Velence az “Adria királynője” , maga a nagybetűs: LÁTNIVALÓ!

Összes megtekintés: 148 

A “lagúnák városa”, az “Adria királynője”, a “fény városa”, a “hidak városa” a “víz városa”, és a “legfenségesebb város” jelzők találóan ráillenek egy különleges városra itt Európában az Adriai-tenger partján, melynek neve: Velence, olaszul pedig: Venezia. Aki már járt itt, illetve képekről ismeri a várost annak nem kell bizonygatni, hogy Velence teljesen más, mint bármely másik város a világon. Az eltelt évszázadok szinte nyom nélkül tűntek el, semmit sem változtatva rajta. A város úgy néz ki, mintha egy több száz évvel ezelőtt festett képeskönyv elevenedne meg a szemünk előtt. Erről beszélnek Canaletto (1697-1768) élethűen megkomponált látkép-festményei, a veduták. A városban lépten-nyomon az elmúlt évszázadok világhírű művészeinek és építészeinek szépséges remekeivel találkozhatunk. Nem csoda, hogy évente több, mint 20 millió turista látogat el ide, hogy beszívja, elraktározza ennek a páratlan, egyedülálló városnak a légkörét, atmoszféráját. A város teljes egésze úgy ahogy van maga a nagybetűs LÁTNIVALÓ!

\'\'

Velencei utcakép…

Középiskolás éveim egyik nyarát városunk kórházában a fertőző osztályon töltöttem elkülönítve egyedül egy kórteremben egy skarlát nevű fertőzőbetegségben “szenvedve”. Már nem emlékszem kitől, valószínű egy apólónőtől kaptam egy könyvet melynek címe röviden ennyi volt: VELENCE. Ez az útikönyv volt betegségem alatt az egyetlen társam, többször elolvastam míg végül a karantént feloldották és kijöhettem a kórházból. A könyvet ugyan ott kellett hagynom a kórházban, de ennek az érdekes vízre épült világnak a különös történeteit magammal vittem. Sokszor álmodoztam arról, hogy majd egyszer útra kelek és megnézem a saját szememmel is ezt a cölöpökre épült csodás várost.
Erre az eseményre közel 20 évet várakoztam. Amikor meghallottam, hogy a munkahelyemen szerveznek egy hétvégi kirándulás Velencébe, tudtam ott a helyem. Gondolkodás nélkül, azonnal jelentkeztem is rá. Pár hét múlva elindultunk munkatársaimmal és férjem édesanyjával. Az éjszakát az autóbuszon töltöttük. Alighogy beszálltunk a járműbe máris elkezdett esni az eső és az egész úton végig vigasztalanul hullottak az esőcseppek, olyan volt, mintha sohasem akarna elállni. Az autóbusz ablakán ki sem lehetett látni, egyik vízcsepp a másik hátán gördült végig az ablaküvegen, mintha velem együtt sírt volna. Nagyon el voltam keseredve, ennyi évi vágyódás után szakadó esőben a vizek városában mihez is kezdünk majd?! Reggelre amikor megérkeztünk a város szélén található autóbusz parkolóba a Tronchetto-ra, már szakadozott fel a felhőzet és az eső is alig csepergett. Élelmes árusoktól, akik az időjáráshoz (is) alkalmazkodtak vásároltam, biztos ami biztos alapon egy átlátszó piros esőkabátot, amire legnagyobb örömömre mégsem volt szükségem.

\'\'

Murano szigetén….

Még egy kicsit várnom kellett a vágyva-vágyott város megtekintésével, mert előtte tettünk egy rövid látogatást az üvegfúvók szigetén, Muranóban. A Velencéhez tartozó kis szigetnek jelenleg 5600 lakosa van. Vízibusszal (vaporetto) érkeztünk meg az elbűvölő városkába. A sziget igazi fellendülését egy 1291-ben kiadott rendeletnek köszönheti, melyben a tűzveszélyes üvegfúvó műhelyeket kitiltották Velencéből, így azok Murano szigetére költöztek. Itt találták fel az ún. aventurin üveget (sötétzöld üveg, benne aranycseppekkel).

