(korrajz)
Kedves ismerősömmel beszélgettem a neten, aki épp azt mesélte, hogy ma mi eset meg vele.
– Mikor a szokásos időben kinyitottam a postaládámat a reklám-anyagokon és a leveleimen felül egy kézzel írt cetli is volt ott. Első megállapításom az volt, hogy a cetlit egy idősebb asszony írhatta, mert a betűk szálkásak voltak. A szöveg sem mindennapi volt:
„10 000 kedves emberre lenne szükségem. Ha ők küldenének fejenként 100 Ft-ot, akkor megmenekülnék a lakásom elárverezésétől
3 gyerekem van.
Köszönöm… „ – írta a neten a barátom, bemásolva a cetlin írtakat.
Nem tudom mi történt velem. Olvasva a cetli szövegét, összeszorult a szívem. Nincs ebben a pár sorban kérés… Mégis annyi fájdalom van a sorok között, hogy majd megszakadt a szívem, olvasva a cetlit.
Az 1990-es évek jutottak eszembe, amikor én is itt álltam friss özvegyként, támasz nélkül, tele adóssággal, munkanélküliként. Dehogy is volt nekem erőm a harchoz az élettel… de itt voltak a gyerekek. Hárman.
Ami segélyt kaptam az épp a rezsire és a felvett, de soha fel nem használt építési kölcsön törlesztésére volt elég. Semmi másra nem maradt egy fillér sem. Megtakarítás? Ugyan, már. Amúgy is mindig az adóságra fordítottam minden fillért. Mindig annak rendezése volt az elsődleges. Én meg, hogy enni is tudjak adni a gyerekeknek elmentem másokhoz takarítani, piacon árulgatni, napszámba.
Megjegyzem, elbocsájtásomig könyvelőként dolgoztam. De melyik munkaadónak kellett egy öregedő, negyvenkét éves nő alkalmazottnak mikor a vállalkozók abban az időben is inkább a fiatalka repipipiket’ részesítették előnybe. Mi robottyúkok’ sehova se kellettünk, pedig a mi gyerekeink is éhesek voltak, és a lábukra cipő is kellett… Kemény idők voltak.
Valamiért ez a cetli ezt az érzést hozta nekem vissza és egy reményteli gondolatot:
– Vajon lesz tízezer ember… ?
(Szerk: Aki segíteni szeretne keresse a cikk szerzőjét)
Jártó Róza
Kedves Rita!
Bizony jó, hogy már nekem (sokunknak) csak az a dolgunk, mint nyugdíjasok, hogy "várjuk" a postást a pénzzel… és az is jó, hogy már van munka és főleg tisztességes bér egy szerény, de tisztességes élethez…és azt se feledjük, hogy minden gyerek felnő és talán ők is elkezdenek dolgozni amiért bért kapnak a életükhöz. Az én életképemből is kikerült ez a hölgy és remélem neki is rendeződtek a dolgai. Amit éreztem,elmondtam, amit tehettem, megtettem. Minden mást mindenkinek magának kell megtennie. Persze mi se felejtünk. Se az emberek viselkedését, se a történéseket. Hálás vagyok Ritám, hogy újra, napfényre hoztad ezt a történetet, mert a történetekből akár tanulhatunk is… Köszönöm az olvasást!
Szeretettel: Jártó Róza /mami/
Kedves Éva!
Kedves Judit!
Kedves Titus56!
Leszögezem, még írás előtt, hogy én is "áldozat" vagyok, mert én lettem a lányom kezese anno. A kálváriát, meg leírtam még júniusba, szintén korrajzban az Ombudsmanban.
Tudom én, hogy az ember, mint olyan, hiszékeny. A saját gyerekemnek is elmondtam. Ha egy cipőt veszek még azt is felpróbálom és ha lehet többet is, még döntök. Nemhogy egy kölcsönnél ami végül is meghatározza a további életem. És még így is beleszaladhat az ember dolgokba. Sajnálatos az is, hogy fiatalok, gyerekes családok, emberek álmai szálltak el a hiszékenységük és meggondolatlanságuk miatt.
