A régi fotókon és filmekben a képek mindig fekete- fehérek. Egyhangúak és élettelenek tűnnek. Pedig a rég múlt idő a mainál sokkal színesebb és élménydúsabb volt! Mondhatnánk élettel telibb. Az illatok is intenzívebbek voltak és az élmények maradandóbbak. Negyven- ötven évvel ezelőtt télen a házunk előtti dombról órákon át csúszkáltunk szánkóval vagy anélkül, még ha … Olvass tovább
A bölcső melyben születtem fénnyel és árnyékkal övezett. A nyár világossága, hajnal pírja várt rám tárt karokkal, édes pillangó szárnyakkal. Királynőm kebléből szívtam magamba a fényt rózsaágyon. Míg nem a sötétség fonala rátekeredett parányi oroszlán csillagképemre. Árnyék és fény együtt egy egész. Bolyongok a labirintusban. Átszűrődő sámán hangok vezetnek, rám tekeregnek mint egy láthatatlan árnyék. … Olvass tovább
Zsuzsa Mihály A mézesmadzag Biztosan a méz volt előbb, mint a madzag. Madzagnak először jó volt a juhszalag. Látva medve bácsit, mézben hogy tobzódott, Az okos varázsló homlokára csapott: “No megállj, méztolvaj, nagytalpú dörmögő, Többet ér most az ész, mint a böhöm erő!” Mézes juhszalagot vont nagy verem fölé, Mohón nyaló mackó nagyot huppant belé. … Olvass tovább
Képzeletben minden nap levelet írok Neked. Levelet, amiben elmesélem örömöm, bánatom; hogy odapörkölt a kávé, hogy hóangyalt készítettem a kertben, hogy a gyertyafényes vacsorám egyedül ettem, hogy melyik könyv lett az új kedvencem, hogy a tejszínt véletlen vajjá köpültem, hogy ma én is marcipánt ettem, s azt is, hogy hiányodba majd’ beleszakad a szívem. Levelet … Olvass tovább
Utolsó idők ez az év inkább rémes volt mint szépséges nem is csoda ha kételyeid vannak hogy most velem együtt nagy számvetést végezz mikor sokan nem látják a jövő évet még se tisztának se akadálytalannak de az ördögöt a falra mégse festem hogy legyen a jövő év a józan ésszé hogy a remény tartson minket … Olvass tovább
Téli fázós gyermek-szívek Tele van a ház ablaka jégvirágos képpel, Fázunk és félünk, ha nem szeretnek éppen. Fázik a kicsi szívünk télen, de várjuk már, hogy Jön az Angyal, aki meleg sállal betakarja éjjel. Szeretettel betakart szív felmelegszik lassan, szépen, Aztán másokat is betakargat meleg simogató kézzel. Aprócska gémberedett ujjakkal kötött kicsi puha sálunk melegíti … Olvass tovább
Csak daloljatok Szeretni örökkön, s szüntelen. Ez az élet ragyogása. Tanulni másoktól, s élni bűntelen. Lobogjon a vétkek hamvasztó lángja. Mint finom ízek, úgy hassanak a szavak. S az érzelmek akár csodás illatok. Minden reggel egy új napban. Születnek: A bimbokból pattant virágok. Fent szálló égi madarak – Csak daloljatok. Kisizsák; 1996. Szeptember 17. Kedd.
