A kék labda

Kislány voltam, még óvodás, de a babáim a polcon porosodtak. Sohasem érdekeltek, nem játszottam velük. Hatalmas udvarunk és kertünk volt tele élettel, a zöldellő fű virágzó fák, konyhakert, halastó, baromfik, juhok, kecskék, disznók és egy kutyus: Bella. Messze laktam az óvodától és a környékünkön nem voltak gyerekek, de ott volt nekem Bella és Samu a … Olvass tovább

Reflektálás – 80 (A döntés fogalma)

Reflektálás – 80 (A döntés fogalma) Lassú lépteket teszel az érvelésed befagyott taván. Hajnalban a disszonancián is harmatot találtál. Hiteted magad, hogy a kezdőlépés volt a legnehezebb. Saját kilátódból messzire próbálsz fürkészni. De a köd eltakarja a tekinteted. Vakon vagy képtelen győzelemre vezetni a sötétség seregét. Az opciók lassan tornyosulnak körülötted. De az idő lassan … Olvass tovább

Elapadt minden dáridó

Nem jót zeng most nekem a rádió, túl közelről harsogja halál hűsét, rég elapadt már minden dáridó, alig hallom letűnt múlt derűjét. A remény lehetne igazán jó jós, de most nem harsog biztató áriát, az út túl csúszós, nem csak sikamlós, fájdalom foka karcol kerámiát. Hiába rajongok én a táncért, ha nemigen bírja fájós lábam, … Olvass tovább

Feketén, fehéren

Fekete, fehér alapon, egy sorban ülünk a vonaton. Üteme szívünkben zakatol, feketén, fehéren valahol. Világot látunk az utakon. Ti, ti, társ, útitárs, utamon. Szó, mi, szó, utazunk, zakatol. Feketén, fehéren a vonaton.

Pillanatkép ég és föld között

tettem egy kört és megint itt vagyok egyedül kibomlott konok magányban holtomig le nem vetem rámkövült köpenyem e világban karcolódom homokkal kővel ütődöm sziklatetővel vesszen biztosítókötél rajtam nincsen maradni lezuhanni sincsen merszem ég és föld között lebegve vacogva elgémberedve búsan rám köszön megélesít mélyen belém hasít a múltam szerelmet sosem kaptam bár én többször adtam … Olvass tovább

Bagoly röpte

Volt valahol réges régen Odafenn a magas bércen Valahol a hűs homályban Ott éldegélt egymagában Csőre horgas, karma éles Két szeme is hideg fényes Tölgy odvában háza kuckó Rikoltása vérfagyasztó Szárnysuhogás beleremeg Erdő, mező és a berek, Fél az egér és a pocok, Vackaikban mind rí, zokog Lombok felett felkel a hold Árkot ugrik a … Olvass tovább

Szárnycsapás

Tébláboltam s bírtam eleget, az út mégis tovább terelget. A jövő miként megveti lábait, a múlt végül kinyitja szárnyait. Megbénít a jelen örökös tombolása, eltérít vágyaimnak számadása. Valahol mindannyian elveszünk, s mégis megtaláljuk magunk. Szívünknek mélyén érveket keresünk, s indokok tengerében elveszítjük szavunk. Tán az idő véges, vagy tán mégsem, csak remélem, hogy értelmet nyer … Olvass tovább

Thomas Bateson – CCXLVI. madrigál

Thomas Bateson – CCXLVI. madrigál Még alig húsz éves egy nő, de könnye, mint az égi felhő hull alá akár a zápor, fut hegyek magaslatából. És mégis mindenük hazug, a könnyeik, s a mosolyuk. Ezért bennük nem bízom én, a sorsnak átka, könnyedén és mosolyogva sírnak is, a vak nem látja, mind hamis. Thomas Bateson … Olvass tovább

A világ sorsa

Milyen világ az, Hol nem tudni, mi a jó és mi a rossz? Milyen élet az, Hol mindent megtehet a gonosz? Hol nem tudod mi az igaz. Hová lettek a valódi emberek? A szépek és a kedvesek? Álarcok jönnek velem szemben. Egyik olyan, mint a másik Műmosoly, pókerarc, füldugasz. Tekintetük elkerül, hogy meg ne lássák … Olvass tovább

