Fürdés közben Apró szappanbuborékok csillognak térdemen Nem törődve a csontos idők törvényeivel. Hipp-hopp pukkannak szivárvány-színnel ezerfele Nyikorognak a kocsonya nélküli csonttömegek. Finoman siklanak a vízcseppek a kádperemen, Meg-megakadnak a barázdákkal teli bőrköpenyen Locsogással nyaldossák tiszavirág gömbjeiket Virágillatukkal elvesznek a hömpölygő jelenben. Hideggé válik a víz, a habok már a semmiben Lassan felállok, törlöm testem csendesen. … Olvass tovább
Pusztán, rebbenések Görccsé visszatört gondolatok, benne ütőerem. Gyűrűim közepén, nyomokban. Világok járnak át rajtam. Felettem. Jelzéstelen. Pedig megszólítanak. Egy szavuk is sok. Egy szilánk a csonk. A fel sem jött nap bukott le. Vöröslő jóslatok. Selymük réggé szakadt. Kérgem túlburjánzott. Hegessé titkaim. Éjszakákon át. Kacsok szövik a kakas hajnalát kottasorokra. Távolról üzen. Nincs szünet. …és … Olvass tovább
Élet és halál, az örök titok, nem tudunk semmi bizonyosat, csak találgatunk. Az embert örök időktől foglalkoztatja e rejtély. A teóriák sokasága született. Nem sokat tudunk az élet és halál misztériumáról, szinte semmit, elméleteket kreálunk a születés előtti létről, a halál utáni létezésről, reinkarnációról, mennyről és pokolról. Csak egyet nem akarunk hinni, hogy életünk egy … Olvass tovább
Magányos cédrusom Mikor átfésüli Hold a nyárfákat, hajukba ezüstös szálakat fonva fontos részleteket épphogy csak láttat, sejtelmes homályát köréjük vonva megáll, úgy kukucskál szórt felhők mögül. Nézi a hosszúra nyúlt utat, s mutat távoli helyekre, hol lelkem lapul, fakuló érzések között, míg kutat, elveszett álmokat lel páratlanul… – magányos cédrusom lassan megkövül. 2010-08-02 Ligeti Éva
Hiányoznak /Nyaralnak az unokáim/ Hiányoznak az unokák, Peti meg a Fabi, Most senki sem mondja azt, hogy „Szia! Pesti Mami”! Nélkülük oly üres minden, búsong az én szívem, Folyton az ő hangjuk „véli” hallani a fülem. Lassan, lassan vége lesz a forró, hosszú nyárnak, És reájuk az iskola és a társak várnak. Élet zengi újra … Olvass tovább
ANYA EMLÉKÉRE Nyirkos teste megvonaglott, szaggatottan zihált, sóhajtott, én azt hiszem a lelke hazatalált. Életnek már jele sem volt, vártam, egyre vártam, mozduljon meg, szóljon hozzám, párnáját felráztam… eszelősen szorítottam két sovány kezét, ezt az erős köteléket semmi nem tépheti szét! Mire jött a hajnal földi léte csendben véget ért… ANYA ÉS ÉN Homályos tükörbe … Olvass tovább
Fekete Színek őrültje nem vagyok. Színek varázsa rám még nem hatott. Csak ez az egy szín, mely nem kedvelt, Ejtette rabul lelkemet. Holló, ében és szén, Világos és mély… Ezer neved, színed Csillogó, mint szemed. Hogyha látom, szívem dobban, Eszembe jutsz azon nyomban. Holló, ében és szén, Világos és mély… Bárhol járok, téged látlak. Sóhaj … Olvass tovább
Hideg volt. A Zagyva partján három fiatal roma férfi ült, s fogásra várt. Vastag kabátban voltak, mégis időnként vacogott a foguk. Pirkadatkor érkeztek, s abban reménykedtek, hogy ebédre a tányéron illatozik a sült hal, s nem lesz hiábavaló a fagyos várakozás. Keveset beszéltek, hogy elkerüljék a torokmetsző jeges szél beszippantását. Nézték a vizet, s magukban … Olvass tovább
A lélek élete Láthatatlan birodalomba Tévedtem be, ahol az ajtó Mögött rezgett a dimenziókapu. Az új világban különös lények Kacsintottak rám, ráncos arcú, Harmadik szemüknél csúcsosodó Kitüremkedésű emberek, akik Ma mély álmot alszanak, hiszen Lelkenként változik az emberi Sors, a bolygó temperamentuma Függvényében, mivel a lélek Élete bennünk fut, s igazságot Szolgáltat ma a derű, … Olvass tovább
Vár a nyár Tavak partján vár a nyár Már javában áll a bál S hat szabadnap, ha akad A nyaralás nagykaland Tárva van a Szahara Vágyad tárgya Kanada? Válassz: ha ma arra jársz Talán aranyat találsz. Kondra Katalin
