Negyven év

Összes megtekintés: 374 

\'\'

Régen volt.

Egy „századdal” ezelőtt. Legalábbis most úgy tűnik. Fiatal volt, az iskolából frissen kikerülve, tizennyolc éves. Az a gyakorlati alap melyet a szakiskola nyújtott egyelőre arra volt elég, hogy valamelyest ismerősek legyenek a kórházi szagok, a beteg emberek látványa, és megfoganjon a leírhatatlan elhivatottság csírája, mely majd szárba szökken és a pályán tartja évtizedekig. Persze akkor még nem tudta ezt megfogalmazni. Ott állt a nővérszoba pultjánál, gyönyörűen, hamvas arccal, izgatottan. A keményített fityula szigorúan rögzítve, a hófehér köpenyt még nem szennyezte semmi, a kismama cipő tartotta a bokáját; oh’ milyen sokáig tartott bekötni a hosszú fűzőjét. A szakma iránti alázattal a szívében, tisztelettel az idősebb generáció iránt. A főnővér fürkész tekintete mintha a kételyekkel teli gondolataiba látna: fogom e bírni? Megfelelek e majd?

A munka nehéz volt, az elvárások magasak, nem kímélte senki. A feladatokat el kellett végezni. Ne kérdezz feleslegesen, légy önálló és szorgalmas. Itt nincs helye a kényeskedésnek, aki a testnedveket gusztustalannak tartja, ne válassza ezt a szakmát. És ő helyt állt. Tanult, képezte magát, igyekezett lépést tartani a szakmai kihívásokkal. Szeretett volna jó, és jobb nővér lenni. A közhely, mely szerint ez a szakma nem munka, hanem elhivatottság egyre igazabbnak bizonyult. Fontos volt a kollektíva, a csapatszellem, ebben a közegben nincsenek egyéni sikerek. Csak együtt egymást segítve érhetünk el célokat. Szükségünk van a kollektív egység erejére, hiszen mindenkinek vannak rossz vagy gyengébb napjai. Szép időszak volt ez. Egy nyugodtabb lassabb, de már fejlődő korszak, melyben volt becsülete a nővéri munkának. Tisztelték szerették az emberek ezeket a szárny nélküli angyalokat, akik a legkiszolgáltatottabb percekben álltak a betegágy mellett, letörölték az izzadságcseppeket. Éjszaka vigaszt nyújtottak, és első ízben észlelték a bajt és tették meg a megfelelő lépéseket.

Évek teltek el. Már nem volt kezdő, felvérteződött rutinnal, gyakorlattal. Megszokta a feladatok súlyát, megtanulta az orvosok stílusát, félszavakból is értette utasításaikat. Magabiztos volt és elégedett, hogy hasznos munkát végez. Hogy segít. Jó érzés volt.

És hova röppent a negyven év? Megváltozott. Ő is, de a világ még inkább. Új generációk érkeztek, oktatta őket, próbálta átadni a tudást, a szakma szeretetét, alázatát, melyet magában hordozott. Nem volt könnyű feladat, a kétezer-tízes évek kisnővérkéi már más értékrend szerint nőttek fel, más körülmények között voltak gyerekek és lettek fiatalok. Más az öntudat, más a felfogás. Némi aggodalommal töltötte el a gondolat, hogy vajon milyen évek várnak rá, ha megbetegszik? Kik állnak majd gondoskodó mosollyal az ágya szélén, merjen e szólni, hogy ha bepisilt?

Elhessegette a kételyeit, és boldogan gondolt vissza az elmúlt évekre. Neki megadatott. Nyugodt szívvel lelkiismeret furdalás nélkül teszi le a képzeletbeli fityulát, az injekciós tűket, az ágytálakat. Rengeteg csodás emléket visz magával a pihenő időkre. Ezentúl magára koncentrál majd, rá is fér… Fáj a dereka, a térde, vacakol a vérnyomása, de örök derűje, optimizmusa és pozitív kisugárzása átfénylik a problémákon.

Negyven évig nővér volt. Egy szárny nélküli angyal.

Ferencz Éva

“Negyven év” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Zsuzsa, örülök, hogy megérintett a mondanivalóm, s bár én még "csak" 23 éve vagyok szakmabéli, messze még a nyugdíj ( ha lesz egyáltalán 😛 de már ezalatt az idő alatt is sok mindent megéltem, korszakok váltását, érdekes tapasztalatokat..
    Köszönöm véleményed ! :]

  2. Nagyon szép írás, tulajdonképpen a hátérben ott "kuksol" ennek a negyven évnek minden eszmei mondanivalója is. Bár én más szakmában dolgoztam, mégis ugyanezek az érzések voltak úrrá rajtam is a kezdetek kezdetén, és aztán a "fityula", (nálam toll) letétele után…Köszönöm az élményt, Zsuzsa! :]

  3. Kedves Kitti! Több apropója is volt ennek az irománynak: magam is a szakmában dolgozom. Egy kedves kolléganőm most megy nyugdíjba, így a negyven évnek különös jelentősége lett. Semmelweis nap közeleg, és az elmúlt pár hónap egyébként is az eü felé terelte az emberek figyelmét.. Nagyon örülök, hogy téged is megszólított a tartalom, köszönöm a véleményed ! (f):]

  4. Mintha rólam írtál volna és számos kedves kolléganőmről. Én is szerettem a szakmát és a kisnővérekkel imádtam megszerettetni. Azt pedig csakis dicsérettel, önállóságra való szoktatással lehetséges elérni. Sokan szerettek, sokakat szerettem, nem éltem hiába. 🙂 Remek írásodért köszönet az összes negyven évet, vagy többet is ledolgozott nővér nevében!(f)

Szólj hozzá!