Hajnal

Sátrat bont az éjszaka, elvisz holdat, csillagot Hajnali fény azt kutatja, mi az amit itt hagyott Hagyott nekünk álmot , színeset és szépet, Festett-e az égre gyönyörű szép kéket? A hajnal nem találja az éjszaka kincseit, Egy hűs szellő elfújja vöröslő tincseit Aztán felkel a Nap , két karját kitárja, Hogy szétszórtan aranyát az egész … Olvass tovább

Szégyelljük könnyeinket

Igazi szeretet perceiben megreped ÉN-ünk. Sajnos visszatartjuk könnyeinket, nem heged sebünk. E közömbös világnak embere gyengének véli. A rideg, rút világ emberének nem divat sírni. Szégyelljük, szégyelljük könnyeinket, fás szívvel élünk. Megfáradt száraz szemekkel látjuk kulcsra zárt éltünk. Igazi szeretet perceiben, megreped ÉN-ünk. Majd könnyeinkkel felolvad megfagyott lelkünk.

Tűzben égek

Szemeid tüzében elveszek, palástolom érzéseimet. Nem sejtheted meg mit is jelent számomra ez a nagy szerelem. Tűzben égek, lángol a testem, Ó, csak a kávét el ne ejtsem! Nyári szellő mutasd az utam, szerelmi mámor felém suhan. Illatod bódítja elmémet, ó, bárcsak komolyan vennéd ezt! Mint rám simuló finom kelme, cirógat a szerelem nyelve.

Néma vadász

Esti siralom hódít a félhomályban, Mint földbe taposott néma szavak. Búskomoran bejárva a kihalt tájakat, Kiszáradt gallyak a talpam alatt. Véresre mart bőröm, messziről érzik a vadak, S menekülnék, de valami a nyomomba akadt. Felettem repül egy nesztelen vadász, ki húsomat kéri, S vérben forgó szemmel az áldozatát nézi. De ott hagy egyedül az erdő … Olvass tovább

Ki vagyok Én?

Komor éjben állok fényes lámpa alatt, De fénye elillan, mint a szörnyű harag, És csak nézek messze, de semmit sem látok, A sötét felleli ezt a zord világot. Hallom a sötétet, és nézem a csendet, Sirató mágjára küldtetek el engem, És még a forró tűz felemészti testem, Egy kérdés sohasem veszik ki belőlem. Ki vagyok … Olvass tovább

Néma sikoly

Néma sikoly veszik el a félhomályban, Mi korai lényednek élettelen lángja, Mindig is vártam rád, téged kereslek, De sosem láttalak a csillagok felett. Hova tűntél, merre mentél? Kisladikon messze vesztél! Az eső kísér, már bőrig áztam, Egyedül vergődőm a kisszobádban. Emléked nem ereszt, én ismertelek, Éjről-éjre őriztelek, De a nappal nem szólított, S te fel … Olvass tovább

Tűzben edzett valóság

Szemezek egy csúf talánnyal, mi annyira fáj, De hogy legyőzzem a titkos vágyam csak bámulom tovább, S a szemét szemembe fúrva nem láthatok mást, Mint a belőle áradó vak csatát. Lehetetlen legyőzni Őt, nincs ellene fegyver, Egy kárhozatra ítélt végtelenben, Hisz tudja Ő, ki vagyok Én, Hisz tudja Ő, hogy miben ér el a vég. … Olvass tovább

Vörös pokol kapujában

Vörös pokol kapujában, virágszirmok kezemben, Elvesztek a régi álmok, mikor Én is elvesztem, Fájó emlék marja gyomrom, a lángoló lelkek mezején, S kiáltanék, de nem bírok, mikor a tűz elér. Vörös pokol kapujában, nincs, aki megsegít, Elapadó folyók medrében is csak a Láng szenesít, S ha keresnéd a kiutat, tud, hogy az út, oly heves, … Olvass tovább

A bűn és a józan ész

Nem értem én e balga kort, barátom, mi végre dúl a bűn az ész felett, csökött öreg legény vagyok, belátom, de gúnyt belőlem űzni nem lehet. Megérzem azt, ha más meséje sántít, ha át akarna verni, nem hagyom, hiába esküdözne égre bármit, maradt e föld csupán az otthonom. Az oltalom, hol én fivéreimmel megélek és … Olvass tovább