Kolozsvár nagyváros. Összeütközöl a járdán sietőkkel, fiatalok-öregek szüntelen áradata fáraszt. Az autós forgalom araszolva halad, trolik, buszok igyekeznek a céljuk felé,biciklisek cikáznak össze-vissza. Centiken múlik egy-egy koccanás,vagy azon sem,és megtörténik. Kiülünk a fiammal a B.kávézó teraszára, palacsintát és kávét kérünk. Itt, a régi várfal védelmében nincs forgalom, csend van.Várjuk a menyemet, addig is vitatkozunk. Örök … Olvass tovább
Lányként, kész „Katonai kiképző táborban” kellett részt vennem, amíg meg nem tanultam dolgokat, az az, amíg fel nem nőttem. Apám, eljátszotta velem azt, hogy az Idegenlégióban vagyunk. Egy napon belenézett szemembe, majd azt mondta olyan együtt érzően: – Lányom! Neked, nagyon nehéz életed lesz felnőttként, mert túl szép, jó lelkű vagy. Így el kell kezdjünk … Olvass tovább
Hajnal. A hétköznapi nagyvárosban semmi extra nincs. A piac álmosan indul, még a nap sem kelt fel. Tébláboló árusok, néhány korai vásárló sietősen, idegesen, vagy éppen cél nélkül, csak úgy. Mire felébred a város népe, és megmozdul a kereskedelem valódi élete, már pezsdül a légkör. Felgyorsul az idő, már késő délelőtt van. Lassan pakolnak az … Olvass tovább
Nézem a sírkövet ott valahol a temetőkert bejárata mellett. Homokkőből faragta a kőfaragó, s hogy a felirat el ne porladjon a kővel egyetemben, azt márványlapba véste, s úgy ragasztotta cementtel a kőből kivájt négyzetbe. Mihály Péter, élt 76 évet, kétszer állt a tűzvonalban, fölnevelt öt saját gyermeket és egy árvát. Béke poraira. Ez állott a … Olvass tovább
Sötétzöld ezerkettes zsiguli fékezett a tanácsháza előtt. Rajnai kiszállt. Végignézett a Béke úton, amin most porfelhőt kavart a bolondos májusi szél. Gyerek korában ezt az utcát még Széles utcának hívták. Az egyik oldalon nem voltak házak, csak a nagy puszta. Most csupa modern épület állt azon az oldalon. A tanácsháza is ezek közé tartozott. Büszkén … Olvass tovább
Nem szoktam rendszeresen naplót vezetni. Tíz évvel ezelőtt írtam le egyszer hosszabban, amit magamról és az életről gondolok, és most másodszor is nekilátok. Huszonnégy éves vagyok, holnap lesz húsz éve, hogy egy balesetben elvesztettem a szüleim. Nagybátyámék vettek magukhoz, és neveltek fel. Nagybátyám evangelikus pap, így lehetett családja, és van is egy fiúk, aki már … Olvass tovább
Út a boldogsághoz Emlékszem még a bárányfelhőkre, a szikrázó kék ég színére, a fű zöldjére; Anyám hangjára, amikor rám szólt, hogy: – Ne olvass a sötétben, mert elromlik a szemed! Bárcsak mondhatná még! Emlékszem a tojás sárgájára, a tulipán pirosára és a fák kérgének repedéseire, a borostyánkőben lévő szúnyogra, és megannyi bogárra, a pillangókra. Apámra, … Olvass tovább
Koraszülött gyermek voltam. Jóval előbb érkeztem a vártnál, így anyám lelkileg sem teljesen készült fel az érkezésemre. Sőt, azt is mondhatom, hogy sehogy! Nem akart engem, mindent elkövetett, hogy ne maradjak életben, de élni akarásom, vagy ki tudja milyen erő vonzott a földi lét megismerésére. Szorongott mellettem még egy kicsi baba, de ő nem tudott … Olvass tovább
Templomépítő nagyapám Délutáni szunyókálásom után nagyapám jutott eszembe. A templomépítő. Faluszerte mindenki így emlegette. Ő is minden délután aludt egy órácskát, amiből nem volt szabad felébreszteni, történjen bármi a világon. Egyszer, úgy Karácsony táján még a szolgabíró urat is megvárakoztatta. – Foglaljon helyet, nagyságos uram – szólott nagyanyám a vendéghez -, hozok egy kis rizlinget, … Olvass tovább
(Diploma átadás a temetőben) Volt egyszer, akár a mesében, egy álompár. Szépek voltak, okosak, diploma, jó állás, és szerelmesek lettek egymásba, de nagyon. Ahogy mondani szokás, az Isten is egymásnak teremtette őket. Összeházasodtak, és boldogan éltek, jó körülmények között, csak egy dolog hiányzott még az életükből: a gyermekáldás. Próbálkoztak rendesen, hogy boldogságuk teljes legyen, de … Olvass tovább
Mióta várt erre, oly sokszor álmodozott a pillanatról, és most mégis furcsa érzés uralkodott el rajta. Lelkiismeret furdalása van, ez a kettős érzés szinte már elviselhetetlen. Talán rosszul döntött, hogy a karriert választotta. Fáradtan kezdet el csomagolni, tanácstalan volt mennyi ruhát vigyen magával. Arra gondolt, időbe telik mire megszokja az új környezetét. Amikor a fekete … Olvass tovább
A havasi gyopár boldogsága Az Alpok egyik csúcsát különös legenda övezi. Aki megmássza a Matterhorn csúcsát és leszakítja a csúcson növő havasi gyopár virágát, örökké boldog lesz – így mondják a tágabb környék lakói, és a hegymászók próbálkoznak is, rendületlenül. Mégis, nagyon sokan és sokan jöttek le a sikeres hegymászást követően úgy, hogy nem látták … Olvass tovább