Irány Rodosz, az örök napfény szigete.

Összes megtekintés: 105 

\'\'

Amint egy szép egzotikus kirándulást kerestem az internet oldalakon, a szemem rögtön megakadt Rodosz szigetén, és egyből megtetszett, főleg, amikor azt olvastam róla, hogy itt van a világon a legtöbb napfényes nap, csak elvétve ha esik. A sziget maga az Égei – tengerben fekszik, melynek csodálatosan szép kék színét aki egyszer megpillantja, sohasem felejti azt el. A sziget fővárosa a szigettel megegyező nevű város Rodosz, mely egyik kikötőjének a bejárata a város címerállatainak „Elafos és Elafina” ( szarvasbika és őzsuta ) bronzszobrainak van szentelve, azon a helyen, ahol feltételezhetően az ókorban a kolosszus állt.

Szállásunk a sziget egyik legismertebb turistaközpontjában, Kalithea beachen volt, egy nagyon kellemes hangulatos kis hotelben. A szoba, és mellékhelyiségek is megfelelőek voltak, klímával ellátva. Igaz nem közvetlenül a tengerparton volt, pár száz métert gyalogolnunk kellett a plázsra, de a remek ellátás mellett ez nem eset nehezünkre, jólesett lejárni fürdés előtt a felszedett kalóriákat. Az a gyönyörű ezeken a mediterrán vidékeken, hogy csodálatosan buja növényzete van, úton – útfélen hajlongnak a hatalmas színpompás oliander bokrok, kínai rózsa (ibiske) bokrok hatalmas vörös virágaival, mindettől mámoros illat terjeng szét a levegőben.

\'\'

\'\'

Közvetlenül a partra az útunk egy nagyon szép kapun át vezetett, melyen túl szebbnél szebb hotelek voltak gyönyörű sétányokkal összekötve, melyeken esténként vacsora után hatalmasakat sétáltunk, álmélkodva a sok szépségen. Egyik ilyen alkalommal felfedeztünk nem messze a szállásunktól egy hatalmas gyerekek számára kiépített szórakozóhelyet is, melyben voltak mindenféle csúszdák, ugrálók, játék várak, labirintusok, stb. ,stb., ami csak „gyerekszájnak“ ingere lehet.

Faliraki:

\'\'

Mivel minél jobban szerettük volna megismerni a környéket is, egyik nap a szomszédos partra Faliraki – ra mentünk egész napos kirándulásra a helyi járatos autóbusszal, ahová pár perc alatt oda is értünk. Míg a Kalithea beach csendesebb, szolídabb hely volt, Faliraki annál izgalmasabb, bulisabb, mindenütt szólt a zene, rengeteg volt a fiatal. Megváltottuk a strandra az egész napra szóló jegyet, és vígan lubickoltunk a tengervízben. A part itt finom aprószemcsés kavicsból állt, mely kellemesen maszírozta a talpunkat.

Rodosz a főváros

Azután vagy két napra rá vasárnap a fővárosba indultunk szintén egy egész napra, hogy minél több történelmi nevezetességet megismerjünk. Elsősorban az óvárosba vezetett útunk, mely városfallal volt körülvéve, itt – ott védőbástyákkal.

\'\'

Nagyon hangulatosak voltak a szűk sikátorú kikövezett utcácskák, a szép épületek, előttük nagyon rendezett udvarokkal.

\'\'

Egyszercsak bámészkodás közben különleges férfi énekhangra lettünk figyelmesek, követtük a hangot, hát az egyik udvaron ahonnan a hang eredt már nagyon sokan voltak, mi is indultunk befelé, a bejárati ajtón belépve láttuk, hogy egy nem mindennapi templomba értünk. Barlang templom volt, ahol vasárnap lévén éppen misét szolgátattak, a templom falai lényegében barlang vájatok voltak, itt aztán a hang mennyei hangzású volt, olyan csodálatos akusztikája, és szinte misztikus hangulata volt ennek az egésznek. Kapkodtam a fényképezőnk után, de a helyiek azonnal mutatták a táblácskát, hogy itt tilos a fényképezés. Még egy ideig kóvályogtunk itt elámulva a sok szép romantikus látványtól, aztán kimentünk az óváros egyik kapuján a modern fővárosba. A parti hatalmas sétányon mentünk, csodáltuk a hatalmas bizánci stílusban épült különféle épületeket, de az embernek elég volt csak figyelmesebben a lába alá nézni, mert a macskakővel kirakott járdát nagyon sok helyen színes mozaikok diszítették, az ember szinte félt rájuk lépni.

