Jó néhány évvel ezelőtt, amikor hosszú sorokban kígyóztak a határ felé a Trabantok, Wartburgok és Zsigulik, és tucat számra érkeztek hazánkba a hajszárítók, Gorenje hűtők és egyéb „furcsa” háztartási eszközök, én is előszeretettel jártam ki barátságos szomszédainkhoz, hogy elköltsem csekélyke kis valuta keretemet.
Órákig bóklásztam a csillogó-villogó hatalmas üzletek sorai között, számolgatva, hogy pénzecském mire lesz elég és ámultam a kínálaton. Imádtam, hogy mindig kaphatok banánt és finom csokoládét. Varázsa volt!
Aztán eltelt néhány év és kis hazánkban is felütötték fejüket a multik. A népvándorlás immáron országon belül folytatódott. Hétvégi családi program keretében érkeztek az emberek és fél napokat is eltöltöttek vásárlással, ebéddel, kóricálással.
Telt múlt az idő és a varázs valahogy megkopott. Hozzászoktunk az árubőséghez, így ma már trükközni is kell egy kicsit, hogy a pajkos és agyafúrt vevő, ne csak sétálgasson célirányosan, gyűrött bevásárló listáját szorongatva izzadt tenyerében, azt számolgatva, hogy kevéske forintja mire lesz elég.
Mostanában kicsit dejavu’ érzésem van, amikor betévedek egy-egy ötbetűs hullámlemez „csodába”, zsebemben némi készpénzzel, vagy „dizájnos” bankkártyával. Fejben számolok. Osztok, szorzok, tervezgetek. Mi az, amire feltétlenül szükségem van és mi az, ami elmaradhat.
Néhány kis „apróság” azonban feltűnt!
Ha sorolni kell a meglepő, de kevésbé sem mulatságos észrevételeimet, elsőként említeném az ártáblákat, amelyeken szép nagy piros betűkkel virít a termékek NETTÓ! Ára. Alatta pedig szolidan megbújva apró fekete betűkkel a tényleges ár! Persze erre bárki mondhatja, hogy ez természetes. Annak igen, aki hozzászokott, de akadhat, aki felületesen tájékozott és első látásra a szembetűnő árakra hagyatkozik. Vehetném ezt félvállról és letudhatnám úgy is, hogy ez az ő bajuk, de biztos, hogy ez így rendben van?
Az akciós pékáru kupacok is hívogatóak. Vehetünk öt forintos zsemlét, aminek a nyersanyagértéke is jóval több. Az energia árakról nem is beszélve. Hogy miért éri ez meg nekik? A válasz egyszerű. Azért, mert nem tudunk úgy bemenni, hogy néhány friss zsemle boldog tulajdonosaként rögtön a pénztár felé vegyük az irányt. A pékáru ugyanis nem közvetlenül a bejáratnál van, hanem ügyesen elrejtve az áruház belsejében! Így egy-két kör megtétele után a sorok között ez is, az is belekerül a kosarunkba, azután egy hosszú blokk kíséretében alaposan megkopasztjuk a családi kasszát. Kellő önuralommal talán ez elkerülhető, kivédhető, de nem könnyű feladat.
A következő „apróság” a sorok elején üvöltően nagy AKCIÓS árukészlet. Ha lusták vagyunk beljebb menni, megvesszük, és abban a boldog tudatban térünk haza, hogy jó vásárt csináltunk. Pedig ha beljebb sétálunk, valószínűleg hogy- hogy nem(?) Kicsit olcsóbb hasonló kategóriájú, ha nem még jobb, ízletesebb és szebb(!) termékekre bukkanhatunk!
Emberi sajátosság továbbá az is, hogy azokat a dolgokat vásároljuk meg előszeretettel, amelyek legkönnyebben elérhetőek és szemmagasságban vannak! Meglátni és megszeretni egy pillanat műve. – szokták mondani. Csakhogy ez általában drágább mulatság is! Ha nincsen lumbágónk, akkor némi kis testmozgás kíséretében nem árt lehajolni egy kicsit, és szemügyre venni az alsó polcok kínálatát is. Ezek az áruk nem azért kerültek lejjebb, mert rosszabbak, hanem azért, mert a napi aktuális belső utasítás szerint a kicsit magasabban elhelyezett cuccokat kell előtérbe helyezni, – persze árban is magasabb kategóriában. Ugyanez jellemző a fejünk feletti polcok kínálatára is. Lehet, hogy finomabb és jóval pénztárca kímélőbb termékek lapulnak ott, arra várva, hogy felfedezzük őket.
