Hónap: 2023 június

Aenigmata Gergely Ágnesnek 1 Mondd, szeretőül melléd miért szegődik a félelem, jól tudva, nem él, aki retteg; nem választva, az égi helyett a földit, játszva az elnehezültet, a dermedtet. Ki után, újabb köveket hajigálnak, hogy az ébredésed, csak még jobban fájjon; születve hűtlenségre és kannibálnak, fekve az ideg, és intenzív osztályon. 2 Megpróbálva úgy látni, … Olvass tovább

A színtéren váratlanul egy gránát szétszórta színei szivárványát. Elég volt a pusztításból végleg! Ne fegyvercsörgést, színeket végre a népnek! Tudom, nagyon költséges, bár a fegyver sem olcsó, de drágakő-gránát, smaragd, rubin sem utolsó. A katonák hirtelen összenéztek: Az ég bordóvörös és a föld azúrkék lett. Smaragdzöld eső zúdult le a mennyből, halványkék pára vált ki … Olvass tovább

Az emeletes érzelmek tövében ez a Szerelem lakatlan bontásra vár Falai emlék-gerendákkal vannak megtámasztva különben maguktól leomolnának Szobái üres vallomások A bútorokat a szép szavakat szertehordták Függönytelen ablakain Elromlott redőnyök Ajtói nyitva felejtett ajkak Kertjéből az ősz tövestől tépkedi ki a virágokat A kerítés is olyan mint egy félig lehullott kar melyben elvetélt az ölelés … Olvass tovább

Langymeleg szellő baktat a réten hajlong a pázsit, bókol a lomb is, loccsan a napfény fürdik a vízen, bodzavirágon méz-jövő sejlik, rebben egy pille ég színű szárnyon mennyboltról hullott kis kék töredék, csillanó hímpor ring tulipánon szűzies csókja harmatot igéz, fent ficseregnek dróton a fecskék fekete-fehér gyöngysor nyár nyakán, csipkét varr a csend pók szövedékén … Olvass tovább

Simogass ársodrott, fázó szirommal, nyurga gesztenye enyvcseppes új rügyén; tavaszszőtt hálódban vétlen fondorral less rám félőn, mint félrenyűtt oxigén. S ha szél éledne csapdosó rojtokkal, ne hagyj megázni kócrafútt jegenyén. Takarj be zuhanón omlós homokkal patak fémárnyú, abszurdkék türkizén. Lárva leszek akkor, kicsi és hideg, létszálakból font lombgubóba zárva, fövenyed súlya fejemen ködsüveg átrejtem magamat … Olvass tovább

A holtak álma Életük titkos vágyakozása. beteljesülés a mesevárba. öntudat király az uralkodó, Hit királyné vele imádkozó. A sor szele forgatja a várat, Az Akarat adja az erőt, nyitja a zárat. Mohóság őrzi a kapu kulcsát, a világ hadai ostromolják. Érzelmek védik a falakat, visszaveri az ostromot az Akarat. Ismeretlen, új élet várja, a holtak … Olvass tovább

Volt egy csodás álmom Igazi, meseszép Tündérkert mezején Sétáltunk te meg én. Fogtad a két kezem Érintetted számat Gyöngéden öleltél Éreztem a vágyad. Szenvedély lét tüzén Tapadtál ajkamra Szívünket a vágyunk Lángra lobbantotta. Fülembe suttogtad Tervedet – álmodat Csillagfényes éjen Szívem elraboltad. Holdvilág fényénél Csókoltad az arcom Szerelmed elbűvölt Ma is hallom hangod. A patyolat … Olvass tovább

Álmot csúsztat az éjjel a párna alá. Beleborzong mind, ki előtt feltárul az ösztöne. Fél, hisz annyi a lélek bugyraiban megbújt gyönyör és kín. Sok mindent cipelünk, tán hagyni is kellene végre másnak a pálcatörést. Minek is vallatni magunkat? Bűntelenül van-e ember? Vagy csak képzeli, hogy van?

