Hónap: 2026. április

Csendben ül mellettem az idő, a vállamra telepszik, mint régi barát a padra, s őrzi bennem a tegnapot. Sokszor hallom a nevetést, s belep a nyár aranypora, közben a szellő duruzsol, és simogatja az arcomat. Egy régi utca járdáján ott maradtak a lépteim, majd ha újra arra járok, visszaköszönnek megint. A gondolat sokszor felém küld … Olvass tovább

Az igazság az, hogy már jócskán baj, ha szégyen, avagy kudarc egy-egy cél, vagy megtervezett elképzelés vége; két vállra fektet nem csupán a tartós kétség, de a minél kínzóbb, sóvár önbizalomhiány is, mely már naponta marcangolva gyúrja lelkem őssejtjeit. Magammal egyenes arányosságban ritkán ha lehetek, túlontúl szűkös odabent a még járható téglalapalakú folyosókon a járkálás. … Olvass tovább

A költészet ott kezdődik, ahol a csend már nem elég, ahol a szív fél szavakból egész világot megért. A költészet varázslat, mert egy szóban erdő zúg, és egy pont mögött végtelen utak nyílnak. A toll hegye alatt lassan átalakul a valóság, és mindaz, ami fájt, lágyabb fényt kap. A költészet vigasz, mint egy kéz a … Olvass tovább

elnyomva látom síró lelkemet szemét lesz mondani ami ma eltemet ne temess nem jó ha kergeted jellemed nem jó ha válaszul megeszed mindened jellemem érthető módon már visszahűl kénytelen-kelletlen válaszul meggyötör szenvedély karizma semmi sem válaszol érthető aggódás perspektív károsul

elengedem a rétet kisvonatot Bakony-erdőt a sötét viaduktot tücsökzenét a nyitott ablak alatt szőlőlugast lugasban a pókokat nyári zuhanyt magas lábán a hordót esti fürdés alatta ó de jó volt mezítláb tocsogni meleg betonon papsajt magot enni árokpartokon gubbasztani ágon hűs lomb rejtekén nem osztozni senkivel a cseresznyén elengedem ezeket mind vigyétek most már úgyis … Olvass tovább

Már sokasodnak az árnyak, alkonyodik komorodva, és makacsul belevájnak végül a szürke napomba, fojtogató karolásuk húzza a lelkem a mélybe, mígnem az éjszaka ráfut, s festi be mattfeketére.

Barázdák balladája Nem érzek semmit már, magány rág, mint széthulló fogaskereket, láncon rángat a kutyavilág, vasra, szíjra kötött szeretet. Saras tanyaudvar sarkába otthagyott rozsdás ekekapa, mintha én lennék az a kába, kit elemészt az epesava. Megállok ott. A föld megremeg, az éji korom vállamra száll, nem gyógyul itt már semmi se meg, se a magány, … Olvass tovább

Vadregény Agancsra aggatt aggódalom, andalítva dalolja a dalom. Szarvasnak szirtjén születtem, barlangnak büszke belsejében. Életem az érlelő életem, káprázó, kitartó küzdelem! Csöndesen csattanó csaták; csiripelő csirípek, csacsogás! Nyüzsgő nyulak nyúlnak, vakon rikognak a vadludak! A vadludak csak vajúdnak, utat utasítva a hattyúnak! Természet térképe eképpen; természetes kép térképen! Talán talány, hogy talán tán: Vadregény-e táj, … Olvass tovább

Szeretlek. Zápor vetítette árnykép a falamon. Talányod zsákutcáin töretlen baktatok. Ha türelmetlen mégis durván illetnélek, Maradni… Tanulj meg maradni, kérlek! Szeretlek. Kósza kísértése a meg nem hallott szónak. Elutasító hírnöke a belé rejtett jónak. De esküszöm, ha sikerül megérteni, édes, Egy világ előtt kérkedek s elől dugdoslak majd téged. Szeretlek. Mint koldus, mint hódító, mint … Olvass tovább

Átkapcsolás nem lehet még tudni kigondoltál-e engem vagy csak egy női tarka álomban koraszülött vágyként lebeg kéklő érkezésed hozzám de követik-e földbarna tettek s az egy éjszaka lenne amely teremtené megszámlálatlan csillagaival a többit mikor a pogány Ég csöndben derül ki bár rám jár a rúd s még ismeretlen neved árnyéka ing a falon mikor … Olvass tovább

Alföldi tél, de csodás… Szívemhez nőtt e fagyos látomás. A hó alatt is él a puszta lelke, Minden nesz és árnyék mesél benne. Oh, hogy vártam már, hogy elmúljon az ősz, Édes hangú várakozást hozott a tél elő. Suhanó pelyhek szállnak előttem sorban, Fehérbe boruló pusztát látok mostan. Csupasz tölgyek csak az utak mentén állnak, … Olvass tovább