Csibém Búcsú Zsida Tímeától Addig míg nem ismertelek, egy senki voltam. Érzelmek nélküli testtel csak némán bandukoltam. Nem volt bennem szeretet, rég elvesztettem. Már oly régen, mikor még őszintén szerettem, amíg nem találkoztunk, a boldogságot hajszoltam. Sok magányos szívnél bátortalan próbálkoztam. De szívem hívó szavára nem érkezett, így szép csendben elhalkult, nem várt szerelmet. Boldogság … Olvass tovább
Azt gondolná az ember, hogy csak a tavasz tud megújulást, derűt, vidámságot hozni az életünkbe. Hiszen olyankor ébred mély, téli álmából a természet. A növények újra sarjadni kezdenek. A szárazföld, a víz és a levegő állatai újra elkezdenek azon fáradozni, hogy fennmaradjon a fajuk és továbbadják az életet. Minden élőlényben felcsillan a remény az új … Olvass tovább
A férfi lassan becsukta maga mögött az ajtót. A szobában maradt a csend, az üres tekintetű bútorok, és a levegő, amelyben még ott rezgett a csalódás keserű íze. Tudta, hogy nem maradhat ott tovább, nem bírta volna a falak közé zárni a gondolatait, sem a szívét, amely darabokra hullva kereste önmagát. Egy kis bőröndöt vitt … Olvass tovább
Ült a kedvenc kőpadján a szigetüket övező tó partján, egy nagyon távoli országban. Nézte a tó vizét, melyen hullámok fodrozódtak. Látta amint tőle nem olyan távol egy férfi gázol a vízbe, a tó közepén végigfutó cikk-cakkos híd felől. Nadrágszára térdig feltűrve, a felső teste meztelen. Bal kezében egy zománcozott, ütött-kopott edényt tart, s időnként a … Olvass tovább
Egy random fatuskón chillesen henyélő bársonylila szőlő, zafírkékből lassan őszibaracksárgába váltó naplemente, végtelenségbe nyúló szőlősor, és egy önmagába szerelmes dámaként pozoló hetyke ezüstpohár benne a bor névre hallgató bizonyos helyeken az istenek nektáraként számon tartott lötyivel. Tökéletesen közösségi média-kompatibilis fotó az alkoholizmus és a a szőlőben szénnéegető tűző nap és a 680000 fokban történő halálrafonnyadás … Olvass tovább
Szívem lángja kialudni kezd, De nem én… te hibáztad el. Nem vagy jelen nagyon sokszor, Lehet szívem neked hiába morgott? Szeretlek, s szerettelek is, De mellőzésed nem nagy kincs. Szerelmem vagy, voltál, s maradsz, Örökre lángoló szívembe ragadsz. Okkal mellőzöl… tudom, De akkor is fájdító. Te a nap, én a napraforgó, Fényed nélkül virágozni sem … Olvass tovább
Mi lehet oly csodás, Hogy szinte már halálos..? Ez a dolog emberekről emberekre száll, Ez a csoda a szerelem, melynek érzése vár. A szerelem csodás, De inkább csalódás… Te is csodás vagy, s csodás leszel, de több a kín, mint a csodálatosság. Ha csak kínzásnak ismersz, Hadj el… törölj ki engem, Hadj el, vagy ölj … Olvass tovább
Sajnálom, hogy veled vagyok, De nem szeretnék nélküled élni. Inkább meghalok, csak tudd… Az életedből kimaradni nem akarok. Örök, hű szerelmem leszel, De fájdalom járja át üres szívem, Melybe a te neved van faragva, Egyszerűen sose hadj magamra… Annyira szeretlek, hogy az már fáj, hadj, had oltsam el a tüzet, Mit felszítottál, de már csak … Olvass tovább
A legjobb barátnője valósággal sugárzó boldogsággal jelentette be, hogy végre úgy érzi, hogy eljött a megfelelő pillanat, hogy maga mögött hagyja régi, hullámvasútszerű életét, és végre valahára külföldön kezdhessen új életet. Először el sem akarta hinni. Elvégre már egészen óvodáskorúk óta ismerték egymást ők és a szüleik is, és úgy össze voltak nőve, akár a … Olvass tovább
Feszültség illata szállt a levegőben, ahogy vibrált rezgett csendben a mélyben. Lassan izzani kezdett,mint parázs a kandallóban, egyre jobban fortyogott; kitörni készült az indulat. Majd hirtelen robbant, elszabadult a pokol, mint amikor a láva kitör a tűzhányóból. Szitkok, átokszavak röpködtek a levegőben, és én csak ültem szinte néma csendben. A szó bennakadt nálam;ritka alkalmak egyike, … Olvass tovább
