Mikor Gábor pár hónappal ezelőtt szóba hozta, hogy ki kellene költözniük két évre Kínába az egész olyan váratlan volt, és hihetetlennek tűnt. A szocializmus „kalodája” után fogalma sem volt milyen lehet Ázsia. Inkább rémtörténetek jutottak eszébe. A rendszerváltás után Kőbányán elszaporodó kínai piacok, ahol a kistermetű, ferde szemű, egymáshoz egypetéjű ikrekként hasonlító emberkék sokszor kevés … Olvass tovább
Aznap este nem tudott aludni. A hosszú, szőke hajú férfi képe ott kavargott Anna fejében, mintha csak egy álomban látta volna. Mégis túl eleven volt az emlék: a csizma kopogása, a széllel játszó hajtincsek, az a pillantás, ami nem volt kihívó, mégis átütötte a csendet. A teste életre kelt tőle. Nem csak vágy volt ez, … Olvass tovább
Illatok nyelvén orgona ágak, szívemhez szólnak benn muzsikálnak. Dobbanó húsban táncol a vérem, vigad az élet, bánat a széken, bánat a széken egyedül hagyva, mulat a világ apraja nagyja. Pereg a nyelvünk szavaink szórva, szállnak a betűk mennyből a porba, orgona ága borzong a légben, Radnóti jár itt, májusi fényben, vállunkra simít suttogva bájol, múlik … Olvass tovább
Kétfajta sebzett lélek van, Miniatűr kicsiny kis kisagyban, Meggondolnád a picuri szelet hogy nagy legyen e… De eldobod a teret, a szoba forog az orkán meg megful benned, Sok kicsi lepedő, nem kell itt az alvás, csak azért van ennyi hogy legyen tartás A bírás nincs, csak fekete szörnyek, meg kisgombok az ágyad alatt bömbölnek, … Olvass tovább
El kell mondanom, ó, fáj, hogy hallgat a világ, s megannyi lélek hordja némán a bánatát. Könyvekből töltekezem, betűkből, sorokból, gyertyaként világítanak ki otthonomból. Nem dicsőségért, nem tapsért írok verseket, hanem, hogy szavaim elérjék a szíveket. Ki olvas, ne legyen többé magára hagyva, vers is lehet menedék, sorsok igaz társa. Meg kell találnom azt, mit … Olvass tovább
Lehullt levél az idő tenyerén, aranyra színezi az elmúlás. Lépteink alatt recseg a tegnap, esőként könnyezik a búcsúzás. Fenti világ kinyílik zajtalan, de elrejti azt, kik egyszer éltek. De láng gyúl minden szép emlék helyén, a mécsesek égnek, s szívünk beszél. Elmentek, kik egykor velünk voltak, nem is sejtjük, hogy még velünk vannak. S mi … Olvass tovább
…karcolatok az életedben, leíróan, képletekben! Mozzanatok az érthetetlen értelemben. Sóhajokban, félelemben. Szembogárban, kézjegyekben. Álarcosak az érthetetlen értelemben. Alkonyokban, rejtjelekben. Porokban, tengerekben. Szeretők az érthetetlen életekben. Megrészegült szerelemben, élet-adó érzelemben. Csillagokban az érthetetlen végtelenben. Nyomot hagyni emberekben, emlékekben, életekben… …örökké a végtelenben!
Molnár Vivien: Ki lesz az én apukám? Ott volt mikor még nem beszéltem, csak sírtam de ő nem jött értem. Az idő vele nem nőtt tovább Nélküle kezdtem a kis iskolát. Sok kisgyerek sírva fakadt egy apáért aki néha volt, de sose maradt. Nem volt ott mikor kellet volna de egy apának ez a dolga. … Olvass tovább
Valami búja, erős borostyán-örvény szürcsölve hörpöli, szippantja ki életerőnket; halandóságra ítéltetett időnk maradékát. Esztelen szuperszonikus sebességgel fogyatkoznak hajótörött-napjaink. Mintha már nem is lenne érdemes új lakatlan Odüsszeuszi partokat keresni, ahol béke és nyugalom oázisa uralkodik szüntelen. A modern tömeg-ember mintha immár szándékosan rohanna saját bizonytalanított Végzete felé, s nem is szándékszik végleg megállítani, hogy töprengjen … Olvass tovább
Babonázó szemhéjak nyílt s őszinte melodrámája mögött finom, gyöngéd ujjak simogató mozgásaiban, mikor a tiltott érintés emberileg megszegi a tartósnak becézett, biztosított Mindenség s a csupasz testrészek veszendő formalitásokat, gesztusokat tartogatnak; csukló s tenyér félúton mindig összeér s megvigasztalódik egymásban. Egyszerre alszunk el s talán együtt is álmodunk a kivételest, a csodát; a boldogság megváltó, … Olvass tovább
