Perzsel, éget, forró Nap Perzsel, éget, forró Nap, Egészségünk lesz holnap? Minden növény haldoklik! Életért fohászkodik! Száraz a föld, szomjazik, Esőért áhítozik. Fű, fa, virág kiszáradva, Természettől elhagyatva. Esik, zuhog, ömlik már, Itt van a pusztító ár, Zűrzavaros káoszban, Menekülnek csapatban. Mindent rombol az árvíz, Városokat is elvisz. Mi lesz a sok emberrel? Új otthonra … Olvass tovább
Jeanne d\’Arc Karjaidban is van oltalom Könnyem csepeg, csorog Lelkiismereted okmányom Bűneidet is hiába gyónom Szíved most így más mozgalom Máglyán végzem, ott nyugalom Istennél van fekete gyászom Nincs így most hát fohászom Tested fájón pokolian lebomol Lelked menthetetlen, kárhozott Másra tartozik szentté avatásod Vatikán teszi ezt, ez az óhajod Jeanne d\’Arc, mártirságod hitet hoz, … Olvass tovább
Apátia Elhagytak és félrelöktek, soha nem szeretett senki. Hol megvertek, hol leköptek, de én megpróbáljak jónak lenni? Igazságot a világban hiába keresek bambán. Ha rosszat, ha jót csináltam, az emberek csak rám hagyták. Hát itt vagyok. Állok a peremen. Szerelem periféria. Nem vagyunk mi kevesen, csak mindenki más széria. Egyedül a nagytömeggel, egy irányba hajtjuk … Olvass tovább
Kártyavár Ha megszólalhatnék költészet nyelvén, Isten rám ruházna magvas szavakat, a múzsa társul elszegődne mellém, de másképp döntött a magas akarat! Én leírnám, mi motoszkál agyamban, a Föld óriás, tágas aranykehely, gondolatom e körül forog gyakran, békében mért nem férünk rajta el! Gyűlölködünk, s világképünk torzul, kósza lépteinket önzés vezeti, s mikor testvér testvér ellen … Olvass tovább
Ég felé nyúló ágak… Sehol-semmi légvár felhők felett… életfa ága furcsán megnyesett. A mű megoldatlan, kényszeredett, álom és valóság között rekedt. Lombja pókfonállal átszőtt idill, szakad, foszlik, a sablon kész. Stabil. Előírt fejlődési szakaszok, esélyekkel varrt, sűrűn foltozott. Múlik, gyógyul a láz, igazodik, szomja behódol, cserepesedik. Napszítta, elhasznált emlékezet. Változó évszak…, nincs új fejezet? Százszor, … Olvass tovább
Reggel a reggel betölti a szobát és könyörtelenül száműzi álmaimat… szívemben sivatag, lelkemben háború… ólmos testemen erőszakot tett az évek hosszú sora. felveszem újból sorsom malomkövét s mint hátizsákját cipelő hegymászó elindulok, hogy életem hegycsúcsát ma is megmásszam.
A félelem irányít… a mitől tartás adja meg a miheztartást. Például a buszsofőr, aki időben beér, egy percet sem késik tizenöt éve, pedig a kollégái igen, de ott mindenki rokon a fentiekkel, vagy ilyesmi… Szóval mindig időben jár, nehogy kirúgják, és otthon kelljen lennie az asszonnyal, aki meg csak csesztetné, hogy ilyen nehéz időkben hogy … Olvass tovább
Déli forróság, rezeg a levegő, csend van, a madarak a bokrok mélyén pihegnek, kutyánk lustán pislog, nincs senki, akit megugatna, az utca kihalt, az emberek is elrejtőztek az égető napsugarak elől. Állok az ablak előtt, nézem a dúsan zöldellő, virágos előkertem. Csenevész, de kínjában magasra törő csúf tuját, mely ilyentájt roskadozik a virágzó trombitafolyondár súlya … Olvass tovább
„Gyermekvers kötetem ihletét nagyszülői örömeim adták. A versek megértése és átélése erősíti a gyermek érzelmi stabilitását és gazdagítja képzeletvilágát. Az óvodás korosztály leginkább az állatvilág megismerésére befogadó. A gyermekvers nem kívánja meg a nagy formátumú gondolatokat. Elsődlegesen az a fontos, hogy ritmus és dallamosság legyen benne, könnyen érthető és megjegyezhető tartalommal. Ez örömet és szeretet … Olvass tovább
Ennek előtte, még a legvéresebb rémálmaimban sem feltételeztem azt, hogy egyszer majd édesapám haláláról, és hiányáról akár csak egy megveszekedett szót is papírra kell hogy vessek, akinek halálát talán nem is a teste szenvedte el, hanem a lelke. Azt sem feltételeztem egy kósza pillanatra sem, hogy idővel be kell látnom, és el kell ismernem, hogy … Olvass tovább
Kis „Múzsám” Mosolyában,ragyog rám a fényes napsugár. Kicsi kezében a simogatás, puha táncot jár. Felém szaladva,lelkemnek kincse Ő. Kacagva,szeretve selymesen ölelő. Új szerepet kaptam én e kicsi leánnyal. Szív-mesét írunk együtt,az Unokámmal. Nagymamaként íly nagy boldogsággal, Nem cserélnék én már,a nagyvilággal.
