A család felelőssége a szenvedélybetegség kialakulásában

Összes megtekintés: 716 

\'\'

A család szerepe egyre nagyobb a szenvedélybetegségek kialakulásában és fenntartásában. A diszfunkcionális családban az erőszakos viselkedés mindennapos konfliktusok forrása.
Mi váltja ki és mi táplálja azokat a szenvedélybetegségeket, amik sűrű hálót fonnak az ember gondolkodására? Gyakran tétlenül állunk és nem értjük, hogy juthatott el gyermekünk vagy más hozzátartozónk olyan mélyre, ahonnan már képtelen saját erejéből visszakapaszkodni. Az esetek 90%-ában a család és az emberi kapcsolatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy szeretteink elindulnak a lejtőn. Sajnos Magyarországon évről évre nő a szenvedélybetegek száma, köztük egyre több a kóros játékfüggő. A számítógépes függőség több, annál, hogy a gyermek szeret játszani egy bizonyos játékot. A kötődés olyan erős, hogy megvonása dühkitörést és agressziót vált ki a gyerekből. A számítógépről való letiltással szabályos elvonási tünetek jönnek létre, ami nyugtalanságban, szorongásban, pánikban esetleg vad indulatban nyilvánul meg. A mentális jelek segélykiáltások, amik mindig ott lépnek fel, ahol a gyermek valamilyen érzelmi szempontból magányosnak és elhagyatottnak érzi magát. Úgy véli, hogy nem kap meg valamit és ezt a hiányt akarja pótolni a játék segítségével. Az esetek nagy százalékában a gyermekek nincsenek tisztában a cselekedeteik és a lelki dolgaik összefüggésével, a szülő egyszer csak azt tapasztalja, hogy a gyermeke nem tud már meglenni a számítógépes játékok által nyújtott talmi ideák és az azok által nyújtott virtuális világ nélkül, ahol a kudarcai eltűnnek, sikeres és eredményes lesz.
A számítógépes játékfüggés tünetei nyilvánvalóak, de a szülő nem veszi ezeket a jeleket. A függőség olyan magatartásmódok sorozatát hozza felszínre, amelyeket addig nem tapasztaltunk gyermekünkön. A beteg személyiség nem tud lemondani róla, még akkor sem, ha ezek testi, lelki és szociális ártalmait érzi vagy családja, környezete tiltja. A függőség azonban nem csak anyagokkal szemben alakulhat ki, lehet televízió vagy számítógép, chat, vásárlás függőség is. Valahogy úgy indul az egész, hogy a gyermek látva, beszélgetve másokkal kipróbálja a számítógépes játékokat. Amikor a környezete nem eléggé inger dús számára, szülei elhanyagolják, nem képes sikereket elérni a tanulásban emberi kapcsolatban, nincs célja, értelmetlenné válik az élete, (nincsenek programok, a szülők elfoglaltak, problémák vannak körülötte), akkor a gyermek olyan világba menekül ahol ezek a problémák nincsenek jelen.
Ha a gyermeke egyre több időt tölt a gép előtt, az iskolából hazatérve bezárkózik a szobába és ha benyit a szülő agresszív indulatos hangol válaszol, nem érdekli a családja, nem éhes, elhanyagolja alapvető szociális szükségleteit, nem fontosak már számára azok a dolgok amik eddig meghatározták életét, kezdi elhanyagolni a hobbijait, melyeket régen szeretett, csak arról tud beszélgetni, hogy mit csinált, hol tart éppen a játékban. A baráti kapcsolatai is egyre inkább áthelyeződnek a virtuális világba, a tanulmányi eredménye fokozatosan romlik, egyre kevesebbet tanul, azt mondja a számítógépen kell elkészítenie a házi feladatot, a realitásérzéke változik, egyre erősebb a „sikerforrás” utáni vágya, a számítógépes játékok során elért eredmény hajszolása. A gyermek gyakran elhiteti a szülővel, hogy a számítógép már elavult és venni kell egy jobb modernebb gépet, mert ez már lassú. Az igazi ok azonban az, hogy a számítógépes játék csak bizonyos hardverek együttes megléte mellett futtatható, amihez a tájékozatlan szülőket értelmetlen beruházásokba hajszolja.
