A tinta mindig megfeketedik reggelre. Ha az ember éjfél után ír, gyakran mást mond a kéz, mint amit a fül hall – különösen, ha az a fül Martinovics Ignác szavait hallja. 1794 őszén kerültem a budai Helytartótanács mellé írnoknak. A hivatal egyik boltozatos termében kaptam helyet, nem messze attól az asztaltól, ahol a vallomások születtek, … Olvass tovább
A kisfiú sötét fürtjeit huncutul borzolta a szél, miközben lehajtott fejjel, zsebre dugott kézzel bandukolt a poros úton. A szíve nehéz volt, a bánat, mint egy nagy, súlyos, elnyűtt kabát húzta le kicsi vállait. Ez a nap sem volt más, mint nagyon régóta a többi, anyu és apu folyamatosan veszekedtek, és az egók hatalmas csatájában … Olvass tovább
Fény szűrődött át a helyiség egyetlen ablakán. A szabályos, párhuzamos fénysugarak különleges világot teremtettek maguk körül. Olyan volt, mintha sok hegedűhúr terítené be a teret. Fényhúrok játéka volt a levegőben. Az ablaküveg elválasztotta a kinti és a benti világot, azonban a fény, mely az üvegen áthatolva tisztább és testesebb lett, egyesítette a kettőt. Bentről nézve … Olvass tovább
A köd korán leereszkedett a határra aznap este. A falu végén a kutyák sem ugattak, csak néha nyikordult meg egy-egy rosszul behúzott kapu a szélben. Kerekes Mihály lassan haladt az országút mentén, botját nem annyira támasznak használta, inkább csak maga előtt bökdöste vele az utat, mintha kíváncsi volna, mennyire fagyott meg a föld a januári … Olvass tovább
Csillagnak akartam születni, de valaki odafenn másképp döntött. Így lett belőlem utcai lámpa, egy névtelen oszlop a soha véget nem érő éj tengerén. Túl hamar alszom ki, és túl gyakran reszket meg a fényem. Estéről estére felgyulladok, amint a sötétség leszáll, mintha kötelességem volna, és csak öntöttvas szívem mélyén álmodozhatok más, kevésbé mostoha sorsról. Talán … Olvass tovább
Most ne keress, mert nem vagyok otthon, most se keress, mindjárt fent leszek a kompon, most éppen nem érek rá, napozok a parton, most nem tudok beszélni, elment a hangom. Most indulok haza, nem tudsz majd elérni, most nem alkalmas, indul a gép, fel kell rá érni, most elment az internet, meg kell szerelni, most … Olvass tovább
Egy pillantásban benne lehet a végtelen, Egy arcban az, mit mindig kerestem. Ha szárszor születnék még le a Földre, Kérlek, mindig keress meg. Mióta ismerlek, Szívem szíved nélkül már nem élhet. Üres a tenyerem, ha kezed nincsen benne, Üres az életem, ha nem te mosolyogsz rám. Szeret az Isten, mert imáimra te vagy a válasz. … Olvass tovább
Egyedül sétálok tovább. Néha megsimítja az arcom valami enyhe nyárillatú szél. Épp csak árnyalatnyit. Az te lehetsz. Talán pont a halvány narancssárga szerű inged az. Ahogy a gallérok finom határozottsággal keretezik az arcod. Vagy lehet, hogy a vállad íve volt. Esetleg valami furcsa szó. De az biztosan nem, hogy te pont AZ vagy nekem. Mert … Olvass tovább
Mindig minden monoton, a sok ember monokróm. Nem csoda a romantika, csak átlátszó politika. Szerelem nem gyönyörű, csak tévhit, mely gömbölyű, s az ép ész folyik róla, vörös vér csorog alóla. Mit is képzel az ember? Minden szó fegyvertenger. Mindenki tovaszáll egyszer, hátán rengeteg sebhellyel. Ez a világ gyönyörű? Mind csak egymást gyötörjük. Bálványozunk embereket, … Olvass tovább
Egy fontos nekem a világon, amit eltervezek, megcsinálom. Nem lehet ember, aki eltérítene, boldog akarok lenni, elméletileg. Törvényeim én alkotom, büszke vagyok magamra. Mit szeretek, el nem hagyom, nem gerjedek haragra. Véghez viszek valamit, elismerést kapok. Tervem meg nem bicsaklik, jó éltet akarok. Mindegy, mi lesz velem, csak legyek mindig boldog. Senki sem veszi át … Olvass tovább
