Az emlékek keletkezéstörténete

Minden emlék más síkon fut. A lényegi magja az emléknek a mesteremlék. Képi és érzelmi alapú maga az emlék. Felvillanni belső szemünk előtt csak egy mesteremlék tudhat. Ez egy kulminatív pontot képvisel. Azt, amely érzelmileg megrázza az embert. Az emlékek keletkezéstörténete a létezés metafokára, a lakozásra alapoz. Hogyan képes az ember megtalálni a lakozást? Ez nem létezés csupán, ahol eloldalog az ember, hanem tevékeny létezés: lakozás. Képes legyen az ember reflektálni kívülről önmagára. Az objektív önvizsgálat elengedhetetlen tartozéka az önismeretnek. Ez azonban nehéz. Mindenkinek egyfelől a saját énképére kell támaszkodnia, másfelől pedig a környezet véleményére. Az emlékek a súlyozástól függően képesek feltörni az emberből. Ami nagyon fáj az embernek, az elraktározódik a tudattalanban, nem emlékszik rá az ember.

A múlt vizsgálata egy szelet megkövesedése. Az élők jelen–alapúak. Ha meghal valaki, azt elfelejtik. Halála után az ember eufemizálódik, megújul a vélemény róla. Az élők múltja már történelem. Nem emlékszenek az emberek a régmúltra, csak a közelmúltra. A történelem is csak egy bizonyos időbeli távolságból képes reflektálni az eseményekre. Az élmény, egy korszakban való benne élés, szubjektív síkon jellemezhető. A kommunizmus, míg benne éltek az emberek, jó volt. A mai szemmel nézvést ellenben negatív festésű. Az emlékek, mint az emberek különbözőek. Mindenki arra emlékszik, ami számára fontos. Így két vonal van: egy fontos, és egy nem–fontos sík. Az emlékek közül vannak mesteremlékek, és partikuláris emlékek. Az emlék felidézésekor emocionális fundamentum érkezik. Ezt követi a belső képalkotás.
Az emlékeknek kétféle síkja van: kvantitatív, és kvalitatív. A kvantitatívhoz az érzés, míg a kvalitatívhoz a kép, vizuális elem járul.

A képek és az érzések áramlanak. Ezek hívják elő a mozgást, jobban mondva: a gondolkodást. Ugyanis mozgókép és érzés együtt alkotják az emlékek felidézését. Mondok egy példát: az interjú és a riport kontextusában. Az interjú egy párbeszéd, a televízióban, még, ha ismétlik is, a mindenkori jelenben levetítve új jelleget ölt. Ilyen a tudósítás is, amely riport néven fut.
A riport érzelem–alapú rendszert irányít, az interjú pedig képi, vizuális rendszerű, mivel a párbeszédnél a másik által mondottakat képileg elsajátítja a beszélő. Az interjú így a képzeletet, míg a riport pedig az érzelmeket mozgatja meg.

A riport esetében inszubjektív viszony leledzik. Míg az interjú esetében egy dialógus van. Mindennek alapja: az információ, amelynek magja az adat. A múlt felidézése lehet spontán, vagy irányított. A spontán, amikor lát az ember hasonlót, mint az emlékei. És felidéződnek az események, történések. Irányított a múlt vezetése, ha egy baráttal beszél az ember, és egy múltbéli eseményt idéznek fel egymásnak.

A múlt emlékeinek lépcsőfokai: a múlt felidézése, elsajátítása, továbbítása. értékelése, és megújítása. Az első lépcsőfok: a múlt felidézése. Ez egy hirtelen ötlet, vagy ismerősöktől hallott, múltbéli esemény felidézése. Ezt követi a múltbéli események elsajátítása, egyfajta: információcsere. Megemészti az ember az emlékét, megéli azt a diszpozíció, és a vizuális módszer segítségével. Majd továbbítja az ember az információt egy külső félnek. S analízis alá kerül az adat, mondhatni: az információ magja. Ez az értékelés síkja. Kielemzi az ember tetteit, a múltra reflektálva. Illetve az utolsó lépcsőfok, hogy a már meglévő emlék új megvilágításba kerüljön. Ez azt jelenti, hogy megújul. A múlt eseményeihez hozzárakódik a jelen élménye. Egyfajta összehasonlítás gyanánt. Ha van egy x1, akkor x2, akkor maga az emlékezés x3–as lesz. A múlt a jelennel összehasonlításban él. Ugyanis valamihez kell tartania az embernek magát. Egyfajta párhuzamos rendszer él, amelyek egymással találkoznak, múlt és jelen.

A jelen és a múlt találkoznak, párhuzamos kapcsolás kontextusában. Az emlék keletkezéstörténet, visszatérve, a lakozás. Vagyis a tevékenységgel történő létezés. Az emlékezés egyesíti képet és érzelmet.
Ha összehasonlítok egy „a” esetet, és egy arra hasonló „b” esetet, akkor vannak hasonlóságok, de részleteiben ezek eltérők. Így arra gondolok, hogy az egyik emlékben az érzés pontosabb, míg a másikban meg a képi elem. Nincs két ugyanolyan emlék. Minthogy nincs két egyazonos gondolkodásmód sem.
A gondolat maga a szállító egység, a kép és az érzés között közvetít. Az emlékek így összehasonlításban interpretálhatóak, a jelen és a múlt egységében.

Székesfehérvár, 2017. március 9.

Elbert Anita