Kint tovatűnt a fény, és minden árnyék, sötét lett a város már. De ide bent a láng, S idelent a szív Különös táncot jár. Gyermekek rohannak, Utolérik árnyékukat, És meleg itt bent a szív, Feltöltött a fény, Ölelésem körbe ér. Csípett a téli fagy, Bennem van egy gondolat, Árnyam követ mellettem, Míg süt az égen … Olvass tovább
Létünk nemcsak öröm s játék, gyakran vetődik rá árnyék. Rátapadnak sötét foltok, kínzó napok, gondok, bajok. Muszáj ellenük küzdenünk sötétségből fénybe érnünk. Ha megleljük a fényözönt a jókedv, s öröm ránk köszönt. Oszlanak a sötét foltok, sorra tűnnek el a gondok. Lelkünkből lágy, meleg árad, jön az öröm, megy a bánat. A forgószél szárnyra kapja, … Olvass tovább
Elengedni, versekben.. Szép, rendezett, kötetben. Mit ér a fény S látszat.. Én máig visszavárlak. Gyermek sírás, előtte az élet. Senki nem szeret embert Úgy mint én téged.. Ez maradt, csak nékem. Bolond volnék vagy gyerek. Arcod árnya, nem emlékezek. Ki volna idegen, meglátod? S évekig követ, árnyékod S nem engedem Önt többé.. Az arca is … Olvass tovább
Gubbasztok ősanyagba ragadt csendben, ismerős nagyon, ismerős apám hallgatása. Vagyok, akit az éjszaka ma is itt hagyott, aki reménytelen szárnyakkal csapkodott. Hiába szól bensőmben apám, törött gitár, nem neki ébredek, a lelkem szúrós virág. Bukdácsolok, még mindig kapaszkodom felhőn úszó, gyermeki emlékek peremén, nyomába lendít a mozdulat, hintázok újra és újra, mindez kevés, tehetetlen a … Olvass tovább
Az emlék a miénk maradt Futva menekültem – csak el innen, egyre követtek felhő- tépte álmok, zaklatott lelkem vakon még hitte, hogy szerelmünkön nem foghat az átok. Könyörtelen sors mindig csak elvett, rejtőzködő démon vágyéhes csókja sötét, viharos éjeket nemzett, és én reszkettem erőtlenül, szótlan. Vártam, egyre csak vártam a percre, talán a holnap még … Olvass tovább
Szél, szavaknak szende szárnyán, Túlra fújja vérem átkát. Víz, viharnak vemhes vágya Verelytékkel átitattva. Túrivadékomon ősök tánca, Egy fiamon másnak arca. Szerteveti fehér fényét, Hej! Regéli létem végét! Örökvalót hagyd meg nekem, Földi másom porrá legyen. Elveti a föld a magvát, Feldicséri fa az árnyát. Ágainak lombos fodra, Szinte felér a napokra. Eljövend ám mostohák … Olvass tovább
Januári gondolatok Még fagyos időben is nyílnak a rózsák – akár a végtelenségig kitartanak? Fényben és árnyékban is állják a próbát, kicsiny bimbókból a lét reménye fakad. Bennem hervadó szirma konyul. Az élet bizonytalan, naponként egyre rövidül, olyan mint a befejezetlen csendélet, mely nem túl sokat ér fakón, s színtelenül. 2021.01.27.
Havas lett a háztető kéményfüstös, nádtetős. Ablakában fényvilág hívogatja Ibolyát. Kicsi lány még tavaszban piros szoknyás ing blúzban. Térül- fordul esztendő lehullik a vállkendő. Van egy sors még lakatlan reá vár ez hallatlan. Hegyek, dombok, leejtők csak néhány fontos szereplők. Alkonyba fordul a lét integet egy látszatkép. Kicsiny háznak ablakán halványabb a fény most tán. … Olvass tovább
Harmat Apró kis cseppek az ablakom sarkában. Mire ráeszmélek felszívódnak sorjában. Szépsége számomra e reggeli képnek, Egész nap velem lesz míg visszatérnek. 2020.11.30.
A fűtyölő rigó aligha bánja, ha táncra perdülünk vidám szavára, de csak saját javára énekelget elégiát, varázslatot, szerelmet. A trubadúr is önmagára gondol tulajdonképpen minden alkalomkor, megihletésének révén amelyből a színpadon zenélhet ugyanerről. Elmúlt az ősz, már elpucolt a tél is. Tavaszra vált a hemzsegő poézis. A szél napos lapályokon cirógat. A fószerek már nem … Olvass tovább
Gyertyafüst Imbolygó gyertyaláng kutatja az estét, múlt idők emléke a fényben feldereng, a félhomály ölén magad megsebeznéd, ha a múlt árnya a jelennel egybecseng. Leszáll az éj, lepkeszárnyon suhan feléd, mintha csak egy angyal az égből érkezne, leborítja föléd sötét köpönyegét, maradsz csak egyedül, magadat kérdezve. Újra fáj minden perc, elrepült pillanat, minden tovafutott, elveszett … Olvass tovább
Eltévedt szél simít szép arcodon, hazám, beszökik őrbódék kitörött ablakán. Európa közel, de mégis oly messze, a sorompó nyitva, hogy aki elvágyik, világnak eressze. Rég eltévedt lovas vágtat a hold alatt, a remény ösvényén, ami még megmaradt. Előtte az álom, mögötte a kétség, és lassan elnyeli a néma sötétség. Lesz-e még majd áldás Mária országán? … Olvass tovább
Szíved legyen jóra nyitva, Boldogságnak ez a titka. Irigység és rosszindulat, Egyszerűen kívül marad. Figyelj másra! Hallgasd szavát! Hadd mondja el bánatát! Őrülni is tudjál mással! Érezz együtt jő baráttal! Ha bajban van, nyújtsd a kezed! Hadd vigasztalódjon veled! Emberséged szívből adod, Ha nem várod visszakapod. Kövesdi Ferencné (Teri verse)