Robert Bly – A nagyszerű társadalom Fogorvosok pázsitjuk öntözik az esőben is: Majmok által nehezen fejlesztett kezek evangélisták köntöséből lógnak; Meggyilkolt királyok villanykörtékben a mozik körül: Szegények koporsói hibernálnak új gumiabroncshalmokon. A gondnok nyugtalanul ül a kazán mellett, a szállodatulajdonos őrület-kártyát kever. Kuba megszállásáról álmodik az elnök. A rácsok közül bozót ága nő, a jachtok … Olvass tovább
„De lám, a hó leolvad, s az élet feltámad!” Egyszer volt az élet, s aztán megint… Kivirágzik, kihajt, el nem taposhatod, mert túlnő rajtad, kicsi vagy hozzá, bárhogy igyekszel legyőzni, Ő mindig előnyben van, és lesz… Te már rég nem leszel, mikor ezer színes virág lélegzik, zöld levelek oxigént árasztanak, vidáman halad előre az élet … Olvass tovább
Reflektálás – 104 (Veled átélni) Kavicsokat keresünk a kagylók között. A legszebből gyémántgyűrűt faragnék. Vízió lüktet fejemben, melyben mosollyal dicséred az igyekezetet. Holnap befőttesüvegbe gyűjtjük a napsugarakat. Így tesszük el télire a pillanatot. Tébolyaink már elkezdtek ráncosodni kezeink között, de még halljuk a meleg ölelés szavát. Idővel eljön a hajnal, mikor a boldog élet is … Olvass tovább
Ködökbe révedő, üres tekintetek között mereng a lét jövőt keresve, fölötte átvonulva szürke fellegek mögött közelg a félhomályos este. Az elhaló remény a vánkosára dől, az álmait feladva tétovázik, de fenn a kény gügyén, dadogva tündököl, amint a józan ész unottan ásít. A torz megalkuvás lebegve tesped el, a lázadók grabancait lefogva urának éltető hozsannát … Olvass tovább
megint elszállt az idő én meg itt maradtam gyorsan repül a felhő forog a föld alattam hajlik a virág hervad új szín kéne a mának tűz is parázzsá hamvad rügye hull öreg fának tetőnek pirosa barnul párnák sem hófehérek szélvész szellővé csitul jönnek a denevérek madárdal alig hallszik csend terül a fülekre fenn a hold … Olvass tovább
Hideg szél fújja testem, minden szürke körülöttem. Mintha jégcsap fúródna szívembe, talán meg is fagy tőle. Erőt vesz rajtam a félelem, félek, hogy időbe nem érkezel. Meggyötört, szomorú szívembe’ megszűnhet a szerelem heve. Jöjj, siess hozzám kedvesem! Melegítsd fel a szívem. Lángoló szerelmed szikrájával gyújtsd enyémet is lángra. Szabadka, 2016. március 1. -Jurisin Szőke Margit
Éjfél a periférián Világosbarna, aranyozott karórám régóta megállt. Felmutatva mégis az egykori pécsi egyetemistát, aki réges-rég voltam. Lejárt cetlik közt hever az íróasztalon. Letörölve róla a mindenható port, megforgattam a mutatóit éjfélre. Most éppúgy némán a pontos idő van. Egy rozsda-ette kulcs mellette, mintha sötétbarnán beszélni kezdene. Az átlagos lakótelepen nincs már benzingőzös kocsizaj sem. … Olvass tovább
Magácska árnyékom… ó, Jolán…! Megyek, magácska követ, flegmán. Sohse jön közelebb, Sohse megy el messzebb. Igy mindig emlékeztet, Jolán. * Tegnap is nézett a sarkon át, Mintha kereste volna magát. Álltam mögötte én, Árnyékként, csöndben én. És nem vett észre! Lásson csodát! * De én nem tudom Önt feledni, Viszont, nagyon tudnám szeretni… Testi valójában, … Olvass tovább
Átkot szórnak, Végfátyolt tesznek annak fejére, Kinek van becsülete, Bemocskolják a szónak. Szóba temetik, Hangleejtéseket megjegyezve Fájón keresik Azok a szemek, a hangok a vigyor zaját kirekesztik. Ki jó, ki tanító, Ki bölcs, dúsképzeletű árnylátó s lélekgyógyító. Vele nem lehet boldog lenni. Te nárcisztikus förtelemszántó… Végletekig is lefetyelhetsz Abból a vízből amit a kutya iszik, … Olvass tovább
Ablakon nézek ki nem csak üveg, egy határvonal. Kint a világ zajos, bent meg egy gondolat ural. Néha csak nézem, ahogy az élet elgurul az utcán. Egy kutya szalad, valaki kacag, más meg elmegy örökre csak úgy, talán az égi mezőkbe. De van, hogy én vagyok az ablak. Át lehet rajtam látni, de nem biztos, … Olvass tovább