Ember vigyázz!

Ember, te szegény ember! Aki mohóságod kínzó, gyilkos vágyait önmagadban megfékezni már aligha tudtad s könnyű haszonszerzéseddel a tengődő nyomor kráterei felé lökdösted áldozataidat: neked szól ma egyedül megfogadható baráti tanácsom. Légy mindig éberen őrködőn is becsületes s vigyázd inkább magadban őr-lángként erkölcsödet, másokért való önzetlen felelősségvállalásodat. Mert egyetlen, vitéz kitartó páncélzatod csak ez! Sokszor … Olvass tovább

M. Laurens: HALADUNK AZ ÚTON

M. Laurens: HALADUNK AZ ÚTON Haladunk az úton, ki keréken, ki gyalog, Az egyik ember siet, a másik csak andalog. S nyikorog az életkerék, régóta kenetlen, A cipő is elkopott már, ő sem nyűhetetlen. Az útvégi mezőkön, már szorgosan kaszálnak, Messzi hallik suhogása halál kaszájának. Ott terül el birtoka, hol a megváltás vár ránk, E … Olvass tovább

Langston Hughes – Álmok

Langston Hughes – Álmok Óvd álmaid, mert, ha vesznek, a lét halott madár, nem repülhet. Óvd álmaid, mert, ha múlnak, a lét kopár mező, csupán hó, s fagy. Langston Hughes – Dreams Hold fast to dreams For if dreams die Life is a broken-winged bird That cannot fly. Hold fast to dreams For when dreams … Olvass tovább

A szív és ész harca

Amikor a szív már nem felel, Sőt éppen hogy csak ver, Az ész az, kinek ideje jött el, Most már ő lesz, aki vezérel. Amikor érzelmeknek leáldozott, Mert mind csak kárt okozott, Józanság magával kést hozott, Nem hagy maga után nyomot. Amikor annyira megtörtél, Hogy könnyed már mit sem ér, A logika felett ne ítélkezzél, … Olvass tovább

Az Úton

Elindulsz utadon tipegve, totyogva, ilyenkor kezedet még édesanyád fogja. Nem is gondolsz arra, merre visz majd utad, de bőven ráérsz arra, hogy ezt megtudjad. Utunk menet közben elágazik olykor. Merre, hogyan tovább? Döntést kell hoznod. Életünkben vannak jelentős mérföldkövek, fontos pillanatok, sorsfordító események. Utunkat megtett lépésünkkel mi is alakítjuk, terveinket céljainkhoz többször újraírjuk. Ezen az … Olvass tovább

Őszi zápor

Őszi nap van. Esőfüggöny tisztítja a tájat az emlékektől. Előttem a park. Szinte nem is látszik a pad, amin ültünk az előbb. Egyre csak zuhog. Az áztató cseppek mintha bőröm alá hatolnának. Szívem aprón dobog. Pont ilyen volt, mikor veled dőltem a fa oldalának. Érdes a kéreg. Tenyeremet jólesőn karcolja a rajzolat, ahogy tapintani akarom, … Olvass tovább

De-konstrukció

Egy görcsös / meggyötört / Megtört fatörzs / hever Az út szélén / mint egy Magzat / melyet / az Anyaméh kivetett magából / Építik / az utat / A munkások kitúrták / Most csak hever / lelenc Módra / várja az enyészetet.

Levelek

Levelek Amikor növésben voltál kizöldültél a nagyvilágra. Napoztattad tested a tikkasztó hőségben. Anyád karján mindössze egy nyarat éltél meg. Az utolsó táncodnál legalább százszor körbepördültél a levegőben. Az életed ugyanaz volt, mint az utolsó levelemé. Megfordult a fejemben nagyon-nagyon sokszor. Magamban tartottam őt, de a vénasszonyok nyarát ő se élte meg. Közel élt ő lángoló … Olvass tovább

Vesztes harc

Néha nem vagy időben, És van, hogy nem is kell Hisz igaz az idő véges, De nem jelenti azt, Hogy ha késel, Célba már nem érhetsz. Néha így fontold meg, Ha késel mi lesz Mi a legrosszabb, ami történthet Lemaradsz, kimaradsz De mégis kitől nyersz el Bármiféle veszteséget. Mondd meg, igaz félelmed, Amitől így rettegsz, … Olvass tovább

LÉLEKHARANG

Távolról harangszó, Megtörve csendet, halkan szól. Fénylelkek jönnek távolról, Suhannak angyal szárnyukon. Szeretetük körül leng, Arcokon forró könnycsepp, Csak szívek érintkeznek, S láthatatlanba eltűnnek. Gyertyák fénye itt marad, Virág díszíti sírjukat, Értük szólnak a harangok, Emlékeiket hordozzuk.