\'\'

Amint mendegéltünk bámészkodva, eljutottunk az óriási óceánjáró hajók kikötőjéhez. Nagy szerencsénkre éppen akkor futott be egy ilyen hatalmas hajó, az embernek elállt a lélegzete a láttán.

\'\'

\'\'

\'\'

Ezzel egyszerre a kék tetejű taxik csak úgy sorakoztak a dokkhoz az utasok elszállítását biztosítani. Volt a közelben egy hangulatos kisvendéglő, melybe mi is betértünk egy kis frissítőre, amint ott üldögéltünk, tanúi lehettünk mindenféle náció, és korosztály kavalkádjának. Mindenki bedobott valami frissitőt, aztán szinte libasorban a húzós poggyászaikkal sorakoztak a várakozó taxikhoz, melyek beszállították őket a városba. Amint az utasok elfogytak, kimentünk közelebbről szemre venni a nagy hajót. A következő kép remekül szemlélteti, milyen óriási az emberekhez viszonyítva.

\'\'

Csak a szemetet kb. 15 hatalmas konténerbe rakták ki belőle, óriási vágyat éreztem, hogy belülről is megtekintsem, az egyik őrrel kézzel – lábbal megegyeztem, hogy felmehetünk rá, de amint már az előtérben megláttuk az ellenőrző részlegeket, mint a repülőtéren, inába szállt a bátorságunk, és visszamásztunk a lengőhídon, de így is láttunk eleget.

\'\'

A hotelunkban sem unatkoztunk, ha éppenséggel ott töltöttük estéinket, mindig volt a vendégek számára szórakozás vagy a bárnál, vagy kint a hotel kisebb szabadtéri színpadán. Egyik este nosztalgia zenekar húzta a talpalávalót, az egyik romantikus számra a medence szélénél még táncoltunk is egyet a lámpák alatt férjemmel. Másik este igazi görög táncosok jelentek meg népviseletben, pár perc múlva már közösen roptuk velük a táncot. De legnagyobb élményem ezek közül az volt, amikor egy középkorú hölgy jelent meg valamilyen felszerelésekkel, később kiderült, hogy karaokézni fogunk. Megkérdezte, ki szereti az ABBA – zenekart, bár angolul beszélt, de azért ennyit megértettem, és felnyújtottam a kezem. Azonnal kihívott magához, megkérdezte, ismerem – e tőlük a „Chiquitita“ c. számot, boldogan mondtam, hogy „jes“, hisz ez volt az egyik kedvenc ABBA számom. Magyarázta, hogy indítja a zenét, a szöveget feliratozva, és énekeljem el. Hát az én angol tudásommal ez aztán nem volt kis feladat, de mondta, hogy segít. Szerencsére, ennek a számnak igazán nincs bonyolult szövege, belevágtunk, úgy belejöttem, hogy még pár tánclépést is lejtettem közben, a férjem nem győzött fényképezni, nagy tapsot kaptam, rendes sikerélményem volt. Lassan elérkezett a visszautazás napja is, a rodoszi repülőtér hatalmas, rengeteg kapuval, a repülőgépek egymás után sorakoznak a felszálló pályára, ritkán látni ilyet. De amikor a hangosbemondó közölte, hogy járatunkkal problémák vannak, egy óra késéssel indulhatunk csak, akkor nagyon sebezhetőnek és kiszolgáltatottnak éreztem magam, még el is pityeredtem, hogy most már biztosan sosem fogom látni a gyermekeimet. De amint befutott a mentesítő járat, minden bajomat elfeledtem, valami nagy stabil katonai repülő volt, nem is érzékeltük, hogy repülünk, magabiztosan szállt a felhők fölött. Igaz, nem nagyon szeretek repülni, de mégis olyan élményt nyújt, melyet az ember sohasem felejt el. Amikor madártávlatból látja az ember a csodálatos tengerpartot, vagy a felhők között, amikor a napfény aranyszegélyt rajzol a felhők köré, az olyan, mintha menyországban lenne az ember. Kívánok mindenkinek nagyon sok ilyen felejthetetlen élményeket!

Vaszily Zsuzsanna

“Irány Rodosz, az örök napfény szigete.” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Zsuzsa!
    Köszönöm a leírást, olyan volt, mintha én is ott lettem volna.
    Rodosz nekem is szerepel a bakancslistámon. Ki tudja???
    Szeretettel: gyöngyi

Szólj hozzá!