A jelölő elhalasztásának problémája

Összes megtekintés: 41 

Egy jól ismert nyelvelméleti paradigma, hogy a jelölő miként viselkedik. Tudattalan értelemben a jelölő egy adott szimbolikus momentum képviselője. A jelölő a tudattalanban vizuális természettel bír. Maga a jelölő önmagára reflektál vissza, amikor egy vektoriális kivetüléssel az árnyék lesz egyfajta eltolódása. Így a vektor fogja irányítani a reakciót. A jelölő elhalasztása időben fog realizálni. Ez azt jelenti, hogy van egy jelen idő, és egy lehetséges idő. A jelen idő egy képi portfólió, míg a lehetséges idő egy árnyék–idő, amely legtöbbször verbális vetületű. A jelölő elhalasztása így képtől a szóig ível át. Az embernek meg kell tanulnia úgy figyelni, hogy azok a jelenségek is érzetté váljanak, melyek mások számára semmiségek. A jelölő vektora nem egy irányt képvisel, hanem lehetséges árnyékvektorokat is kivetít. Vagyis: vannak a lehetséges időirányok vetületében olyan jelölők, melyek az eredeti jelölővel jobban korrelálnak, mint a kiválasztott jelölő. Az embernek így lehetősége van, hogy a lehetséges jelölők közül válasszon. A realitás minden pillanatban más, ugyanis az agy mindig más jelölővel dolgozik. Az embert sokféle inger éri, ezekhez kell illeszteni mindig egy–egy jelölőt. Így az inger egy képi–jelölő traktusba kerül. Az ingerület a jelölt viszonyába vizsgálható. Ahol a jelölt az ingerület reális portfólióját vizsgálja. A jelölt soha nem a tárgy, hanem annak tudati képe. Az érzet pedig a jelentéssel korrelál. Ami elvezet odáig, hogy a jelölő egy ikonikus inger, a jelölt egy tudati ingerület, és a jelentés egy verbális érzet.

A jelölő szerepének megnövelése a gigantizmus. Ekkor az ember a túlzás kategóriájával rendelkezik. Minden, ami gigantizmus, megnöveli az adott probléma szerepkörét. A minimalizmus ennek ellentéte, amikor csökken a jelölő metódusa, ez a negatív túlzás holdudvarába vonható. Illetve van a maximalizmus, ami a tökéletesség felé irányítja a figyelmet.

Az ember a szélsőségek felé irányul, nem áll meg az arany középúton. A jelölő elhalasztása afelé tendál, hogy az ember vektoriálisan kivetíti a vágyait, ezek közül kevés lesz aktivizálva. A jelölőt el kell halasztani, hogy mögötte a realitás látszódhasson. Az inger optimalizálása akkor történik meg, ha nevet kap az inger, és jelölő lesz belőle. EZ a legfontosabb: a névadás metódusa. Így a jelölő elhalasztása egy megfelelő mód, hogy felfüggesztésével a realitás látszódhasson.

Egy jól ismert nyelvelméleti paradigma, hogy a jelölő miként viselkedik. Tudattalan értelemben a jelölő egy adott szimbolikus momentum képviselője. A jelölő a tudattalanban vizuális természettel bír. A jelölő szerepének megnövelése a gigantizmus. Ekkor az ember a túlzás kategóriájával rendelkezik. Minden, ami gigantizmus, megnöveli az adott probléma szerepkörét. Az ember a szélsőségek felé irányul, nem áll meg az arany középúton. A jelölő elhalasztása afelé tendál, hogy az ember vektoriálisan kivetíti a vágyait, ezek közül kevés lesz aktivizálva. A jelölőt el kell halasztani, hogy mögötte a realitás látszódhasson.

Székesfehérvár, 2020. augusztus 5.

Elbert Anita

Szólj hozzá!