Fűzfapoéta 3 Fűzfa Ferkó, a mosolygó úgy döntött, hogy elhallgat, az eddigi jókedvéből egy fikarcnyi sem maradt. Fűzfatársak, nem folytatom, olvaslak majd titeket, versenyre, vagy kedvtelésből írjátok a verseket. Sok belőlük nem is fűzfa, annál sokkal komolyabb, élve marad ezután is a sok komoly gondolat. Az a fontos, hogy a táltos tehetséget mutasson, hogyha azt … Olvass tovább
Fűzfapoéta Belvárosi kávéházban a híres költő csendben ül, mellette még jó néhányan, de ő csak értem lelkesül. Homlokára csókot adok, bizony, köztünk legyen mondva, helyette rímet én faragok, így – fűzfapoéta módra. Több elismerést bezsebelt, önbizalma égig hágott, ne ítélkezz, nevetve kezeld eme szörnyű hiúságot! Nem vágyhatok babérokra, s maradok másod-szolga, elmém sincsen pallérozva, sietek, … Olvass tovább
Fűzfapoéta Hej, nagy a bánatom, elsírom hát néktek, kik ti engemet oly szép szókkal becéztek. Megvigasztalódik árva szívem végül, ha rátok zúdítom ékes szavak nélkül minden sajgó álmom; sűrűjében verdes szerényen ideám, ragrímektől mentes. Fő, hogy érző lelkem istápolhatjátok; s ti, kik írni tudtok: ne járjon a szátok!
Fűzfapoéta 2 Megbeszéltem Fűzfával, írjon egy jobb verset, mert itt, amit olvastok, nem ér egy perecet. Fűzfa erre reagált, rosszul érintette, a megjegyzés kemény volt, és nem tette zsebre. Hozzáfogott azonnal, és a körmét rágva, előcsalt néhány képet, és a gépbe rakta. Azért arra vigyázott, hogy fűzfás maradjon, és az eltérésekért ne érje rágalom.
Csicsóka Parányi utcácska, apró házak sora. Az egyik ház éppen Csabiék otthona. Csabika szorgalmas második osztályos, Fogékony kis feje van a tanuláshoz. Csupán pár száz méter séta az iskola. Nem kell kísérgetni, egyedül jár oda. Kezében kis szatyor, hátán a táskája. Időben indul, az iskolapad várja. Csabiék házának az eresze alatt, Szépen rakott fészek díszíti … Olvass tovább
Suhan az út, az ősz közel, az útszéli fasor rozsdás kontúrjában narancsbarnán hempereg a tükörfekete aszfalt minden villanyoszlop alatt vöröslően sistereg szemcséit a szürkület húzza magával, a szaggatott fehér vonalakat csak az idő vágja végig ollóval mi nem, mi csak hagyjuk, hogy szemeinkbe langyos eső essen, hagyjuk hogy ködsötéte színes emlékeket növesszen , s már … Olvass tovább
Fűzfapoéta Olyan sikere van mindenik dalomnak, mint a juhászoknak, ha furulyát fújnak. Tele van a lelkem, és ki kell öntenem, ne maradjon bennem, víg lesz az énekem. Fűzfaferi vagyok, nagyon könnyen írok, akkor vagyok boldog, ha rigmust faragok. Érzed a dallamot, én rögtön táncolok, vígság a kenyerem, és vidám a versem.,
Fűzfapoéta Elfoglalt a szomorúfűz, Rímbe rímet amarrú’ fűz, Emerrű’ tán be se meri. Ráférne már egy MRI Az agyára, mivel tököt Megszégyenítően lökött. E bús fűzfapoétának Hiába is mutatnának Rendes verset, nézne: Mi az? Butasága földhöz szíjaz Gondolatot, lantot, lírát, S ríva éjszakákat ír át. Sajnos nagyon termékeny ő, Őt olvassa tölgy és fenyő, S … Olvass tovább
Fűzfapoéta A fűzfa poéta nem barát, Mondod, hogy egy rímkabát. Egyszer lekapja zubbonyát, S zengi, csak zengi a szív szavát. Vedd már észre egyszer magad, Az igaz szó, nem csak a te szavad, Már nem igaz mit eddig hittél, Hogy az igaz szó csak a tiéd. Mindenki másé barbár, A leírt szó csapodár. –„Bárhonnan jön … Olvass tovább
Talán Az ember lassan vágyni sem mer, óceánná lett a csalódás tenger, hol tépett vitorlájú lélekvesztő reményen, zátonyok között megsápadó fényen sodródik, és nincs sziget, se part a láthatáron, csak hétköznapok úsznak szembe, habzó cápaháton. Az ember lassan nem gondol a földre, hajójából az imáit mind kisöpörte, haszontalan kacat, mind fölösleges teher, bár egy evező … Olvass tovább
Számvetés Marhavagonokba Terelték a népet, Behunytuk szemünk, Ne lássuk a képet. Füstös sötét felhők Szálldostak az égen, Sirályok siratták Romba dőlt vidéket. Visszatértek páran, Sorsuk jobb nem lett, Nyöszörgés, jajszó, Vicsorgó sínek. Elfordítjuk fejünk, Bedugjuk fülünk, Nem tudjuk elfedni, Gyalázatos bűnűnk! Balatonvilágos, 2014. augusztus 5.