A lány, aki mesélt az erdő közepén Ez a mese a természet szeretetéről, a közösség erejéről és a mesék varázsáról szól, amely egyesíti a gyerekeket egy közös célért. Egyszer volt, hol nem volt, egy varázslatos erdő mélyén, ahol a fák magasra nyújtózkodtak, és a madarak dallamai betöltötték a levegőt, élt egy kislány, akit Maja néven … Olvass tovább
M. Laurens A HÁBORÚ [Az emberiség szégyene] Minden háború száz évre biztos romokat, Gyűlöletet épít, és sok más bajt növeszt. Halálos betegségeket, nyomort hagy hátra, A közember mindenképp, csak rajtaveszt! Nézd csak a holtak hevenyészett szemfedőit! Nem ma kezdődött e szégyen napja ám, Hanem mikor az első ellenségképet alkottuk, S bunkót fogtunk embertársainkra hajdanán. Budatétény, … Olvass tovább
Vizes palackok, egymás mellett hevernek Cigarettásdoboz, kupacban csikkek Öngyújtók kiégve, üresen fekszenek Aprójelek, mit sokan nem látunk Minden tárgy hangosan kiált A tegnap súlyának a tanúja Egy mobiltelefon is árván hever Mint egy gyermek kit elhagytak Némán fény nélkül hallgat A nap füvet perzselően éget Odébb a lombok alatt egy autó Csendben álmodik és vár … Olvass tovább
Mi van, ha nem egy címke vagy? Az értéked kicsi vagy nagy? Mit érhetnek a szavaid? Hallja-e más a dalaid? Látják ezernyi arcodat? Hogy lelked mennyit tartogat? Vagy fent van a szemellenző? Kis ablak, alacsony tető? Egy lyuk csak a látóterük? Mondják: tudják, hol a helyük? Fejcsóválva téged néznek? Közben „furának” becéznek? Mi van, ha … Olvass tovább
Fel öltöd barna kopottas kabátod. Rég látom el jövendő szándékod Hideg fuvallatod emeli meg lelkem darabjait. Tova szorja múltam napjait. El lopod a virágot, el teszed zsebre a fény gyöngyöző sugarait Fel fested az égre ború arányait. Unottan cseppennek könnyeid Hideg szíved be kebelezi napjaink és magával rántod mind ki még el rèvedve tova tűnő … Olvass tovább
szeretnék még verset írni de a forrás kiapadt jó volna még hegyet mászni de bocskorom elszakadt szeretnék még együtt veled sétálni a nap alatt hallgatni a madársereg csőréből a dalokat jó lenne még selymes füvön hasalni a réteken lágy dallamok a szívünkön átfolynának s részegen örömittas ódát zengnénk boldogan és estelig mindig csak egymást szeretnénk … Olvass tovább
Holdkirálynak udvarában csillag milliárdok Ha én egy kis fénylény lennék mindent körbe látok. Ablakodhoz lopakodnék nesztelenül, csöndben Csodás álmot sugároznék gyönyörű szemedre. Áthatolnék észrevétlen minden akadályon Ajkadra csókolnám lágyan érzéki, hű vágyam. Fénykezemmel ölelnélek álmodat vigyáznám Az éjszaka varázsában kettőnkről álmodnál. Csodás szerelmünkről szólna minden perc és óra A hajnalpír értem jönne s térnék nyugovóra. … Olvass tovább
Reflektálás – 116 (Te is ember vagy) Egyre csak tanulsz a megbocsátás nagy vizsgájára. A levelek is suttogják, hogy nyolcadik alkalomra sikerül. Hiába áll szimbólum az épületen, a hitedet dekára vették a mészárszéken. Lassan megérkezel a bizottságod elé, hol hamarosan kialakul a családias légkör, s a keresztneveket majd felváltja a becenév, a vizes poharakat pedig … Olvass tovább
Senki sem érti bennem a csendet, a magányomat, mely rám nehezül. Hiányoznak, kiket szívem szeret, senki sem olvasztja fel a jeget. A nap se ragyog, csak fakón pihen, árnyékok nőnek fájó szívemen. Színek helyett csak feketét látok, remény nélkül a sötétben járok. Hiába vágyom a gyermekkorra, nem pereg vissza a homokóra. A múltam kapuján nem … Olvass tovább
Maradt-e némi józan ész, vagy önmagunk tapossuk el, akad ki most kiállni kész, s az ördögökre szólni mer? Avagy temetkezünk csupán, a lelkeinkre sár tapad, miként a zápfogunk, ha fáj, az arcaink vonaglanak. Grimaszkodásaink mögött sajogva sír a tétlen én, a markaink szikár rögöt szorítanak hitünk telén. Ha majd a háború csitul, vajon kihajt a … Olvass tovább