Jártó Róza: Hétköznap (2011. szeptember)

A ugrásra készen várta a pillanatot, hogy hangot adjon a vekker és végre kikeljen az ágyból. Az utóbbi pár napban ez volt. Hajnalok-hajnalán felébredt az álmatlan álomból és nem tudott vissza aludni. Igazából nem értette, hogy most mit akar a szervezete. Mi az ami miatt nyugtalan a nappala és álmatlan az éjszakája. Már arra gondolt, hogy orvosi segítséget kérve altatót irat fel. Tudta, hogy ha elkezdené szedni az altatót, fennállna a veszély, hogy rászokik a gyógyszerre. Arról nem is beszélve, hogy száz százalékig tisztába van saját magával. Gyengeségével, hibáival. Tudta, hogy most nem hibázhat. Arról sem feledkezhetett el, hogy nincs aki segítsen. Ha leesik a lábáról, ha beteg lesz nincs aki segítsen. Még egy pohár vizet sem adna senki. Felkelt, mint minden reggel. Lezuhanyozott, mint minden reggel.
Aztán lesétált a sarki bolthoz. Remélte, hogy első, esetleg második lesz a sorba. Több szülő tette azt amit ő. Reggel, nyitás előtt úgy negyed órával beállt a sorba, hogy kiflit, tejet és vajat vagy margarint vegyen reggelire és uzsonnára. Azon egyszerű okból mivel, most költöztek be a panelba,és nem maradt pénz a hűtőre. Így minden reggel megvették a tejet, a vajat vagy a margarint és elfogyasztották. Ha nem, később már folyós lett a vaj és a margarin a tej pedig megsavanyodott.
Eleinte még megpróbált túrót csinálni a tejből, de rájött, hogy pasztőrözőt tejből nem az igazi. A bolt pont hat órakor nyitott. Arra nem volt lehetőség, hogy bárki is dulakodjon, mert úgy volt elhelyezve a polcrendszer, hogy csak körbe járni lehetett. Leemelve az önkiszolgáló boltokra oly jellemző kosarat elindult a polc mellett. Igazából nem kellett keresgélni, mivel az árú mindig ugyan azon a helyen volt. Igy szinte vakon, pakolta a kosárba a portékát.
Egy vaj, hét kifli. Pont annyi amennyi kellett. Neki egy vajas kifli reggelire, és kettő ebédre. A gyereknek kettő reggelire, amit még otthon evett meg és kettő uzsonnára. Ebédet meg kapott a napköziben. Most nem vett tejet. Úgy gondolta, hogy minden második nap tea lesz a vajaskifli mellé. Egész sok pénzt meg tudott spórolni amiből a hétvégi étkezést akarta feljavítani. Egy kicsivel, csak egy-két szelet hússal akart többet tenni a gyerek elé, meg egy ki süteményt.
- Csak olyan kevertet, vagy palacsintát. - gondolta.
Igazán még nem volt elképzelése, nem tudta, hogy mennyi pénz is jön össze, így, hogy nem vesz tejet. Jó nagyokat nyelt, ahogy elképzelte, hogy fog a gyerek örülni a rántott húsnak. Mert biztos, hogy az lesz, és hát ő is bekap egy-két falatott a húsból.
- Majd jól kiklopfolom. Úgy kiadósabb.
Mire eljutott gondolatba eddig, haza is ért. Gyorsan megkente a kifliket, becsomagolta. Magának a hármat, a gyereknek a kettőt. Maradék kettőt kistányérra tette. Már csak a reggeli ébresztés volt hátra. Ez is zökkenőmentes volt. A gyerek első szóra kiugrott az ágyból. Valami foci, vagy kézilabda válogatás volt ma az iskolában. De arra már nem volt ideje, hogy meghallgassa, mivel mindjárt indul a busz, időre kell odaérni.
Az irodában egyhangúan telt az idő. Sok mindent el tudott végezni. A monoton számolás és borítékolás közben többször eszébe jutott a vasárnapi ebéd. Azt gondolta, hogy ha jut rá, akkor a törtkrumplihoz, még egy pici meggymártást is készít.
- És mért ne jutna rá. Lehet ott félkiló meggyet is kérni, vagy negyven-dekát - morfondírozott.
Annyit vesz, amennyire fussa. Végül is örüljön a kofa, hogy veszik azt a méregdrága gyümölcsöt. Mire vége lett a munkaidőnek és felszállt a buszra, el is döntötte a vasárnapi menüt. Az ezerszer megnézett házak között suhanó busz beért a megállóba. A túloldalon volt az iskola. A gyerek a padon ülve várta,a vállára lezserül feldobott tornazsákkal. Lehajolt, megpuszilta a homlokát. Akkor meglátta. A gyerek mellett, a padra téve ott virított, a cafatokra szakadt tornacipő. Minden elsötétült előtte. Azt sem hallotta már, hogy odaszólt a mentős a társának, hogy tegye ki a piros zászlót, aztán pucolás.

