1. rész Hajnalodott. Az első zsenge fénysugarak megjelentek a házak fölött, de a kertváros utcái még néptelenek voltak, az ablakokban egy-egy lámpa égett, jelezve, hogy már ébredeznek a koránkelők. Az éjszakai csendet a jó torkú kakasok igyekeztek szétoszlatni és egymásnak felelgetve riadót fújtak, hogy itt egy új nap, talpra mindenki, cihelődjünk! Néha kutyaugatás hallatszott, a … Olvass tovább
Van, akinek embernek lenni csak egyszerű, hétköznapi dolog, de van, akinek hatalmas kihívás. Az ilyen ember már nem viaskodik önmagával, mert megvívta benső csatáit. Tisztában van gyengeségeivel, ám értékeivel is, és ekkortól kezdve megnyílik számára az ajtó, melyen az „EMBERNEK LENNI” felírat díszeleg. Embernek lenni nagy betűkkel, mert már nem éri be kevesebbel, mint, hogy … Olvass tovább
Nóri hozzásimult Lacihoz, igen van barátnője, én vagyok az, suhant át rajta a boldog felismerés. Nem volt benne ellenállás, minden érintése kedvére való volt. Hazafelé már átölelték egymást, nem sokat beszéltek, az érzelmeik kommunikáltak, mint a hegedűn két húr, egyszerre rezdült a lelkük, muzsikált körülöttük a világ. Ott, a Hortobágy csillagos ege alatt, ami olyan … Olvass tovább
A FARSANGI FÁNK ÉS EGYÉB HUNCUTSÁGOK A mi családunkban az volt a szokás, hogy déli egy órakor az asztalon állt az ebéd, ha esett, ha fújt, vagy ha száz ágra sütött a nap, akkor is. Édesanyámnak nem volt munkahelye, háztartásbeli volt, ezt akkoriban így mondták, de szerintem sokkal többet dolgozott otthon, mintha munkába járt volna. … Olvass tovább
Plüssmackónak lenni talán olyan lehet, mint gyereknek. Érezni a szeretet, ami körülölel, felhőtlenül kacagni, játszani, őszintén, igazán játszani, és bele se gondolni abba, hogy mit gondolnak mások. Hogy gondolnak-e valamit. Hol űrhajóssá, hol lelkes diákká, hol háromgyerekes apává válni, néha üldözni a gonoszokat, máskor meg a plüss kutyussal csókolózni, amíg anyu be nem nyit a … Olvass tovább
Nézem anyu fotóalbumát és majd belefulladok a sárga irigységbe. A csodaszép előkelő mosolyát, amely férfiak ezreit varázsolta porcelánmívessé, ahogy összetört szívük darabkáit próbálták újra ragasztani. Nézem a balatoni tájat és még azért is sóvárgok, hogy a szocialista lélekszegénység világában éljek, s pont ilyen ragyogó szemekkel tudjak nézni a tó pisikék vizére. Nézem a barátait, bársonyos … Olvass tovább
Van valami kiábrándító abban, amikor az ember újra nézi gyerekkori kedvenc mesefilmjeit, hogy rájöjjön, nem azok voltak örökéletű és nagyszabású művészeti alkotások, hanem ő volt buta és lélekszegény. Nézed kedvenc mesefiguráidat, ugyanazt csinálni, mint eddig, de a te arcodon a gyermeki mámor, pír és csillogás helyett egy undorral teli szemöldökránc csücsül. „Mi ez a szar?” … Olvass tovább
Állok a zuhany alatt és mosom le magamról a mocskot. Gusztustalan vagyok, és rothadó, és pojácaként tapad rám a por és az izzadság okádtató bűze. Szinte már a giliszták is vonzóbbak nálam, vagy ha nem is vonzóbbak, de igényesebbek. A piszok hódító királyként terjeszkedik a bőrömön, az ereimbe hatol, kering bennem, és szépen lassan már … Olvass tovább
Belépsz. A tömény sör és izzadságszag az orrodon keresztül felmászik az agyadig, az ereidbe ereszkedik és kering benned, mint a túl nagy WC papír guriga a csészében. Még be se léptél, máris csordogál rajtad a rád borított alkohol, rád tapasztva a nadrágod szárát. Az emberek között úgy pattogsz, mint gumilabda a betonon, szinte mintha könyökről … Olvass tovább
Amikor elengedte a gyereket, szembe nézett a fölötte magasló alakkal. Lendült a lába és rúgott, egymás után többször. Célba talált a rúgása. A férfi felordított és a fájdalomtól összegörnyedt. Zsuzska szerencsére nem gondolkodott semmin, futott, botladozva, sikoltozva, egyenest Anna karjaiba. Sára meglátott egy kést felvillanni a holdfényben. Behunyta a szemét. Nagyon gyengének érezte magát, fájt … Olvass tovább
