Murmur jelenti 9. Rossz Mari

A nyár sok változást hozott Luca unokám életébe. Májusban kistestvére született, amit viszonylag jól kezelt. Húsvét után ugrásra készen vártuk minden nap, és minden éjjel, hogy ha a szüleinek menni kell a kórházba, mert jön a kis tesó, akkor elmenjünk érte és elhozzuk. Luca minden hétvégén itt volt nálunk, és végül valóban hétvégén született meg Panni Sára, így felesleges volt a nagy rákészülés a Lucáért menésre, mert éppen nálunk volt a picikém. Amikor Panni születése után először meglátogattuk a kis családot, Luca megmutatta nekünk, hogy hol a Panni, melyik a Panni kiságya, a pelenkázó lapja, a Panni pelusa, aztán nem foglalkozott vele tovább. Az édesanyja mesélte, hogy reggelente néha féltékenységében nyöszörgött, amikor meglátta az új jövevényt az anyukája kezében, de még nem tudta kifejezni magát, hogy mi is a probléma. A lányom rászoktatta, hogy amikor a kicsit szoptatja, akkor mesél neki. Odaül az édesanyja mellé a kanapéra a mesés könyvvel, és jön a mese. Bogyó és Babócát, Boribont, Gőgös gúnárt, meg amit éppen Luca odavisz. Így próbálja lekötni, és vele is foglalkozni, amíg Panni hosszasabban kézben van. A kis kétéves Luca persze utánozza a szoptatást, szépen ráfekteti a kispárnára valamelyik plüss állatot, felhúzza a kis pólóját, és „megszoptatja”. Aztán a vállára teszi, és megböfizteti. Panni játékai a kedvencei, a saját több tucat játékánál sokkal érdekesebb, az a néhány, ami a kis húgáé. Még Panni nem tud tiltakozni, hogy Luca kölcsönveszi a játékait, de Luca nagyon is tudott már tiltakozni, amikor Panni elkezdett nyúlkálni az ő játékai után. Az az övé, jelenti ki, és okvetlenül pont most kell vele játszania.
Mostanra Panni is már 6 kiló 30 deka, és hármas pelust hord. Ha beszélünk hozzá, akkor nevet ránk, és igazítja a pici száját, visszagőgicsél. Irtó cuki, hosszú percekig elgőgicsélget, én még ilyen „beszédes” pici babát nem is láttam.
Lucával a nyáron sokat voltunk együtt, mert az édesapja idegenvezető, és gyakran volt távol egy-egy hétig. Olyankor Luca itt volt nálunk 5-6 napot egyfolytában, már egészen berendezkedett és megszokott nálunk is. Általában jött vele otthonról egy plüss állatka, akinek megmutatta az itteni játékokat, és általában az itteni játékok közül is elment vele otthonra egy plüss állatka, akinek megmutatta az otthoni játékokat. Ezt a papi /a férjem beceneve, amit Luca adott neki/ találta ki, és eddig remekül bevált. Amikor kezdi a nyafizást, hogy nem akar hazamenni, akkor választ egy játékot, akit magával visz, és mindjárt könnyebb a búcsú az itteni játékoktól.
Luca nagyon sokat fejlődött a nyáron, óriási lett a szókincse, és már kezd énekelni is. Ahhoz képest, hogy még csak szeptemberben volt két és fél éves, már nagyon sokat tud. A bölcsiben angol énekeket is tanítanak neki, és amikor itt van minálunk, akkor furcsállja, hogy mi azokat nem tudjuk. Már „pletykál” is a picikém, elmondja, hogy mit csinált anya, apa, Györgyi mama, a bölcsiben Adri meg Vera /a gondozónők/. Egyszer csak váratlanul megosztja velünk, hogy „apa teve, mert a mosdóba köp”. Gondolom otthon is elmeséli, hogy itt mik történnek, meg a bölcsiben is. Csak úgy szívja magába az új szavakat, kifejezéseket, mint egy kis szivacs. Hol én lepődök meg, hol a lányom Luca páratlan szókincsén, olyan szavakat használ pontosan, amit nem is sejtettünk, hogy ismer. Nagyon jól lehet szórakozni rajta, amikor a picike szájból olyan felnőttes szófordulatok jönnek, amiket Luca felszed tőlünk, és kiválóan alkalmazza. „Én arra gondoltam, hogy…”- kezdi a mondókáját, „Ne is mondd Murmi! /Murmi a családi becenevem/” – int le a picikém, vagy lefekteti a plüss állatot, aztán lábujjhegyen kilopakodik a szobából, és közli „Na! Végre elaludt!”. „Teljes káosz” – mondja rosszallóan, amikor már lépni sem lehet az általa szétszórt játékoktól. „Ilyet csak a buta emberek csinálnak!”- jelenti ki váratlanul, és amikor megkérdezem, hogy ezt ki mondta, akkor rávágja, hogy „Én mondtam!”
