Hatan voltunk egy alomban. Az anyukánk nagy szeretettel nevelt minket. Naponta végig nyalogatott mindegyikünket, és többször megetetett. Azt mondta nekünk, siessünk megnőni, hogy minél előbb gazdánk legyen. Ő nem lehet mindig velünk. Amikor „Ember” érte jön, neki mennie kell. Mindenféle versenyeken kell parádéznia. Ha nyer, „Ember” nagyon örül. „Ember” egy tenyésztő, aki a mi fajtánkkal … Olvass tovább
Éveline III. Nem az ő hangján: Éveline egyszer megpróbálta elmesélni a történetet. Aztán félbehagyta. Nem azért, mert nem emlékezett rá. Éppen ellenkezőleg. Túl jól emlékezett. Tudta, hol hallgatott el a másik. Tudta, melyik mondat előtt vett egy nagy levegőt. Tudta azt is, hogy volt valami, amit nem mondott ki. És Éveline hirtelen megértette, hogy azt … Olvass tovább
Az egész annyira hihetetlennek, már-már valósággal álomszerűnek hatott. Hetedikes korában történt a kilencvenes évek végét írták, és tinédzserszobája falát valósággal beborították a főként fiús, jóképű bandák szigorúan nagyméretű poszterplakátjai. Melics Péter. Eszmétlenül különös, furcsa srác volt, de nagyon jópofa, és élt-halt a vágytól, hogy igazi, és őszinte barátságokat köthessem. Annyira sajnálta, és részvétet érzett eziránt … Olvass tovább
5. Filozófikussá vált Gavo. Ismét nagy felfedezéseket tett az emberi cselekedetek mozgatórugójának kutatásában. Bár valójában nem is kutatta a válaszokat, csak szembejöttek vele, s ő csak észrevette. Az emberi természetet már ismerte, volt ideje megtapasztalni azt hatvan év alatt, ennek eredményeként már egy ideje nem ápol sok emberrel kapcsolatot, s újak megszerzésétől is elhatárolódik. De … Olvass tovább
A végére maradtam, de így sem tudom, miként fogok tudni nyilatkozni. Őszintén? Legyen, hát! Megannyi történet és vallomás volt előtte, meglehet az enyém is hasonló lesz majd. Litániát nem fogok tartani a gyerekkoromról, nem vagyok amúgy sem a szavak embere, mint látható Vandával szemben is. De az igazság, hogy nem hagyom magamnak meg ezt. Tudom, … Olvass tovább
6.rész 14 Gépem este indult, és negyedórás késéssel reggel nyolckor Charles de Gaulle-ra érkezett. Induláskor a szigetet az éj takarta, s így könnyebben szakadtam el a paradicsomtól. Nem láttam a természet szépségét, sem a hullámok simogatta homokpartot, s a szigetből nem maradt más, mint néhány fénypont, ami a csillagokkal tűzdelt égboltra emlékeztetett. Lucy tudta, hogy … Olvass tovább
Az utca kövei hidegek voltak azon a délutánon, amikor Emma néni lába alól hirtelen elfogyott a talaj. A szívverése őrült tempóban kalapált a mellkasában, a vérnyomása a magasba szökött, és a következő pillanatban a világ sötétségbe borult. Így kezdődött el az élete legnagyobb változása. Emma néni hosszú évek óta a nyugdíjasok csendes, láthatatlan életét élte. … Olvass tovább
te voltál. én voltam. a szikrázó éjszaka volt, a néma, súlyos fenyőfák között, rég lehullt falevelek ropogtak a lábunk alatt. a koromsötétben a hold figyelt mindent tudóan, elnézően. a szívverésem szapora. nem mondtál sokat, de mégis elhittem. akkor ott, a magasztos fák alatt abban a percben, abban a darabka életemben meglegyintett a világmindenség szele. egyszerűen … Olvass tovább
A benti meleget megtölti az esti zápor halk zaja. A nappali közepén piros abrosszal leterített asztal, rajta lustán áll egy kiürült borosüveg. A nő visszabotorkál a nappaliba, a mosdóban égve felejti a villanyt. Megbotlik, a faltól kérve segítséget támolyog el a konyhapultig. Túlságosan a tudatánál van, az elméje több alkoholra szomjazik. Bizonytalan mozdulattal nyitja ki … Olvass tovább
Nézlek. Ott a vászon előtted, egyik kezedben az ecset, másikban a paletta: tele van színekkel. Vajon ezt mind használni fogod? – tanakodom magamban. Egyszer jobbra húzod a vonalat, aztán balra, olyan egyszerűnek tűnik, miközben ez az egész bonyolult, nem kicsit. Most fent is egy vonal, majd a lent következik, várom a végeredményt, nem sietek. Ennyi … Olvass tovább