\'\'

Muranoi üveghalacskák…

Az üveg Velence azon kevés exportcikkei közé tartozott, amiért az őket készítő mesterek rendkívüli kiváltságokat élvezhettek, pl. nemes kisasszonyokat is feleségül vehettek. A mesterség fortélyait, titkait szigorúan őrizték, az üvegfúvó mesterek nem hagyhatták el a Velencei Köztársaság területét, halálbüntetés fenyegette őket ezért a merészségért. Azóta nagyot változott a világ és a manufaktúrák többsége rendszeresen tart látványos bemutatókat az érdeklődő turisták számára. Ha lecsukom a szemem ma is magam előtt látom ahogyan megelevenedik, életre kel a tüzesen izzó üveggömbből egy kecsesen, ágaskodó üvegparipa és a finoman törékeny üvegszirmok látványát sem tudom elfelejteni. A műhelyhez kapcsolódó bemutatóterem üvegpolcain, tárolóin a szivárvány minden színében pompázó, különleges formájú üvegtárgyak és a mennyezetről lelógó ragyogó csillárok tömkelege szemkápráztató bőségben megtalálható. Vásárolni is lehet persze, kissé borsos árakon. Ez a kis Murano-i kitérő felkészített lelkiekben a nagy találkozásra, melyben nem is csalódtam. A tenger felől megközelítve a Szent Márk tér fenséges, lélegzetelállító látványt mutat, amit semmilyen fénykép nem tud visszaadni. Egyszerűen oda kell menni és a saját szemünkkel látni!

\'\'

Tenger felől megközelítve a Dózse palota részlete és a harangtorony látható…

Az “Adria királynője” Budapesttől gépkocsival 708 kilométernyi távolságra található. Velence az Adriai-tenger északi részén lévő, sós vízű mocsaras lagúnában, 118 kisebb-nagyobb szigeten, a Pó és a Piave folyók torkolata között terül el. A teljes Velence lélekszáma, a szigetekkel és a szárazföldi külvárosokkal (pl. Mestre) együtt 268.000 fő, ebből a történelmi városközponté pedig 62 000 fő. Ez a világ egyetlen olyan városa, amely teljes egészében a vízre épült. Velencét azok az emberek alapították, akik a népvándorlás viharos korszakaiban pl. a vizigótok és Attila hun király seregei elől a szárazföldről a lagúna biztonságába menekültek. A város alapításának dátuma a legenda szerint: 421. április 25.-e. Ez a nap Szent Márknak, a város védőszentjének ünnepnapja is. Velence és lagúnája 1987 óta az UNESCO Világörökség részét képezi. A vízen lebegő város épületeit egymáshoz közel álló, a víz alatt el nem rothadó vörösfenyőből készült cölöpökre építették. A cölöpök 8 méter mélyen belenyúlnak a tengerfenék rétegeibe. A pillérek jelentős többsége sok-sok évszázad után még ma is érintetlen. Az épületek alapzatait a cölöpök felett isztriai mészkő képezi. A város 7,5 négyzetkilométeren terül el, 3000 utcát, 100 kisebb teret, 150 csatornát és több mint 400 hidat foglal magába. Az itt fekvő kis szigeteknek egyedi jellemzője, hogy egy meghatározott szociális feladatot látnak el, San Michele ma is temetősziget, Velence sírkertje. Murano az üvegfúvók szigete, Burano a színesre festett házaival pedig a csipkekészítő asszonyok szigete. (Velence hihetetlen gazdagságát, felvirágozását a tengeri hajózásnak és kereskedőinek köszönhette. Ennek az aranykornak 1499-ben Vasco da Gama portugál tengerész felfedezése vetett véget, amikor megkerülve a Jóreménység-fokot, bebizonyította, hogy Indiába a tengeren is vezet út. Az új útvonal egyszerűbb és gyorsabb utat nyitott az óceánokon keresztül, így Velence kiváltságos helyzete fokozatosan megszűnt.)