Írom életem versét, s azzal együtt ívét. A tollam elejtem, hol tartok, elfelejtem. A földhöz érve nem pattan, csak egyet kattan. De nem a toll szólt, hanem a föld volt. A talaj a toll súlyát megérezve, futni próbált kétfelé lépve. A szőnyeg tartotta tollam, ne essen bele a múltba. Végül a szőnyeget nem a toll … Olvass tovább
A virág a kertben csodaszép, ha locsolod, csak akkor ép. Megbújik a fűszálak közt, belőle a lány csokrot köt. Kisgyerek rajza csodaszép, feléled minden csodalény. Háromfejű víziló, olyan, mint egy porszívó. A napsütés csodaszép, a napocska téged néz. Beragyogja napodat, melengeti arcodat. A hóesés csodaszép, mintha vízben fehéret oldanék. Üres lap, mi eléd áll, mit … Olvass tovább
A templom sárga tornya magasan a falu fölé emelkedve vigyázza azt, Méltóságteljes idős hölgyként uralkodik fölötte. Lábán sárga nárciszokból font cipellőt visel, Karcsú torony-testét a lemenő nap vonja vörös selyembe. A templom kertjében békés szellemek üldögélnek a padon, Beszélgetnek, nevetnek, rajtuk már nem fog az idő-béklyója, Már nem rohannak semerre, ezen már túl vannak. Harsányan … Olvass tovább
Egy pillantásban benne lehet a végtelen, Egy arcban az, mit mindig kerestem. Ha szárszor születnék még le a Földre, Kérlek, mindig keress meg. Mióta ismerlek, Szívem szíved nélkül már nem élhet. Üres a tenyerem, ha kezed nincsen benne, Üres az életem, ha nem te mosolyogsz rám. Szeret az Isten, mert imáimra te vagy a válasz. … Olvass tovább
Vándorcigány szívem nem nyugodhat, Szüntelen viszi lábamat lépésről-lépésre. Szemem nem érti a falakat, A kék eget, a sóhajtozó fákat, a harsány mezőt keresi a horizonton. A betondzsungel nem az én dzsungelem, Torz mása az igazinak, mint egy rossz vicc, rossz időben. A világot látni vágyom, ízlelni, megfogni, megölelni, Szaladni az esőben vad, nyílt tájakon, ahol … Olvass tovább
Egy összenézés, egy rezzenés, felismerés. Régi traumák ébredése, vagy tiszta kapcsolódás? A legnagyobb boldogság, és a legnagyobb fájdalom. Bizonyosság, benne a kétség. Sokszor ígéretek, sokszor hallgatás, kapaszkodás a semmibe. Vakon egymás keze után kutatni, puhatolózni. Megszorítani, majd elengedni. Állandó tánc az egyensúllyal. Izgalom, nevetés, máskor elutasítás, rettegés. A legnagyobb magasság, a legsötétebb mélység. Írók, költők … Olvass tovább
Hazaért. Fáradtan ledobta az asztalra az álarcát. Minden egyes nappal nehezebben tudja levenni, egyre jobban bele nőtt a bőrébe, a részévé vált. Milyen hihetetlenül fáradt a szívem! Mintha legalább 1000 éves lenne! – sóhajtott egy nagyot erre a nehéz gondolatra. Sokáig meredt maga elé szomorú szemeivel, majd a zsebéhez kapott. – Istenem! A lelkem! Elhagytam. … Olvass tovább
Akarsz-e az égnek csillag-hálójában Elveszni az édes, lüktető homályban? Akarsz-e a légből lepkehálót fonni, Nappali világból éjjelbe osonni? Akarsz-e a táncnak hullámzó dalára Ugrani a biztos kezdetű talánba? Akarsz-e egy álmot karjaidba vonni, Megváltásod árán vesztedbe rohanni? Akarsz-e illatos, napsütötte réten Semmivé foszlani szerelmed ölében? Akarsz-e játszani hamis nyugodalmat, Kezembe helyezni időtlen hatalmat? Akarsz-e egy … Olvass tovább
Hűvös szél fúj. Belém kap. Megperdít. De tartanak. Nem eresztelek. Körbevesznek. Ők is mind rezegnek: nem eresztünk, nem eresztünk. Hozzám érnek, ahogy a szellők átsuhannak közöttünk. Jön a fény, de nem éget, mert ők körülöttem vannak. Aztán jön a nagy árnyék. Esőcseppek peregnek. Az ereim kitágulnak. Körülöttem felsóhajtanak. Madarak költöznek közénk, hangjuk rátelepszik az ágakra. … Olvass tovább
– Sziasztok! – mondta Cecília hazaérve a suliból. – Kis Cecília! – ordította dühösen a mama. – Menekülj. – közölte Mariann. – Az lesz. – válaszolt Cecil. – Ajajajj. – Van is mit jajjoznod! Mit keres egy egyes a krétában? – kiabált Georgina. – Miért, az jobban tetszene, ha kettő lenne? Megoldom azt is! – … Olvass tovább