“Murmur jelenti 2. – Boldog születésnapot?” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  2. Kedves Icu!

    Köszönjük szépen a kedves jókívánságaidat!

    Sajnos Magyarország a legfontosabb egészségügyi mutatókat tekintve az európai országok sorában az utolsók közé került. A születések száma alacsony, a lakosság halandósága – különösen a 45-60 éves férfiak körében – magas, az egészségügyi ellátó rendszer működése és finanszírozása, valamint a betegellátás színvonala egyaránt súlyos problémáktól hemzseg.
    Ezeket a "mellékzöngéket" nem tudom elfelejteni, mert itt élek, a családom is itt él, és egy rémálom találkozni a magyar egészségüggyel, ahol a gyógyítást kiszorította az adminisztráció, ha nem adsz hálapénzt ELŐRE! akkor kutyaként bánnak veled, hatvanezer ember vár műtétre, és az orvosok elvándorolnak külföldre. Anyósomhoz éjjeli ügyeletben egy arab /nak látszó/ orvos jött ki, nem túl érhetően beszélt magyarul, és az egyetlen segítségnyújtás amit adott, az a kórházba szállítás lett volna. 🙁

    Judit

  3. Drága Judit!

    Szívből gratulálok, sok örömöt és boldogságot, szeretetet kívánok a csöppségnek ebben az életben, és természetesen a szülőknek, nagyszülőknek egyaránt.
    A mellékzöngéket felejtsd el, mert nem tudunk mit tenni, ez így van, ahogy leírtad. Ez a nagy magyar valóság. 19 évig dolgoztam kórházban, láttam,s hallottam épp eleget. Most készülök nyugdíjba menni, mert megundorodtam az egésztől….

    Örülök, hogy olvastalak, sok szeretettel gondolok Rád: BogIcu

  4. Kedves Rózsa!

    Köszönöm a gratulációt, valóban sok örömöm van benne! 🙂
    Az első murmur történetben /Terhesség és rettegtetés/ elolvashatod, hogy miért lettem murmur. /Újságírás, vélemény rovat./

    Nekem volt választott orvosom, de így utólag… Az első babánál két napig étlen-szomjan szülesztett, és császár lett belőle. A másodiknál a foci VB-t nézte, a harmadiknál meg aludt.
    Tudod amikor olvastam a hozzászólásodat, megint eszembe jutott róla az a gondolat, ami a jegyzetem írásakor is megkísértett, hogy én nem engednék senkit szülész orvosnak aki saját maga nem szült gyereket. Valószínűleg egészen más lenne ez a mai förtelmes szülészeti protokoll, ha nem a gyors pénz szerzés, és a sérthetetlenség /hiszen vele, férfi létére, soha nem történhet meg az, amit ő most tesz a szülő nővel/ lenne a motiváció. A szülésznők ilyen szempontból – tisztelet a kivételnek – sem lendítenek a dolgokon jó irányban, mert ők is a férfiak által kitalált szülészeti protokoll szerint kötelesek eljárni.

    Az meg valóban vérforraló, hogy hiába van /most már/ előírva, a tájékoztatási kötelezettség, nem igazán tartják be olyan értelemben, ahogy a betegek elvárnák, a tájékoztatásból inkább megfélemlítés lett.

