A kirakat

– Hé, ember! Nézzél már végig magadon! Te most komolyan gondoltad, hogy így jössz ki az utcára? Igazán vehetnél magadnak néhány divatos ruhát, meg egy normális cipőt. A hajadról meg inkább ne is beszéljünk, az maga a borzalom. Úgy néz ki, mint egy szétdobált szalmakazal. Ilyen külsővel, nem fogsz egy jó nőt sem felszedni. – … Olvass tovább

(Képzelt ) riport a Nagypapámmal

(Képzelt ) riport a Nagypapámmal -1. – Nagypapám,125 évvel ezelőtt,1891-ben, amikor a világra jöttél,milyen körülmények vártak Téged, az újszülöttet? -Ó, kisunokám, bár Te is megetted a kenyered javát -, ahogy mondani szokták -, mégis nehezen tudod elképzelni azokat az éveket. Amikor e világra hívott engem a Mindenható, nem volt igazi vidámság a mi kis házunkban. … Olvass tovább

Rőzseszedők

A TV harsogó fénye világította meg a szobát. Áporodott sör és pálinkaszag elegyedett a cigaretta füstjével. Karcsi torkát kaparta a bűz, vértelen kezével szorította fejére a nyűtt, sokéves, koszos takarót. Nem akarta nézni a csodadobozt, mely számukra elérhetetlen világot közvetített. Odakint az őszi szél hordta az utca szemetét. Az ablakon piszkosszürke függöny lógott, a szél … Olvass tovább

Te vagy

A téli vakáció utolsó szilenciumi órája előtt, a folyóson kezed hozzám érve égetett. A vonalas cetli zsebembe landolt. Gyötört a gondolat – elhagysz? Elolvasva az üzenetet – egy szó: várlak! Ezután semmi nem járt a fejemben, az óra mutatói elakadtak, előttem a könyv betűzetlen maradt, a csengők hallgattak. Végre megszólalt a szilencium végét jelző csengő. … Olvass tovább

Fehér mesék – Hetedik történet

A sima fehérség minden lépésnél reccsenve süppedt a lába alatt. Visszanézve a hajnali hideg derengésben csak az ő két lábnyoma látszott, megszaggatva az egybefüggő hómezőt. A zúzmarás, magányos fák egykedvűen közeledtek felé. Szántóföldek mellett haladt el, hol a friss szántások rögcsúcsai meredeztek , de néhol még a nyári tarló döfködte át a fehérséget. Háta mögött … Olvass tovább

FEHÉR MESÉK – Hatodik történet

Csak fekszem a járdán Én nem válaszolok, hiába szóltok hozzám. Én… én csak fekszem a járdán, és azt hiszem, nem hallok semmit. Ájultan levegőt is alig kap az ember. Mini kóma, sérülnek az agysejtek, hogy miket mondtok nekem, vagy rólam, mellettem menve el, ha hallom is, nem tiszta, hogy valóság-e, vagy csak álmodom. Testem gubójából … Olvass tovább

Fehér mese – Ötödik történet

Fekszem a havon. Csönd van, olyan, amilyen a városban soha. Lassan teljesen sötét lesz, de ma felhőtlen az égbolt, látni lehet majd a csillagokat. Hideg van. Fázom, időnként minden porcikámban remegek. Meddig tart vajon? Nem hallani még állatok hangját sem, csak néha a távolban szólal meg valamilyen madár. Ez jó, az egyetlen jó talán most, … Olvass tovább

Fehér mesék -Negyedik történet

Apám két bátyámmal elment Iszkaszentgyörgybe, a bácsikánkat meglátogatni. Ilyentájt megy a család, hogy a szenet, a fát és az esetleges tél előtti kisebb javításokat még elvégezzék az egyedül élő István bátyánk házánál. Csak mi, a három kisebb gyerek maradtunk a tanyában anyánkkal és az állatok. A két tehén, a hízó, amit január elején akarunk levágni, … Olvass tovább

Fehér mesék – Harmadik történet

Hol volt, hol nem volt… nekem volt és most is van egy „mesebeli mostohám”. Gyermekkoromban soha nem értettem, hogy lehet egy fehér dolog mások szemében fekete? Pedig nem egyszer történt meg, hogy a mostohám édesapámnak befeketített. Magas oktávban, gesztikulálva sorolta a meg nem történt dolgokat: szófogadatlan, nem akar dolgozni, és képzeld el, folytatta drámai hangon … Olvass tovább

Fehér mesék – Második történet

Ki hozza a karácsonyfát. Egy régi történet Amely velem esett meg….. ötven évvel ezelőtt. Már közeledett a várva várt ünnep, és mindenki készült a Karácsonyra. A kis völgyben fekvő falu olyan volt, mint egy porcukorral behintett mesebeli falucska, csak a lomhán füstölgő kéményekből kiáramló kékesszürke füstből lehetett gondolni, hogy a házikókban serény élet folyik. Az … Olvass tovább

Fehér mesék – Első történet

Egyszer régen egy éjjel „beliner kendőbe” bugyolálva, kiszöktem az udvarra. Fehér volt minden, persze ez volt a szökésem oka. Nagymamám mesélt nekem őszi estéken, a Hóanyóról aki az égben sepreget, és ha megrázza a párnát, dunyhát, idelent hópelyhekkel lesz teli minden. Gyermeki hiszékenységgel, lehettem talán három éves, azt gondoltam, hogy ha felnézek a hóesésben látni … Olvass tovább