Régi szép idők!
Régen sokat mesélt nagymamám az ő fiatal éveiről. Akkor még sok hó esett télen és csak egy váltás csizmába járt a térdig érő hóban. Abban az időben fonott kosárral cipelte a mosóhelyiségből a hideg udvaron át a földesúr nagy házába a vizes ruhát, hogy egy drótra a kályha fölé kiteregesse őket. Abban az időben egy ilyen mindenes helyiségnek még volt hangulata, ahol egyben főztek, teregettek és gyakorlatilag minden tevékenységet ott végeztek. Kedves, meleg, finom illatú szoba, konyha, fürdő volt egyben s ő mégis elégedett volt azzal, hogy van ennivalója, fekhelye, pár fillérje amit néha hazaadott szüleinek.
Akkor még megbecsülték az emberek egymás munkáját, még fontos volt az emberség a cselédek tudták szeretni a gazduraikat, mert azok még tudták, hogy a munkásaikat is meg kell óvni, becsülni.
Nagymamám meg tudta tanulni, hogy egy tisztességes, figyelmes elöljáró, hogy viselkedik a dolgozóival, mert régen a munkát becsülettel megfizették. Akkor még volt kitől tanulniuk az egyszerű embereknek, akik egy idő után érdekes módon az előttük lévő gazdáik nyomdokaiba léphettek. Meg kaphatták azt a lehetőség, hogy egyről a kettőre juthattak. Ma ez az egyszerű embernek szinte lehetetlen!
Nagyanyáink tisztességgel fel tudták nevelni gyerekeiket volt mindenkinek munkája sokszor nem is egy, amiből bőséggel megéltek, majd rendes nyugdíj idős korukra és tisztességgel haltak meg nem úgy mint egy otthontalan, feleslegessé vált ember.
A ma embere mindebből csak annyit érzékelhet, hogy annak idején jobb volt a világ a becsületességet akkor még ismerték az emberek, az akkoriak a fölöttük állótól megkapták arra a lehetőséget, hogy élhessenek s majdan nyugodtan, csendben elszenderülhessenek…
Filó Margit
Igen, Erzsébet napkor esett le általában az első hó, december, januárban már térdig érő hó volt az utakon. Az emberek megbecsülték egymást, de az én nagyanyámék idejében még szinte egy öregnek se volt nyugdíja, az csak később létezett. Magdolna