1.) Lelkes Miklós Zsolt: Úton c. elbeszéléskötet főhős-kárvallottjai olyan kisemberek a 2000-es évek első feléből, akik sorsukért, – sokszor kibogozhatatlanul, és nehezen meghatározható arányban, – ők is tehetnek, de nem csak ők, hanem az a társadalom is, amelyben élnek. Amíg élnek, addig „úton vannak”, – mint a könyv szerzője is. Erre utal a könyv címe. … Olvass tovább
A tüzes labda reszket az est egy szál ingben valamit rá kéne húzni hogy meg ne fázzon a szívem rajta te vagy a kapucni vers pattog a mellkasomban minden betű egy-egy szikra a hangsúlyban hosszan csobban combod varázsának titka csillag flörtöl a véremmel sétál az éj a sarkamon stresszből a csoda kiemel s a harmónia … Olvass tovább
Szeretnék olyan lenni Szeretnék olyan lenni, Mint anyaföld, mindent felnevelni, Mindent táplálni, etetni szeretni Az éhezőt megetetni, fázót betakarni. Nincs olyan, hogy csak jó, vagy csak rossz, Mind egymáshoz tartozunk. Valahova megszülettünk, valamivé válunk. Eresszünk gyökeret, mert ő mindent szeret. Mindegy szikes vagy mocsaras Göröngyös vagy porhanyós Minden részén nevel, ki milyen helyet szeret. Hagyja, … Olvass tovább
Esőség (Színfal mögött) Mily esőségben reggeles, Terjengve zúg földre esője szentje; Földét áztatva el, S így emberek áznak bőrre. De ridegség ölelő; Mondanák, csak szemerkél, S talán éppen csak, A segítség is elkél. Szürke az ég, És fényes az út; Merre vezet ki innen, Az a jó biztos út? Szentséges eső, Milyen a bűn, és … Olvass tovább
Nehéz – könnyű!- Farkas Viola verse Nehéz! Nehéz a semmiből Magasra feltörni! Könnyű! Könnyű a meglévőt Gyorsan elherdálni! Aki becsülettel Nehezen dolgozott, Látva a pazarlást, Sírba kívánkozott! Budapest, 2015. augusztus 24. Könnyű – Nehéz! – Szölősi Dávid verse Könnyű! Könnyű neked, hogyha Jó helyre születtél! Nehéz! Nehéz, hogyha mindig Vesztes lóra tettél! A tücsök hegedült, … Olvass tovább
Új kenyér Az asztalon hűl az új kenyér, simítja kérges, vén tenyér, a gazda nézi, nyála gyűl, könnyeit nyelve hátra dűl. Megszegi némán, szótlanul – az ünnep a csendben ott lapul, kordul a gyomra, enne már, szelíden száll az illatár. Könnyűre fújta a jó kovász – szájához venni tétováz, szemét becsukva ráharap, dolgos kezeket áld … Olvass tovább
Őszi erdő Szeretem, ha már nem éget a nap, az erdőben sétálok,úgy megnyugtat. A fák között át szűrődik a nap sugara, Bőröm, kellemesen simogatja… Szeretem, ha susognak a fák, szeretem hallgatni, olyan lágy, szeretem, ha a szellő beletúr hajamba, szeretem, mikor összekuszálja! Száraz leveleken lépkedek, felreppennek,s lebegnek, a vékony ágak, talpam alatt reccsenek, zavarják , … Olvass tovább
Édesanyám léptei… Miránk nem tekintett – elfordult az Isten, Óperencián túl és álmokon innen, más dimenzióban égig szállt a hinta, itt bánatra kúszott mélyzöld szederinda, zsengén, tudatlanul e világra értem, minden pisszenéstől, rezzenéstől féltem. Törékeny volt anyám, üvegcsontú – szegény – bánatkönnycsepp csillant, ott rebegett szemén, férfisovinizmus zsibbasztotta testét, vitte gyenge vállán évtizedes terhét, reményvesztettségtől … Olvass tovább
Keresem az apukám Apa!-nézd itt vagyok, és látod már milyen nagy vagyok? Apa!- esténként még te lótóttál futottál,kinőttem a kis-csizmám. Apa!- én úgy szeretnék,újra picike lenni, meséiden,vicceiden,elaludni,meg nevetni. Apa!- nekem jobb volt, még fognod kellett a kezem, és egyedül soha nem engedtél el, ott voltál velem. Apa!- csak beszélgetni szeretnék veled megnőttem,már kevesebbet vagy velem. … Olvass tovább