Hangaszál: 13/12. rész

12. Johanna délutánonként meglátogatta Mártát mintha nem történt volna semmi. Márta nem tudott ránézni, nagyon kimért volt vele, beszélgetni sem tudtak. A lány szinte meg sem szólalt. Johannának nagyon fájt, nem tudta, hogy mivel engesztelhetné ki, de azt gondolta, hogy az idő mindent megold, türelmes volt egyelőre, és minden nap meglepte valamivel Mártat, de ő … Olvass tovább

Nyári szél

Nyári szél Már enyhülést sem ígér. Csak a sóhajainktól fuldokló port kavarja fel. Csak a tegnapi éjjünk zuhogását idézi meg ismét. Egy fájó érintéséért magadat adod el. Durván is hagynád, csak éreznéd benne a szíve lüktetését. Átalszegett tájakon keresed közte a megváltásod. Még kapaszkodsz belé, csak hogy érezd a leheletét. Még belesajdulsz, ígéretétől is térdre … Olvass tovább

Ki vagyok én?

Ki vagyok én? Ki vagyok? Neked elárulhatom: kottája vagyok bolond dallamnak, (porhüvelyem atom-halom) s bronzarca hűvös Hajnalnak az ég felett. Szeme vagyok világtalan Éjnek, tarka ruhája bársonyos Ősznek. (Homok s nyál: odva Isten lelkének), mélyén nyirkos évek időznek a föld alatt. Apró sziget távoli tengerben, a Lét, mely csak egyszer bontja kelyhét, szavakba öntött Érzés … Olvass tovább

Versfontoló

Versfontoló Csak a sóvárgás marad már e félbeszakadt úton, amin semmit sem haladtál, csupán indultál folyton. Fogadtad ötezer éjjel, ötezer nappalon át, szövetkeztél az erénnyel, s magadra vettél kalodát, fogadtad a Holdnak, Napnak – homokba szórtad imád: szavaid mindent becsaptak és most vár a Semmi rád. Pedig a tiéd lett volna a legnagyobb hatalom: a … Olvass tovább

Hársillatú est

Hársillatú est Hársfák édes illatát keverte esti koktéljába a szél, az ég szikrás ragyogás, madárdal csendül a kert rejtő ölén. Égre nyúlnak a rózsák, húrjába csapva a tücsök is zenél, felharsan a szerenád, minden az örök boldogságról mesél, s illatoznak a hársfák, míg megrészegül tőlük a nyári éj.

Érdemelten

Érdemelten Voltam ébredésben ,könyörtelen mikor már minden elveszett, sajnálat ült arcomon eleven szenvedés nélküli, értelmetlen. Atkosan tűzszikrák táncoltak, öklömben forgattam haragom féltően óvtam ,de keservesen játszottam velük elszédülten. Mert lehet az élet egy ajándék bár törtető keserű öntudat kísér átfogó karok gyűrűként ölelnek ha nincs értéke, bárhogy is dicsér. Míg ábránd leszek üres légben keresem … Olvass tovább

Forróság

Forróság Nem a réten kóborlok, mint annyiszor, itt belereccsen az út, felolvad a beton, nem kis őrület, mit a benzingőz okoz. Halni készültem már, forróság gyötört, nem érkezett meg a fényszárnyú szellő, éjszakára sem hűlt le a forró levegő. Álmomban útra keltem a reménnyel: tán holnap jobb lesz, kibírható a hőség. Villámfénynél szép volt és … Olvass tovább

Július

Július Csillogó pompában július érkezik, Fénylő koronája napsugárban fürdik. Égető meleget áraszt a szeméből, A nyár üzenetét hozta le az égből. Szikrázó fényétől a levegő remeg, Hervadó fűszálon, fáradt lepke piheg. Földnek köpönyege szárazságtól reped. Lankadó növénynek szeme égre mered. Bárányfelhők kúsznak, lomhán a kék égen. Harmatcsepp sem csordul a szomjas nővényen. Száradó földben, víz … Olvass tovább

A pokol még messze van

A pokol még messze van ezek a kívül-belül koszos vonatok mindig késnek, talán átok – a románok vagy a lassan éhen haló “kelet” bosszúja, – az Ister tőlem húsz percet lopott mire a Baross térig cammogott, borult a menetrend, az eső is eleredt, cigaretta a keleti előtt (bár a füst befelé száll) néha meglódul az … Olvass tovább

A nyárfa

A nyárfa Őszül a nyárfa, szöszöl, beborítja a partot, a stéget. Úszik a hópihe-álom a vízre bocsátva a nyárban. Pár puha pillanat újraidézi a téli időt, de kétes örömmel tölt el a látvány. Gyorsan elillan.