Szánkózni én úgy szerettem, Ha tehettem, mindig mentem, Hóban, dombon és az utcán, Járdán, ülve és fekve ám! Addig-addig szánkózgattam Egyedül és társaimmal, Hogy a végén bajnok lettem, Iskolaversenyt is nyertem. De néha eltekeregtem, Mert szánkózni úgy élveztem, Kikerülni embereket, Autókat, gyermekeket. És néha úgy elmaradtam, És olyan messzire voltam, Rokonaim alig leltek, Hazafelé megvesszőztek… … Olvass tovább

Rég elmentél, de még ma is hiányzol, Már nem sírok, tudom, reám vigyázol… Sokszor álmomba betérsz… veled vagyok. Sétálunk – köröttünk sok csillag ragyog. Rég nem vagy, megszoktam nélküled élni… Barátnőkkel kávépartikra járni Jó, mint éjjelente verseket írni. Mezőn sétálni, friss levegőt szívni, Színes virágokból koszorút kötni, Kis unokánknak vele kedveskedni. Boldog vagyok, ha ragyogó … Olvass tovább

Nincsen szusszanás sem – elesett a lélek, gyertyák csonkján korom, pislognak a fények, vén óra ingája megállt, olyan csendes, eltévedt molypille oly riadtan verdes, vérpiros lufi is a sarokba pördült, vágyak színházának függönye legördült, Marionett-testem egy sarokban landolt, zsinórom, a pálcám énrám nem is passzolt, sarlatán az idő, cudar, fogát vesztett, minden apró zöngést márvány … Olvass tovább

Verebekkel beszéltem minap, Érdekelt, kismadár hogy vigad, Rájuk szakadt szintén Föld és ég, Miattunk vált éltük nehézzé. Sok gazság, tett, mennyi áldozat… Mindezért lesz örök kárhozat. Érdekektől fénylő ellentét… – Van fa, hol még terem emberség? Kivágták most minden bizonnyal, E dolog is gondot okoz, s bajt, Jobb szeretik kardjuk pengéjét, Mint oly szentnek vélt … Olvass tovább

Tordai Mihályné Utoljára Kell még egy utolsó szó, melynek erejében fogan, lüktető, eskü, ígéret, megannyi türkiz csillag, ragyognának ében éjben. Palástba rejtett világ, mélyén, zakatol szívem, nehéz béklyóba verve, erősen veri az ütemet. Íbiszre várva eltemet, rám terít sötét leplet, mely végül porba dönt, nehéz, hideg hant alá. Hol véget ér jelen, jövő, szenvedés, kárhozat, … Olvass tovább

Ledobott jelmezek Elvesztek a kedves szavak a szeretet nagy könyvéből. Messziről fürkésszük a másik mozdulatait díszpáholyból. A gondolataink nincsenek felakasztva száradni a fregolin. Csak dicséreteket hagyunk érkezni lelkünk szemetesládájába. Az elsüllyedésünk közben is hisszük, sérthetetlenek vagyunk. Zsűrizhetjük a szeretet és barátság produkcióit az élet színpadán. Azoknak szólhat a vastaps, akik együtt feküdtünk velünk a sárban. … Olvass tovább

Odakint nem látható a vonalnyi rés, díszes kapu, sebkötésnyi ablak mely Golgota-járt lelkek mélységeibe levisz. Egyetlen könnyező könyörgés, kifacsart mindennapi mozdulat meghatározza rom-tegnapjainkat. Elhajított, tanúskodó kövek mindenesetben ítéltet mondanak – de csak a felszín alatt. Lét-előtti, tudatalatti híreket regélnek, hegesedő sebeket dédelgetve magukban. Feltört tojásokból kiolvasott átmeneti boldogulást, ahol levezetheti a kisemberi bűnöket a gyarló … Olvass tovább

Ömlik bent az eső Az esőcseppek kopognak az ablakon, Beszivárogva párolognak az ablakon. A fejemben négy fal közé zárva, A plafon foltokban beázva, Gyűjtöm a vizet, és várom, hogy teljen még egy hordó, A víz színe nem kék már, annál inkább bordó. Hiszen tele van érzelmekkel, Bele borulok egy lélegzettel. Olvasom a cseppeket, Ők alkotják … Olvass tovább

Együgyű dal Igent mondok a kőrisfának, Ő is bólogat magának. Igent hársnak, holdsugárnak, éjanya durc pokrocának; igent a békés pusztaságnak – de nemet a pusztításnak. Gyönyörködöm a csigákban, gyümölcstől lehajló faágban. A csöndben, a télben, a nyárban, őszi minden-pusztulásban – természettől jövő halálban – de nem az őrült pusztításban. Igent mondok a zenére igent, a … Olvass tovább

ANYA Anya, ki életét adtál, egy Gyermeknek. egyszerre dalban, két sziv, egy lélekben, Oh, jó Anyám ha tőled távol leszek, akkor is a a szivemben, mindig ott leszek, Ha valaha, Megbántottalak, Fogadd el cserébe jóságomat …. Néhány csillag annyi áldást szálljon rád, Kivánom , neked éli nagyon soká. BERECHET LÁSZLÓ NAGYKÁROLY