Bölcsességet adj! Bölcsességet adj nekem ó, Istenem, értelmem fogja fel nagy fenséged! A Te dicső, szent nevedet féljem, engedelmes, hű gyermeked legyek! Hegyeket rendít mennydörgő szavad, tűzlángokat szór a vizek fölött. Kegyelmed mégis nagy a bűnösön, Mindenek Ura és Királya vagy. Vihar után Nap fénye felragyog, szivárvány ível derült égbolton. Alázattal én feléd meghajlok. Mindenkor … Olvass tovább
A csendélet mögött Hencegnek a fák gyümölcseikkel, miket bársonyos kezek szednek le. Születnek a szelek az égből, s rázuhannak a bölcsőben ringatott földekre. Valami reményről suttognak a bokrok; Édes nektárt árulnak a virágok. Mézízű cseppjeikkel, bebalzsamozzák a világot. Hunyorgó fényt nyel el az alkony. Dicsőségnek vére fröccsen az aljára. Lombokba kapaszkodik, az ismeretlenségnek az álma. … Olvass tovább
Gyenesi idill Est iszik már alkony-borból a gyenesi jó fajtából. Nád tetején szellő táncol, az álmos Nap fészket ácsol. Belezuhan hab ágyába, álmainak szép tavába. Kéklő paplant vet az avar, tücsök játszik, béka szaval. A túlparton fény hintázik, kis felhőkkel fogócskázik. Csendes minden, elmerengek, bút, bánatot elfelejtek. Emlékekben elmerülve, reményeim megkeresve, kortyolgatok az alkonnyal, álmot … Olvass tovább
Fehér agyarakkal Fehér agyarakkal, Csattogok egésznap. Szavaim a fénnyel vegyült nyállal, Csorogva csillognak. Őszinte lélekkel, Bátran állítok mindent, Igazságok alaptalan tudatában, Nyelvemmel csettintek. Zúg álkapcsom, Úgy néz ki, örökké hangos marad, Fehér agyarokkal Semmi se lehet elég nagy falat. Dalt űz, új ritmust próbál diktálni. Bátor hangoskodással, Csak egy dolgot nem tud túl szólni: Hogy … Olvass tovább
Derübe merül Derűbe merül el Megszépül ki szeret Világba vetett Mennyei kikelet 2008 aug.
Az Anyákról Az Anyák dolga mindig az aggódás a reszkető félelem, a megóvás – vérükben kétség küzd jóval, nem-jóval ajkukról sűrűn szakad fel a sóhaj. Mit számít a kor? A gyerek az Gyerek. (szívük zaklatott szorongással remeg) – szabadság sem jár, a megnyugvás ritka évek sors-rúdján röppen a gond-hinta. Először azért, hogy miért nem alszik … Olvass tovább
A fűszál balladája Friss és erős voltam, mikor megszülettem, reménységes zölden a világra jöttem, fűszál lett a nevem, s anyám elhelyezett a közeli réten. Énekel a fűszál, szomorú a hangja, mert nincsen már senki, aki meglocsolja, fél, hogy a szárazság végleg elsorvasztja. Hallgatom a hangot, azonnal eldöntöm, hogy én meglocsolom. Van nálam víz bőven, tele … Olvass tovább
Empátia Van akiben megvan,van akiben nincs, de akiben megvan, az értékes kincs. A kórházból hazajöttem, jaj, de nagyon megörültem! kis iskolás lánykám várt, ahogy tudott kiszolgált. Tudta ő, hogy mit kell tenni, a betegnek adott enni. A rekamén megágyazott, éhes voltam, enni adott. Csinált puha fekhelyet, és kent „zsiroskenyeret”. Egy pohárba vizet töltött, abba pedig … Olvass tovább
Gyertyák s az élet Ülök a szobámban, az asztalon két gyertyaszál. Átgondolom az életem, s nézem a két árva gyertyát. A városra csend borul, csak az ablakokba nyuladnak ki a fények. Mint megannyi szentjános bogár, világítanak az éjben. Lassan szobámba is beoson , a szürkeség. Már csak árnyak látszanak, mint emlékeimben a képek. Halvány emlékek, … Olvass tovább