Emberség…

Összes megtekintés: 532 

Csak az anyukámon láttam ezt először.
Mikor már észrevehető volt, hogy az elmúlás útjára lépett, szépen?, lassan adta meg magát és viselte el, hogy már csak küzd a még valahogy megélhető napokért.
Sokáig hitte, hogy még akkor sincs vége, hogy sikerülni fog neki és legyőzi a halált.
Nagyon erős volt. Némán szenvedett.
Úgy látom, hogy mindig van valamilyen jele annak, ha egy ember itt befejezni készül. Megfogalmazhatatlan, inkább csak érzés ott, legbelül.
S olyan kérdés társul hozzá, hogy ennek a léleknek mi szerepe van még itt közöttünk? Na ekkor elindul az utolsó állomás felé. Ilyenkor már csak az van a távolodó lélekben amit ő addig megélt. Onnantól csak abban él.
Amíg az kitart és nem emészti fel teljesen a sok elszalasztott és meg nem élt lehetőség fájdalma addig még él, de az már csak várakozás a befejezésre. Ezt kísérni szörnyűség.
Itt az őt körülvevőnek csak egy dolga van az EMBERSÉG!
Kísérni a készülődőt és megérteni, mindenki máshogy zárja le földi életét. De addig is még ember és fél, még ha tudja is, hogy nem sokára hazaér.
Semmi sem számít az utolsó szakaszon csak mindenki egyet remél, hogy megértés és szerető személy veszi őt körbe amíg át nem ér. Fontos, hogy biztonságban érezze magát a távozó, hiszen az utolsó órákban ugyan ott állunk, ahol életünk elején elkezdtük s akkor is csak az volt a megnyugtató, amikor a lélek szerető karokba érkezett meg útja kezdetén.
A megszülető és az innen távozó, minden tiszteletet megérdemel.
Mert ember volt valaha és ember lesz amíg itt él….

Maradok tisztelettel:

Filó Margit

“Emberség…” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Margó!
    Nagyon szépen megfogalmaztad az elmúlást, szinte átéreztem a harcot a halállal, a véső belenyugvást. Valóban rettenetes lehet ezt egyedül végig csinálni egy embernek.
    További erőt, kitartást az íráshoz.

Szólj hozzá!