Én mégis visszatérek az én cetlis sztorimhoz.
Már tudjuk, hogy a cetlis hölgy ki. Való igaz minden szó amit ebbe a pár szóba leírt. Az elgondolása is jó. Hisz nem olyan sok az a 100 forint, és 10000 ember is biztos akadna. Mégis azt mondom, ebből a körhintából nincs kiszállás, hisz a fő gond nem a kölcsön senkinek. A fő gond, hogy nincs miből fizetni. Nemcsak a kölcsönt, de a rezsit sem. Az a gondnak csak az egyik része, mármint a kölcsön. Lassan, de ráébrednek az adósok is, hogy az épp működő kormány (egyik sem) nem rendezheti az adósságukat, mert a kormányok abból a pénzből gazdálkodnak amit az emberek adó formájában befizettek a közös kasszába. Amit tehet azaz, hogy segít tárgyalni az adósok és a bankok között. ENNYI! Gondoljatok bele: Ha ki is fizeti a kormány az adósok tartozását amit felhalmoztak, ezért vagy azért az okért, vagy mi össze dobnánk ennek a három gyerekes Békéscsabai hölgynek a pénzt 100 forintjával. Mi változna? Semmi. Mert a továbbiakhoz sincs pénz. Ugyan úgy halmozódna az adósság mint eddig. Egyszerűen nem látom a kiutat, mert az alap nincs meg! Nincs munka.
Most bizony erre kéne koncentrálni, hogy mindenki munkát kapjon aki dolgozni akar.
Köszönöm mindenkinek aki elolvasta kis cikkemet. Figyeljünk egymásra, mert a palotákban élnek a legszegényebb koldusok, köztük gyerekek is.
Szeretettel: Jártó Róza
Kedves érdekeltek, vagy ép nem érdekeltek e témában!
Előre bocsátom, mélységesen együtt érzek mindenkivel, aki ilyen, vagy olyan okból részesévé vált ennek a deviza kölcsönös mizériának. Teljesen egyet értek azzal, hogy megoldást kell találni, akár szolidaritás elvén is, mert hatalmas teher az egyéneknek, családoknak, és ugyanakkor az államnak is.
De!
Nem vagyok sem banki, sem pénzügyi szakember és közgazdás sem, csupán józan paraszti ésszel mérlegeltem minden lehetőséget, mikor felvettem a deviza hitelemet. Elmondták a lehetőségeket, amik közül választani lehetett és én minderről kértem egy írásos anyagot, hogy otthon, nyugodtan elemezhessem. minden további nélkül odaadták. 1. abból indultam ki, hogy olyan bank még nem született, ami nekem akar jót tenni, egyedül csak a befektetői és részvényesei érdekeit tartja szem előtt, mert neki abból van pénze. 2. Választani lehetett EURO és Frank között, devizában, vagy forintban, változó törlesztő részlettel vagy állandó részlettel. 3. Az állandó havi részlet és devizában folyósított kölcsön volt a legkedvezőbb, mert így csak az esetleges árfolyam változás befolyásolta a havi részletet, amit szintén devizában kellett törleszteni. A legvadabb árfolyamnál is csak kb 8-10 ezer forinttal nőtt a havi befizetendő és nem 67-70 %-al.
Szóval azért a gondolkodást nem végzi el senki helyettünk és ha mindig más feje után megyünk, akkor még azt sem mondhatjuk el, hogy a magunk döntése miatt kerültünk bajba. Azt már csak félve teszem hozzá, hogy kinyögtük családommal a teljes hitelt, és nem voltunk/vagyunk krőzusok, és kicsit igazságtalannak érzem, hogy bármennyire is egyet értek a segítséggel, az én adóforintjaim is benne vannak a megsegítésben, míg én ebbe semmilyen formába nem részesültem. Foggal/körömmel kapaszkodva, gürizve kifizettük, és szinte mindent megvontunk magunktól, a gyerekek viszont nem érezhették a nehézségeket.
