József mereven néz lefelé. Abba a tócsába, amelyből saját ábrázata tekintett vissza. Abba az egybe! Bár ezen az őszi, igen szomorkás, kellemetlenül nedves, hűvös reggelen az utcán ezer és ezer másik pocsolya tekintet reá vissza. Ridegen, már-már szinte vádlón. Hallani vélte a z éterben zengő ki nem mondott szavakat. – Mi végre vagy itt a … Olvass tovább
A főrendező monológja – Na, akkor, hölgyek és urak, egy kis figyelmet kérek! A színháznak gazdaságosság terén komoly gondjai vannak. Az igazgató úr azt mondta, ha nem állunk elő valamilyen sikerdarabbal, nyugodtan végleg lehúzhatjuk a vasfüggönyt. Emlékeztetlek benneteket az új Nemzeti Színház első, sikeres előadására. A rendező a korhoz igazította a darabot, és valóban Tragédia … Olvass tovább
Az Istenért ,az meg ne tedd! – kiáltottam rá Teodorra. – Jól van, akkor visszaülök a beszögelésbe- mondta sértődötten. – Azt jól teszed. – Vilmos! A vászonruhám megakad valamibe! Most mi lesz?- ijedt meg Teodor – Én nem tudok lemenni érted!- kiáltottam le. – Hívjál segítséget! – Hápit? –Siessél! Elég érdekesen érzem magam- nyafogott Teodor. … Olvass tovább
Egy napsütötte homokos tengerparton találtam magam. Vidám nevetgélést hallottam a közelből. – Még egy koktélt? – Jake hangja incselkedve hangzott fel. – Szerintem épp eleget ittam mára – szólalt meg egy ismeretlen, lágy női hang. – Ugyan Lucia! Hiszen nászúton vagyunk – vigyorgott a férfi, kezében egy üres koktélos poharat lóbálva. – Na, jó, még … Olvass tovább
– Oké, csajok! Ez tényleg tökre gáz! – kiáltott ki Heléna az öltözőfülkéből, ahonnét jóformán egymás után repült ki egy-egy tetszetős ruhadarab, vagy csipkés, hófehér melltartó. A két másik csajos barátnő, akik már gimi óta benne voltak akár még a legnagyobb, falrengetőbb balhékban is most kicsit már kimerültnek tűntek, kókadozva felsóhajtottak, majd székükre huppantak. – … Olvass tovább
Tél van. Igazi hideg tél. Csíkban különösen. Dermesztő. Megfagy az ember keze, lefagy a füle, és ha nem ügyel még a legnemesebb szerve is… a szíve. A szíve mélyén minden ember melegségre vágyik… Hideg van. Igazi hideg hideg. Szeredában különösen. Fázom. Hol találni egy mosolynyi melegséget? Egy forró tea, egy forró csók, egy forró ölelés… … Olvass tovább
Fagy vicsorog, roppantja az égbolt kék üvegét. Az elnehezült felhők hasaalját most a szilánkok felmetszik, s míg jajgat a szél, pelyhedzik a tájék. Szempillámon olvad a hó. Sírok, nevetek, ki tudja. Csak érzem a tollpihe-tél könnyét lecsorogni.
„Az én hónapom a november” – kiáltotta a lány a szélbe, pár ember csak a ködöt látja, az esőt, és a szürkeséget. Az eget s tájat köd takarja, álmatag reggel ül a földre, de ha egyszer résnyire nyílik, a nap aranylón tör előre. „A november az én hónapom, nekem a késő ősz a legszebb, míg … Olvass tovább
Kimondhatatlan vigasz Galkó Balázs emlékére Mindennap tízszer is megdöbbenek, hogyan tudtam ennyire eltávolodni önmagamtól. Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok El, akár csak az öröm melege futott, mint aki el, több szerepet már nem vállal; kiben a sötét mélység is megnyugodott, háta mögött, a virradat sajnálatával. Hagyva el az állomást, hagyva el a peront, akiben bűnöst többé, … Olvass tovább
Címtelen Mögötted van már minden szép idő, s vén pávaként tollaid hiába rázod, nincs asszony, aki téged megkívánna, verseidet hiába magyarázod. Kezed, lábad is éjjel kihülve alszik, csak üldögélsz már a szavakba zárva, míg új családok nőnek ki belőled, mert az élet, nem élet egymagába’.
