Az én isztambulom (Egy városlátogatás emlékei) 4/4. rész

A negyedik nap:

Ali pasa palotájában szerettünk volna kezdeni, de sajnos zárva volt, mivel a török miniszterelnök vendéget fogadott, aki – ha jól értettük – az amerikai külügyminiszter volt. Mivel ezt a gyönyörű helyet órákra lezárták, ezért kénytelenek voltunk lemondani róla. Helyette egy elég meredek domboldalon felcaplattunk a Taksim térre.

Csak feléréskor tapasztaltuk meg, hogy simán megtehettük volna ezt a hegymenetet egy helyiérdekű buszjárattal is, amiről korábban a palota miatt szálltunk le.

Ha valaki figyelte a híreket még 2013-ban, akkor ismerős lehet a Taksim tér. A kormány itt le akarta dózerolni a fákat, hogy helyére bevásárlóközpontot építsen, ami ellen tiltakoztak a helyiek. Ez gyorsan átcsapott zavargásokba, amire a hatalom könnygázzal, gumilövedékkel, vízágyúkkal és iszonyú rendőri brutalitással válaszolt.

A téren és környékén számos szálloda, étterem és kocsma található, így népszerű mind a helyiek, mind a turisták körében. A tér eredetileg az északról jövő vízvezeték isztambuli vége volt, innen osztották szét a vizet a város többi részébe. A tér az oldalában álló víztározóról kapta a nevét. A teret különféle állami események és katonai parádék alkalmával is használják. Innen indul a régi villamos (T2 néven), ami csaknem elvisz a pár kilométerre lévő Galata Toronyig.

Bár már nem látszanak a régi zavargások nyomai, de ijesztően sok állig felfegyverzett, géppisztolyos rendőr és rendőri-katonai tank van jól látható helyeken szerte a városban. Ráadásul ezek az erők nem szeretik, ha fényképezik őket. Ezt a képet is csak titokban készíthettem.

A közbiztonságról: szinte soha nincs gond, de erősen ajánlott, hogy ne legyen látható helyen a pénzünk és főleg ne mutogassuk. Nyugodtan lehet sétálni bármikor, főleg a turisták által közkedvelt helyeken. Azért a hölgyeknek illendő ruhában javasolt megjelenni, különösen ott, ahol sok a helybeli.

Amúgy ez Isztambul bohém negyede. Például helyben facsarják a nagyon finom gyümölcsleveleket, illetve sok a turista-csalogató kisebb-nagyobb üzlet.

A séta végén van a Galata Torony, ami eredetileg világítótoronynak épült 528-ban, de a negyedik keresztes hadjárat alatt (1202-1204) megsemmisült. 1348-ban építették újjá, majd az Oszmán Birodalom többször is átépítette. 1875-ben beszakadt a teteje egy vihar során, egészen 1965-ös újjáépítéséig használaton kívül volt a torony. Az épület 66,9 méter magas, átmérője 16,45 méter, a fal vastagsága 3,75 méter. A tetején egy kávézó-étterem, valamint egy night-club is található; a teraszról kitűnő körpanoráma nyílik Isztambulra és a Boszporuszra.

Itt lecsatlakoztunk a csoportról és kóboroltunk egyet ebben a vidám negyedben. Sok érdekességet találtunk, például a mindenhol jelen lévő aprócska éttermeket, vagy az egyik mobilszolgáltató márkaboltja előtt kirakott kutyaházat.

A kommunikációról: Törökország nem EU-tag, így nincs ingyenes roaming. Nekem egy perc beszélgetés 325 Ft volt, míg a fogadás 150 Ft. Adatforgalom 211 Ft/100 KB. A sokat ott lévőknek érdemes egy helyi SIM-kártyák venni, mivel még az ottani keresetekhez képest is olcsó a percdíj, illetve az adatforgalom. A turisták által látogatott helyeken elfogadhatóan beszélnek angolul, de vannak bőven kivételek. Az átlagos török ember csak az anyanyelvén ért. Az automatákon lévő feliratok ritkán jelennek meg angolul is, de ez sem mindig érvényes.

A negyed bohémságáról van egy érdekes képem – meg egy másik pár másodperc múlva:

Én, már csak jól látható testalkatom miatt is, erősen édesség-függő vagyok. A hozzám hasonlóaknak szeretném beszúrni ezt a kirakati képet:

Sokszor félek a fagyitól annak laktóztartalma miatt, de ezt most meg kellett kóstolnom. Az íz más, de fenséges. És egy apró érdekesség: a tölcsért fejre fordítva sem esik ki a friss fagyi! Köszönöm páromnak a képet!

A titok nyitja állítólag az, hogy kecsketejet használnak…
Itt ért az első csalódás is. Megéheztünk és bementünk az egyik turista-kedvenc kis étterembe. Hát, ott nem a helyieknek szánt íz-orgia volt, hanem a nálunk is megszokott átlag-kaja.

