A legutóbbi felmérések és statisztikai adatok ismeretében láthatjuk, hogy a népességfogyás Magyarországon tragikus mértéket és sebességet ért el. E helyzet és állapot kialakulásának okait vizsgálva egyszerű logikai alapon mindenki számára világos, hogy a népességfogyás folyamata a korábbi évtizedes politikájának baljós eredménye.
Ez a politika vezetett a mai tragikus helyzet kialakulásához. Nyilvánvalóvá vált, hogy a társadalom, az állam beavatkozására van szükség ebben a kérdésben. A népességfogyás és a népességen belüli kormegoszlás kedvező arányinak negatív irányba történő eltolódása komoly gazdasági problémát is okoz. Gondoljunk a munkában aktívak és inaktívak arányára.
Azt is könnyű belátni, hogy a kérdés megoldása nem megy egyik napról a másikra. Igen összetett, és egymással összefüggő kérdéseket kell rendezni, és ezzel egyidejűleg célirányos, egymásra épülő intézkedéseket kell hozni.
Mik lehetnek a probléma megoldásának eszköze, melyek, ha nem is azonnal, de hatékonyan és hosszú távon alkalmazva megfordítják a fogyási tendenciát.
Az egyik ilyen fontos eszköz a családok, a gyermekvállalás támogatása a családi pótlékkal, adókedvezménnyel, tanulmányi támogatásokkal. Felvetődik azonban, hogy ez és az ehhez hasonló gazdasági ösztönzők, támogatások elegendőek-e? Megoldja-e ezt a vitathatatlanul bonyolult rendszert a támogatások sokfélesége?
Nézzük egyrészről a fiatal nők anyaságvállalási kedvét. Ma a 20-30 éves nők szülési szándéka nemigen jellemző, az első szülések ideje kitolódott. Különösen a dolgozó, középosztálybeli diplomás és nem diplomás nők körében figyelhetjük ezt meg. Divat lett a szingliség, mint a független nő jelképe. A mindenek feletti karrierépítés igénye háttérbe szorítja a gyermekvállalást, vagy olyan terheket ró az anyákra, melyet csak egészségük, lelki állapotuk rovására tudnak elviselni. Az anyagilag kiegyensúlyozott körülmények között élő családokban mennyi ideje lehet a dolgozó anyának és apának a gyermekekkel való foglalkozásra, a közös programokra, együttlétekre, mely a felnövekvő generációk számára alapvetően fontos. A gyermek személyiségét, testi és főleg lelki fejlődését egészen az iskolás korig alapvetően a család és ezen belül a szülők, az anya személye határozza meg. Az olyan családban, ahol a gondoskodás abban merül ki, hogy a gyermeket anyagi oldalról jól ellátják, többségében nem sikeres, egészséges szellemi, lelki, jellemi tulajdonságokkal rendelkező ifjak nőnek fel.
Előtérbe kerül annak elfogadása, hogy a materiális javak a legfontosabbak, és ezek megszerzése a fő feladat. Kialakulhat egy kizárólag individuális ösztönt hordozó embertípus, aki aztán a gátlástalan haszonszerzés ideológiája mentén rombolni képes saját magát és a társadalmat is.
Mi lehet itt a megoldás? Az alapvetően bonyolult kérdésre a válasz sem lehet egyszerű, számomra mégis az. Olyan gazdasági „ösztönzőket” kell alkalmazni, melyek a főállású anyaság fogalmát materiális alapokon is behozza a köztudatba.
Mit is jelent ez? A főállású anyaság intézménye például azt jelentheti, hogy az az anya (család), amely minimum három gyermeket nevel, ott ezért a családi pótlékon kívül folyamatosan premizálva legyen, és az anya (apa) részére az ezzel töltött évek egy része (egésze) része lehessen a nyugdíj-alapnak. Gondolni kell a szülők továbbképzési lehetőségeire is a „nevelési” időszak alatt. Jó eséllyel lehet a távmunkába bekapcsolni a gyermekeiket nevelő szülőket.
Tudom, hogy ezer és egy akadálya van mindennek, de ezer és egy megoldás lehetséges és szükséges, mely ténylegesen hivatásként tekintene az anyaságra, a gyermekvállalásra.
A közgazdászok szociológusok, népességkutatók feladata rövid úton kidolgozni egy olyan átfogó, részenként megvalósuló megoldást, melyek a gazdasági lehetőségek kidolgozásával végre is lehet hajtani.
Ez a folyamat nem valósítható meg rövid távon teljes egészében, hanem súlyozott lépésenként, fokozatosan, de határozott következetességgel.
A 21. század emberére, családjaira, édesanyáira soha nem látott kihívásokat terhel. E terhek elviselésére, enyhítésére hivatott a széles közösség, a társadalom egésze – az állam.
Úgy kell jövőnket építeni, hogy ne csupán az adósságcsapdából, de a demográfiai csapdából is ki tudjunk szabadulni. Ennek eredményét a mai felnőtt generáció nemigen éri meg, de tenni érte a nemzet iránti kötelezettsége.
2
A jövő elsődleges letéteményese a már megszületett gyermekek és ifjúság, és ennek gyermekeinek „kezében” van. Hogy ez a „kéz” hogyan fog működni az elkövetkező évtizedek során, az a ma élő társadalom tagjain múlik. A magunkban rejlő, az évszázadok tragédiái során mindig előretörő elemi életigenlés szinte genetikai adottságai azok, amelyek felemelhetik fogyatkozó népességünket, nemzetünket, ha ezt kihasználva teszünk is érte.
2010. 07. 25.
Szabó László Dezső