Átitatódás

Átitatódás Kántor Zsolt emlékére 1 Nem is tudja a költő, a villanyt felkapcsolja, vagy leoltsa. Akár a pincekő, szürkék és nyirkosak a nappalok. Szívemről, egyre nehezebben tekeredik a vétség gyolcsa. Felütve a könyvedet, úgy érezve nem létezek, csak vagyok. 2 Az üres levegőben a kezem, zavartan csak tesz-vesz, próbálva elfogadni, hogy a halálod a számomra … Olvass tovább

Végtelenből végtelenbe

Végtelenből végtelenbe Szívem érted reszket, zümmög, és dörömböl, ki egyszerre vagy most rémült és meghatott; megfosztani nem akarva az örömtől, szétszórva utunk előtt a hideg fagyot. Hogy az maga legyen a csoda, az ünnep, készen a meglepetésre, a gyönyörre; hagyva el börtönünk, és kuckószögletünket, félelmeinket a pokolba söpörve. Hogy meg a vágyam, ne is kelljen … Olvass tovább

Fogadjuk el magunkat

Valamit itt kellene hagynom, ha távozom Valami nagyot kellene tennem, de mit Valami olyat mit más soha meg nem tett De miért foglalkoztat ez minden nap engemet Mert, hogy házamban a rendet szeretem Hát Istenem, ezzel nem sikerül senkit megrendítenem Hogy gyermekimet, unokáimat imádom, mások is Tépelődőm naponta , akkor vajon mit is Talán semmit, … Olvass tovább

Szirmok a sárban

Most tudok sírni, kezem elkezd írni, szememből könny, a bánat mélyről jön. Foltos az égbolt, fekete szénfolt oldja a kékjét, eltakarja a Nap fényét. Szirmok a sárban, mind talpig gyászban, megannyi múló élet, elillannak a fények. Reszket a gyertya lángja, imbolygón a sírokat vigyázva, tengernyi mécses hirdet egykori létet. Krizantémok sorban koszorúkba fonva kapaszkodnak egymásba, … Olvass tovább

Hűs éjszakák

Sajog a lelkem, mécses ég a sírokon. Hervad a lélek. Komor a szívem, ma mélyen emlékezem. Tündököl fényed. Lehangolt nap van, hűvösek az éjszakák. Némán könnyezem. Bú ül szívemen, úgy fáj az emlékezés. Mindig, nemcsak ma. Fájdalom nyilall, ma fénylik a temető. Elemészt a gyász. Arctalan kereszt, hantodon őszi levél. Elhal a hangja. Virágot hoztam, … Olvass tovább

Hajnali látogatók

Erdős Sándor Hajnali látogatók Látogatók jöttek hozzám, most e csendes hajnalon. Fényes hajú boldogság is lopakodva átoson. Jött a remény és a társa, vágyódás is beköszön. Most is boldog. Bánat könnye nem látszik az örömön. Betoppan a bú, a bánat. Keserűség megjelent. Félelem is ajtót nyitott, rém hideg lett idebent. Szerencse csak épp beköszön távozik … Olvass tovább

Pihenni tér a vonó

Fák lombját az ősz bronzra, rőtre színezte. Lágy fény szüremlik. Nagy tolvaj az ősz, ellopta nyár ruháját. Avarágyat vet… Ingatagon leng barnuló lombok csendjén a búcsúsóhaj. Színes levelek ingatag csendjén inog az elbocsájtás. Hegedű sem szól, pihenni tért a vonó – avar takarja. Szabadka, 2022. szptember 15. -Jurisin Szőke Margit