Délutánra halasztottuk a bevásárlást a Nagy Bazárban, ahová a T1-es villamossal lehet eljutni a Beyazit megállónál leszállva. Itt ért a következő nagy csalódás. Tény, hogy ez az épületegyüttes a világ egyik legnagyobb fedett bazárja, de utcácskái átláthatatlanok, ráadásul nem tömegek vannak, hanem iszonyú turista-hordák. Sajnos a szó legrosszabb értelmében véve! Lehet alkudni, de az áttekinthetetlenség és ez a rendezetlenség már túl sok volt mindkettőnknek.

Lehet, hogy tényleg olcsók a bőrkabátok és az aranyékszerek, de rengeteg a bóvli. Erősen emlékeztet egy gigantomán kínai piacra. A csalódottságunktól szabadulni akartunk és villamossal visszamentünk a fűszerpiacra, ahol megvettük az ajándékokat és saját használatunk a pár finom fűszert.
Szombat este lévén szerettünk volna egy naplemente környéki sétát a Boszporusz partján, de akkor jött a következő meglepetés! A városi közlekedés általában egész jó; mondjuk a forgalom intenzitása és szabályok felettébb laza használata engem egyszerű magyar autósként borzalommal töltött el. Viszont most a város összes lakosa hirtelen kitódult az utcára, ráadásul hozzájuk csapódtak a hétvégi turisták és az Isztambulba látogató vidékiek is. Szinte lépni sem lehetett. A kedvenc tömegközlekedési csomópontunkban, az Eminönüben például volt egy kb. 70 méteres aluljáró, amin máskor 1-2 perc volt átmenni, de most legalább 10 percig tartott. Tényleg úgy éreztük, hogy hirtelen mindenki kitódult az utcára! Példaként csak egy jellegzetes pillanatképet hoznék:

A női ruhaviseletről: nagyon sokan hordanak valamilyen burkát, de ez igen változatos színben, méretben, formában, test takarásában, stb. Általában látszik a teljes arc, de van, akinek csak a szeme csíkja látható a fekete lepel alatt. Lényeg: a haj ne legyen látható és a testből is csak a kézfej, illetve a lábfej legyen nyitott. Minden mást eltakar a burka. Én nem értek egyet a nők ilyen fokú eltakarásával és szállingózó hírek szerint egyre több török is így véli, főleg a nagyobb városokban. Mondjuk ennek ellenére pont aznap este volt a burka-viselők csúcstalálkozója. Tényleg! Isztambuli tartózkodásunk alatt soha ennyi kendős nem volt az utcán.

Így terveinket feladva inkább visszamentünk szállodánkba kipihenni magunkat – persze egy alapos vacsora után, amit a kedvenc kis helyi éttermünkben költöttünk el.

Utolsó nap:

Itt már nem vártunk sokat a naptól, hiszen gyorsan repülőre kellett szállnunk. A dolog rendben indult is, de sajnos a járatunkat törölték időjárásra hivatkozva. Csakhogy mind Isztambulban, mind Budapesten ragyogó napsütéses, kellemes idő volt. A dolog akkor lett gyanús, amikor felajánlották, hogy menjünk egy helyi viszonyokat ismerve közeli (csak 33 km) szállodába, ahová a légitársaság fog oda-vissza fuvarozni. Persze mindezt egy olyan reklamációssal kellett lebeszélni, aki az angol nyelvnek nem igazán volt barátja!
Megérkeztünk a szállóba, ahol még egyszer kiadósan reggeliztünk, majd jött a török szemmel nézve elég egységes és kifejezetten szerény ebéd. Ám a visszafelé szállító kisbusz csak nem akart jönni! Szerencsénkre volt egy csoport, aki bár szintén vasárnap repült volna, de őket átrakták hétfőre, viszont az idegenvezetőjük tudott magyarul és törökül is. Nos, az ő segítségével sikerült az előző csoportot ideszállító kisbuszra felkérezkednünk, majd az átrakott járat indulási idejéhez képest további két óra késéssel sikerült is felszállni Isztambulból.
Hogy miért törölték a járatunk, az talán soha nem derül ki és a helyszínen felrepült pletykákról inkább nem beszélnék semmit. Lényeg: az eredetileg beütemezett kora délutáni fél 2-es landolás helyett úgy laza 8 órát késtünk. Az EU-ban ezért kemény kártérítés járna, de ugye, mint tudjuk, Törökország nem EU-s tagállam, így ez csak annak jár, akinek tartalmaz ilyen kitételt a biztosítása. Nekünk sajnos nem.

Epilógus:

Hétfő van. Reggel 7.45-kor osztály előtt állok és matematika órát tartok. Borzalmas álmos vagyok, bár már ittam egy hosszú kávét. Fülemben még ott van a müezzin imára hívó éneke. Kinézek az utcára: szemben egy feltűnően csinos, fiatal nő megy magassarkú cipőben, aprócska miniszoknyában, amit egy elég mély dekoltázsú ruha koronáz meg. Belém villan egy pillanatra: ez a nő meztelen! Ja, nem! Hiszen már Magyarországon vagyok…
Csak az a fura müezzin-dallam ne mászna vissza a fülembe!