    Judit

  5. Drága Judit! Írásoddal megint fejen találtad a szöget.
    Elsősorban gratulálni szeretnék: gyönyörű az unokád, kívánom legyen sok örömöd benne!
    A meglátásaid igazak és félelmetesen tragikusak, de ez van.
    Én, mikor 20. évesen, mertem! Húsvét szent hétfőjén, 1,5 hónappal előbb a kiírtnál! világra hozni gyermekem, olyan traumát éltem át, amit senkinek nem kívánok. A fogadott orvosom, épp Dunántúlon, a szüleinél töltötte családostól az ünnepeket. A pici: 2 kg15 dekával született, de egészségesen, mindene megvolt, még szopizni is tudott…azaz tudott volna, ha egyáltalán kihozzák. Arról, azonban, hogy a koraszülötteket az első napokban nem szabad(?) kell, lehet szoptatni – és a kórteremben egyáltalán nem – senki nem tájékoztatott. Jött az etetések ideje, és én hiába vártam, hogy karomba tegyék drága, pici gyermekem. Se élő- se halott nem voltam egy-egy ilyen alkalom után. Nem hozták, de továbbra sem szólt senki, miért. Én meg már azon rémüldöztem, hogy biztos meghalt a kislányom, azért nem szólnak??? Nem tudom leírni azt az érzést, ami akkor bennem volt, a páni félelem sajnos megbénított, és tehetetlenné tett. Minket még nem igazán világosítottak fel semmiről, a baba születését – nem beszélve a fogantatásról! – is titok övezte, a szülők nem beszéltek róla – mintha egy rémületes, vagy szégyenletes dolog lenne! – az enyémek meg végképp nem (már 60. évükhöz közeledtek, mikor én terhes lettem). Internet nem létezett, sőt akkor még Tv-t is csak a szomszéd jóvoltából néztünk, nekünk még nem volt. Szóval, kb. 3-4 etetési idő, azaz közel 12 órás szenvedés, találgatás, önmagam rémisztgetése után kérdeztem meg – akkor is bátortalanul, halálra váltan – mi van az én babámmal, miért nem hozzák ki szopni? Úgy válaszoltak, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna, ezt mindenkinek tudnia kellene, hogy pár napig, amíg egy bizonyos "követelményt" el nem ér a csöppség, csak a bébiszobában etethetik, azaz leginkább csak teáztatják. Ráadásul arról sem szóltak, mit kell tennem, ha megindul a tejképződés. A melleim begyulladtak, érinteni sem lehetett őket, duplájára duzzadtak, a két karom meg sem tudtam emelni…olyan pokoli fájdalom volt, mikor a begyulladt emlőből egy nővérke kézzel kifejte az anyatejet. Ordítottam, és sírtam, azt a percet is elátkozva, amikor gyereket vállaltam. Szegény kicsikém! Ő mit sem tehetett róla. 1 hónapig voltunk bent, míg elérte a megfelelő súlyt, aztán 1 TELJES napig otthon. Éjszaka bevéreztem, úszott az ágy, de én már nem ébredtem fel rá, szinte elaléltam a vérveszteségtől. Ha, a párom (egy csináltatott, aránylag széles, 2 személyes heverő volt szüleink kisebb szobájában a fekhelyünk, kettő ágy nem fért volna be)nem veszi észre, hogy mi történik, akkor meghalok. A mentősök azt mondták, mindössze 4-5 percen múlt az életem…s mindez azért, mert a szülésnél részt vevő "ügyeletes" orvos -ünnep révén – kicsit pityókás volt, nem is jött be csak a gát összevarrására, és nem vette észre, hogy a méhben maradt a placentából egy darab. Még folytathatnám szüléssel kapcsolatos rossz, mit rossz? kegyetlen, szinte elképzelhetetlenül hanyag, embertelen bánásmódomat (persze mindez "lefizetés" nélkül zajlott, hisz teljesen váratlanul, jóval a várt időnél előbb következett be a szülés)de nem teszem, mert nem célom az egész orvos-társadalom lejáratása, hisz köztük is van – és nagyon remélem, nem csak elvétve! – rendes, lelkiismeretes, akit nem csak a pénz motivál. Ez, az esemény már több mint 40 éve történt, de mai napig, ha ilyen téma vetődik fel eszembe jut, és rossz érzéssel tölt el.
    Judit! Ügyesen, érzékletesen számba vetted, leírtad milyen kétségei, problémái vannak egy gyakorló nagymamának – murmurnak, érdekes kifejezés, még senkitől nem hallottam – unokája születésével kapcsolatban…ma is. Kicsit megdöbbenve, némi szomorúsággal könyveltem el, a világ ugyan változik, de egyes dolgok megfeneklettek a múltban, és ismétlik önmagukat. Hja! a pénz mindig nagyhatalom volt, ma is az…sajnos.
    Szeretettel olvastam soraidat…felmerült bennem az a hátsó gondolat: hátha olyanok is olvassák, akik ezen dolgok ellen fellépnek, tenni tudnak, s akkor nyerünk is az ilyen őszinte hangvételű cikkekkel. Bár csak úgy lenne!
    Szívből gratulálok. Vadvirág

