lányom után a kisfiam, mert én így rendeltem:)

    Nagyon szép emléket készítettél Dóri unokádnak és párjának, hisz ennyi utanájárassal és különleges nászajándékkal-gondolom más nem "bajlódott" -lepted meg őket. Ha lenne nagymamám ilyet szeretnék, de sajnos már évekkel ezelőtt meghaltak.

    Kívánom én is, hogy hosszú boldogságban legyen részük, és általuk az egész családnak!
    Szeretettel: maja

Szólj hozzá!