\'\'

Szent Márk tér a szárnyas oroszlánnal…

Végre itt álltam a 175 méter hosszú, 58 méter széles Szent Márk téren, talpam alatt éreztem az évszázados kövek nyomását, mintázatát. Még minden nedves volt a sok esőtől, az apró tócsákban épületrészletek tükröződtek és a napsugár csillogása játszadozott. (Nemrégiben olvastam egy újságcikkben, hogy a Szegedi Dóm tér mérete pontosan a velencei Szent Márk tér méretével azonos.) Városnéző sétánkat, mely felért egy romantikus időutazással ezen a díszes és elegáns megjelenésű téren (Piazza San Marco) kezdtük meg. A világ legszebb terének tartott Szent-Márk teret Napóleon Európa társalgójának nevezte. Itt a város olyan világhírű látnivalóival köthettem közelebbi barátságot, mint a Szent Márk Bazilika, a Dózse-palota, a Campanile, az Óratorony, a Libreria épülete (ma Könyvtár és régészeti múzeum), a Szent Tódor (a város régi védőszentje) oszlopa és a Szent Márk (a város jelenlegi védőszentje) oszlopa, tetején a szárnyas oroszlánnal. E két oszlop között volt csak engedélyezett a szerencsejáték, és itt hajtották végre a nyilvános kivégzéseket is. Idegenvezetőnk elbeszéléséből megtudtuk, hogy a mai elegáns tér helyén valamikor egy templomkert volt, amelyen egy patak vize folyt át. A teret egyre gyakrabban elönti az acqua alta, a “magas víz”, ilyenkor pallókon gumicsizmában közlekedő emberek látványával van tele a média.

\'\'

galamb-sereglet…

A turisták kedvenc elfoglaltsága a galambok etetése, akik láthatóan jól érzik magukat az emberek sokaságában, ezért nem is tudtam eldönteni vajon a galambok vagy az emberek vannak-e többségben. A tér egyedi, semmi máshoz nem fogható arculatát a hangulatos kávézók és üzletek sokasága teszi teljessé. A város leghíresebb és a legrégebbi kávéháza az elegáns, barokkosan túldíszített Caffe Florian, mely 1720-ban nyitotta meg kapuit. Olyan híres vendégekkel büszkélkedhet, mint: Carlo Goldoni, Goethe, Lord Byron, Marcel Proust, Charles Dickens. Ez volt az első kávéház, mely a hölgyek előtt is nyitva állt, így nem csodálkozhatunk azon, ha Casanova is gyakran megfordult a termeiben. A Piazza esküvői fotózás helyszínéül is szolgál, mi is láttunk itt egy ifjú párt boldogan mosolyogni a fényképész „masinájába”.

\'\'

Dózse-palota…

Már alig vártuk, hogy végre beléphessünk a lenyűgöző Dózse-palotába (Palazzo Ducale). A fehér árkádsorra épült rózsaszínű márványcsipkés homlokzatú épület felejthetetlen látványt nyújt. A velencei gótika e remekműve, a dózsék otthona, lakóhelye és egyben az államhatalom, a politikai élet központja is volt hosszú évszázadokon keresztül. A palota díszudvarában található az impozáns látványt nyújtó „Óriások lépcsője”. A lépcső emeleti szintjén kétoldalt 1566-ban elhelyezett Mars (háború istene) és Neptun (tenger istene) óriási, nagyméretű szobrai Velence nagyságát ábrázolják.

