itt fekszem e szűk helyen rám tették a fedelem balgák hisz átlátok rajta a világot előlem nem takarja most már élesebben látok látom kik az igaz barátok kik itt állnak koporsóm mellett értem hullajtva egy-egy könnyet azok is most itt vannak akik ajtót rám nem nyitottak miért csak itt ebben a percben az emlékező temetésben … Olvass tovább
Most: Kriptobiózis Csendben porladt a viasz, Ahogy léptem mosta a szél. Nincs annál nagyobb vigasz, Hogy életembe beléptél. Ezernyi óra hervadással telt, Közben léptem mosta zápor. A magány volt az ki átölelt, Mert nem voltál közel, se távol. A homokóra pergett szüntelen, S én kérdőre vontam, hogy élek. Óhajtottam, tudtam mégis üresen, Hogy ott van … Olvass tovább
Most: Entr’acte Búsan zokog az eső, Majd eltipor a mulasztás, Hogy itt volt előttem, Már csak néma suttogás. Visszatérő álom a hibám, Kezét fogom, szép látomás, Ajkait kívánom, mi hurrikán, Már csak néma suttogás. Várjuk, a sors hol hibázza el, Magányod fojt, mégis más, Árnyékod sincs mellettem, Már csak néma suttogás. Én ringatom kedves szavaid, … Olvass tovább
Most: Crescendo Hulló falevelek közt virít az égbolt, Elmesélik odafent a csillagok. Rövid, de forró tangó volt, Bár én bachata betege vagyok. Tetszett, kéz a kézben, Hűvös őszi estén. Csókjaid lágy szelében, Porcelán tested úgy ölelném. Hulló hópelyhek közt virít az égbolt, Elmesélik odafent a csillagok. Hogy ajkam szerelmesen csókolt, S, hogy nélküled porszem vagyok. … Olvass tovább
Akut – Mesterszonett Áristommá lett a szívem, Lelkem előtt álló pellengér, Nem óhajom, hogy elveszítsem, Kit nem takar a holdtányér. A lelkem előtted rónává lett, Babona csupán a szerelem. Szíve nékem igaz amulett, Mely, ha nincs, veszedelem. Iglic őszíti lelkem világát, Hamvas, bűbájos perdita. De nékem nem illik más, Mint, menny legszebb angyala. Fátyolosan, kék … Olvass tovább
A nap háta mögül őt triton csatahajó bukkant elő. Mindösszesen húsz óráig voltak takarásban, ez az öt, kisebb kontinens méretű romboló kategóriájú csillagközi hadihajó. Ezt a kritikus húsz órát használta ki a triton rombolónaszád parancsnoka és annak vezérkara, ez idő alatt léptek ki a hipertérből a nap takarásában. Mindeközben a földi harcálláspontokon riadoztatták az űrvédelmet, … Olvass tovább
A pasztelles beütésű, mályvaszínű helyiség hintaszékében húzták meg magukat a munkálatok után. Kornél ült benne, Izabella az ő ölében kuporgott. Enyhe ecetes-savanyú szag maradt még a festés után. Izabella szerette ezt az illatot, mert emlékeztette arra, hogy a falak élnek, és a festés nemcsak álcázás, hanem újrakezdés. A szobában most először nem a múlt illata … Olvass tovább
Régi képeket nézegettem, kávét kortyolgatva, az ebédlőasztalnál vasárnap reggel. Megakadt a szemem egy egyszerű fotón: az eget örökítette meg, ahogyan egybe simul a mogyorófa ágaival. Eszembe jutott az a nap, mintha még most is a hatalmas gallyak alatt ülnék. Macskák másznak az ölembe, kutya bökdös simogatásért, s míg én azt sem tudom, melyik kedvenccel foglalkozzak … Olvass tovább
– Várom őt is. Bundás terelte be a nyájat. Nem foglalkozott a távozó vendégekkel. Amikor a nagymama betette a karám ajtaját, Bundás egyenesen a tisztaszoba felé szaladt. – Megjöttél?- simogattam meg a buksi fejét. Körbefutkosott, csóválta a farkát ,és közben vakkantott egyet, kettőt. Vöri mellette termett. Kicsit megrángatta a bundáját. Egymásra néztek. Vöri felemelte az … Olvass tovább
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy domboldal. Nem volt se erdős, se mezős, hanem bokrokkal ültette tele Isten. Emberek nem nagyon jártak erre, csupán a szarvasok szökelltek és a vaddisznók csörtettek végig rajta. Itt, ezen a hegyoldalon állt a sok másik cserje között egy galagonya és egy kökény bokor. Tavasszal kibontották fehér virágjaik … Olvass tovább
