A világon mindenki szerepet játszik. Mondhatni egy maszkot visel. Eljátszik egy szerepet. És ki se lát mögötte. Csak azt látja, hogy játszik, de kívülről nem képes szemlélni önmagát. A király a hatalmát erősíti. A kalmár, kereskedő a pénzét. Nagy vezérek dicsőségüket gyakorolják. És a kisemberek meg szenvednek. Maga a társadalomrajz ilyen. Az ambícionisták vállalkozók lesznek, a többiek meg beosztottak. Van, aki ezt elfogadja, más ágál ellene. Az emberek talentumokkal érkeznek a Földre. Van, akinek több az intelligenciája, másnak meg a logikája, vagy a memóriája. Mindenkinek ugyanis más adottságai vannak. Így nem érdemes egyik embert a másikhoz mérni. Maga a tudattalan szerepjátékos a persona. Ez erősíti az emberben a szereptudatot. Kevés ember tekinti a munkáját hivatásának. Azonban az egzisztenciát biztosítania kell mindenkinek. A szerepek egy idő után berögződnek. És beidegződésekké válnak.
A szerepek három síkon mozognak: társadalmi, magánéleti, és szabadidős. Minden ember más arcát mutatja a munkahelyen, a családjában, és a hobbijában. Ezek berögződnek, majd beidegződnek a személy personájában. A persona okozza a tárolás fázisát a szerepeknek.
A persona tehát a szerepjáték centruma. A berögződés az ismétlések által lesz látnivaló. Egy idő után habituálódik az inger. És természetes lesz egy szalagmunkásnak a munkafolyamat megoldása. A berögződés tehát az ismétlések általi megszokás. A beidegződés a berögződés következő fázisa. Ekkor már a persona dolgozza fel a berögződést. És beírja a tudattalanba a berögződés paramétereit. A persona mélyen, a tudattalanba oltja a berögződést.
Amikor a velencei karneválban elvegyül az ember, vagy nem is kell addig elmenni, elmegy egy farsangra, akkor maszkokat vesz magára. Elleplezi kilétét. A maszk tehát a személyiség elrejtése. A szerep pedig egy folyamat. A maszk az elrejtést képviseli, a szerep pedig az ebben való benne létet.
A persona folyamatos háborút vív a szerepekkel. Aki szerepet játszik, az nem tudja megismerni önmagát, ugyanis másnak adja ki magát, mint aki. Ezért hitelesítenie kell szerepét. Csak játssza azt, és ne merüljön el benne teljesen. A szerepjáték objektíven játszva használhat, hiszen beleéli magát az ember egy szerepbe, mint a színházban. Objektíven látja az ember a maga szerepét. Maszkot vesz fel, és bátran bemutatja a bohóc szerepkörét. Volt egy mese régről. A bohóc a színpadon mindenkit megnevettetett, de amint hazament óriási sírást vágott le. Más a szerep, és más az ember.
A valódi arcát kell erősítenie mindenkinek. Ez azonban nehéz. Könnyebb eljátszani egy idegen ember életét. A színjátszás egy életművészet. A kérdés, hogy mennyire éli bele magát a szerepébe a művész. Ha nagyon, akkor ferdülhet önértékelése. A tudattalant kell ugyanis megismerni, nem pedig szerepeket játszani.
A persona az egóval ellentétben áll. Az egó az éntudat székhelye, a persona annak elrejtésének fészke. A szerepjáték nem más, mint egy történet elmesélése. Olyan a szerep, mint egy örök jelenben megjelenő történet, egy darab múlt jelenbe emelése. Megtanulja az ember a tanári mesterséget, és a múlt tapasztalatait hozza át a jelenbe. A fegyelmezés trükkjei a jelenben válnak be. A persona a beidegződés helye. A tanári mesterség egy szerepjáték. Tudni kell vezetni egy osztályt. A történet a múltból a jelenbe hajlik. A jelenben az esemény zajlik.
Az egó tartalmazza az én negatív, és pozitív tulajdonságait. Amikor nevemen szólítanak, az egó jóleső érzése tapasztalható. Ugyanis a név az egó bélyege. Az emberek beszélhetnek személyesen, vagy személytelenül. Személyesen néven szólítják a másikat, erősítik bennük én–tudatukat. Míg személytelenül „te” megnevezéssel járnak el.
A személyes megszólítás a névadás folyamata. A személytelen megszólítás pedig a névmásokkal foglalkozás.
A néven nevezés így az egót erősíti, a névmásokkal élés pedig a personát.
A név erősebb, mint a névmás. Jobban megmozgatja a személyt, mint a névmások.
A név maga az ember. Jobban mondva: az egó. Alapjaiban megrengeti az embert, ha néven nevezik. A név maga az egó vesszőparipája. Míg a persona–é a névmásokkal élés.
Székesfehérvár, 2017. február 22.
Elbert Anita