  6. Kedves Zsófi!

    Bizony nagyon örülök a szép kis unokámnak! 🙂 Aki már egy kicsit nagyobb, mint ezen a képen, de ez a kép illett a szülés témájához, amiről írtam.
    Én csak ámulok, bámulok, hogy milyen nagy divat lett manapság szülés helyett császármetszést kérni az orvostól. Az utóbbi 12 évben duplájára nőtt a császármetszések száma Magyarországon, így minden harmadik nő ezzel a módszerrel hozza világra gyermekét. Ha azt gondolják, hogy ezzel meg lehet spórolni a fájdalmat, az óriási tévedés! Legfeljebb nem a vajúdásnál vannak szülési fájdalmai, hanem a nagy hasi műtétet követően több évig, vagy akár évtizedig is. Nekem is az első fiam császárral született, egy két napos étlen-szomjan vajúdást követően, rossz szívhangok miatt, tudom mit beszélek.
    A császármetszés után a friss varrat fájdalmasan húzódik /kint is, bent is/ fáj a mozgás, a köhögés, a tüsszentés a nevetés, aztán évekig minden időváltozásra fájva viszket a műtéti heg, és az csak esetleg évek, évtizedek múlva derül ki, hogy milyen "melléksérüléseket" okozott a császármetszés /bélösszenövést, vérrögképződést, seb szétválást, következő terhességnél méhrepedést, stb/.
    A hüvelyi szülés következtében fellépő anyai halálozás és megbetegedések valószínűsége tizedakkora, mint császármetszés után.

    Judit

  8. Kedves Judit !

    Szeretem a sorozataidat. Kissé elmaradott vagyok a mai viszonyokat illetően, sok mindenről nem tudok de hála neked elég csak bekukkintanom hozzád, és máris érdekfeszítő mai témákra akadok nálad. Nagyon örülhetsz a szép babának. Kívánok nagyon jó egészséget mindkettőjüknek, és neked szép murmurságot !

    /A hasbakönyökléssel kapcsolatban : ez akkor következhet be amikor a kismamánál szülés közben leáll a szülési fájdalom és fenn áll a veszélye annak, hogy a szülési csatornában megszorul a kisbaba feje. Ilyenkor születhet agyvérzéssel a baba. Ezért tilos! Nem minden kismama szült régen kórházban. Kistelepüléseken jól felszerelt szülőotthonokban hozták világra gyermeküket. A halálozási arány nagyon kismértékű volt, de ha mégis előfordult ilyen eset akkor a baba menthetetlen volt, vagy egész életében, gondozásra szorult, vagy rövid életű volt. Nem beszélve arról, hogy a kismama további szüléseire alaposan fel kellett készülne. Például meg kellett erősítenie a méhét, és psyhológiai kezelésre is szorult.
    A szülőotthonokban nem volt lehetőség császármetszést végrehajtani ezért a legvégső esethez fordultak a kismama és a csecsemő megmentése érdekében. Nehezen érthető ez a magatartás, én is csak most értettem meg a cikked elolvasása után./
    Köszönöm neked. Így már más szemmel látom 42 év után. Szeretettel olvastalak és gratulálok, Zsófi

  9. Kedves Belle!

    Köszönöm a kedves hozzászólásod, én is imádok murmur lenni!

    Annak idején nem is tudtuk mi kismamák, hogy másképpen is mehetnének a dolgok, de azért a kislányomnak nem ilyen szülést reméltem.
    Az anyukák már csak ilyen maradiak, minden felesleges szenvedéstől szeretnék megkímélni a gyerekeiket.

    Judit

  10. Judit, azért IS szeretem a cikkeidet, mert mindig valami aktuális témát feszegetsz. Most éppen egy tanulságos szülészeti körképet (kórképet) olvashattam egy Murmur szemszögéből.

  11. Kedves Éva!

    Köszönöm szépen a jó kívánságokat, átadom az illetékeseknek. 🙂

    Örülök, hogy vártad a folytatást, bár nem az a rózsaszín vattacukor a jegyzetem, amit általában írni szoktak a kismamaságról, meg a várva várt kisbaba megszületéséről.
    Amikor nagymamák leszünk, akkor a lányaink várandóssága, szülése feleleveníti a saját megélt élményeinket is. Velem is ez történt. 🙂

    Judit

  12. Kedves Viola!

    Jobb volt-e amikor bábák segítették világra a kisbabákat, mint a mai kórházi gyakorlat? Ezt nem tudnám megmondani, hiszen ilyen tapasztalattal én már nem rendelkezem. Az biztos, hogy természetesebben mentek a dolgok, de ehhez hozzátartozott az is, hogy az életképtelen, vagy súlyos beteg kisbabákat, és a hét hónapos terhességnél korábban világra jötteket nem tudták életben tartani. A természetes szelektálódás még működött, de ez az érintetteknek sok szomorúságot okozott. A mostani terhesgondozás és a szülészeti protokoll viszont más problémákat hoz magával.

