Folytatásos történetek
Hodos Éva: Technikai szünet 2.
Tilda: "A kocsimmal megálltam a házunk előtt. Ilyenkor kellett vidám arcot öltenem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Mikor a bejárati ajtóhoz léptem, bentről gyerekvisítást hallottam, melyre gyomrom összerándult. Nővérem ismét nem látta el a kisbabáját. Nem ez volt az első eset. A babágy mellett a sarokban összekucorogva guggolt és ringatta....magát. - Miért nem veszed fel?- kaptam karjaimba a sikoltozó gyereket. Ő nem válaszolt. Megint sikerült drogot szereznie és a saj...

Vilhelem Margareta: Kevés pénzből is lehet élni ---két részes[1]
Dóra teljesen születendő gyermekének szentelte magát. Igyekezett jól táplálkozni és minél kevesebbet hurcolkodni. Vezetni nem mert már, nem volt biztos magában, nagyon gyakran szédülések fogták el. Bevitte az autót a garázsba, ahol azonban sokat kellett érte fizetni. És nem volt miből. Jenő semmit sem keresett, ő maga pedig, most, hogy nem sofőrködött, szintén jövedelem nélkül állt. Gondolt arra, hogy valahogyan megtanítja az öreg András bácsit autót -vezetni, hogy addig, míg a gyermek megszületh...

Mgr. Vaszily Zsuzsanna: Zsákbamacska
Lélekben nagyon sokan felnőtt fejjel is örök gyermekek maradunk, és szeretnénk ha az élet nehéz, göröngyös buktatóit játékos könnyedséggel tudnánk leküzdeni, ez néha sikerül, néha sajnos nem, mély nyomot hagyva lelkünk felületén. Gyermekkoromban nagyon szerettem mindenféle társasjátékot, melyek közül talán egyik nagy kedvencem a zsákbamacska volt. Főleg búcsúkor, amikor mindenféle árusok kínálták portékáikat, egyikük egy nagyobb zsákot hozott magával, és kiabálta: ...

Kitti: Nem a tiéd 3
Az óvóda egyre félelmetesebb rémként tűnt elő Dorka képzeletében. Már a gondolatától kényelmetlenül érezte magát és esténként próbálta kivonni magát a helyzetből. - Anya, vigyél inkább a mamához. A mamához akarok menni. - Nem lehet. Oviba kell menni - jött a megingathatatlan válasz. Dorka kétségbe esett. Elindult az orra vére és patakzott, folyt, végig az arcán, le a takaróra, párnára. Ijedten fakadt sírva. Anya pánikszerűen kiabált rá. - Hajtsd hátra a fejed! - Kapott Dorka fejéhez,...

Hodos Éva: Ami nincs megírva....6. rész
- Jól vagy? - Éva nyugtató szavai hallatán a kamasz lecsillapodott. - Na, persze! - dünnyögött, de hangja hamisan csengett. - Az idióta bátyám.... - Ha valamiben tudok, szívesen segítek. - Köszi - nézett rá az -, de ebben nem tud. Elindult a kivizsgálásom, hogy lehetek e szervdonorja Robinak? - Mindenképpen apád hozzájárulása is kell hozzá. A fiú arcán eltökéltség látszódott, majd halkan, mintha magának beszélne, ezt mondta: - Tudja, nekem olyan Robi, mintha testv...

Tóth Lászlóné: Programok csodás hazánkban 2. rész
Az egykori munkahelyemnek köszönhetően, mely több saját és bérelt üdülőt tartott fenn, viszonylag gyakran nyaralhattam a gyermekeimmel rendkívül kedvezményes, pénztárcabarát árak mellett. A cég legnagyobb üdülője Agárdon volt, itt ismertük meg a Velencei tavat, melyet nagyon megszerettünk, mert a stégnél már elég mély volt a víz az úszáshoz. Az üdülőben volt csónak, de a későbbiek során már vízibiciklit is tudtunk bérelni, ahol is általános derültség közepette próbálhattuk ki az erő...

Kitti: Nem a tiéd 2
Az óvoda addig volt biztonságos és vágyott hely, amíg vége nem lett a nagycsoportnak. Dorka év-vesztes volt, így újra csak nagycsoportos lett, csupán a társak és az óvónő változott. De ez épp elegendő volt ahhoz, hogy apró nem-szeretem lángocskák lobbanjanak lelkében a reggeli indulások előtt. Elkezdődtek a hasfájós reggelek, az időhúzó nyafogások, amitől apa is türelmetlenebb lett. Az odabújás vágya, a vigaszkeresés lehetősége immár a minimum alá csökkent és a magára maradottság súlyos érzete váltotta fe...

Tóth Lászlóné: Programok csodás hazámban/1.
Viszonylag fiatalon lettem nagymama, még javában dolgoztam, ráadásul a gyermekeim más településen éltek, így nem lehettem az a nagyi, akire bármikor számítani lehet. Viszont, annál nagyobb volt az öröm, mikor egy-egy hétvégét, vagy nyaranta egy-egy hetet az unokákkal - mert végül is öt született két gyermekemtől - tölthettem. Hogy ezek az alkalmak emlékezetesek maradhassanak mindannyiunk számára, igyekeztem a koruknak és érdeklődésüknek megfelelő programokat kitalálni. Minden nem fér bele ...