Vannak persze olyan kifejezések is, amiket ő alkot. Arról beszélgettünk, hogy már kicsi neki a gumicsizmája, meg a szél dzsekije, majd nagyobbat vesz anya belőlük. Lucácska buzgón bólogatott, és közölte, hogy „Kinőttem magamat!” Közel laknak a Bem József térhez, ahol Bem József szobra áll, kinyújtott balkarjával rohamra buzdítja a seregeit a piski csatában. Luca elnevezte „mutatós bácsinak” a mozdulat miatt, nem tudja még, hogy ennek a kifejezésnek más jelentése is van.
Aztán vannak olyan szavak, amik számára értelmetlenek, és ő megpróbálja értelmezni őket. Nem tudja még, hogy mit jelent a „felhajtás”, így ő azt mondja, hogy „fejhajtás”, mert annak számára is van értelme. Augusztusban lent voltak a lányomék a gyerekekkel Zánkán egy hétig, és három napra mi is lementünk hozzájuk. Egy lovas panzióban találtunk magunknak szállást, elég lepukkant volt a hely, ami a szállást illeti, viszont Luca nagyon élvezte a nagy teret ahol szaladgálhatott, a kis tavat, a patakot, a színpadot az udvaron, a lókaki kupacokat. A panziót Rozmaringnak hívták, amit nem értett, ezért számára „Rossz Mari” volt, mert annak legalább értelme van. A lókaki kupacok a mezőn rettenetesen tetszettek neki, a múlt héten is elmondta, hogy amikor majd újra lemegyünk Balatonra, a lókaki kupacokat nézzük meg majd meg újra. A lovak viszont nem tetszettek neki. „Túl nagyok” – kifogásolta, mert a mesés könyvben minden olyan picike, és aranyos, az igazi lovak meg óriásiak hozzá képest. Elég rossz időjárást sikerült kifogni, de egy nap jó idő is volt azért. Akkor lent voltunk a strandon velük. Pannit sétáltattuk, Lucával játszottunk, így a lányoméknak is jutott egy kis szabadidő egy kis közös úszásra, sétára, pihenésre.
Nem csak a szavak értelmezésében van néha egy kis kavarodás, hanem az események értelmezésében is. Májusban, a bölcsiben, anyák napja volt, ahol a lányom készített a műsorról egy videó felvételt. Lucácska most, öt hónappal később látta először a felvételt, nagyon tetszett neki, többször is meg kellett nézni vele az anyák napját. Amikor elunta, akkor felvetette, hogy tartsunk macik napját. Az anyák napja mintájára sorba ültette a macikat, és énekelni, meg csörögni kellett nekik, mint a kis műsorban az anyukáknak tették, a bölcsiben. Úgy tűnik egy két évesnek még kicsit korai az anyák napi ünnepség, mert nem nagyon érti, hogy minek az, és ha van anyák napja, akkor szerinte macik napját is lehet tartani. A bölcsiben egy katicás csörgővel kísérték a dalokat, közölte, hogy vegyük elő a katicás csörgőt, és tartsunk macik napját. Elég nehezen értette meg, hogy itt nincsen katicás csörgő, mert nem lehet kivenni a videóból, végül beérte egy triangulummal is.
Az idén nyáron lett szobatiszta a picikém, a lányom egyszerűen levette róla a pelust, és elvárta, hogy szóljon, ha pisilni, kakilni kell. Első nap egyszer sem sikerült a bilibe produkálni, sírt, kérte vissza a pelust. Aztán második naptól kezdett belejönni. A pisiléssel általában nincs gond, a kakilással időnként megvárja a pelust, mert a délutáni alváshoz, meg éjszakára még be kell pelenkázni. Egyszer a bugyiba sikerült a kakilás, mert későn szólt, de egyre ügyesebb. A lányom nem örült, mikor hallotta, hogy a kertben kakilt a Luca a bilibe – én örültem neki -, mert tiszta homok, meg sár volt a gyerek, mire kimosdatom, vagy bekakil, vagy elmúlik neki az inger. Ha készen van, akkor meg kell nézni, hogy milyet kakilt. Luca beazonosítja a produkciót: most csigát, most kiflit, most fókát, most golyót, most meg rákot kakilt, és roppant büszke magára.
