A bejárati ajtómon, határozott kopogás hallatszik. Vajon ki lehet az? Kíváncsiságomra, hamar választ kapok… – Szervusz, Kornélia. Szedd össze magad, megyünk szarvasbőgést hallgatni! – – Szia, Nándor „bácsi!” Mikor jöttél Magyarországra? – kérdezem örömteli hangon az előttem álló kedves barátomat, miközben illendőn arcon puszilom, és otthonomba invitálom. – Tegnap este. De látod, már itt is … Olvass tovább
Csodálatos völgyet ölelt át az erdő, hatalmas fái meredek védőkarként nyújtóztak a természet fölé. Lent, a völgy mélyén egy ezüstszínű tó ringatózott. Az égig érő fák között megannyi állat élt, de a legtermetesebb a medve volt közülük. Gyakran lejárt a tóhoz szomját csillapítani, de a legnagyobb gondja az volt, hogy nehezen lelt élelemre. Csak nagy … Olvass tovább
Marica és Gábor szomszédok voltak, már gyermekkorukban is mindig együtt játszottak, többnyire papás-mamást, azt tervezték, hogy együtt élik le az életüket. A szülők mindezt játéknak tekintették, mégis valósággá vált, serdülőkorban szerelmespárként folytatták, majd kétévnyi együttlét után össze is házasodtak. Közben mindketten szakmát tanultak és szerencsére helyben kaptak állást. Két gyermeket terveztek, de előtte szerettek volna … Olvass tovább
Recseg a hang, hangyás a kép, de elkezdődik az adás. ’ Tapsvihar. Egy újabb napon, egy újabb sikeres előadáson vagyok túl. És tapsvihar. Valahogy mámorít, és az egekbe emel, miközben tudatja velem, hogy én vagyok az, akit az emberek akarnak. Gyerekkorom óta arra vágytam, hogy éljenezzenek a szájak, kívánjanak a szemek, értem harsogjon a taps. … Olvass tovább
Na, mit szólsz, milyen csodálatos ez a játszótér? Minden van benne, ami kell. Tökéletesen biztonságos és gyönyörű. Tudod, sok gyermekes apaként rengeteget dolgozom, hogy a gyermekeimnek a legjobbat adjam. Ugye csodaszépek az én drágáim. Ott vannak, látod? És azok is amott, nemcsak szépek, okosak is. Na, jó, kicsit elfogult vagyok, de melyik apa nem az? … Olvass tovább
A tükörbe nézett. Önmagával vitatkozott. Így biztos lehetett igazában. Önző énje elnéző volt, maradásról győzködte. Józan énje hideg zuhanyként árasztotta az igazságot. Amiről nem akart tudomást venni. Amit nem akart meghallani, érezni, mert fájt. Mert belémart, szégyent, undort vonszolva magával. Az elmúlt hónapokban elhitte, el akarta hinni, hogy mindenről az; az egy odavetett mondat tehet. … Olvass tovább
A három személykocsiból és egy 325-ös sorozatszámú gőzmozdonyból álló szerelvény Dalabból Rét községig közlekedett. Menetrend szerint, mindennap. Ez egy szárnyvonal volt, Dalabból 15 óra 40-kor indultak és közben két falu, Kávás és Becsi érintésével értek Rétre. A menetidő nem volt több harmincöt percnél. Kiss János ötvenéves mozdonyvezető már tíz éve szolgált mostani váltótársával, Sebes Ferenccel … Olvass tovább
A Duna mentén haladt a busz, és én azt latolgattam, hogy vajon mennyi idő lehet még hátra a megérkezésemig. A következő megállóban felszállt egy idős asszony, fonott kosárral a karján. Nehezen mozgott, ezért rögtön a mellettem lévő üres helyet foglalta el. Arrébb húzódtam, hogy kényelmes helye legyen. Mosolyogva szabadkozott. – Elférek kedvesem, maradjon csak nyugodtan. … Olvass tovább
