káprázat ahogy a holdat leszerelik az égből s magára hagyják a csillagokat mintha a magányt duzzasztanánk társaságig oldják meg életüket a gravitáció mint szirén felbukkan a habokból de csak egy bohózatot talál mi a semmitől sajog
Éjszaka Van úgy, hogy a tompa, vak melegben valami elszorítja szívedet s szabadulnál mert vár rád egy édes álom, de gátja odaáll szíved s eszed közé, hogy elvigyen a jól megérdemelt pokolba. Hiába űznéd, felkél újra meg újra, ahogy hullámok bontják meg a partot és reményed a korhadó fűben marad, ne hajts fejet, kitérj, de … Olvass tovább
Zerindi és feketegyarmati történetek 1.rész 2026.07.27-én kedd hajnalban az érdi Rekettye utcai autóbuszmegállóban a legelső járatra szálltam fel, néhány munkába igyekvő már szunyókált, vagy a telefonját babrálva unott fáradt arccal várta a szokásos sorsát. A Rekettye utcai megállóban csak én szálltam fel, a Bem térinél majdnem tízen. A végállomáson leszálltam és mentem a négyes metróhoz. … Olvass tovább
Mikor egyszerre három Poligráfot is csapágyasra ver a helyi söntéspult IQ-bajnoka. Avagy! Kocsmai sztorizások és esettanulmányok górcső alatt! – Micsoda? Ötvenkét éve motorozom! Nekem te ne lökd az ótvaros vakkert haver! Lófasz! Tapasztalt Narrátorként állíthatom, hogy nehogymán elhigyétek ezt ő neki! Ezt a macsóságtól csepegő zöld penészes dumát! Kb. annyira igaz, mint horgászoknál a halmérete. … Olvass tovább
A Sándor család krónikája 2 Első fejezet – folytatás Fláviusz megrekedt az ital és az elvonók világában. Mondhatni a pszichiátria és a kocsma között ingázott. Fiacskája, kicsi Flávi rajongásig szerette a tátikáját. Felesége, Szavéta Az évek csendben múltak. Kicsi Flávi közben felnőtt, férfivá érett, és olyan messzire került a szülői háztól, hogy már-már úgy tűnt, … Olvass tovább
Megint annyira nehezen jött álom a szemére, és mikor úgy éjféltájban végül utolérte a zsongító álom megint furcsa, különös érzés fogta el. Annak idején kiskorában teljesen nem lehetett megingatni szilárd meggyőződésében, miszerint: őt Mátyást igenis elrabolták, és a szülei igazándiból nem is a biológiai gondviselői, hanem afféle, pótlékok, akiket valakik odapakoltak, hogy a családi egységet … Olvass tovább
Hallod ezt? Ez a pittyegés megőrjít. Tikk-takk. Azt mondják, az idő egy folyó, de számomra egy kétélű fűrész, ami minden reggel levág egy darabot az időmből, az életemből. Nézz fel! A Hold nem romantikus, a Hold egy hideg, lyukas kő, ami csak visszatükrözi a fényt, amit mi elveszítettünk. A galaxis? Egy végtelen, sötét mélység, egy … Olvass tovább
Réveteg álmokat oldoz a lét, hangtalan úszik amottan az árral, sajgja a múltba veszett örökét, holt amiért heve rég tova szárnyal. Volt örömét betakarja a hó, hűlt igazába bereszket a kétség, nem marad erre ma égni való, pernye csupán, ami ellepi vétkét. Volt jogait begubózza a félsz, hisz nem emelte fel érte a hangját, csak … Olvass tovább
, örök Atyám, csillagoknak Ura, ki bölcs kezedben hordod a világot. Tekints le rám e múló földi órán, hol lelkem csendben keresi Országod. Mint hulló őszi levél, minden vétkem, mely elszakadt az éltető fa ágától. Irgalmad harmatával moss le engem, a porba hullt nap minden bánatától. Adj tiszta szívet, mely szeret, béke sarjadjon ott, hol … Olvass tovább
Átváltozás még gazdátlan ez az ódonul új s eljövendő Napforduló még sajog a megkövült hit – szakadozott s fakult üdvösség só a sebeken s öröm nélküli hír mely moccanatlan-hallgató s számkivetett évtizedek kegyetlen-pontos mértanán túl a lélek kibogozhatatlan-tarka matematikája nyelvén immár nem jelent semmit a sötétlő-árnyas éj aprón fehérlő csillagpontos álma élő őrtüzek lobbannak fel … Olvass tovább