Írta: Jártó Róza
2135
mami - 2011. szeptember 07. 20:36:44

Kedves Csaba!

Köszönöm a kedves biztató soraidat. Igyekszem megfogadni.

Szeretettel: Jártó Róza

2135
mami - 2011. szeptember 06. 10:57:24

Kedves Tibor!

Azt gondolom, hogy kettőnk véleménye a mai dolgokról nagyon hasonló. Azt is gondolom, hogy mindketten az általunk, átélt személyes élményekből merítjük a témákat, különös figyelemmel arra, hogy "a téma az utcán hever...", Az egy más dolog, hogy írásaink felháborodást vált ki azokból, akik felelősek, azért, mert van TÉMA, ami már kikerült az utcára.

Kedves Tara!

Nagyon jó megfigyelő vagy, és reményeim szerint nem csak Te! Arról meg lehetne vitatkozni, hogy mettől - meddig politika a politika, és mikortól egyszerű emberi vélemény. És csak remélni tudom, hogy nem jön el 1984 !

Kedves Torma Zsuzsanna!

Ez a történet, nem csak "élethű" volt, hanem maga az élet.
Egy szombati piaci élményem hatására íródott. Az Anyuka, fillérről- fillére vette meg a megvenni valókat. Elég közel álltam hozzá és a kisfiához, ahozz, hogy meghalljam, amikor a gyerek odasúgta az anyukájának, hogy Ő szereti a paradicsomot. És az anyuka, egy pillanatra megállt, és végülis vett 4 daradot a gyereknek.

Kedves Rózsika!

Köszönöm kedves soraidat.

Köszönöm mindnyájótoknak, hogy olvastátok az írásomat és, hogy véleményeteket is megosztottátok velem.

Szeretettel: Jártó Róza

230
Torma Zsuzsanna - 2011. szeptember 05. 15:38:18

Kedves Róza!

Nagyon is élethű, megható emberi történetet olvashattam Tőled! A szegény anya csak hétvégére tervezett "jobb ebédet", és nem csoda, hogy a "cafatokra szakadt tornacipő" látványa úgymond kiverte a biztosítékot nála.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

1346
Tara Scott - 2011. szeptember 05. 15:36:30

Edwin egyik hozzászólásában emlékeztetett minket, hogy itt nem politizálunk, teljesen jogosan. Így sajnos nem írhatom le írásodhoz amit gondolok, csak annyit, hogy ez is egy mai történet. Lélekrengető, fájdalmas írás, jól megírva az anya vívódásával.
Szeretettel olvastalak: Tara

2603
orkutya - 2011. szeptember 03. 18:19:49

Kedves Róza!
A Tőled megszokott komolysággal álltál hozzá, és bontottad ki ezt a - bizony -, nagyon is szomorú történetet. Emberi módon, érzékenyen, és drámaian. Bizsergett a bőröm, és fájt a szívem, annyira magával ragadott ez az írásod. Alapjában véve a happy end-eket szeretem, de ebben a történetedben a fájó igazság, a kendőzetlen valóság megrázó, felrázó és elgondolkodtató végkifejlete adta meg műved valódi szépségét. Sajnos, itt tartunk ma kis hazánkban, és kevesen veszik a fáradtságot (vagy tudják ilyen művészien kifejezni), hogy szembesüljenek, ill. szembesítsenek mindannyiunkat ezzel a hétköznapi problémával.
Köszönöm, hogy kaptam Tőled valami újat, valami nagyon emberit: Tibor

2135
mami - 2011. szeptember 02. 21:04:19

Kedves Gy.Tímea!
Ráéreztél az akaratomra. Bizony ez a hétköznapokról szól.
Remélem, azok is meghallják ezt akiknek erre kell, hogy a"füle" ráálljon.
Köszönöm: Jártó Róza

2135
mami - 2011. szeptember 02. 10:03:59

Kedves Zsike!
Magát az írást egy piaci vásárláskori élményem hatására írtam. Ugyanakkor elszorúl a szívem, amikor azt látom, hogy amikor ételosztás van a városomban mennyi ember nyomul, azért az egy tányér ételért. Ó! Nem-nem! Most nehogy rákezdjen az "énekkar" hogy Orbán vagy Gyurcsány!!!! NEM EZ A KÉT EMBER tehet róla. Erről mindnyájan tehetünk!!. Szeretettel: Róza

2175
hzsike - 2011. szeptember 01. 18:55:01

Kedves Róza!
Ez nagyon szívszorító történet volt.
Sajnos, a mai világban egyre gyakrabban találkozhatunk hasonló esetekkel, és nem túl biztató a helyzet a közeljövőt illetően sem.Hány éhező gyermek, vagy család van, akiről nem is tudjuk, hogy nincs mit enniük.
Gratulálok szépen megírt történetedhez.
Szeretettel:Zsike

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.