Ágról szakadtan s tehetetlen szót emelek, ha kell. Vicsorgok s panaszkodok. Hátha egyszer majd szót érdemelhet a magamfajta is s visszaretten e hamis, nonszensz korban a hitegető áskálódás, áthárított felelősség. Hátrányom, – bárhogy is gyürkőzöm -, minden alkalommal farkasként visszavicsorog rám, moccanatlan őriz, mint acél börtön-kosár kóros kisebbrendűségem. – Ím, e nagy kupeckedő dáridó s … Olvass tovább
Tudom, hogy te létezel. Könnyes szemeidben ébredek… Együtt néztünk egy csillagot, te ott vagy, én meg itt vagyok. Látom szemedet, arcodat… Lelkem csak egy szót rebeg: ha megtalállak, kérlek, hogy az eltévedt napokon is szeress! Tudom, hogy csak álmodom, lelkem ott volt neked, tudom. Együtt néztünk egy csillagot, Te ott vagy, én meg itt vagyok. … Olvass tovább
Mikor az éjszaka fölállította fekete ponyvás sátrát Meglestem a Szerelmet ezt a rongyos emberrel-teremtett csodát Ahogy a Tejúton mezítláb végig villámlott Láttam a soha-senkise-látott harmatban mosakodó testét A kezét ahogy a fekete réten csillagokat szedett csokrokba Csókokba-lázadó bombaként-robbanni-akaró vágyakozó ajkát Az ütközésig tárt bennem-beszélni-tudó mandula barna szemét A bennem vágy-bölcsőket ringató tekintetét Ki vagy Te … Olvass tovább
Maradjon meg Neked a mosolyom Azt szeretném, ha Neked megmaradna a mosolyom … Mert mikor Téged néztelek, örömmel szemléltelek, és ezt adtam Neked: a mosolyom … … azért mert, ha nem is értettelek meg, de szeretlek, s megtisztelve érzem magam jelenlétedben, és mosolygom. Ezt örökségedül hagyom … Csak azt kérem a mi Atyánktól, Segítsen Neked, … Olvass tovább
Ahogy pajkos szél játékát emelve röpteti, akként hordták könnyű emlékű szerelmek lelked prizmaként szórt szivárványszíneit tartották, mint kavicsok közt színes üveget mosolyként, könnyként kapott lélekcserepet. Szemed fénye – megtört tükör – s én ködben derengő, búsan bolyongó sziluett, ki színehagyottan magára tarka ruhát vett, elveszett önmagad most benne keresed.
Csak álmodjatok! Elszáradt már a krizantém a sírokon, Elment már minden ismerős, rokon, Rég kihunyt a mécsek lángja, De jégkristályból, hóból, dérből Most a rideg fagyban életre kél A tél csodás, csillogó virága. Álomvirág ő, mely őrzi Végtelen, örök álmotok, Oly csend van a temetőben, Álmodjatok! Csak álmodjatok! 2016. Vass István
Feldobtam a talpam a plafonra Az meg nem akart lejönni Nyakamba kötelet nyomtam Ám ő nem akart felkötni. Lógtam mint a csillár S ha majd elmegy az áram Talán a birkák Engem is megtalálnak. De még béget az akol Szelíden és vadul És én köztük alszom Visítva, hangtalanul. Álmomban farkas vagyok S mikor elmegy az … Olvass tovább
Ázsiának rejtett mélyén, Altáj hegység sziklás szélén Kékmén évnek Karacsonyán táltoslélek szárnyal pusztán. Bendegúznak fia harsog, félszvigyor ül nyugatarcon. Farkas őstől homályjöttét csillag lengi széljárt sztyeppén. Esőt szomjaz borzas mente, lengő árvalányhaj selyme. Kelet szele nyilat röpít, sólyom hangja teret körít. Királyi-túsz Róma honban, udvar színe fetreng borban. Latin, görög… nyelvén pörög, koronás vipera csörög. … Olvass tovább
Az adventi gyertya fénye, hideg szívünk menedéke, pislákoló szép reménye, földi pokol helyett béke. Bevilágít kis szobákba, hatalmas nagy palotákba, de a szegény nyomorult is, fényéből kap ugyanannyit. Olykor hűvös szelek fújnak, gyertya fénye kialudhat, de, ha lángját féltve őrzöd, istápolod, széltől óvod, lelked mélyén melengeted, fénye tőled el nem veszhet, bevilágít minden házba, szeretet … Olvass tovább
Most ágak végén ősz ered, harmat a berkenyésre ül, fénylő bogyószem rám mered, megigéz észrevétlenül. Reményt fakaszt a pillanat, megadja napom ritmusát, körképet fűz a pirkadat, zengi az élet himnuszát. Mikor kibontja a teret az átszüremlő napsugár, megmutatja a hegyeket, harmatos réten táncot jár. Hangol az erdő, csivitel, szárnyát bontja a gondolat, nem pótolható semmivel, … Olvass tovább
