Ha a fák beszélni tudnának…

saját fotóm: “Ablak”az erdőben…(H. Gy.)

Ha a fák beszélni tudnának, de valóban nem tudnak beszélni a fák, vagy csupán a mi fülünk “lusta” a meghallására. A fák, mint függőleges hidak szerteágazó gyökerükkel, égfelé törő lombkoronájukkal a Föld és az Ég megbonthatatlan egységét, tökéletes harmóniáját jelképezik. Földünk legnagyobb termetű élőlényei, az élet zöld szigeteként néha csendes, néha kaotikusabb otthont szolgáltatva állnak a tájban, mint a stabilitás szimbólumai. A fa létezésének ciklusai emberi életünk ciklusait képezik le. Jól felismerhető, elkülöníthető a születés kora, a virágzás kora, a termés időszaka és az elhalás kora. A lombhullatók évszakonként cserélgetik káprázatos ruhatárukat. E kemény törzsű élőlények tágabb családja a titkokat rejtő erdő, kisebb családjuk a gyökereik közt megbújó gombák, ágaik közt látható állatkák: mókusok, bogarak, madarak, akik számára pihenő, fészkelő és búvóhelyet biztosítanak. Némely fák a termésükkel: gyümölcsökkel, dióval, gesztenyével gazdagítanak bennünket. Nyári rekkenő hőségben ágaik lombsátorában hűsölhetünk, figyelhetjük a levelek közt játékosan átcsillanó napsugarak kecses táncát. Hanyatt fekve egy faóriás tövében az időtlenség lágy érintése nyugtatja meg a fáradt idegszálainkat. Földünk arculatát nagymértékben meghatározó lényük nélkül szegényebb lenne a bolygónk és a mi életünk is.
A világ ma ismert legidősebb növénye (kb. 4700 éves), egy sima tűlevelű szálkásfenyő, melynek a kelet-kaliforniai Fehér Hegység ad otthont. Szomorú tény, hogy a pontos helyét a fa védelmében a U.S. Forest Service (erdészeti szolgálat) kénytelen titokban tartani. A világ leggyorsabban növekvő és egyben a legnagyobb élő organizmusa, a gigászi méreteivel lenyűgöző faóriás, a Sherman tábornok névre hallgató óriási mamutfenyő. Égig érő fáról olvashatunk a Bibliában is, Dániel könyvében. A fa talán az egyik legkevesebbre becsült élőlény a Földünkön. A hétköznapi gondok hajszájában vergődő ember szemében lehet, hogy nem több, mint amiből toalettpapírt, eldobható reklámújságot, jó esetben könyvet készítenek. Számukra csupán hétköznapi használati tárgyak. Ha továbbra is ilyen ütemben irtjuk az (eső)erdőket, szennyezzük a Földünk “tüdejét”, a hangosan kopogtató klímaváltozás idején hamarosan megfizethetetlen luxuscikké változik. Érthetetlen felelőtlenség ahogyan bánunk ezekkel a csodálatos teremtményekkel. Sajnos “oly korban élünk amely a leggyorsabban alakítja át a nyersanyagot hulladékká.” Óvjuk, védjük őket amíg még nem késő! Bárcsak megszívlelnénk mi emberek ennek az indián közmondásnak az intő szavait: “Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető”.

“GYÜMÖLCSÖZÖN”

“Ha tudnám, hogy holnapra elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.” (Luther Márton)

“MAGÁNY(OSAN)”

Őszi színekben pompázó falevél egy tópartján
elszakadva társaitól magányosan várja a szebb napokat.

“SZIMBIÓZIS”

A földön minden múlandó, minden eliramlik, de átad(hat)ja helyét
egy újabb életnek…Mindig van remény!!!

“FÉNY és ÁRNYÉK”

Talán azért van az árnyék, hogy jobban tudjuk értékelni, jobban megbecsüljük, ha végre kijutunk a világosságra?!

“A FA és én…”

Amikor az ember és egy fa találkozik megszülethet egy másik perspektíva.
A magáról sokat tartó, sokat gondoló HOMO SAPIENS rádöbben(het), hogy
csupán csak MOHO SAPIENS??? (Fűvészkert, Szeged)

“HÓFEHÉRBEN”

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk sziromcsodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
(Reményik Sándor: Csendes csodák)

“ÚJRAKEZDÉS”

Jeli Arborétum ikonikus fája: az Ambrózy-bükk, itt még délcegen áll, sajnos 2020-ban kidőlt. A 400 éves fa-matuzsálem már többször került a pusztulás szélére, de mindig újra és újra kisarjadt belőle az élet…

Harmati Gyöngyi