Azért a gondolkodás, soha nem árt, egy életre szóló döntés meghozatala előtt.
titus56
Kedves Mami!
Biztosan vannak olyanok is, akik luxus dolgokra vettek fel kölcsönt, de az általam ismertek közül MINDENKI, aki a devizahitel kárvallottja, csak egyszerűen lakni szeretett volna valahol. Nem volt szó egyáltalán luxus palotákról, csak egy, vagy másfél-, esetleg kétszobás lakásokról.
Épültek sorra a lakóparknak kinevezett lakótelepecskék, meghirdették, hogy mindenkinek jár a négy kerék meg a három szoba, és tolták tele hirdetésekkel az összes médiát, hogy milyen jutányos áron lehet most lakáshoz jutni. A naiv fiatalok, meg a kevésbé fiatalok, aki új otthonra vágytak, kinézték maguknak – a többségében szerény – megfelelő lakást. Amikor a vételre került sor, kölcsönt kellett felvenniük, mert ki tudott fizetésből megvenni egy lakást valaha is, aki munkával kereste a pénzét? De nem ám ahhoz a bankhoz mehetett, amelyikhez akart, és nem olyan kölcsönt vehetett fel amilyet akart, hanem az ingatlan értékesítője megadta, hogy melyik bankhoz KELL fordulnia kölcsönért. Ott pedig elkábították azzal, hogy milyen előnyös hitelt tudnak nyújtani devizában.
Elég kevés volt a bankszakember vásárlók között, és elhitték, hogy korrekt módon, sőt nekik kedvezően jár el a bank. Amelyik beletett mondjuk tíz millió forint kölcsönt egy másfél szobás új lakás megvásárlásába. Ennyi volt az ő befektetett pénze, amit FORINTBAN kifizetett akkor az építési vállalkozónak. Aztán a kölcsönt átszámolta pld. svájci frankba, és abban tartotta nyilván. A kölcsön felvevője pedig törlesztett forintban.
Aztán különböző politikai manipulációk, és meggondolatlan gazdasági kijelentések miatt a svájci frank a forinthoz képest elkezdett szárnyalni, /vagy csúnyábban mondva a forintunk csúszott le a béka feneke alá/.
A kölcsön felvevője a tíz millió forint hitelre már visszafizetett tizenöt millió forintot, és még tartozik húsz millió forinttal – az árfolyam változások miatt – a bank szerint!
Szerencsétlenek kapkodnak fűhöz, fához, nem fizetik a közüzemi számlákat, nem esznek, nem öltözködnek és még sincs reményük sem, hogy valaha kifizetik ezt a kölcsönt.
Azt nem kérdezi meg senki, hogy tíz millió forint befektetésre miért is járna harmincöt millió forint? Tíz milliót kockáztatott a bank, azt már kamatos kamattal régen megkapta, de még ha elárverezi is a lakást /ami tegyük fel még mindig tíz millió forintot ér/, akkor sem nyugszik még mindig tíz millió forintot követel az adóson!
Ez nem csak azoknak szörnyű nagy baj, akik benne vannak ebben a deviza kölcsön "konstrukcióban", hanem mindenkinek, az egész magyar gazdaságnak. Mert rengeteg pénzt pumpálnak bele a bankokba, és nem vesznek érte olyan dolgokat, amivel a gazdaságot működtetnék. A kereslet hiányától tönkre megy aki valamit termel, vagy a termelt áruval kereskedik, legyen az bútor, ruha, cipő, disznótoros, vagy tej, vagy bármi, mert a fizetése a deviza hiteleseknek nem hozzájuk megy, mert tömegek nem vesznek semmit, csak tengődnek. A bankok meg az extra profitot többnyire viszik haza az anyabankhoz külföldre.