Havas napok A tél szemüvegén keresztül hófehér a táj, december testébe a fagy csőre váj. Havas napok ablakán köd a függöny, fák csupasz ágain dér az öltöny. Jégtükörbe tekint a tél, a zimankós mosolyától nem fél. Hegyek ormára font idő a koszorú, utakra öntött út hosszú. Mínusz köhög az ereszen, a léptek alatt fagyott világ … Olvass tovább
Azon a hajnalon mikor születtem Szabad volt a föld, türkiz színben pirkadt az ég. A szabadság érzése volt mit először megéltem, Mikor elengedett, mi addig szorosan tartott, az anyaméh. Fáztam, betakartak, éhesen emlőre raktak, De végre szabadon mozgott lábam és karom. Jólesőn integettem az ébredő világnak, A szabadság lett e világon lelkemnek a legfőbb oltalom. … Olvass tovább
most szép a téli kert mikor belepte hó csillámként szikrázik a napsütésnek a havon millió pici üveggolyó rálépek ropognak sikkanva törnek a szél eláll ott fent felhők se szállnak minden mozdulatlan ártatlan csendes hirdeti megtisztult lelke a világnak béke van nyugalom eltűnt mi szennyes szempillámra cakkos csipkét horgol a fagy forró leheletem sóhajom égig száll … Olvass tovább
szélroham sepri le a fákról a havat néhány kucorgó galamb is belerezzen a csupasz kéreg jobban feltárulkozik egy kíváncsi harkály nyomban ideröppen szorgosan kopogtat keresgél s ha néha valami picinykét talál örül neki tolláról a porhavat s a fa forgácsot nagy bőszen szanaszét szórja lepergeti tiszta fehér dunna alatt alszik a kert itt-ott világlik krizantém … Olvass tovább
téli verset kellene mint pilinkéz a hópihe seregestül szállanak légben vígan játszanak kergetőznek leülnek földre letelepülnek takaróba takarva a világot holnapra szép téli verset kellene megírni ha lehetne találni sok tiszta szót gyönyörűt elolvadót csillogót és ártatlant csúnya szájtól bántatlant átlátszót értékeset sziporkázót fényeset örömteli vidámat kacajosat boldogat szeretnék sok tiszta szót csendülőt és kondulót … Olvass tovább
sötétkék búvárharang az ég az esthajnalcsillag már fent ragyog mint egy óriás hal fényes szeme mozdulatlan merev ős titok halvány fény foszforeszkál fent halpikkelyek lézere apró csillagok lassú uszonnyal előporoszkál a méla hold a fák néma silbakok oly rezzenéstelen a táj nincs hang nincs mozdulat a hideg is megfagyott minden élő elmenekült kagylóhéjat húzott magára … Olvass tovább
Jégvirágokat szórt szét az esti csillag fénylő ostora, miközben talpunk alatt a friss hó nevetve ropogott. Átfagyott szeretet kúszott lassan tova… s a templom hátsó sorában egy emlék zokogott. Sorra jártak az évek alatt felgyülemlett haragok, mint a végét nem érő idő kereke. És ahogy szép csöndben elhalkultak a harangok, a múlt sérüléseinek sebei belehulltak … Olvass tovább
Tisztán, fényesen ragyog, Oly fenséges, magasztos. Aki előtte megáll, Lelkét e fény járja át. S ha visszatér létébe, Az Úr szavát nem feledve, Szívében küldetése, Szolgálat lesz élete. Hálás minden pillanatért, Hálás az új életéért! Debrecen, 2025. 11. 26.
csörög zörög a szél zizegnek a lombok folyton összevesznek a szédült galambok hol az egyik röpül hol pedig a másik az egyikük foga lehet másra vásik kerülgetik egymást talán udvarolnak szerteszét hullanak szürke galambtollak táncolnak a dróton farkat billegetnek bókoló kis fejük búcsút int az estnek egymás mellé ülnek zajok elcsitulnak megbékélten lassan egymáshoz simulnak … Olvass tovább
Bárhova nézek e végtelen űrön, csillagokon hunyorognak a fények, rejtjeleik bizseregve betűzöm, ámde hiába, kevés, amit értek. Lomha hajóm sosem ér el odáig, távcsöveim sem elég finomak még, lelkem azonban erős, odavágyik, szállana, szomjazik értük amint ég. Csillagaim, hunyorogjatok énrám, küldjetek elfeledett jeleket csak, túl eme réveteg, éjjeli órán, hátha a lét bizseregve reményt kap.