A szülőknek, gyakran nincs meg az alapismerete ahhoz, hogy felismerje a gyermeke átveréseit. Az ilyen gyerekek a könyvtárakat is, csak a szenvedélyeik csillapítására használják, a szülő gyakran csak annyit tud gyermekéről, hogy délután gyermeke a könyvtárba ment, de azt nem tudja, hogy ott csak játékszenvedélyének hódol, amíg el nem fogy a pénze, játszik megállás nélkül, nem eszik nem iszik, majd addig bolyong amíg újabb pénzt nem szerez amivel csillapíthatja a játékszenvedélyét. Ezek a gyerekek értelmetlenül lődörögnek és csak azon jár az agyuk, hogy tudnának egy újabb potya körre szert tenni. Tekintetük fáradságról, kimerültségről árulkodik, nincs az arcukon érzelemnek már semmi jele, amint megkapják a lehetőséget a számítógép használatához a türelmetlenség és remegő feszültség átalakul kétségbeesett izgalommá és mindenen átgázolva rontanak szenvedélyük tárgyához. Akkor vesszük észre a betegséget, amikor ki akarjuk kapcsoltatni velük a számítógépet, ugyanis nem képesek rá. Amikor megszakad az internetkapcsolat dühösen és kétségbeesetten, gyűlöletes arccal akarják elpusztítani a környezetükben található tárgyakat. A tehetetlen düh elképesztő agresszivitást hoz a felszínre, ami a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetésére szolgáltat mentális hátteret. Összeszorított ököllel és dühös tekintettel bolyongnak türelmetlenül enyhülést remélve. A szenvedélybeteg gyermek már elképzelni sem tudja az életét számítógép nélkül, lehangolt, depressziós és szorongó ha nem játszhat, gyakran fáradt, álmos, a szemizom egyensúlyának zavarát okozhatja a túlzott számítógép használat, ami szédülést okozhat, krónikus szemgyulladások keletkeznek, szemégés, szemfáradtság, kötőhártya-vörösség, szárazságérzet, betűk összefolyása, fejfájás, a szemhéjszéli bőr vörössége vagy gyulladása, szúró érzés vagy könnyezés tapasztalható. Ha ezeket észleli a szülő, joggal gyanakodhat arra, hogy a gyermeke hazugságokkal leplezi sajátos életvitelét. A játékhoz pénz kell, ha otthon nem engedik a számítógéphez, amit akár bűncselekmény árán is megszerez.
A gyermek időérzéke leromlik, megfeledkezik biológiai szükségleteiről (evés, ivás, pihenés, tanulás) a játék közben. Nem érdekli más, csak a játék,nem is érzi, hogy amit csinál probléma lenne, a dolgok fontossági sorrendje átalakul, olyan világot teremt magának, amiben nincs helye a problémáknak, és ha a szülő ki akarja ragadni ebből a közegből, akkor meglepő ellenállásra számíthat. A fiatalok jóval több időt töltenek el a számítógép előtt, mint amennyit eredetileg kellene. Fokozatosan elszigetelődnek, lógnak az iskolából, rosszul alszanak és deviáns lesz a viselkedésük. Nagy segítség lenne, ha a szülők odafigyelnének a gyermekeikre és tudnák, milyen programokat használ a csemetéjük. A számítógépes játékok, elsősorban a fiúk figyelmét keltik fel. Társadalmi párbeszédre és az oktatás megváltoztatására van szükség. Emellett fontos, hogy a fiatalok megtanulják a családban a tiszteletet és nagyobb figyelmet kapjanak az emberi kapcsolatok. A beteg a saját erejét használja fel a betegség legyőzésére. Hiszen a szenvedélybetegséget csak legyőzni lehet, gyógyítani nem. Minimálisan 3 hónap szeparáció és csoportterápiás kontroll segíti elő az átalakulást. A gyerekek mesterséges örömforrást keresnek a játékokban, ergo ezt kell pótolni ahhoz hogy elfelejtsék, illetve ne keressék az olcsó eufóriát. A viselkedési addikcióktól való elfordulás a legnehezebb, ha a beteg nem tud ellenállni a kísértésnek, később sem tudja abbahagyni szokását, vagy kényszeresen visszatér hozzá. Mindezek következtében beszűkül és korlátozódik egyetlen szenvedélyre. Hibás énképek esetén előfordulhatnak a kóros feszültség-levezetésnek egészen extrém megnyilvánulásai. Kényszeresen kárt tehet magában, de az önsértő viselkedésnek nem az öngyilkosság, hanem a feszültség levezetése a célja. A virtuális világban amit a játék ad, teljesül a vágy, hogy itt ellentétben a valósággal, ők lehetnek a legkiválóbbak, legnagyobbak, legerősebbek, legszebbek. Könnyebben szocializálódhatnak ebben a világban a legkisebb nehézség nélkül. Sokan azért kezdenek el játszani, mert elesettnek és jelentéktelennek érzik magukat igazi lehetőségeik, korlátaik között, a játékban pedig egyszeriben hatalmasokká, híresekké válhatnak.