A zajos, napsütötte belvárosban ült a széles járdaszigeten, az egyik gyors¬étterem kirakata előtt. Hűvös kora tavaszi idő lévén, melegítésképpen, egy összehajtogatott papundekli dobozzal a feneke alatt. Ruházata nem volt rongyos – pedig nem a turkálóban vette, hanem vöröskeresztes adományból válogatta ki, amiből a legjobb darabokat tudvalevően először kimazsolázzák a tisztelt szociális munkások – akiknek ki … Olvass tovább
Szombat, csúcsidő: a gyerek bent játszik a szobájában… a telefonjával, a számítógéppel, valamelyik kütyüjével. Vagy mindegyikkel egyszerre. Engem egyre vonz a negyedik emeleti ablak, s ami odakint történik. Szemem képzeletfénye villámként hatol át az üvegen, elűzi a város szürke ködfátylát. Lent a játszótéri úton hatalmas autócsorda nyüszít Schumacherek, Laudák szlalomoznak A tempó hektikus, a vezetés … Olvass tovább
– Van egy játszótér. – mondta a tíz éves Gabesz komoly és büszke arckifejezéssel, a panelház bejáratának lépcsőjén állva. – Egy játszótér! – kapta fel a fejét Zotya, ki köröket rajzolt Kis néni virágos kertjének talajába. – Csönd… igen, egy játszótér. Az utolsó mind közül, amit még nem foglaltak el a fényarcúak és a zombik. … Olvass tovább
Gyermeknevetéstől hangos a játszótér. Kellemes kora nyári délután van. A gyerkőcök fogócskáznak, önfeledten élvezik a szabad mozgás örömét. Szabadságon vagyok, a férjem most nincs velem, cukrászként dolgozik egy helyi üzletben. Boldog vagyok. Váratlanul különös nyugtalanság kerít hatalmába. A pulóvert összehúzom magamon. Fázom, érzem, ahogyan vacog a fogam. Lehunyom a szemem. Elképzelem a napot, ahogyan felmelegít, … Olvass tovább
Egy rovatvezető két napja Hétfő reggel hamarabb indult a munkahelyére. Azon a héten, mikor ügyeletes szerkesztő volt a lapnál, mindig egy órával korábban érkezett a szerkesztőségbe. Ráadásul a csütörtöki lapszámban a kéthetente megjelenő „Játszó-tér” gyermek és ifjúsági rovata is még szerkesztés alatt állt. A nyolcszintes sajtóház elé érve sokáig keresgélt szabad hely után a parkolóba. … Olvass tovább
A csend követe elvonul megérdemelt pihenőjére. Hosszú, fárasztó órákat tud maga után. Tündérálmából, a szirénázó mentők, rendőrautók, az éjszakában csavargó fiatalok hangoskodása riasztja fel. Bágyadtan mosolyog. Vonszolja álmosan zsörtölődő nesz húgát. Átadják helyüket az arra méltó, nappali életörömöknek. Precíz tervezés része ez a reggeli, kora délelőtti napszaknak. Vidám nevetés, hangos lárma üli meg a rózsákkal … Olvass tovább
Hajdanán, induláskor szálfaegyenes legényke volt. Vállán szőtt tarisznyájában, egy karéj kenyérrel, szalonnával, vöröshagymával, édesapja csontnyelű bicskájával indult a hosszú útra. Kezében bütykös végű pásztorbotja, zsebében furulyája, mellette a pulikutyakölyök. Hosszú utat tett meg, az eltelt éveket nem tartotta számon. Az emberek, akikkel találkozott nem tudták honnan jön, merre tart ebben a világban. Egyesek kigúnyolták, ismeretlenül … Olvass tovább
Mint, aki jól végezte dolgát elsétáltam a piacra, persze otthon felejtve a bevásárló szekérkét. Így, mint egy zacskókkal díszített karácsonyfa, eregelek hazafelé. Nyárba hajló meleg tavaszi délelőttünk van. Kezeimet húzzák a szatyrok, nedvesedik homlokom. Szerencsére átadták a felújított központi parkot. Lábaim automatikusan, a megszokott padom irányába visz. Nincs meg a padom. Elhűlök. Körülnézek, s egy … Olvass tovább