Kiegészítés: Történelem:

A város eredetileg már az őskőkorszaktól lakott, pl. az anatóliai oldalon találtak I.E. 3500-5500 közöttre tehető rézkori települést is. A legenda szerint Bizánc alapítójának azt jósolták, hogy városát a vakok városával szemben fogja felépíteni és valóban így is történt. Több kezdeti kisebb-nagyobb település után I.E. 667-ben a görögök megalapították Bizáncot az európai oldalon, holott az elhelyezkedése és domborzati viszonyai miatt az ázsiai oldal jóval kedvezőbb lett volna – nem is beszélve a kiválóan védhető Aranyszarv-öböl természeti adottságairól. A rómaiak 196-ban megostromolták a várost, ami súlyos károkat szenvedett el. Ám Sepimus Severus újjáépíttette Bizáncot, amit fia után Augusta Antoninának nevezett át.
Nagy Konstantin császár aztán 330-ban egy látnoki álom hatására az egész Bizánci Birodalom fővárosává tette Konstantinápoly néven. 395-ben a kettéosztott birodalom kelet-római részének fővárosa lett Konstantinápoly. Földrajzi helyzete a kereskedelem és a kultúra egyik legfontosabb központjává tette a várost, a későbbi bizánci időkben pedig Európa legnagyobb városa volt. 500 körül a Róma uralta rész hanyatlani kezdett és ekkortól kezdték a keleti részt Bizánci Birodalomnak hívni. A kultúra teljesen görög volt, az egyház pedig görögkeleti ortodox. Számos templom épült ekkoriban, például a világ akkor legnagyobbja, a Hagia Sophia is. A leghíresebb bizánci császár Justinianus volt (527-565). Ekkoriban a határok Palesztinán át Spanyolországig húzódtak.
A 600-as években a folyamatos háborúk miatt a birodalom hol virágzott, hol pedig alig létezett. A következő évszázadokban kiéleződtek a vallási ellentétek Róma és Bizánc között.
A keresztes háborúk korában a város hanyatlani kezdett, például a negyedik keresztes háborúban (1204-ben) a lovagok elfoglalták és kifosztották a várost, valamint megalapították a Latin Császárságot, ami egészen 1261-ig létezett, amikor a bizánciak visszafoglalták azt. Ezután Konstantinápoly már soha nem tudta visszanyerni régi fényét, virágzó metropoliszból kis falvak gyűjtőhelyévé vált.
1453-ban II. Mehmed szultán, a „Hódító”, mindössze 53 napos ostrom után elfoglalta a várost, amit egyből az Oszmán Birodalom harmadik fővárosává tett. A kapu, ahol belovagolt, most a Topkapi Palota része. A győztes a Hagia Sophiát azonnal mecsetté alakította át, majd megerősítette a város védelmét és lakosságot telepített be. Ezen kívül szultáni parancsra épültek mecsetek, közkonyhák, vallási iskolák és a régi száműzöttek is visszatérhettek (pl. görögök, zsidók, keresztények, muszlimok). Az oszmánok másik nagy uralkodója, Szulejmán szultán alatt virágozott a művészet és az építészet. Rengeteg palotát emeltek mindenfelé és a város maga is rohamosan terjeszkedett. A város gazdag és élénk kereskedelemmel bírt, többek között az etnikai sokféleségének is köszönhetően.
1900 körül a város lakosainak alig fele volt muszlim. Az Oszmán Birodalom összeomlásakor a külföldiek többsége elhagyta a várost, de erőteljes modernizáció vette kezdetét, mivel sorra épültek a hidak, a város vízellátó rendszere, az elektromos hálózat, valamint megjelentek az autók is.
1923-ban új államként megalakult a Török Köztársaság, amelynek fővárosa Ankara lett. A város neve 1930-tól lett Isztambul. Az ország vezetője Mustafa Kemal Atatürk lett, aki drasztikus reformok segítségével modern, világi, nyugat-orientált független államot hozott létre. A köztársaság első évtizedeiben Isztambult elhanyagolták, minden figyelmet Ankara kapott. Az 1950-es években kezdődött meg Isztambul fejlesztése, utak és gyárak épültek. Széles sugárutakat és modern középületeket építettek, gyakran történelmi műemlékek helyére. A XX. századba több katonai puccs volt, az utolsó 1980-ban. Törökország 1952-ben lett a NATO tagja és szeretne az EU-hoz is csatlakozni, de az észak-ciprusi török katonai bábállam, valamint a kurd szabadságharc keleten és az iszlám vallás erősödése ezt gátolja.

T. Tamás Ferenc, 2019.okt.