Ebben a világában a kapott szerep megváltoztatja a helyes helyzet felismerésünket, önértékelésünket, itt képesek vagyunk helytállni és elviselni a nehézségeket, szembesülni a szürke hétköznapok problémáival. Szinte rezisztenssé válnak a külső ingerekkel szemben újra és újra visszaesnek a játék világába, ahol minden egyszerű és könnyebb. Ha a játékszenvedély menekülés a valós problémák elől, akkor az veszélyes betegség. A szülők, tanárok feladata, hogy eltérítsék a fiatalokat a túlzásba vitt játéktól azzal, hogy kommunikálnak velük, segítenek a problémáik megoldásában, és alternatívákat kínálnak fel számukra, a szabadidő tartalmas eltöltésére. A függőség társadalmi következménye óriási. Felnőttként a szenvedélybeteg gyermek tovább folytatja kisded játékait és majd a munkahelyen is a játék fog uralkodni felette. Számtalan felnőttet látunk, aki „cyberparaszt” játékokat játszik és a munkája már csak másodlagos lesz. A folyamatos játékot csak addig szakítja meg amíg a főnöke elhalad mögötte. A teljesítmény rovására megy a szenvedélybetegség, akár a dohányzás, hiszen mint tudjuk a dohányosok 20%-kal kevesebbet dolgoznak a többieknél mert ki mennek rágyújtani óránként.
A szenvedély fokozatosan eszkalálódik, kicsiben indul és beláthatatlan következményei lehetnek. Hosszútávon már gyermekkorban elvetett mag felnőtt korban csúcsosodik a teljes élet kudarcává, ami majdan felnőtt korban akár a suiciditás gondolatának előtérbe kerüléséhez vezethet. A játékfüggő a saját és mások egzisztenciáját is veszélyezteti. A családi kassza mindig megérzi ha a gyermek szenvedélybeteg, mert olyan kiadásokkal terheli a családot ami normális esetben nem lenne.(gépvásárlás,internet, online kártya előfizetés, dvd-vásárlás stb.)
A család szerepe egyre nagyobb a szenvedélybetegségek kialakulásában és fenntartásában. A diszfunkcionális családban az erőszakos viselkedés mindennapos konfliktusok forrása. A gyerekek attitűdjét jelentősen meghatározzák ezek a minták. A következménye, hogy nem reagálnak a másik érzelmeire, problémáira, emberi kapcsolataikat sivárság és apátia jellemzi. A családban kialakult rideg erőszakra hajlamos öntörvényű szülők kaotikus mérgező légkört alakítanak ki, aminek része lesz a gyermek és adaptálja értékrendjébe. A szülők inkompetenciája magatartászavarhoz és önfejűségéhez összeférhetetlenséghez vezet. A magatartásban bekövetkezett deviancia a kapcsolatteremtésben és a szocializálódásban is megmutatkozik. A több generáción átívelő alkoholizmus, és a nevelés hiánya, az alacsony iskolázottságból adódó igénytelenség,vezet a kultikus önmagából kivetkőző kontroll nélküli erőszakos szerepek kialakulásához. A másik a kaotikus következetlen szabályok közé erőszakolt család, ahol gyakori a válás és az érzelmi sivárság. Az irracionális düh és a szégyen ambivalens kettőssége, a szadizmus és a mazochizmus erőszakos és lojális kettőssége jellemzi a családot. Az ilyen családban felnövő gyerek bipoláris depresszióban szenved majd, többnyire problémás életet él, esetleg hiperaktívnak látszik eleinte, vagy minden tradicionális érték ellen lázadó, ritkán befelé forduló szorongó félénk gyakran öngyilkosságra hajlamos személyiséggé alakul.. Sajnos a történelem megismétli önmagát, a sérült személyiség a társadalomban újratermelődik, mert a sérült gyermek szülőként megismétli szülei hibáit. Ezek az okok vezetnek a szenvedélybetegségek kialakulásához. A szenvedélybe való kapaszkodás ugyanis kényszer, ami a lelki hiányosságok által keletkezett űrt hivatott betölteni. Sajnos csak akkor lenne esély a láncolat megszakítására, ha kiragadnánk a gyermeket abból a szociális közegből amibe született. Hiába dolgoznak a könyvtárosok és a tanárok vállvetve a gyermek megmentéséért, ha a szülők akaratlanul is táplálják azt. Mivel már generációk nőttek fel, ezért stratégiai jelentősége lenne a precvenciónak, amibe be kellene vonni a szülőket is.