Hodos Éva: Vásárfia 1. rész: A kenyér
A Nap nyűgösen húzgálta felhő dunnáját magára. Hűvös szél fújdogált. A tavasz éppen, hogy csak kopogtatott az ajtón, s a csalóka áprilisi reggel hideg hóbortjaival vigyorogva leste az emberek mint rángatják magukra hajnalban vastagabb gúnyáikat, hogy azután dél felé a tűző Nap miatt levegyék azokat. Az ég alján megjelenő halvány rózsaszínű fénysugár az éjszaka végét jelezte. Piaci nap lévén, Rozi mama ilyenkor Pestre ment vonattal. A fővárosi népek szívesen vásárolták a téli vermekből előke...

Fodor Krisztina: A Végzet Kardja - 1. fejezet
Első fejezet Újabb áldozat. Ezúttal egy közeli barátom került az örök kómába. John. Minek így élni tovább? Hiszen ez senkinek sem jó, se az áldozatnak, se a hozzátartozóknak. Kegyetlen jelenség. Az áldozat eszméletlen, szörnyű kínok gyötörhetik, s még senkinek sem sikerült felébredni e szörnyű állapotból. A családnak és barátoknak meg mi marad? Csak a hiábavaló reménykedés fájdalma! Bár lehetne tenni ellene valamit...

Hodos Éva: Technikai szünet 1.
Az újságíró a slágerlista első helyén álló "Van bocsánat" kezdetű szám szerzőjével a Big white crow együttes dobosával készített hosszabb riportot, melyet szándékában állt folytatásos életrajzi cikként leközölni. Hosszabb győzködése végül is sikeresnek volt mondható, mikor Doba (alias B. Tibor) elvállalta, hogy elmondja élete nagy kalandját, melynek szerelmét köszönheti. A riporter nem tett fel kérdéseket, csupán arra kérte a dobost, hogy a maga szavaival írja le történetét. A végén a feleséget ...

Bige Szabolcs Csaba: Simona Cratel: Az idegenek 6. rész
Megjelent az Editura Liternet.ro (2007) kiadásában a Mozaic kollekcióban (a kiadó engedélyével fordította Bige Szabolcs Csaba) 32. Most miután meggyőztelek, milyen csodálatos családunk élete, bemutatom az alábbi emlékemet is: Nyár van és süt a nap. Megfürdetve és felöltöztetve készülünk az udvaron eltöltendő délutánra. Apa a bejáratnál ügyködik, és mi oda settenkedünk, lássuk, mit dolgozik olyan odaadóan. És valóban egy eleve vesztett üggyel kínlódik, ő ebben ...

Kitti: Nem a tiéd
Talán ott kezdődött, ott az óvodában azzal a babával. 1966-ban nagy esemény volt egy sírós-pislogós-pisilős négerbaba, aminek még haja is volt, pont olyan, mint a néger embereké. Csoda volt. Az is, hogy Magdi, anya barátnője hozta neki Amerikából. Nem felejtette el anyát a hat hónap alatt, és így akart örömöt szerezni anyának, rajta keresztül, de neki, a kislánynak. Örült is, ahogy kilépett a csoportból és meglátta az öltöző padján a hatalmasnak tűnő barna babát. Gyönyörű volt. Mint egy újszülött b...

Vilhelem Margareta: A változások kora-[utolsó két rész]
Bruck professzor német órát tartott. Unta. Fintorgott s egyre hajtogatta hogy Grillparzer így, Grillparzer úgy. Szegény Grillparzer! Szontyolodott hallgatók. Ásításrekordok. Mezei András kipiszkálta a körmeit s hátra pillantott: Eliza lehajtott fejjel ült. Két apró tincs billegett a homloka előtt. Egyszerre melege lett: érezte a fiú szemét. - Na most!.- na most!.. biztatta magát s még mindig nem. Aztán mégis, összetalálkozott a tekintetük. Eliza szeme ny...

Hodos Éva: Ami nincs megírva....5. rész
- Miklós! - Éva hangja a folyosón visszhangzott. Valami volt benne, ami azonnali megállásra késztette. - Tudunk beszélni? Az orvosi szobában a doktornő rámutatott egy székre, majd maga is leült. Látszódott rajta, hogy valami nagyon felzaklatta. - Talán nem szabadna elmondanom...., de furcsa kérést kaptam.... Értetlenül nézett a nőre. Az öccsétől jött, kinek láza ismét felszökött. - Igen? Mennyiben tartozik ez rám? Éva látta a másik szemében az elutasítást, de úgy döntött...

Fodor Krisztina: A Végzet Kardja - Prológus
Prológus Azt mondják, hogy jeges, hideg és rideg. Nincs fény az örök éjszakában. Ő az, aki elhozza az örök békességet, s mindenkit egyenlővé tesz. Nem számít előtte ki voltál életedben. Előtte nincs könyörület. Ő nem kivételez. S persze azt, hogy öröktől fogva való, mindig is létezett. Én még ismertem az időt előtte. Éltem a Halál előtti korszakban. Kérlek, figyelmes füllel hallgassátok meg a történetemet!...

Vilhelem Margareta: A valtozások kora-----3.része
Otthon elábrándozott. Anyja csípős hangja mindig fölriasztotta. Fásultan részletezte napi programját. Egyetlen érintetlen pillanata nem maradt. Hol voltál? mit csináltál Kikkel beszéltél? Hová mész? Meddig maradsz? Ügyelj lányom a tisztességedre. Szerette volna elrendezni a nagy kavargást magában. Tudni, hogy mire vágyik, mit akar. Őszintének lenni. Valakinek beszélni, beszélni. Hosszan. Megszakítás nélkül. Álmatlan éjjelek. Hánykolódások az ágyban. Hamuszín karikák a ...