Hónap: 2018 január

Emlékezés egy szerelemre Már kihunyt a szerelem égő lángja a szívünkből, Már nem várjuk ábrándozva egymást. Szürkén múlnak már a hétköznapok, Mióta a kedvesed sajnos nem én vagyok! Olyan volt a szerelmem, mint egy csodás álom, Boldogan ábrándozva jártam ezen a világon. Míg veled voltam, mindig szerettelek, Két karommal mindig öleltelek. De elsodort messze tőled … Olvass tovább

Hiszek magamnak Csak egy percet magamnak Aztán még egy perc, hogy élvezzd a bor illatát Csak egy percet még, hogy lengje be a szobát Sóhajtok ízeket körülbelűl így: Kortyolok magamnak megerőítést, Négyzetben négyzet A szőttes a lényegem Sokágú csillag Önmagam, Föld, Pokol a Menny Az időt lelasítanám, mint az előző mondatot, hogy élvezzem A Változás … Olvass tovább

Apró mozaik Aranyló falevelek lebegtek mosolyogva előttem. Lábam alatt zizzent az avar s halk neszét hallgattam, amint baktattam fel a meredek dombtetőre. Az összeborult ezüstfenyők pillanata örök lett s az októberi ősz búcsút intett felém. A levetkezett csupasz faágak, most álomba ringatták törzseiket. Súlyuk egyszerre volt pille könnyü és nehéz farönk. Úgy álltak ott, mint … Olvass tovább

Ködben, valóság-álom Téli ködben…Eredeti Baso féle stílusban írva… A sűrű ködben Madársereg hajózik. Tollon, fehér folt. * Hideg lebegget A rét fölött. Lent ködös. Őz feje kiáll! * Árva falevél Csüng utolsónak, ágon. Majd, ködbe zuhan… * Köd, szürkésfehér És szitál a tar kertekre. Dér fehérsége. * Az őrjáratban Varjak szállnak rét fölött. Köd, gyengén … Olvass tovább

Ikon Szárnyakat bontott a jövendő két vállamon, ölelő tested lelkemet ápolta újra. Elszáradt szirmokra hullott a torz fájdalom, torkomat szorongatta, bús könnyekbe fúlva. Az idő, e kemény vasfoga múlt árnyának, rágja még a gyógyulni akaró sebeket. Féltem, mégis magamhoz húztalak, kívánva, hogy átjárja reszkető testem a szeretet. Mint földre szállt angyal az éjsötét világba, mutattál … Olvass tovább

Amikor a köd leszáll Amikor az Ürömi köd leszáll téli hajnalokon a völgybe nem látni el az orromig sem ebben a sűrű sötétségben Ilyenkor ágyamba visszabújni jó, a jól fűtött szobámba, és betakarózni még a pihe – puha ágyba, ahol megvárom, hogy felszálljon ez a nehéz párás ködtakaró, és felkelni világosban milyen nagyon jó. Nekem … Olvass tovább

Koldulás Bosszankodva méregetnek, mndenféle népségek. Érzik nem vagyok közülük való. Számomra nincs érték, csak tennivaló. Reszketve babrálnak zsebükbe, hogy pár aprót nyomjanak kezembe. Mit érek velük ? Értéktelen. Meghajolok előttük kényelmesen.

Apró pót-télapó mese sasfióka még apróka neveli a vén apóka nő a hangja szárnya tolla emeli a csillagokba árva apó hullik a hó kerüli a sziklalakó sír a manó mert adni jó fütyüli a víg őszapó leszek én a pót-télapó feleli a gondos apó

Stefanicus Hungaricus Firkász Alingsas 2002 c Ott hol az csendes patakocska csordogál Ott ahol öreg faépület kevélyen álldogál Ott hol sok szép gondozott ház sorba áll Ott ahol terebélyes öreg tölgy fa strázsál Ott hol szorgos alingsas-i viking botorkál Ott hol vén patinás épület tárlatra invitál Bámészkodóknak hada hidon le-fel sétál És turista elmélyülten környezetet … Olvass tovább

Felsóhajtott a város Lassan közeledik Az év utolsó lehelete. Agyunkat, szívünket Is nagyon kikezdte. Volt benne sok hideg Volt benne sok meleg, Volt benne búbánat, Volt benne szeretet. A köd még nem enged, Szorosan öleli a várost, Imádja a száraz mezőt, De az útja még sáros. De mikor a köd felszáll Akkor felsóhajt a város. … Olvass tovább

