„Babba bácsi”. A gyerekek így csúfolják. Fa babákat, játékokat és finomra faragott, hasznos holmikat készít. Mint mozgóárus, sohasem telepszik le sehol. Most ötvenkét éves, a kalendárium szerint 1944-ben járunk. A bal lábfejét még az első világháború után vesztette el. Nem a csaták borzalmai, hanem egy rozsdás szög, és az elhanyagolt vágás nyomorította meg. Csonka lábán … Olvass tovább
Csak mert megteheted? Azt hiszed ez a valódi erő? Ettől érzed valakinek magad? Szánalmas az a létezés, ami ezekre épülve tudja csak igazolni döntéseid létjogosultságát. Való, s igaz! Embernek születtél. Ám de egyáltalán nem bizonyos, érdemes is vagy rá. A tény maga, nem jár semmilyen előjogokkal! Nem jár hatalommal! S végképen nem jogosít fel mindenre, … Olvass tovább
Vízi bábszínház, étterem A belső kerület esti levegőjét benzingőz és az utcai ételek párás lehelete töltötte meg, amikor elindultunk. – Hova is megyünk? – kérdezte utitársam. – Meglepetésnek rendeltem a jegyet online. Nekem is meglepetés lesz. Korábban memorizáltam a térképet, hogy tökéletes legyen az ajándék, de ha eltévedek, kisegíthetsz a telefonod helyi infójával. Ebben az … Olvass tovább
Még jócskán hűvös hajnali harmat borította a zöld fűszálakat és a tarka júniusi virágokat, amikor Sára leszaladt a betonlépcsőn. Tudtam, hogy aznap is korán kel, már a szomszéd kerítésnél álltam és figyeltem, hallgatóztam. – Gyere, ma cseresznyét kell szednem. – Jövök. – mondtam. Aztán mentem. Sára szaladva ért a fészer melletti fonott kosárhoz, majd a … Olvass tovább
– Őszinte leszek veled – szólt Aliya, miközben meggyújtotta a kis asztalon álló lámpást, majd állított a fényén; árnyékok táncoltak a padlásszoba falain. – Nem tudom, mihez kezdjünk. Vika csak csendben figyelte a tünde lányt, ahogyan leül az ágyra, és az ölébe veszi a fekete bőrtáskát, amiben a jegyzeteit tartotta, amiket Loc Gossiából hozott magával. … Olvass tovább
Mottó: „Nem az a boldogság, ha a tükrünk sosem reped meg, hanem az, ha van valaki, akinek a tekintetében a szilánkok újra eggyé simulnak. Mert a szélnek is kell a föld, hogy megérkezhessen.” „A szerelem mély és erős társas érzelem, amely által szorosan kötődik az ember valakihez. A szerelem fogalmát a különböző kultúrákban és társadalmi … Olvass tovább
Dobogó szívvel hívta fel okostelefonján a férfi számát, akiről csak azt tudta, hogy gyerekkorában a szomszédban laktak, és állandóan sülve-főve együtt voltak, aztán pár évre rá elköltöztek egy másik városba, és a gyerekkori barátság – ideje korán –, végleg megszakad. – Halló… tessék! Kisteleki! – Hát szia drága Kornél! – Valósággal azonnal bizseregni kezdett egész … Olvass tovább
Alex és Sára csodálatos kalandjai. (1 évad, 1 rész) A három barát feledhetetlen karácsonya. Írta: Kirkner Tamás Róbert (Johnny Robert Kirkner) Sziasztok, drága gyermekek! Szeretnélek elvinni benneteket egy különleges szenteste estére, ahol három jó barát szíve dobogott együtt a csillagok alatt. A hó lágyan borította a házak tetejét, mintha maga a tél védené fényes takaróval … Olvass tovább
Coleridge, Samuel Taylor – Köln Kölnben megannyi szerzetes, és ott minden járda köves, rongyok, banyák és némberek, számoltam ott vagy hetvenet, mind egytől egyig bűzlenek! Ti nimfák, a Rajna folyón, csatornákon, s kanálison, mossátok le Köln városát; mondjátok nimfák, mily erő mossa a várost innentől? Coleridge, Samuel Taylor – Cologne In Köln, a town of … Olvass tovább
Itt vagyok, hozzám szólj! – hallatszódik az égből a hangod, Ne a világ zajára figyelj, És ne mindent te cipelj, Hisz itt vagyok, hogy segítsek, Az összetört darabjaidból újat építsek. Ragyogni fogsz, már most tudom, A tervem egyedülálló, csak rád szabom, Nálam a vászon, kezemben az ecset, Völgyek után hegyeket festek. Veled vagyok minden léptedben, … Olvass tovább
LEGYÉL TE… Csordogál a patak Megkerül egy sziklát. Csobogva siet el Tiszta vizét isszák. Színes kavicsok közt Szalad a távolba. Hatalmas fák alatt Gyorsan áramolva. Így áramlik tova Életem napjai. Melletted szeretném Fejem lehajtani. Legyél Te a meder És én a kis patak. Áramoljunk együtt Míg vizem elapad.