Az alvásban is változott az elmúlt fél évben, egyszer csak zavarni kezdte a sötétben alvás, így mindig egy kis világosságnak kell lennie, hogy elaludjon, és ha éjjel megébred, akkor visszaaludjon. A délutáni alvás előtt mindig megy egy kis alkudozás, hogy ő nem akar aludni, de a rég bevált recept szerint, előre megmondjuk neki, hogy majd később kicsit pihenünk délután. Aztán mire eljön az idő, már csak az a kérdés, hogy milyen játékot választ magának az alváshoz a kacatosból /egy lomtár szobának ez a neve, ahol a számunkra pillanatnyilag felesleges dolgokat tároljuk, többek között a játékokat is, amik a gyerekeinktől maradtak/. Este is ugyanez a műsor, csak akkor nem picit pihenünk, hanem alszunk egy jót, hogy picit nőjünk, mert a gyerekek amikor alszanak, akkor nőnek. Már sokszor beszéltünk róla, hogy jó dolog nagynak lenni, mert nem csak fekszünk, mint a kis babák – mint Panni – hanem szaladgálunk, homokozunk, labdázunk, hintázunk, építünk, és rajzolunk, és finomakat eszünk, nem csak szopizunk, mint a kicsik. Lucácska bölcsen megállapította, hogy nálunk más hangok vannak éjszaka, mint otthon. Előadta, hogy otthon anyáéknál a lift zúg, amikor alszik, meg az utcán a mentő autók szirénáznak, nálunk meg mindig harangoznak a templomban, és a kutyák ugatnak, amikor aludni kell. Ezekre a megállapításokra önállóan jutott a picikém.
Egyre több szabályt tud betartani, és keményen elvárja, hogy mások is tartsák be azokat. „Állva nem eszünk!”- pirít ránk, ha meglátja, hogy csak úgy sebtében bekapunk valamit. „Evés közben nem éneklünk!”- utasított rendre a múltkor, mert én már befejeztem az evést, és valamit énekeltem, amikor ő még evett. „Nem vesszük a szemüveget a szánkba!” – oktatja a nagyapját, aki szereti a szemüvege szárát a szájába venni. Egyébként is szeret parancsolgatni a kicsikém. Ezt vidd el, azt hozd ide, ezt tedd el! – nagyon tudja már mondani. Egyre jobban megérti, hogy nem kell visítani, ha valamit nem akar, vagy nem tetszik neki valami, elég megmondani, hogy ezt nem akarja, és azzal is eléri, amit szeretne. Próbáljuk rávezetni, hogy szavakkal is le lehet vezetni a benne lévő feszültséget, nem kell sírni, és hisztizni.
Furcsa, hogy már előítéletei is vannak, ez főleg az evésnél derül ki. Sült krumpli kivételével semmilyen ételt nem kér, amiben a krumpli szó előfordul. A lányom mondta, hogy krumplipüréből egy falatot sem evett otthon. Az egyik nap mégis krumplipürét csináltam a sült májhoz. Érdeklődve kérdezte, hogy ez milyen étel. Fehérhab főzelék – mondtam neki, és biztatóan hozzátettem, hogy nagyon finom. Megkóstolta, evett belőle jócskán, és a végén azt mondta, hogy „én szeretem a fehérhab főzeléket, főzzél máskor is”. Jót mosolyogtam magamban, mert ha azt mondtam volna, hogy krumplipüré, meg sem kóstolta volna. A krumpli leves is tejfölös leveske, a felismerhetetlenségig összevágott krumplival, és úgy simán megeszi. Míg krumplilevesként bele sem kóstol. Újabban egyébként is valami leves sztrájk van, a régebben szívesen megevett leveseket sem kéri. A lányom mondta, hogy próbáljam megturmixolni, és főzelékként feltálalni. Azóta két formában készül el a levese. A leves formájút félretolja, hogy nem kéri, de a főzelék formájúból jócskán eszik, sőt megdicséri, hogy ő ezt a főzeléket szereti, csináljak máskor is.