Ez a deviza kölcsön történet persze sokrétű, de az általam leírt esetek sokkal általánosabbak, mint a luxus dolgokra való kölcsön felvétel.
A korrajzod egyébként nagyon találó, az emberek kínjukban már nem tudják miben reménykedjenek, kitől kérjenek segítséget!
Judit
Mami drága!
Teljesen egyetértek Veled sok tekintetben, ám…akadnak azért egyéb (anyagi) tragédiák is, mint a hirtelenkedésből/átgondolatlanságból felvett kölcsönök. 🙁 Sajnos olykor még az is előfordul, hogy rájössz, épp abban bíztál meg, akiben leginkább nem kellett volna. Mert…az ember igyekszik jóhiszemű lenni, főleg a közelállóival. A lényeg: annyit szerettem volna mindössze mondani, hogy átérzem a hasonló fájdalmakat. Szeretettel. Éva
Kedves Éva!
Bizony így van ahogy mondod. Százezreknek / ha nem millióknak/ lenne oka arra, hogy cetlit írjon. És talán meg is tették. Mégis megdöbbentett az írás. Nem csak a tartalma, hanem az érzés amit bennem váltott ki. Én mégis azt gondolom, hogy jó, hogy valaki /én/ megosztottam ez, mert hátha az illetékesekből is elolvassa valaki vagy olyan aki elmondja az illetékeseknek. Mert itt azért nem egyedi esetről van szó. De nem ám. Persze most én, akinek nincs tartozása a pénzintézetek felé személyesen, oszthatnám az "észt",hogy nem kellett volna beleugrani ebbe az adósság-piramisba. Mert láttam én is, amikor rohant a fél ország felvenni azt a rengeteg pénzt és épült a sok palota a munkás osztálynak, rohantak az Antillákra nyaralni, volt aki hatodmagával, még az anyóst is vitték. Azt se mondom, hogy nekem nem fájt, hogy az én fiam 24 évesen látta először a Balatont, mikor a barátai és azok családjai a kölcsönből felépített hat szobás palotákból jártak külföldre nyaralni, kapták a fiaik a 30-40 ezer forintos cipőket. És most lám… Hogy lehet egy országban ennyi meggondolatlan ember. Nekem személy szerint egy egészséges vallási érzületem van, a bibliát is olvasom. Avval a különbséggel, hogy én értelmezem is. Az első oldalak egyikén ezt olvastam: "Vegyél el az élettől minden amit megkívánsz, de vigyázz, mert fizetni te fogsz érte". Úgy látom, hogy most a fizetés ideje jött el. Mond Éva! Ha ezt látom, ha ezt tudom, akkor mért szorul nekem is össze a szívem ezeken a milliós vagyonnal rendelkező kolduson?
Szeretettel /mami/
Drága Mami! Elolvastalak, de…nem tudok mit mondani. Vagy inkább: nem akarok. (halkan: annyian lehetnénk, akik efféle "cetlit" írhatnánk…sajnos 🙁 ) Talán meg is tettük. Aztán eldobtuk. Van "alapom" ehhez a témához a saját életemből, ezért nem szeretném kivesézni. Ám köszönöm, hogy megosztottad velünk. Ölellek. Éva
Megjegyzem, én a segíteni szándékozónak csupán egy számlaszámmal szolgálhatok, ami OTP-s.
Az is igaz, hogy én adtam. Nem 100 forintot, de azért szerény összeget. Az is igaz, hogy a befizetési bizonylaton megjelent a Békéscsabai illetőségű hölgy neve és címe.
Még valamit megosztok az olvasókkal.
Én nem hiszem, hogy mi tudnánk segíteni. Ha össze is jönne az egymillió forint, akkor újabb költségeket terhelne az adósra a bank, járulékos költségként.
Ez egy igazi, magyar, 22-es csapdája!
Jártó Róza