Érzések nélkül is ugyan úgy fáj!

Összes megtekintés: 97 

\'\'

Na igen! Ugye milyen fura ez a kettősség? Pedig mi ilyet is tudunk. Hát igen, emberek vagyunk.
Valójában erre csak az képes, aki még megmaradt érző embernek. S nyilván itt most azt említem, amikor valakihez, valamilyen érzéssel kötődtünk, amiről úgy gondoltuk, hogy elég mély érzelem ahhoz, hogy tovább vigyen vele a következő szintre. De valamiért a haladásunk megreked és nem érezzük a késztetést, hogy küzdjünk érte. Nyilván ez a figyelmeztető hiány, valaminek az okán alakul ki az emberben, amit lelkünkben, nagyon mélyen érzünk is talán, csak még nem akarjuk elfogadni, mert új a helyzet, s azt reméljük csak az ismeretlensége folytán képzelgünk. S adunk neki kiforrni való időt! De a kis jelzés bennünk nem szűnik s már egyre jobban tudjuk, itt nem szabad tovább folytatnunk.
Ez egy nehéz helyzet, főleg akkor, ha a másik konkrétan nem gázolt bele a lelkünkbe, de mégsem azt adja, ami minket megnyugtatna. Valami ott bent int minket és figyelmeztet. Ilyenkor nem szabad másra koncentrálni, csak a belső vezetésre és bármennyire fáj is, az illetőt útjára kell bocsájtani. Mert ő nem a mi emberünk. Elengedjük és megéljük, hogy ha nem is volt olyan mély vele ami egy időre hozzá kötött, de mégis kicsit megismertük egymást, hogy igen van ilyen, nekünk a búcsúzás ugyan úgy fáj, mint annak akit elengedünk…..

Maradok tisztelettel
Filó Margó

Szólj hozzá!