Cirkusz már az egész világ, Hol a porondmester az Úr. Megérkezésünk egy másik, Fura világ sátrain túl, Hol átok ki mássá válik, És áldás a maradiság. A rút az szép, és szép a csúf, Majom szájtátva pipázik. Légtornász a levegőben A magassággal packázik. S ha tüdőd már levegőtlen, Nevetés vagy sikolyba fúl, Akkor jön a … Olvass tovább
Részese vagyok a mának részese voltam a tegnapnak És részese voltam sok évtizednek történelmet író időknek Holnapomtól még valamit kérhetek kérésem sorolhatnám mert végtelen Ne vigyen vissza a múltba földünket háború ne dúlja asztalra kenyeret ne lássunk éhező gyermeket lyukas talpú cipőben senki ne járjon utcákon koldust senki se lásson iskolákat meleget kórházakba kevés beteget … Olvass tovább
Kegyetlenül elrontottam az életem, Csak rossz döntéseket hoztam életemben. Kegyetlenül elbánt velem az életem. Már így marad nagyon öregedő létem… * Elrontott élet, Már javíthatatlan múlt! Feloldozó vég… Vecsés, 2012. július 15. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és európai stílusú haikuban…
Visegrádon, Szent György Pusztán nagy a készülődés, malac sül a kemencében, lesz itt nagy ünneplés. Családias szilveszter lesz, összejön a család, minden egyes kedves rokon jól érzi itt magát. Az udvaron vasbográcsban az őzpörkölt rotyog, odalent a nappaliban meg két asszony motyog. Ne igyatok már ti több bort, mindjárt vacsorázunk, pörkölt előtt pálinka jár, lassan … Olvass tovább
(H)idegen Meglátlak és felém jössz. Bennem végigfut az eltelt idő, míg nem láttalak. Üdvözölsz és ekkor átölelsz. Én sem hagyom mozdulatlan karjaim, magamhoz húzlak. Testünk oly szorosan áll egymás mellett, hogy szinte már egy. Összedobbanunk. Elmém felfogja a kettőn lüktetését, amely a negyedik dobbanásra majdnem egy ütemre ketyeg. Halántékodra vetem ajkam s több lenyomatot, hogy … Olvass tovább
Lehulltak a sárga falevelek száraz fa ágán ledlámpa díszeleg fényben úszik az egész város csillogó díszben a sárga villamos. Adventi koszorú már az asztalon hála ima, köszönet ajkamon elszaladt ez az év is akár a többi nem sok mindenre kell visszanézni. Jó lenne feledni a háborút, a sok járványt, a sok vírust a sok temetést, … Olvass tovább
A szeretet ünnepe December van, elcsitult, lecsendesült az élet, Nyugalomba, szeretetbe mártózott a lélek. Ablakokban kigyúlnak az ünnepi fények, Az utcákon felhangzik a karácsonyi ének. Asztalodon ott világít advent négy gyertyája, Kicsi és nagy egyaránt a szentestét várja. Nagy a sürgés forgás, készül az ajándék, A szülőknek gyermekrajz, egy szép színes tájkép, Papírzörgés, csomagolás, a … Olvass tovább
A TEMETŐK FÉNYEI Egykor csillogó szempárokban éltek, ragyogtak talán. Szelíd, sugárzó boldogság, vagy bánat lehettek. Vagy ott fönt, a többiek közt, megannyi csendes éjszakán, csillagként, vándor üstökösként fénylettek? Ki tudja titkukat? A fények titkát. Melyek most itt, a zimankós éjben, lobogó mécsek lángjában csillannak fel. S a sápadt derengésben régmúlt emlékek élednek csendben- szomorún, a … Olvass tovább
A kő súlya Jó is lehet, ha súlya van a kőnek, forrása lehet az erőnek, szárny-ívű kívánság-emelőnek, átforrósulnak tőle mennyei emlőn az évekbe csomagolt remények. Jó is lehet, ha súlya van a kőnek, alatta vállalni embernyiségünket, még ha húsunk odamohásodik az időhöz, arcunkba belecsorbul a nézés: túlélhető így a legkegyetlenebb sors is. Nagyra nő lelkünkben … Olvass tovább
GYEREKSZÁJ: Az új üléshuzat Az autónk új üléshuzatot kapott. A szokásos szürke, vagy csíkos helyett most egy apró nefelejcs mintásat. A nagy munkában segített a kétéves kis unokám is, aki előszeretettel sertepertél mindenütt, ahol valami újdonság van… Miután készen lettek, lányom neki állt, az ablakokban lévő, ládákban viruló muskátlikat megöntözni, ebben is segédkezett a Picur … Olvass tovább