Fogadj örökbe Fogadj örökbe! Légy anyám helyett anyám. Ne nézd ki szült erre a világra, hisz meg sem érdemelt talán. Oltalom szárnyait feszítsed védelmezően fölém, hogy érezzem újra a békét gyermeki álmaim ölén. Hogy más vagyok, meg se lásd, csak érezd a vágyat, új esélyt adni önzetlenül. Holnapot teremteni a mának. Családi fészked melegében melletted … Olvass tovább

A vágy sóhaja A folyó oly csendesen folydogál, csak a szellő színészkedik rajta , a nap nem látszik a szürke égen, a ködfátyol teljesen eltakarja. Egy vashídon állok, a korlát hideg, lelki szemeimmel most is látlak, látom,mikor utoljára itt jártam veled, jó volna,ha újra megtalálnálak.. A könnycseppek most olyan nehezek, mik kitörnek kisírt szemeimből , … Olvass tovább

(Em)lékek Pipacsok szirmába fúrom arcomat, elmémbe vésem az emlékarcokat. Képek villantanak, pirosat és lilát, velük fokozom tudatom extázisát. Emlékszem egy budai nyárra, egy sokat látott régi kerékpárra. Úgy tekertem át a huncut hegyen, hogy beleszédült szegény fejem. Emlékszem egy intim kávéházra, szalonzene veszett el a homályba. Füst vegyült a kávé illatával, izzott a levegő a … Olvass tovább

Költészet napjára, József Attila első két sorával. Ars poetica “Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?” Ne nevezz “fűzfapoétának”, ha strófát nem írtál soha! Mint verseknek szerény kofája, gondolataim árulom. Önzetlen küldöm a világba, mi jó, s mi rossz, amíg tudom. Vallottam szerelmet boldogan, bár tudtam vissza nem kapom. Párnámból könnyemet csavartam, számlálhatatlan … Olvass tovább

MEGSÚGHATNÁM Megsúghatnám az újra éledt vágyat, hogy szép szavakba öntsem lelkemet, hisz forrón tör fel bennem a csodálat: Öröm és kín, hogy visszajöttetek könnyekbe fulladt édes rezzenések, napfénybe burkolt gyengéd-magzatok Merjem vagy hagyjam kiönteni szívem? Belül még furcsa, hogy újra itt vagyok… Bilincsbe zárt múltam most kitárom Magasba szökken tőle az öröm Véremből fogant halvány … Olvass tovább

Rajzoljunk álmokat Rajzoljunk álmokat, feketén s fehéren dühősen és szerényen de rajzoljunk álmokat… Kisembernek betűt, zenésznek hegedűt, fiúknak lányokat, rajzoljunk hát álmokat. Rajzoljunk álmokat, sírva és nevetve, élve s néha temetve de rajzoljunk álmokat… Gyereknek szülőket, szülőknek gyereket, büszke hős ácsokat, rajzoljunk hát álmokat…. Rajzoljunk álmokat, szörnyeknek tündéreket, háborúknak békét s kávénak csészét… Rajzoljunk s … Olvass tovább

Csak A VAN, pöffeszkedik, Kéjesen, nyújtózva! A NINCS, ágaskodik, Terepet pásztázva! Sosem találkoznak, Nem is egyesülnek, Ha lejár idejük, Csak, megsemmisülnek! Budapest, 2018. január 13.

Öcsivárás Apa furcsa. Sürög-forog. Lesújtva néz: “El kell adni…” Fejet vakar, halkan morog: “Én ma meg fogok szakadni…” Nekem csak egy halvány “Szia”, fejcsóválva mond furákat, s azt ígéri, megőrzi a Pókemberes matricákat, de most bizony menniük kell, virág lesz, meg póni-féle, s az is kérdés, mennyi trükkel kenhet rózsaszínt a kékre… “Ráért volna a … Olvass tovább

A tájhoz Havat szitálnak ős felhők ragyogó a táj, fehér lelkek topáz égen az út menti fák. Hósíkon világos árnyak koszorúslányok, télbe kísérnek szűz arát, a jégvirágok. Lágyan elterül a semmi, minden kortalan, széltében vakítson, arra mindig gondja van. Könnyű így a létezés, ha önmagának van, hasznavehetetlen,igaz útja sártalan.