A munka rabjai Jó neked, ki odakint vagy a szabadban, Szabadon, s mi itt-e börtönben csak bámulunk Kifelé, mint az állatok kik ételért sóvárognak Nyújtjuk a kezünket a rácsokon át. Jó neked, ki odakint vagy a szabadban Szabadon, s mi itt-e gályán csak nézzük Hogy te mint delfin mutatod az utat S mi pedig hajtjuk … Olvass tovább
Agárdi hajnal Feljött már a nap az égen, Aranyhaját kibontotta a légben. Megfürdeti a tó vizében, S nézi magát a víz tükrében. Mosolyog melegen a napsugár Tükörképe tetszik tán? Szelíden ébred a táj Csodás ez a meleg nyár. Sima vízszín megremeg, Mintha fázna egy cseppet. Megborzong a víznek tükre, A pajkos szellő jöttére. Sokmillió hajszálsugár, … Olvass tovább
Esőben Harmatszerűen permetez finoman, fénylőn felé tartom arcomat szelíden és kérőn Megpihen a bőrömön simogatva, gyengéden fiatal szeretőként ölel sóvárogva, becézve Igazgyöngy cseppek hullanak az égből felszakad egy sóhaj bennem, mélyről Lázadó hullám provokál kikezdve velem gyöngyházfényű eső ostromolja már a testem Végigfolyik rajtam adománya az égnek játékába beleborzongok a hívatlan szélnek Jóleső frissesség mint … Olvass tovább
Munkám Hajnalodik, nyugovóra tér a hold, kakas koncert, madárének, köszöntik az új napot. Éled a természet, harmat fürdőt vesz a táj, nyitott ablakomon át hallom, lélegeznek a fák. Éledek én is, vár a gyomos határ, gazzal lepett kicsi fákat szabadít ki a kapám. Kíváncsi arcát hamar elődugja a nap, sugarai nem kímélnek, égetik arcomat. Peng … Olvass tovább
Ne szólj! Halld, fú a szél, vihar közel’g! Kahless így szól: befogad a Rend! Mindenki jön, fegyverbe hát! Énekeld most a harcnak dalát! Ne szólj, merre jársz! Ne szólj, mit csinálsz! Ellen figyel, les épp te rád, Ne tudja meg, hogy merre jársz. Halkan, ha lépsz, hátába érsz, Egy gyors vágás, és a torka kész! … Olvass tovább
A kutya elsőként szaladt be, a szoba közepén megrázta magát, s némi csalódással telepedett le a hideg kandalló elé. Egy kanapé, egy pianínó, asztal, székek, néhány polc, ennyi volt a berendezés. Bill az egyik polchoz lépett, vastag pulóvert emelt le róla. A nőnek nyújtotta. – Biztosan fázik, bújjon csak bele. Rakok tüzet. Magdalena tétován ácsorgott, … Olvass tovább
Egy gondolat bánt engemet Egy gondolat bánt engemet, Saját hátam vakarni meg. Nincs kezem, ez így rémálom, E verset is csak diktálom. Kádban bálnák közt viszketek, Csiklandoznak lomha cetek. Kinek ér el ide karja, Hátamat vajh’ ki vakarja? Harcmezőn fújó paripa, Vagy az ángyom félvak ipa? Barna kislány, van-e fakard Nálad, hogy a hátam vakard? … Olvass tovább
NINCS ESÉLYE Egy Koldus ül Pesten a padon. Ölében pihen egy karton. Egy bolt raktárából szerezte, ..legféltettebb kincsét, a zsebébe rejtette. E féltett kincse a tolla. …mellyel ír a kartonra. …Szép versek!… “igazi életet” – meg olyat mit Ő meg nem élhetett. A koldus elalszik. Az eső esik. A karton elázik. ….így a koldus műve … Olvass tovább
A kísértés Megmagyarázhatatlan dolog, Mi fejemben forgószélként Kavarog, mindent belep a Sárgállóhomok, mit felkap a Szél s elvisz messzire, Lakatlan szigetre…a távolba. A semmibe. Menekülök, kapálózok s félek Az elkövetkező holnaptól, A kísértés minden hozzám Intézett szavától! Megőrjít. Fáj. Nem szabadulok a Tiltott gondolattól, mi belém Gyilkos nyílként hatol. Egyre fájdalmasabban, Kegyetlenebbül szúr, csendesen szenvedek, … Olvass tovább
Ébredés Szemed tükrében látom a holnapot, amelyet lassan, lépésről lépésre épít a múló idő perce. Csendesen, sejtelmesen, ahogy a pók szövi hálóját rózsaszín selymet készít a gondolat. Elrejti szomorúságod, elfedi a hétköznapokat kisimítja ráncaid, ahogy gondjaid elfújja a lenge reggeli szellő. Fénybe nézel, s közben mosolyogsz, hiszen tudod álmod álmom is, ébredésem ébredésed is. Egyek … Olvass tovább