Száradnak a ruhák. Vöröslő kert. Lombok között napunk álmodni kezd. Csendünknek arca van, szelíd, derűs, őrzöm az utolsó ruhacsipeszt. Ereinkben érő, bíbor meggylé, akár egy lassan pulzáló kvazár, felhők között kiszanált kis szívem, a vágyam rebbenő darumadár. Egy lomha darázs zümmög halkan át, megáll a fényben, aztán elrepül. Szárnyán kalász rezgő muzsikája, egyszer elnémul, de … Olvass tovább
Hová fakult a tűz szemedből, kihunyt, avagy maradt belül talán parányi szikra, melytől tekintetedre majd kiül? Csak úgy pihensz, avagy halott vagy, netán eladtad önmagad feláldozón a téli fagynak, feledted őszi vágyadat? De itt az új tavasz, figyelj csak, megannyi hangja tettre hív, a vert sereg nyomán erőt kap, s feszítve kart ma újra vív! … Olvass tovább
Maga alá temet a lét nélküli identitás Hogy aki vagyok, az nem számol napokat sem realitást. Nem szív friss levegőt, Lelke egy letarolt pipacsmező. A lét mögött az identitás összetört Agónia, az ébrenlét Nyávogó készenlét Ahol a vanság eltörpül a félelmek karimájában. Nem vagyok más, csak csendes utcafront meg üres tér. Maga alá temet ez … Olvass tovább
Fut velem egy táj, Ki tudja merre vihet a nyáj. Menekülök innen messzire, Hisz mindig is csak ezt ismertem. Visz magával az út, Remélem ez most már egy kiút. Átkelek a hídon és szaladok messzire, Pedig ennek nem így kellett volna történnie. Elfutni, mint vad ló a pusztában, Hátha megtalálom a helyem a világban. Nézem … Olvass tovább
Képeink örökítették meg történetünket. Furcsa ez a modern világ, Elvesztjük benne az eszünket. Elvesztettem benned is az első nyelvnyújtással. Az első közös szokás, mi összekötött egymással. Emlékszel-e még az első kattanásra, Az első igazi szívdobbanásra? Hogy mikor történt pontosan, Már én sem vagyok biztos benne, De ha egyszer könyvet írnek, Biztosan sikerlistás lenne, Mert mi … Olvass tovább
Gyönge a nappal, félénk a kikelet Óvatosan pislant a hajnal Halkan szólítja a tavaszt, Rettegve reszket, hogy felkelti a szelet. Felriad álmából minden nap ha kél, Tépi a fákat, nyúzza a bokrokat Didereg a fecske, gubbaszt fészkében Ha arra fut épp a szilaj tavaszi szél Megzöldül lassan körbe a világ Levelek épitenek lombkoronát Napsugár jár … Olvass tovább
Szendereg még a város a hajnal bontja szárnyát, Napsugaras égbolt lejti páratlan hűs táncát. Simogat a szellő hangja, fénye felhők között andalog, Búcsút int a holdvilág, a csillagos ég s az angyalok. Zöld fűszálon harmat piheg, álmából felriad Földanyánk teste, Elköszön tőle a zord sötétség, lefelé pisszent a kótyagos este. Reggel a levegő párát liheg, … Olvass tovább
Temetetlen illúziók Sok vadvirág illatú Nő rég elmúlott már, belakhatatlan zöldesbarna szememben. Noha sokan jártak már ebben a poros, barnásszürke félkomfortzónában. Inkább régebben. Ezek a látogatások is az utóbbi időben elmaradoztak. Vajon milyen Nő toppanhat be esetleg következőnek? Élek most élénkpiros vággyal a gyanúperrel: Csakis egy éjjeli pillangó lehet. Noha még igen messze lehet tőle … Olvass tovább
Ujjad puha s gyöngéd, ajkad nedves, pirosló. Tudod, én tudom, mi a gyengéd: hajad hullámos, arcodba bomló. Mosolyod tökéletlenül tökély, hangod, mint lágy pihetoll. Gyönge – mégis benne van a kéj, nézd, elpirulok az arcodtól. Hiú férfi énem elgyengülni kész, hisz eme angyal megbűvöl. Mondd, most hová mész? A messzeség úgy felőröl… Tudom, mi a … Olvass tovább