Meg nem született lelkek

Furcsa ez az élet.
Bármit megteszünk, hogy legyen és bármit azért, hogy ne legyen gyermekünk.
A gyermek ajándék. Isten áldásként küldi el az embernek, mert így üzen nekünk, hogy megáldja életünket. Megadja nekünk, hogy együtt teremtsünk. Neki a legkedvesebbek a gyermeki lelkek.
Bennük van még a mennyország kicsiny darabja.
Lenni, valahonnan megszületni ugyanolyan misztérium, mint valahová távozni a halállal.
Isten egyedüli ismerője ennek a csodának.
De amíg még itt vagyunk, addig el kell fogadjuk azokat a lelkeket, akiket Ő ránk bíz. Hiszen mindannyiunkban az Úr lelke lebeg.
Vajon találkozunk egykor azokkal a kicsinyekkel, akiket nem fogadtunk itt el? Hiszen ők valamiért akkor hozzánk indultak el. Egy élet egyedi és megismételhetetlen.
Mikor egy hosszú élet végén találkozni kell, vajon az egykor elutasított lélek is ott áll s vár bennünket az előttünk elhunyt szeretteinkkel? Mit lehet ilyenkor mondani? Vagy ekkor már csak szeretni kell? Hiszen ilyenkor elkerülhetetlen a találkozás. Mert elszámolni mindenféleképpen kell.
Egy eltávozott lélek, mindig egy lezárást jelképez és sajnos itt a visszafordíthatatlan küszöbén jövünk rá arra, hogy míg lehetett volna változtatni s nem tettük meg, most már jelen állapotunkban búcsúzhatunk csak el…

Maradok tisztelettel

Filó Margit

 

“Meg nem született lelkek” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Írásaid csodálatosak, figyelem felkeltők. Egy érett lélek tapasztalatai tárulkoznak ki. Tanulni lehet belőlük, belőled. Szeretlek!

Szólj hozzá!