\'\'

“Óriások lépcsője”…

Itt iktatták be a dózsékat, itt került a fejükre a korona helyett az ún. díszes dózse-süveg. A Palotában megnéztük a Tízek Tanácsának Kamaráját, a Nagy Tanácstermet, a hátborzongató börtöncellákat. A nagy Tanácsterem egyik ékessége Jacopo Tintoretto: Paradicsom c. monumentális festménye. A kép a korabeli világ legnagyobb festménye volt, a 17 m X 22 méteres nagyságával. A palota termeiben sétálva a híres festő triász:Tintoretto, Tiziano és Veronese számos remekművébe botlottunk. Az ő munkáik alkotják a velencei reneszánsz aranykorát. A palota termeinek nemcsak a fala, de a mennyezete is teljesen kifestve hatalmas méretű aranyozott freskókkal. Emlékszem mennyire megfájdult a nyakam a sok nyújtózkodástól, felfelé bámészkodástól. A térkép szobában Marco Polo velencei kereskedő (1254-1324) hosszú, kalandos utazásait lehet végig kísérni térképek és földgömbök segítségével, melyek között óriási 3 méteres glóbusz is akad.

\'\'

Sóhajok hídja…

A Dózse-palotát Velence ikonikus látnivalója a Sóhajok hídja (Ponte dei Sospiri) köti össze a börtön (Prigione) épületével. Az 1600-as években, isztriai kőből épült híd Antonio Contino munkája. A világhírű híd világhírű névadója Lord Byron, angol költő volt. A legenda szerint azért hívják a Sóhajok hídjának, mert a Dózse-palotából a börtönbe átkísért rabok sóhajai innen szálltak fel, hiszen itt látták utoljára a napvilágot. A világ más helyein is találhatunk még hasonló Sóhajok hídját, Szegeden és Cambridge-ben járva én is találkoztam a velencei híd szépséges társaival.

\'\'

Szent Márk Bazilika hagymakupáival…

A Szent Márk tér másik kihagyhatatlan nevezetessége a monumentális méreteivel és díszes külsejével szemet kápráztató Szent Márk Bazilika (Basilica di San Marco). Az 5 hagymakupolával ékesített székesegyházat 828-ban kezdték el építeni. Falai között méltó módon helyezték el Szent Márk Alexandriából kimenekített ereklyéit, melyet a legenda szerint disznóhúsok közé rejtve sikerült kicsempészni. A Bazilika homlokzatán az egyik kép az ereklyék érkezését ábrázolja. Látva ezt a hatalmas épületet halvány sejtésem támadt afelől, hogy micsoda hihetetlen vagyon és pompa halmozódott fel a letűnt évszázadok során Velencében. A templomot kívül-belül márvánnyal, mozaikokkal, faragásokkal díszítették, belsejében antik csillárok, gyönyörű oszlopfők és márvány szószék díszítik. A főoltáron pedig a középkori ötvösművészet egyik legszebb alkotása a Pala d’Oro ikonosztáz (szentképfal) látható. Az egész épület a legnevesebb művészek keze nyomát viseli magán. A Székesegyház főkapuja felett Szent Márk bronzból készült lovainak másolatával, míg bent a templomban az eredeti bronzszobrokkal találkoztunk. Az aranyozott lovak egyenként 897 kg súlyúak, mégis az óriási Bazilika homlokzatán szinte gyermek játékszernek tűntek. A templom kincstára felbecsülhetetlen értékek gazdag tárháza. A Bazilika fennállása óta a lakosság legfontosabb találkozó és imahelye volt. A templomban mutatták be a népnek a megválasztott dózsét, itt fogadták a pápákat,és a külföldi uralkodókat. A hajóskapitányok itt tettek esküt, és idehozták hajójuk zászlóját, hogy áldást kérjenek rá indulás előtt.

\'\'

Velencei háztetők erdeje…

A város legmagasabb épülete a 99 méter magas, 30 emeletes Campanille (harangtorony), csúcsán Gábriel arkangyal aranyozott szobra figyeli a lagúna mozgalmas életét. A mostani torony 1912-ben épült, mert a 8. században épült eredeti torony ismeretlen ok miatt 1902-ben összeomlott. A Campanile őrtoronyként, időmérőként, tájékozódási pontként és világítótoronyként is szolgálta a várost történelme során.