A férfi felesége halálát követően egyre magányosabban élt. Ezt persze nem lehet úgy magyarázni, hogy túlzottan is bezárkózott volna, sokkal inkább megválogatta az ismerőseit, hiszen barátai közül többen külföldre költöztek, mondván az a fajta életvitel, melyet itt nem tudtak megvalósítani maguknak külföldön valóságosan is megvalósíthatónak, és reálisnak látszott. Rengetget töprengett és még később is visszatérő … Olvass tovább
Henry W. Longfellow – Az élet zsoltára Ne mondd nekem oly gyászosan, az élet üres álom! Halott a lélek, nem fogan, nem az, aminek látod. A lét való! A lét komoly! A sírhalom nem a célja, porból vagy és leszel majd por, de lelked szárnyal újra. Nem élvezet, nem bánat az, végzetünk csupán ez út, … Olvass tovább
Kósza gondolatok rémisztik álmomat, ébredésem fájó öntudat, mert nem vagyok veletek a havas utakon. Csak mentek az úton, s megaláz bennetek a kinyúlt kéz –Győzelem! Alattunk négy kerék, kell e rozskenyér? Éhségmenet! Ne várj Csodát! Azt már dögkeselyűk emésztik a korhadó fák ölén, sűrű bozótban vergődik karmai alatt. Te csak menj tovább, és hívjad magad … Olvass tovább
Óh te szent élet Lüktet az élet az időkön át megismerhettük az élet dalát mozoghattunk a ritmusára tovább halad itt bárki már ma mert az élet folyik tovább keresztül évezredeken át hát lüktess te élet kérlek juss el oda is hol a romlás erőt vett az élőkön is óh te szent élet kibe kapaszkodunk adj … Olvass tovább
(Cicatrappok) Régi cicám új lett nekem. Ismerősként nem idegen. Mesélhetek, ha érdekel – minden jószót megérdemel. Vidékről jött ő is hozzám, szülői ház okán-folytán… serénykedek ott én sokat, közben lelek barátokat. Cinegéket, macsekokat, gyíkokat és pillangókat… végtelen a tájnak tára, vacsorám is madárlátta. Micus cicus onnan való – hűsége volt oly megható…s nem bírtam már … Olvass tovább
Ha úgy érzed valami bántja lelkedet, színezd újra bátran az életed. Legyél festő, vedd kezedbe az ecsetet, mindennapjaidba vigyél színeket. Legyél madár, ki bátran a magasba száll, aki zuhanás helyett az egekben jár. Legyél te a legbátrabb vitéz, ki a gonosszal is szembenéz. Legyél újra vidám kisgyerek, hogy gondjaid picit elfeledd. Legyél álmodozó, sződd a … Olvass tovább
Még vad a tél, szele körbefon és szilajul belemar kebelembe, jéghidegén konokul fut az éj, belehajlik a hajnali ködbe, roppan az ág a hatalma alatt, recsegése ma messzire hallik, vajh jön-e végre az enyhe tavasz, kikeletre vajúdva, ha szólít? Gubbad a cinkemadár, remegőn dacol egyre a teste a széllel, nincs mag a rég kiürült etetőn, … Olvass tovább
Gyönyörű, de nem lehet a tiéd. Ez a vonat már elment. Csak nézed a töltés aljáról, mint József Attila, ahogy elviszi a vonat a vágyaid. Szemléled, mint egy műalkotást, amit tudod, hogy nem vihetsz haza. Nem is férne be a lakásba, de nem is tudnád mire használni. Füledbe cseng a régi jóslat: sem szerelem, sem … Olvass tovább
Halkan csattan az ostor, Vezesd a végét a mára, Sodródásból cigarettát Sodorj most, még utoljára, És tudni fogom, mit teszel, Hajíts egy követ a vízre, Végtére is, jól ismerlek, Szétszedlek négy alapízre. Sós – a gyöngyöző verejték, Most hogy láttál, kibuggyan, Bor a véred és pezsgő lesz, Nemesebb – egy palackban. Keserű – a távozás, … Olvass tovább
Ki fogom kapcsolni a világot magamból. Majd rájössz, amikor a harang szól. Adtam egy darabot magamból, Pont annyit, amit megvonhattam magamtól. Ülök és dúdolok a világ közepén, Rájöttem már régen, hogy nincs remény. Élni akartam, haltam már eleget. Lélegzem, de nem tudom, holnap ki ment meg. Csak egy dallamot játssz nekem, Ahogy felnézünk az égre. … Olvass tovább