– Áh, nekem rosszabb az életem – pöckölte le a cigi végét Viki a hóra. – Tudod, most szakítottam fél év után, tegnap is túlóráztam, és esett ez a vacak hó is, locsog és síkos tőle az egész utca, áh… – mondta ismét. – Elegem van az egész életből. Neked csak a a kutyád szökött … Olvass tovább
– Ennek még fagy kell – köpte ki a földre látványosan fanyalogva a kökényszemet Péter. – Ehetetlen – tette még hozzá erősen fanyalogva. – Dehogy! Ez már finom így is! – tömte magába a kisöccse a gyümölcsöt és köpte ki messzire a magokat. Péter nem válaszolt, hanem utat törve magának a bozótosban, haladt az erdő … Olvass tovább
– Te… Te egyszerűen elviselhetetlen vagy! – Szerintem bonyolultan. Ernő erre hatalmas levegőt vett és lassan kifújta. Olyan hangja volt, mint egy bikának. Anni vigyorogva állt előtte ugrásra készen. De mivel a támadás nem jött, szamárfület mutatott. Na, ezt már Ernő sem tudta elviselni! Odasuhintott ikertestvére felé, de az ügyesen kibújt az ütés alól és … Olvass tovább
Tege eldöntötte, hogy öngyilkos lesz. Ezer oka akadt rá. Ezek közül ezek voltak a főbbek. 1. Tege volt a neve, ami igen ritka. Idegesítette, hogy mindenki visszakérdez, jól hallotta-e, majd elcsodálkozik, hogy még senkitől sem hallotta. 2. Kicsi kora óta, ha esni kezdett az eső, kiszaladt és kiabált. Nem tehetett róla, ez tört ki belőle … Olvass tovább
Előzmény – „Nem tudom, hogy akarom-e tudni” KATE „Vidd vissza! MOST!” „De látta az arcunkat” „Ha csak egy estére fizetné, Cole nem keresné ennyire” „Akkor is meg kellene ölnünk” „Ha megtesszük, azonnal gyanút fog!” A hangok szilánkokként szúrják a koponyám. A szemem kipattan, felrántom a testem az ágyból. Hideg veríték csorog a hátamon. A … Olvass tovább
Csak elmentél, el sem köszöntél, lépteid nesze csak a múltban él. Mint őszi lomb közt eltűnő meleg, úgy foszlik szét most minden szeretet. Az ajtó résén még bennragadt a fény, utánad nyúlnék, de el nem érlek én. A levegőben a hangod lebeg, mint imádság, mit sajgó szív rebeg. Nem jajdul a hang, csak belül tört … Olvass tovább
Kandallóban fa parázslik, körötte senki sem fázik. Lekerülhet kabát, sapka, nem gondolunk már a fagyra. Az asztalon gyertyák égnek, meleg fénnyel megigéznek. Apró lángok táncot ropnak, míg a gyertyák el nem fogynak. Szikrázó fa nagyot roppan, újabb gyertya lángja lobban. Fényük mindenkit beragyog, együtt legyőzzük a fagyot.
Egy férfi áll a végtelen idő előtt, s gondolkodik a múló percek fölött. A mutatókat lassan visszanyomná, mintha az a szíve dobbanását fogná. Megállna minden: szó, szél, pillanat, s a csendben újra élné, ami maradt. Az elszállt perceket, gyermekkacajokat, a szinte elfeledett boldog napokat. Megtenném én is? Talán, ha lehet, hogy újra lássak egy-két kedves … Olvass tovább
Az elfogyó remény szorítja torkom, üvöltenék, de túl szoros kötél feszül nyakam köré, s amott a csúcson fehér süveg virítja, itt a tél. Hideg világ következik, mogorva tekintetek merednek egyre csak, megérkezett közénk a pénz hatalma, s a két koszos tenyér tenyérbe csap. A forradalmaink hiába voltak, szabad hitünk lesöpri ím a kény, sötétre vált … Olvass tovább
Kinyitom régi szobám ablakát, szájamon laza mosoly élénkül, s remélek még, ahogy itt állok a fák peremén, úgy érzem én, mintha a szélben a juhok téglalap pupilláját érezném, de hova tűnt a remény, hova tűnt az élet, kinek mesélem majd történetem s ki éltet? Ki kezébe vesz, s olvassa, én, ki voltam Origo és Terminus, … Olvass tovább