\'\'

Campanile…

A harangokhoz némi várakozás, sorban állás után lifttel jutottam fel és madártávlatból is rácsodálkozhattam erre a festő ecsetjére kívánkozó páratlan panorámára. Innen fentről a szemem elé tárult a vörös háztetők erdeje, a fenséges tenger, bepillanthattam a Dózse palota udvarába is és derült tiszta időben a Dolomit-hegység sziluettje is kirajzolódik.

\'\'

A Nagy -Csatorna…

Az idő sajnos nem állt meg még a kedvünkért sem, indulnunk kellett tovább. Idegenvezetőnk tanácsát elfogadva a Rialto-híd és híres piaca felé irányítottuk lépteinket. A 3 km hosszú Nagy-Csatorna (Canal Grande) legszebb, legrégebbi és leghíresebb hídja várt bennünket. A várost kettészelő Nagy-Csatorna Velence vízi “főutcája”, a leghosszabb az összes csatorna közül. A vízre épült városban a gondolák, vízi taxik és a vaporettok segítségével egyszerűen és könnyedén „bejárható” a Nagy-Csatorna is, miközben gyönyörködhetünk a partja mentén épült gótikus, barokk és reneszánsz paloták, templomok díszes homlokzatában.

\'\'

Vízibusz (vaporetto)

Az itt látható különleges paloták közül kiemelkedik a hófehér márványból készült palazzo a Ca\’ d\’Oro (Aranyház) szépséges és elegáns megjelenésével. Az épület maga a kőbe álmodott csipkecsoda. Kétségkívül nemcsak Velence hanem a világ egyik legszebb épülete előtt suhantunk el a vízibusszal. A palota a 15. sz. elején épült, a velencei köztársaságnak 8 dózsét adó híres Contarini család számára. A palota utolsó tulajdonosa Giorgio Franchetti báró volt, aki 1894-ben vásárolta meg az Aranyházat. Halála után az olasz államra hagyta a palotát, a benne kialakított látványos képzőművészeti gyűjteménnyel egyetemben. A Ca\’ d\’Oro ma múzeumként funkcionál és Galleria Franchetti néven várja a látogatókat. A Grand Canal felett átívelő négy híd közül a 12 ezer cölöpre, isztriai kőből (Antonio da Ponte tervei alapján 1588–1592 között) épült Rialtó-híd a legrégebbi.

\'\'

Rialtó-híd…

A középkorban itt lüktetett Európa egyik legnagyobb kereskedelmi ütőere, innen ellenőrizték a világ keleti és nyugati fele között bonyolódó áruforgalmat. A hídon szakadatlan a turisták hömpölygése, nyugodtan ki lehetne tenni a MEGTELT táblát, ez a megállapítás a város egészére is igaz. A híd közepén kis boltok sorakoznak egymás mellett, a hídról jobbról és balról is le és fel lehet sétálni és átkelni a csatornán.

\'\'

gyümölcspiac a Rialton…

Az árusoknál nemcsak zöldséget, gyümölcsöt, friss halat, hanem szinte mindent lehet vásárolni (ékszert, bőrt, selymet). Szigorúan tilos az árukat tapogatni, csak kérni kell és a legszebbet kapjuk. Látva a színes, kavargó hídi életet, olyan érzés töltött el, mint az Isztambuli Nagy-bazárban, ami talán nem is csoda hiszen Velence és Isztambul testvérvárosai egymásnak. A Rialto-híd a Canal Grande legszűkebb, 33 méteres kanyarulatának jobb és bal partját köti össze. Érdekességként megemlítem, hogy 1854-ig ez volt az egyetlen hely, ahol gyalogosan is át lehetett kelni a csatornán.