Szabó László István

“A család felelőssége a szenvedélybetegség kialakulásában” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Róza!

    Gyakran kapom azt a kritikát, hogy farkast kiáltok és nincs is semmi baj. Minden ami elvonja a gyermek figyelmét, energiáját a tanulástól tízszeresen üt vissza, mi már tudjuk, de szeretnénk segíteni másoknak is önzetlenül és mégsem hisznek nekünk, még a szakemberek sem. A te soraid erőt adtak nekem, hogy helyes úton járok, mert néha szükségünk van a biztatásra. Én gyűjtő vagy, aki lelki társakat gyűjt, azokat akik hasonlóan fontosnak tartják a morális értékeket, mert ez a társadalom alapja. Örülök értékes soraidnak.

    Őszinte tisztelettel
    Szabó László István

  2. Kedves Szabó László István!

    Kezdem azzal, hogy mielőtt bármely íráshoz hozzá szólok, többször is elolvasom az alkotást. Ezt is. Három észrevételem lenne. illetve tapasztalatom. Kezdem a számítógép okozta szenvedéllyel. Lehet, hogy sokan azt hiszik, hogy ha már szenvedéllyé válik valami a gyereknél akkor ebbe essen bele a gyermek. Jómagam keményen éltem a még velem élő 16 éves fiammal aki egyházi iskolába járt, kisgimnáziumba. Abban az időben jött a köztudatba a sulinet amivel én is éltem és 36 havi részletre de megszereztem, szinte az elsők között egy szgépet a fiamnak aki akkor lett 10.-es. Neki is nagy volt a boldogsága, hisz nálunk a nincs eléggé ismert szó volt. Addig is jó tanuló volt most meg biztos voltam, hogy még rá is hajt, hisz 10. év végén kis-érettségi is várt a gyerekre. Akkor már tudtam neki külön szobát is alkotni a gang végéből leválasztott 4,4 m x 1,7 m-es nagyságban, így fel sem tűnt, hogy éjjel nem alszik a gyerek és reggel álmosan, fáradtan megy az iskolába. Pár hét hiányzott csak a félévi bizonyítványhoz, mikor felkeresett az osztályfőnök és az esperes. Akkor szembesítettek azzal, hogy a kiváló fiam 5 tantárgyból áll bukásra. Mikor tisztáztuk, hogy mi is az ok, – a szgépezés -, akkor az esperes kivonult a fiammal a szobájába és több mint egy órát beszélgettek. Az eredmény az lett, hogy a fiam, csak addig gépezett amit az esperes megengedett neki és év végén sikeresen kijavította a jegyeit és sikeres kis-érettségit is tett. Ezek az emberek pedagógusok voltak.

    A másik amihez szólnék az, hogy mi is motiválhatja egy gyereket arra, hogy bekapja azt az első tablettát. Szerencsémre ezt nem kellett se szűk, se tágabb családomba, megtapasztalni, de a gyerekeim és az unokáim barátai között voltak ilyen fiatalak. Hamar el is köszöntek a fiatalok tőlük, Egy fiú mégis maradt a fiam közelébe. Nem sűrűn de eljött hozzánk és akkor mindig panaszkodott, Hol a tanárokra, hogy a szomszédokra, hol a régi haverokra, hol a szüleire. A mi családunkban nem volt szokás és nem is volt ok, hogy mindig és mindenkit okoljunk ha bármi kudarc is ért minket. 21 évesek voltak a gyerekeink amikor hallottuk és az újság is megírta, hogy Zolika túladagolta magát kábítószerrel és meghalt. Sokat beszélgettem akkor a fiammal, hogy vajon ő vagy bármelyikük is tehetett-e volna bármit ennek megakadályozására. Arra a megállapításra jutottunk, hogy mi semmit. Az iskola talán, hisz tudták, hogy kábítószerezik mégse beszélgetett el se vele se a szüleivel az osztályfőnöke, igaz ő világi iskolába járt ahol egyel több vagy kevesebb iskolalátogató nem számított. Zoli se. A szülők meg két agyon dolgozott ember volt akik még a rendszerváltás után is csak arra törekedtek, hogy a látszatot fenntartva minden évben neves helyre nyaralni menjenek, Zolinak a legdrágább márkás dolgokat megvegyenek és a kocsikat, mert mindkettőjüknek volt időnként lecseréljék. Azon is elgondolkodtam, hogy általános iskolában még Zoli a mintagyerek volt, aki ha valamit nem tudott akkor a tanárok elnéző mosollyal de a helyére küldték a gyereket.

    A harmadik dolog ami megint csak a saját véleményem, hogy ha ez generációkat átívelő probléma akkor nem kicsi a baj. Itt hatalmas és széleskörű társadalmi összefoglalásra van szükség ahol a társadalom minden rétegének ki kell vennie a részét, hogy hosszú évtizedeket átölelő munkával de valamelyes javulás kimutatható legyen, és főleg olyan emberekkel akik nem vettek részt abba, hogy generáción keresztül fiatalok özöne éljen kábítószerrel.

    Szeretettel: Jártó Róza

Szólj hozzá!