A játékokban is új korszakba lépett. Egyre jobban szereti a bábozást, pedig eddig nem nagyon érdekelte. Ügyesen összerakja már az egyszerűbb puzzle kirakókat. A matricákat most nem a rajzfüzetbe, és a bútorokra ragasztja, hanem végig a kis karjára, egyfajta tetoválásként, fogalmam sincsen honnan vette. Máskor meg a babák arcára ragasztja a matricákat, és akkor Nóri babából „ Helló Kitty” lesz, mert olyan matricát ragasztott rá. Máskor meg a matricák csak úgy önálló életet élnek játék közben. Ha az apró versenyautóba nem fér bele egy játék sem, akkor a matrica Fülest, vagy a matrica Tigrist /Micimackós matrica szereplői/ csúsztatja bele, és ők autóznak.
Kezdi játszani a szerepjátékokat, ezeket nagyon szenvedélyesen csinálja. Tízszer, hússzor is el kell ismételten játszani, hogy megfürdetjük a macit, a babát, a nyuszit, szappannal, aztán habozóval, a nyakát mindig külön meg kell mosni, lezuhanyozni, aztán törölközővel megtörülni őket, és lefektetni. Egy mozzanat ki nem maradhat, akár hányszor is játsszuk el. Máskor két könyvet, vagy két párnát csap a hóna alá, és büszkén kijelenti: „két csápom van”. Van egy hosszú fáslim, amivel a kezemet kötöztem le, amikor tavaly eltört, és utána nem tudtam behajlítani az ujjaimat. Azzal a fáslival végig be kell tekerni a kis kezét, mert fáj játékból. Aztán valameddig elszaladgál a betekert kis karjával, majd egyszer csak kijelenti, hogy már meggyógyult, és ügyesen letekergeti a kis kezéről, mind az öt métert. Aztán lehet újra betekerni a fáslival.
Egyre ügyesebben mozog, egyre stabilabb, nem kell már annyira vigyázni, hogy ne botoljon el az egyenetlen talajon. Szépen eljátszik hosszasan egyedül. Legutóbb a kertben homok cicát formázott egy nagy, felfordított vödörre. Rengeteg ideig kupacolta, formázta a kis kezével a cicát, és mind az ÖT lábát. Aztán szedett bogyókat a madárberkenyéről, és odarakta a cica szájához a macska keksznek kinevezett bogyókat, aztán füvet, virágot tépett, hogy a cica abban fekszik /mint ahogy a kertben látja a macskáinkat/. Rengeteget dolgozott vele a picikém! Máskor meg egy papírdobozzal szaladgált, és minden babának, és minden plüss állatnak beadta az orvosságot, csak azt nem tudom honnan a minta, mert ő semmilyen orvosságot nem hajlandó most éppen bevenni, ha meg beleerőltetik, akkor kihányja. Van egy színes kitűző játék, különböző színű műanyag tűzőket kell egy lyukacsos lapba beletűzni. Előzőleg olvastuk Babóca virágos kertjét a mesében, és mi is készítettünk a kitűzőből virágos kertet. Amikor befejezte kérdeztem, tőle, hogy „Na készen van Babóca virágoskertje?” „Ez nem Babócáé, ezt Luca csinálta!” – válaszolta a picikém szemrehányóan.
Most már akkora Lucácska, hogy lehet neki kis meséket kitalálni, mint annak idején a gyerekeimnek, amikor picik voltak. Együtt nézegettük vele, a gyerekeim régi könyvét, A baba első lexikonját, és a könyv végén este van, a gyerekek lefekszenek az ágyba, apuka pedig mesél nekik. Luca rögtön rákérdezett, hogy mit mesél a gyerekeknek a könyvben az apuka. Itt volt az ideje, hogy rögtönözzek egy kis mesét Lucának, az első, neki kitalált mesét! Örömmel éltem át újra a régi érzést, hogy csillogó szemmel, tátott szájjal figyeli egy picike lányka a formálódó mesét, szinte lesi a számat, hogy mi lesz a kis cicával, aki elbújt az anyukája elől. Remek dolog, ha ilyen „értő közönség” előtt alkothat egy nagymama, aki szeret történeteket kitalálni.

T. Pandur Judit