Ami azonban a legbosszantóbb számomra az a sorok átrendezése. Amikor egy boltba betérek, szeretem tudni, hogy mit és hol találok! Nos, ezt nem tudom megvalósítani, mert amit ma az első sorban találok, a következő héten már lehet, hogy az áruház másik végében hever. Ennek is megvan az „ésszerű” magyarázata, ami persze ismét nem nekünk kedvez. Kíváncsi és „mohó” természetünknek köszönhetően a keresgélés közben is megtetszik egy-két apróság, amit rögtön birtokolni szeretnénk.
Senkit nem szeretnék végérvényesen lebeszélni a multik látogatásáról, de ezeket a kis trükköket nem árt szem előtt tartanunk. Mindezek ismeretében én azonban úgy döntöttem, hogy ha lehet, inkább a szomszéd kis boltba veszem meg a zsemlét és a párizsit. Lehet, hogy itt egy kicsit drágább, de lassabban kopik el a fizetésem is. Persze ehhez arra is szükség van, hogy legyenek családias kis üzletek, amiből ma már elég kevés van. De ez már egy másik történet…
Király Mátyás
Kedves Mátyás!
Nagyon egyszerű a dolog, nem kell multinál vásárolni! Ajánlom helyette a piacot. Jobb minőségű, frissebb, olcsóbb áru, már nézelődni is élvezet!
Nem az a legszörnyűbb, hogy mindig átrendezik a szupermarkeceket, hanem az amit a "Gazdagság titkai" című cikkemben írtam. Idézem:
"Amikor nálunk megérkezik egy multi cég, és például egy nagy bevásárló központot akar építeni, akkor csak arról hallunk, hogy mennyi munkahelyet fognak teremteni, és majd mennyi helyi adót fognak fizetni. Arról mély csönd van, hogy mennyi lesz az adókiesés, amit a tönkremenő hazai kereskedelmi vállalkozások nem fizetnek be. Ők mennyi alkalmazottjuknak lesznek kénytelenek felmondani, mert nem bírják a versenyt. A magyar vállalkozók piacot és bevételt vesztenek, de a foglalkoztatottak száma sem nő, csak átrendeződik. Ezután nem abban a hazai boltban dolgoznak, hanem egy hipermarketben. Ugyanakkor tudnunk kell, a multinacionális kereskedő cégek, a Harward egyetem tanulmánya alapján, de saját tapasztalataink szerint is, elszegényítik a kis és közepes településeket, mivel koncentráltan szívják el a vásárlóerőt. Bevételük másodpercek alatt külföldre kerül, kínálatuk döntő többsége nem magyar, s pláne nem helyi áru. Míg a helyi kereskedők bevételük majd felét helyben költik el, nyereségük helyben tőkésedik, addig a multik átlagban bevételük kevesebb, mint 1 %-át költik el helyben. Mindezt együtt értékelve, a város is elindul a pénzkiszivattyúzás miatt egy nem kívánt pályán."
Hát ezért…
Judit
Kedves Mátyás!
Köszönöm, hogy ilyen színesen, szórakoztatóan kiírtad az én gondolataimat, bosszankodásaimat is. Minden pontosan így van. Meg vannak ezek őrülve, gondolom én, hogy állandóan átrendeznek mindent, ez dühít a legjobban, hogy hiába keresem, nem találom.
Szeretettel gratulálok és áldott ünnepeket kívánok: Viola:)
Kedves Mátyás!
Én csak akkor látogatom a multiszemeteket, ha nagyon muszáj. Nem vásárlás közben találom ki, mit akarok venni, hanem azért megyek vásárolni, mert tudom mit kell vennem. Felőlem trükközhetnek, ahogy akarnak, szerintem csak a buta ember dől be nekik.
Üdv: Edwin.
Kedves Mátyás!
Témád időszerű most is, a karácsonyi nagybevásárlások idején, de bármikor az év más napjain is.
Örülök, hogy Te is olyan témát választottál, ami legtöbbünket érdekelhet, és egyet is értek az általad tapasztaltakkal, s véleményeddel.
Mi is járunk abba az "ötbetűs" hullámlemez csodába, és sokszor bosszankodom, mint legutóbb is, hogy már megint átrendezték a polcokat, nem találom a megszokott helyükön azokat az árukat, amelyeket keresek. Így van olyan eset, hogy mérgemben lemondok egy bizonyos áru további keresgéléséről, és azt a helyi boltban veszem meg.
Ott legalább nem kell kilómétereket vándorolni, amíg mindent meglelek! Ahol – mint Te is írod – "egy kicsit drágább" a keresett termék.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Ez úton kívánok Neked és kedves családodnak is békés, boldog Karácsonyi Ünnepeket és ha nem járnék erre a napokban, akkkor egyúttal örömteli, sikerekben gazdag Újesztendőt is kívánok!
Szeretettel: Zsuzsa
🙂