Constable, Henry – Pokolban élni és a mennybe látni Pokolban élni és a mennybe látni örülni a létnek élőhalottan, izzadni a hévtől, mégis belefagyni, csillagot követni itt a porban, járni egy végtelen útvesztőben, sóhajokban égni könnyek között, hegyre törni és sohasem völgybe, óriást legyűrni félelem mögött, éhen őrizni Heszperisznek fáit, szomjazni azért, ki nektárt ihat … Olvass tovább
Jó volna csupán csak úgy gyermek-hittel, még játékosan remélve időtlenségek édenkertjében még el-elidőzgetni csupán csak egy kicsit, hogy megértse a megkérgesült kitin-lélek is a felnőtté válás abszolút miért-válaszait. Vagy talán jobb volna kérgesült Robinson-hajótörötten is örök gyermeknek megmaradni végleg, aki inkább álmok országába menekül, hiszen rettegi a valóság farkascsapdás veszedelmeit?! Jó volna csak éppen minden … Olvass tovább
Gyermekévek szép emléke harangoknak kondulása, nem csak az időt jelezte, hívogatott imádságra. Falumnak templomtornyában ébredésre szólt a harang, rövid imát mondtak, s kezdődhetett a nap. Míg szólt a déli harangszó ebédhez terítettek, Úrangyalát imádkozva áldás volt az ételeken. Harang mikor újra kondult, már öreg volt az este, hála imára kulcsolódtak a megfáradt kezek. Lépegető harangszóra … Olvass tovább
Zsibbadt idegeim nyugodt mederben, nyughatatlanul nem akarnak hinni az elfolyó időnek. A nap felkel, homokórán játszik a fény. A porszemekben ragyog a lélek. Feléd pergek a fényben fürdőző homokszemen, arany sugarán a létnek. Visszanéz szelíden az idő. A fejünk felett ragyog a csorgó aranyhomok. Egymásba merül álomba fényünk. Elnyel az óraüveg, s újra és újra … Olvass tovább
Emberek. személyek, Dolgozók szegények. Történetek regények, Kalandok veszélyek. Életek és remények, Az öregek, de vének. Az apáink szerények, A fiatalok, kevélyek. Lányok és szeszélyek, Asszonyok, merészek. Vesztések és nyerések, Az esélyek, csekélyek. Tömegek és kedélyek, Módszerek és esélyek. Hiányzó, szemérmek, A hazugság temérdek.
Kállói földön, hol gyökérig ér a múlt, Harangod lankáin a fény újra kigyúlt. Minden évben hív a kedves szó, S megérkezik a sok Téka táborozó. A harangodi tánccsűr kapuja most tárva, A Téka tábor emléke költözött be mára. Fotókon él a múlt, a tiszta hagyomány, Csodálja az idős s a kállói leány. Nefelejcs Klub hangja, … Olvass tovább
Polctalan Polcodon dobogónyi jelképpé váltam. Bennem összeszorított fogak között horkol egy bordó könyvjelző. Aki fél a szabadulástól, és tart a felnevelő kéztől. Eme stelázsi egy hangtalan temető a félbehagyott gondolataidnak. Eszméknek, akin csak a sűrű por ver tanyát hónapról-hónapra. Évek óta szorongok ölelésed után, de már letettem róla, hogy tiéd lehessek. Reményemnek könnyei megsárgulnak a … Olvass tovább
Avagy : A hálóművész Egy pók élt a ház sarkán régen, hálóját szőtte nagy ügyességgel szépen. Fogta a legyeket, ette sorra, így telt minden napja, ez volt a sora. Ám egy szép reggel, amikor felébredt, olyat látott, mitől nagyot nézett. Hálója egy kamera előtt feszült, s a pók szíve hirtelen felderült. Ez aztán a pompás … Olvass tovább
Zokog az ég Zokog az ég csendesen, könnyeivel mossa az egész földet, szomorú minden. Fájdalmak tetőznek, rohanó emberek sietős léptekkel menedéket keresnek. Ideges tekintetek körbe-körbe néznek, szürkés színekben esőcseppek hullnak. Zokog az ég csendesen, könnyeivel mossa az egész földet.
Szemem nem lát, de szívem most is érez, lelkemmel látlak és örökké szeretlek téged. Most is érzem, amit tudtam, hogy szeretlek, de egy ilyen varázslat csak szívben létezhet. Érzem édes csókunk mesebeli varázsát, karodba omolva füledbe súgom vágyom rád. Végtelenszer lehelném mézédes csókomat, finoman ajkadra, szívem súgná akarlak. Szerelmem irántad már akkor is örök lesz, … Olvass tovább