\'\'

Sikátor…

Gondolázás helyett inkább a vaporetto-val való utazást, választottuk, hogy az 50 fős csoportunk együtt maradjon, ne szakadjunk el egymástól. Az idő rövidsége miatt be kellett érnünk ezzel a vízi járművel. Egyéni kívánságok teljesítésére most nem nyílt lehetőségünk. Van Velencének egy másik, talán kevésbé ismert arculata is, ha szeretnénk ezzel is megismerkedni akkor érdemes a hátsó utcák szűk sikátorainak labirintusában “bolyongani” a málladozó vakolatú, füstös falú házak keskeny sikátoraiban. Persze nem árt, ha van hozzá egy tapasztalt idegenvezető is (nekünk volt), aki ragyogóan kiismeri magát ebben a rengetegben. A házakból kiszűrődő hangok, halk zene, illatok és a száradó ruhák látványa egyedi, sajátságos hangulatot árasztott magából. Néhol annyira szűk a sikátor, hogy attól féltem, hogy beszorulok a tűzfalak közé. Volt, hogy a fal mellé kellett simulni, hogy a szembejövőnek utat engedhessünk. Ha felfelé néztünk akkor a kéklő eget csak egy vékonyka cérnaszálnak láttuk. Sajnos nem lehet elhallgatni, hogy a város meglehetős kihívásokkal is küszködik nemcsak a turisták szakadatlan áradata miatt, hanem a globális felmelegedés is érezteti áldásosnak egyáltalán nem mondható hatásait.

\'\'

Support (Támogatás)

Erre hívta fel a figyelmet Lorenzo Quinn, 2017-ben készült a Támogatás (Support) c. művével, mely 2 vízből kiemelkedő hatalmas kezet ábrázol, ahogyan nemes mozdulattal a Ca Sagredo Hotel épületét támasztják meg. Ó, mennyire sajnáltuk, hogy lassan közeledik az este és indulnunk kell a szállásunkra, mely a város mellett egy kis kempingben volt. Bár előre tudtuk, hogy csak egy nap áll rendelkezésünkre ennek a vízen lebegő csillogó ékszerdoboznak a megtekintésére mégis csodálkoztunk, hogy az ilyen hamar elillant. Két évtizednyi várakozás után nem csalódtam pont olyan volt az egész város és a fenséges Szent Márk tér az impozáns épületeivel, röpködő és békésen totyogó galambok százaival, ezreivel, mint amilyenről régen a kórházban kapott könyvben olvastam. Francesco Petrarca (1304-1374) itáliai költő szavaival, így tudnám a legjobban kifejezni: “Nincsen párja az egész földön”. Biztosan tudom, hogy ezt a kirándulást nem fogom elfelejteni, megőrzőm a szép emlékeim között. Ki tudja talán még egyszer vissza is tér(het)ek ide?!

\'\'

Sikátor száradó ruhákkal…

Harmati Gyöngyi

Velence testvérvárosáról, Isztambulról ezen a linken lehet olvasni:
Harmati Gyöngyi: Látogatás Isztambulban, a lusta macskák városában.
https://abekessegszigete.blogspot.hu/2016/02/latogatas-isztambulban-ket-foldresz-ket_25.html

“Velence az “Adria királynője” , maga a nagybetűs: LÁTNIVALÓ!” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. szikra60

    Kedves Éva!
    Köszönöm szépen a látogatásodat. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet ez a kis útleírás.
    Szép napokat kívánok: gyöngyi(f)

  2. Kedves Zsuzsa!
    Köszönöm szépen a hozzászólást. Örülök, hogy ebben a karanténos időszakban sikerült egy kis utazásra invitálni.
    Szeretettel: gyöngyi(f)

  3. Nagy érdeklődéssel olvastam színes írásodat, melyeket a történelmi kiegészítések páratlanná tettek. Gratulálok hozzá! Éva

  4. Gratulálok a nagyon tartalmas, és érdekkeltő írásodhoz. Bár még sosem jártam Velencében, sem Olaszországban, ez a "kis" virtuális séta olyan volt számomra, mintha a valóságban is ott lennék. Köszönöm az élményt, szeretettel: Zsuzsa! :]

Szólj hozzá!