A tett ide már kevés, a szavak mélyén él a remény. Érintésed perzselő tüze, testem örök éltetője. Pillantásod égő lángja, lámpást gyújt az éjszakában. Ha tekintetünk összeakad, égek érted éjjel s nappal. Nincs menekvés, nincs már határ, szívem csak utánad kiált. Őrült szenvedéllyel lüktetsz bennem, elveszek, ha nem vagy velem. Mint méreg, úgy futsz ereimben, … Olvass tovább
Egy rőt rózsaszál, szebben mesél, mint egy szerelmes, verses regény Csókod, egy tépett szál szívem ormán Gyorsan hervad, kínoz vágy a mámora után Ez a szál virág csupán, mit adni tudok kopott koromban Neked adom, ha még egyszer szerelmet írunk a homokba Neked adom, szárnyaszegett galambom, csak nyisd ki szemedet, beteg ágyadon Macskakövek városszerte elhalkultak … Olvass tovább
Sorsom kovácsa nem más, mint az élet, lidércként kísérti álmaimat éjjel. Hiába teszek ellene bármit, amint a sötét leszáll, ő rám vadászik. A csend lassan körém fonja láncát, elmém felnyitja démonjaim zárját. Nincs már zaj, mi elnyomhatná hangom, az éj mélyén újra én vagyok a célpont. Démonjaim mellém ülnek az ágyra, mindegyik egy eltemetett emlék … Olvass tovább
Csendélet Tüzes, fehér homok felhőzik lábamon, nincs élet itt, csak lenn a föld alatt, el kéne menni innen más vidékre, ahol a tenger messzi kékje látszik, mert itt fenn a szél forró kőszobrokat farag, s az ember csak az árnyékot keresné. Megülünk majd a hűvös, parti vízben, a hullám körbe rajzolja lábainkat, napszemüveg, hideg pohárba … Olvass tovább
Őszi varázslat bíborló alkony horizont vásznát festi – ősz ecsetével csendbe mélyedt táj nyár leheletét őrzi – szép őszi este csillagok fénye sárgult levélen táncol – őszi éj vibrál könnyes a hajnal, pázsit a keszkenője – ősz sóhajtozik hulló levélen nyár hagyott üzenetet – ősz olvasgatja fák lombozatát múló idő gyéríti – ősz a fodrásza … Olvass tovább
Sárguló levelek Sárguló levelek, már aranylik az avar, A nap is pislog, mit fent az égen bárányfelhő takar. Amikor az álmok is már félhomályban élnek, Néhány kósza gondolatom átadom a szélnek. Küldök nektek boldogságot, védő szárnyú angyalok Vegyék körbe szeretettel harmatcseppes hajnalod. S ha szíved bánat érné, csak nézzél fel és mosolyogj, Mint színaranyból készült … Olvass tovább
A délután az alkonyatba hajlik, lecsendesül velünk a nagyvilág, feloldja lassulón az álmodóit, hogy álmodozzanak nekünk tovább. De még a fények elkeverve hullnak a szürkülettel át a háztetőn, keresve szegletét az ablakoknak, bebújnak és az est hiába jön. Kacérkodón kacsintanak feléd még, mosolyt fakasztva játszanak kicsit, lehűlve pírjuk arcodon dereng szét, de már csitulnak egyre … Olvass tovább
Egy könyvvel kezdődik a nagy utazás. Legnagyobb csoda az olvasás. Kinyitom, és kitárul egy kapu ismeretlen tájakra, távol s közeli emberek gondolatainak világába. Utazom térben és időben, szárnyal a képzeletem. A könyv tanít másképp szeretni, azt is észrevenni, mit tegnap még nem értettem. Szavait mondogatom, s az újszerű gondolatok tovább élnek bennem. Mert vannak könyvek, … Olvass tovább
Amint leszáll az este, lelkemre fekete lepel. Ó, ég, mondd, hogy lehet, meddig szenved még lelkem? Adj fényt vagy reményt, nem kell nagy nyeremény. Egy hű társat kérek csak én. Elcserélném szikláimat, csupán egy szikrára, de mondd, mi lesz ennek az ára? Mikor összerogytam, nem kértem támaszt, nem volt kitől várnom választ. Segíteni próbáltak, kötelet … Olvass tovább
Látomás amikor vitorlát bont az égszínkék remény s csak nézem az okker hídról az élő vizek habjait mi egykor búvópatak volt s most terebélyesedik szélességében antik s tiszta álommá kacskaringós de szelíden messzehordó irány e jel s csak nézlek az iramló folyótükörben, halk csobogás öleli e mozgó s édes Elíziumot régvolt viharok verte s mégis … Olvass tovább