Jó anya, jó feleség leszek!

Kinyitom a szemem! Mindjárt!
Ok. Most már tényleg!
De csak az egyiket. Becélzom a fürdőt, aztán becsukott szemmel odabotorkálok. Közben nekimegyek ennek, annak, meg szinte mindennek. De nem adom fel!
Készülődés közben egy tegnapi beszélgetés jár a fejemben. Lassan, mert még nem igazán
vagyok magamnál. Egyik ismerősöm kioktatott, mit kéne tennem ahhoz, hogy jó anya, és jó feleség váljon belőlem!
Végiggondolom a tételeket, hátha bombázóként, szuperanyuként térek vissza a familyhez.
Diéta. Na, ez alapból kilőve. Tudom, persze. A csúcs csajok pár gyerek után is piszkafák. Nade. Én túl önző,és lusta vagyok ehhez. Ugyanis egyrészt nem bírom a hungarocell szerű izéket napi 5x megenni egy fini pörkölt, vagy rántott husi helyett. Szeretem a csokit. És a nasik is szeretnek engem! Másrészt sajnálom az időt, amit egy extra fogyós étellel elfecsérlek. Tudom, egészséges,és lehet finomat, de fogyisat készíteni. Akkor sem megy állandóan. De nincs is stressz emiatt. Fehércukrot max nasiban, és azt is csökkentettem. Ennyi.
Következő pont, a mozgás. Sosem értettem, mitől jó az, ha napi 3 órát izzad valaki. Neki biztos bejön, nekem nem. Edzek, heti 4-5 alkalommal. Az örömért, energiáért, egészségért. A kölkök meg velem tornáznak. Főleg a kicsi. Ha nem vagyok elég szemfüles, és az adrenalintól elvakultan, kábán a földre fekszem egy gyakorlat kedvéért, a bio súlyzóm rám tapad, és hangosan kacagva ugrál rajtam, gyite anyucit ordibálva. De ez a feltétel legalább kipipálva.
Műköröm! Emberek! Hogy lehet karmokkal mosogatni? Gyereket simogatni? Sosem értettem. Marad a saját. Néha lakkozva.
Lapozzunk. Szolárium. Bio szoliba járok. Kinn a kertben, az Ég a napmelegtől szolárium stúdió : Kapáld a kerted fitness programjának keretein belül.
Fodrász. Ez az a tétel, amit néha bevállalok.
Smink. Ok. De csak szolídan, festőbrigád nem kell hozzá.
Mivel főzés, beszélgetés, kedvesség,meg ilyenek nem voltak a felsorolásban,összegzek. Vesztettem. Tükörbe néztem. Ősz szálaimat festék fedi. Vakolat nélküli arcomon ráncocskák. Sokat szült testem… Hoppá! Kockás lett a hasam!
Téves öröm! De mikor került építőkocka a pizsimbe? És hogyan? A tettesről van fogalmam. Legkisebbem élvezettel bújik az ölembe, puszit ad, és kacagva elrohan. Utána Pókember, Teletubbie, maci, kutya, traktor kerül elő a ruhámból.
Szóval kockák helyett fektetett radiátor tűnik elő. Itt egy hupszli, ott egy dudor. És nem izomból vannak. Császármetszések eredményei.
Mielőtt elkeserednék, eszembe jut a jó anya cím. Itt még esélyes lehetek!
Mégse. Hisz nem tűröm mosolyogva a hisztit. Támogatom a gyermekek által végzett házimunkát. Napi szinten. Olyan borzalmas kínzások híve vagyok, mint mosogatás, ágyazás, szennyes kivitele a szennyes tartóba, játékok összepakolása. Bünti párti, néha morci mami vagyok. Anti trendi. Kiabálni is szoktam! Nehezen viselem a fél órás VÁÁÁÁÁ típusú ordítozást, a két percenkénti árulkodást, és a nem én kezdtem szöveget. Kit érdekel, ki kezdte? Az én idegeimet tépi, az a lényeg.
Néha szívesen világgá mennék. Az a baj, hogy olyankor sorra jön a gyerek sereg, hogy ők is jönnének ám. Utolsóként az Uram benyögi: csak nem hagytok itthon? Erre megy el az összes kedvem az utazástól. Minek elbujdosni, ha jönnek velem?
Bevallom, előfordult az is, hogy megkérdeztem magamtól, kellett- e nekem család? Egyébként ez a legjobb terápia. Mikor már síkideg vagyok, és úgy érzem, semmi értelme az egésznek, mert borzalmasan becsődöltem, felteszem magamnak a nagy kérdést. Mitől olyan baromi jó a család, hogy az értelmesebb egyedülállók ide kívánkoznak? Azonnal kisimulnak az idegeim. Annyival kevesebb lenne nélkülük az életem! Olyan unalmas, sivár!
Persze, ettől még vígan hajtépős idegállapotba kerülök tőlük cirka 10 percen belül.
Tudom, az a sikk, hogy angyali mosollyal, türelemmel mossuk fel a kiöntött levest, természetesen műkörmökkel, belőtt séróval, magas sarkúban, három kiló vakolattal az arcunkon. Mindezt úgy, hogy közben a lábunkon egyensúlyozzuk a palacsintasütőt, szerelmesen az érkező férjünkhöz bújunk, és a bébit is pelenkázzuk közben. Nem vagyok trendi. Tudok egyszerre, feneket törölni, gyereket átöltöztetni, mialatt főzök, segítek a tanulásban, és virágot rajzolok. De nekem ez nem megy 24-ben mosolyogva.
Szóval, ezt is bebuktam!
Ez van. De kellene nekem ez egyáltalán? Mire végig gondolom, miért nem vagyok jó anya, és jó feleség az ismerős anyucik szerint, rájövök, nem is akarok az lenni. Többet kéne feladnom magamból, mint amennyit nyernék.
Összekacsintok a tükörképemmel, és elindulok rendet tenni a csatába. Testvérháború folyik a konyhában.
Kilépek.
Férjem átölel, és a fülembe ordítja: még mindig gyönyörűnek lát!! – Hiába, csatazaj van!
Aztán a haramiák odarohannak, lábainkat ölelgetik, és egymást túlüvöltve közlik, hogy én vagyok a legjobb, és legszebb anyuka a világon.
Győzelem! Vagy mi van? Attól vagyok jó anya, és jó feleség, hogy nem vagyok az?!

Vége

Laszczik Andrea