    Szakértői vélemények szerint a Geréb Ágnes vezetése alatt lezajlott otthonszülések alkalmával bekövetkezett bajok aránya messze a kórházakban előforduló szövődményes esetek átlaga alatt van, a hatalom mégis drákói szigorral, felháborító kegyetlenséggel sújtott le rá, lábbilincs és vezetőszíj alkalmazásával alázva meg ország-világ előtt.
    Senki nem vitatja, hogy szükség lehet kórházi beavatkozásra és modern technika alkalmazására, ha komplikációk lépnek fel szülés közben vagy után. A hatalom azonban, ahelyett, hogy a két szempontot, a gyermekszülés humanizálásának és biztonságának szempontjait egyszerre érvényesítő jogi és intézményi megoldásokat alakítana ki, büntetőeljárással gyötri azt a személyt, aki az ezzel kapcsolatos elemi erejű társadalmi igényt hivatásszerűen képviseli.
    A demokratikus jogállamban a hatalom nem önmagától és nem önmagáért van, s nem az a dolga, hogy öncélúan védelmezze saját monopóliumait, hanem minden kompetenciáját a társadalomtól kapja, hogy a társadalom védelmét, akaratát szolgálja. Nem mehet szembe a társadalom akaratával, s nem támadhat rá.
    A mai magyar közjogi krízis egyik legsúlyosabb tünete Geréb Ágnes meghurcoltatása.

    Judit

  13. Vártam már a folytatást. 🙂 Lehangoló és egyben felemelő dolgokról, érzésekről, eseményekről írsz, melyek minden nőnek a legelőkelőbb, legemlékezetesebb és legfelemelőbb pillanatának kellene lennie. Sajnos…ez bizony, nem mindig van így. Közrejátszanak azok a körülmények, amelyeket említesz és az is, hogy alig tudják magukat "elengedni" a mostani kismamák. Talán épp amiatt a sok ismeretanyag miatt, amit beléjük sujkolnak vagy amivel "ijesztgetve" vannak. Én elmondhatom, hogy mind a négy szülésem felejthetetlen "élmény" volt és (bár hatalmas megerőltetéssel, akaretővel, összpontosítással járt) örülök, hogy – tiszta fejjel, bódulat-mentesen – átélhettem azokat. Úgy hiszem…sokkal-sokkal kevesebb lennék, ha nem így történt volna. Emlékeket idéztél bennem, s köszönettel tartozom, hogy olvashattalak. Kívánok ennek a csodás csöppségnek és a hozzátartozóinak jó egészséget, örömöt, békességet! Szeretettel. Éva

  14. Kedves Mónika!

    Örülök, hogy itt is megtaláltál!
    Bizony Luca Anna már 15 hónapos /ezen a képen két napos/, és nekem valóban egy kis tündér!

    A bababarát szülés, illetve a szülés felett való önálló rendelkezés sajnos még mindig gyerekcipőben jár. A legtöbb kismama még mindig kórházi körülmények között szül, betartva a kórházi protokollt. Amivel igazság szerint semmi gond nincs, hiszen biztonságos egyfelől – viszont kismama illetve bababarát megközelítésből elég barbár.
    Nekem a második szülésemnél nagy szerencsém volt, foci VB döntő volt, három hosszabbítással. Mire a doktor urak megnézték a döntőt, már nem volt alkalmuk semmilyen beavatkozásra, mert jött a baba. Harmadszorra is mondhatjuk, hogy "szerencsém" volt, mert éjjel szültem, és lefeküdtek aludni, hogy ebből reggelig nem lesz gyerek. Én meg szépen elvoltam egymagamban a szülőszobán, aztán éjjel egykor megszületett a kisfiam. Beavatkozás így nem volt, de ennyi erővel otthon is maradhattam volna!

    Judit

  15. Kedves Judit!

    Minden elismerésem és tiszteletem az írásodért, de a felháborodást sem tudom elnyomni miatta. Fel kellene lázadni!
    Ez így nem mehet tovább! Minden rossz, amit ott, a kórházakban csinálnak, hát csak a hálapénz a fontos? Az ember nem? És sehol egy normális ember-orvos, aki ezt észrevenné? Sokszor eszembe jut Geréb Ágens, felháborító, amit műveltek vele.
    Szegény orvosnő, tönkretették az életét, pedig az egyszerűségre, normális szülésre törekedett.
    KÉRLEK, küldd el írásodat a kórházakba! Vagy még magasabb helyre, tedd meg ezt kérlek, fontos volna!
    A következő gyermekek érdekében is!

    A fenti baba tündéri, sok boldogságot kívánok neki és szüleinek is.

    Szeretettel gratulálok: Viola (f)(l)(f)

Szólj hozzá!