Örökké veled

Örökké veled Átvállalom tőled búdat, bánatodat, s minden gyötrő kínodat, csakhogy neked ne fájjon semmi, mennyországot akarok néked teremteni, olyat, melyben soha nincs elmúlás, se feledés, se fájdalom, de van valami más, amitől a szív repdes örömében, s a testünk, a szerelem vad tüzében összeolvad, minduntalan forró lázban, s élünk boldogan együtt, örök nyárban, ott, … Olvass tovább

Könny utak

Könny utak Lassan kúszik fel a nap az égre kialvatlan szemem körül karikák térképpé vált arcomon az élet mélyre húzta a barázdát Könny utak hol minden gondolat csendesen leszalad szótlanul a fekete földre hull Kondoros 2019 május 11 Oláh Péterné Jantyik.

Nyári szél

Nyári szél Meleg nyári szél arcom simogatja, láthatatlan csókkal homlokom borítja. Ráncaim simulnak, szemeim nevetnek, kellemes bódultság – melytől remegek. Finom illatfelhőjével lágyan átölel, majd egy fuvallattal tőlem elröppen. Pillanatig hittem, itt vagy mellettem, – de nem, csak a szél játszott velem.

Vihar a tónál

Vihar a tónál Hirtelen jött viharban földig hajolnak a fák, tajtékos hullámok a partot csapkodják. Nádas madarai riadtan figyelnek, villámlást, ég zengést, nagyon nem szeretnek. Kikötött csónakkal hullámok játszanak, hangos reccsenéssel kötele elszakad. Táncoltatja a víz, pörgeti, forgatja, ropogó hangjait gazdája nem hallja. Elvonult a vihar, csónak darabokban, stégen kormorán ül némán, mozdulatlan.

Jelen van a hőség!

Jelen van a hőség! Itt van a hőség, Ez nem újféleség, Vele küzd létezőség. Meleg tűrés vakmerőség? Izzadó higanyban görcsösség… Hőmérő rosszallása hülyeség! Melegben megbolondulni veszettség. Hinni, hogy eljött a vég, tehetetlenség, De ekkora hőség… lehet reménytelenség. Melegben eljött a nyári idő, most van bőség, Felhők elmenekültek, nem küzdenek… hőség-bőség? Ezt a hőt nehezen bírjuk… … Olvass tovább

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!

“Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!!!” Szülőházamban VASZARON, búbos kemence állt az udvaron, Abban sütött ANYÁM hat puha kenyeret ,amire elkészült , fáradt Ő eleget. Ott sült még a “LÁNGOS” meg a kis “VAKARCS”…. Két hetente ismétlődött a harc. Mi gyerekek öten élveztük e napot, mert mindenki illatos,friss kenyeret kapott. Most is érzem annak a … Olvass tovább

Csillag Csilla

Kedélyes és nyugodt örök álmot kívánok Neked drága Barátném! Tizenhét év nem adom fel küzdelem után ennek így kell lennie! Te magas hegyeket meghódító sportos, szőke-sörényes szépség, aki mindig különös gonddal ügyelt az egészségére, kertbe, négy fal közé, sőt sokszor kórházi ágyba lettél bezárva, miközben mosolyogtál és viccelődtél, a rád osztott napról-napra nehezebb zsák cipelése … Olvass tovább

Marad-e…

Marad-e… Te egy vitorlást látsz, büszkét, kecsest, én egy csúnyán hajtogatott szégyenlős papírhajót, te egy fiatalasszony csáberejét, én egy fáradt, lassan ötvenest… te az édeset, a gömbölyűt, a békés, vadvirágos mezőt – és nem látod ha keserű éleimmel vágok beléd, sem a feldúlt, lerágott legelőt. Félek. De téged még jobban féltelek. Hogyha mindennek vége kell … Olvass tovább

Vágás

Vágás A heg az heg. Nem több és nem kevesebb. Nyoma vérnek, fájdalomnak, könnynek, a már régen várt ölelésnek. Nem tüntethető el már sohasem. Ott lesz mindig, kívül és belül. Fájhat, ha hozzáérsz, ha jön az eső, ha meglátod a tükörben. Nem mindig és állandóan, de tudod, hogy megváltoztál, örökre. Nem leszel tőle se jobb, … Olvass tovább