Kandrács Róza: Mese az életről – Egy jóbarát kérésére

Az iskola udvara előtti magas fák alatt egy fiú áll. Nézi a kifelé jövő lányokat. Köztük is csak őt. Évek óta szereti, még sosem gondolt más lányra úgy, mint nőre. S jön is már, mit jön, szalad a szerelme felé. Kezét a fiú kezébe fonja s így mennek a járó-kelő emberek között. Nem látnak mást csak egymást, szívük együtt dobban, léptük egyszerre koppan a járda kemény kövén. A fiú már dolgozik, de minden szabad idejét a lánnyal tölti. Az utca másik oldalán cukrászda… ide járnak fagyira, kávéra. Most ide tartanak… A fiú valamit mondani akar, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Tegnap a munkahelyén rosszul lett, bevitték a kórházba. Vizsgálatok sora után kiderült a borzasztó valóság… daganat… előre haladott… nem tudni mennyi az élet hónapok, napok. S most ezt el kell mondani… hogyan?
Leülnek, a lány csacsog, mesél mi volt az iskolában. Majd felfigyel a nagy csendre…
- Miért nem szólsz? Baj van talán? - kérdi.
- Igen… beteg vagyok. Daganat és nincs segítség.
- Nem, nem! Ez nem lehet… Ugye csak viccelsz???
- Sajnos igaz… Nem tudom meddig leszek veled.
- De hát szeretlek, nem hagyhatsz el!… Mondd inkább, hogy más van, más kell… csak ezt ne! - kérleli a lány.
Nem kell már semmi, érzi, ez a valóság. Felállnak, némán elhagyják kedvenc helyüket ahol annyi boldog órát töltöttek együtt. Most hová-merre? Minden amit elterveztek, semmivé lett egy perc alatt. Szerelem, házasság, gyerekek gyönyörű tervek, amik már soha nem válnak valóra.

Másnap reggel a lány becsenget a fiú ajtaján Ő kinyitja de nem látszik öröm az arcán. Fájdalmai vannak.
- Menj el! - kérleli a lányt, de ő csak megy befelé.
- Nincs iskola, hová mehetnék? Veled akarok lenni.
Leül, feláll, nem tudja hogyan segíthetne szerelmén. Esze tudja tehetetlen, de szíve érzi, csak vele tud létezni. Átöleli, arcát törli. Hatni kezd a gyógyszer, könnyebb már, mosoly ül a fiú arcán.
- Jó, hogy itt vagy, szeretlek! - s karjaiban tartja a lányt. Ő engedelmesen hozzá simul. Minden fájdalom most elcsitult, ajkuk forró csókban összeforr, test a testtől lángra lobban.
- Vedd le! - szól a fiú s a lány teszi, amit szerelme mond neki.
Bódultan dőlnek az ágyra.
- Imádlak! Akarod?
A lány nem szól, csak csókol, lábát szétteszi, szerelmét így útjára engedi. Mintha ezer csillag szórna sugarát, úgy borítja el őket a vágy.

A fiú feje fáradtan lehull, a lány, hajába túr. Nem lát a lány, szemét könnyfátyol fedi, hogy mi történt, tán nem is észleli.
- Szeretlek, szeretlek - ismételgeti, amíg a fiú öltözteti.
- Gyere! Süt a nap. Menjünk!
Várnak kinn a madarak, fák, virágok. Figyelik amint lassan haladnak. Elérik a teret, a fapadot mely oly sok titkot hallgatott.
- Ülj ide kedvesem! Piheni kell.
Leülnek ők csendesen. A térre is csend borul ,az égre felhő vonul. Miért némák a madarak mikor ők oly boldogak??? Kéz a kézben, a fiú feje a lány vállara hajol, mintha súgna valamit, de csak a szellő sustorog. Felriad a lány, bent is néma csend. Már csak egy szív ver oly’ hevesen. Nézi-nézi szerelmét ki már messze jár és súgja:
- Ne félj, jövök már!
Kezében táska, benne üvegcse. Kiveszi, tartalmát szájába önti. A fiút szorosan átöleli, neki súgja:
- Nem kell az élet nélküled, így hát utánad megyek. Tán valahol odafenn szerelmünk még érezhetem.
Összeborul a fiú, és a lány, de nem éreznek semmit már. Mintha újra éledne a világ, madár dalol a lombos fán. Kicsi gyerekkel sétál az anyuka, szól:
- Ne menj oda, nem illik zavarni a nénit és a bácsit!
A gyerek már szalad, gondolja játszótársa akadt. De kis szája lebiggyed, sírva kiállt:
- Nézd anya! Ezek nappal is alszanak.

Írta: Alexa Gyuláné
242
RRCs - 2012. június 11. 16:25:14

olvastam

3300
kandracs roza - 2012. június 04. 13:29:38

Kedves Katinkám...köszönöm....teljesen igazad van...A való életet megírni nem könnyű....majd ha egyszer írni akarok novellát a fantáziámra hagyatkozom...Alexáné

3300
kandracs roza - 2012. június 01. 22:09:57

Kedves Zsófia!!Igen igazad van,,nem tudtam taglalni túl közeli volt az "élmény"...köszönöm megértésed...Alexáné

3300
kandracs roza - 2012. június 01. 22:06:55

Kedves Edwin!!!Igazad van, én nem tudok novellát írni,mint a címében is benne van,csak egy barátom kérésére írtam át...ez eredetileg egy vers .Nem hiszem,hogy fogok több novellát írni.De köszönöm a tanácsod. Alexáné

3300
kandracs roza - 2012. június 01. 22:01:17

Kedves Mami!!köszönöm....puszillak Alexáné

2952
bruxinelli - 2012. június 01. 19:45:57

Kedves Róza !
Szomorúan végződött a két szerelmes élete.
Valamikor nagyon régen akkor még kis falucskámban is történt hasonló eset, Az ok : tiltották őket egymástól. Mindenképpen óriási veszteség és fájdalom ez a szülőkre nézve.Gondolom nagy erő kelllett a novellád megírásához.Érthető a tömörséged is,mégiscsak a barátnőd gyermekére emlékeztél.
Tisztelettel üdv.Zsófia

48
Edwin Chat - 2012. június 01. 19:15:42

Kedves Róza!

Szomorú, hogy ez megtörtént, de én nem így nézem, hanem novellaként, prózaként. És így már egy jeggyel rosszabb, mert nem kitalált történet. Jobban szeretem a fantázia szülte dolgokat. Szinte csak a lényeget írtad le, tömören, összesűrítve, ezért kissé összecsapott lett. Remélem a következő írásodat jobban kidolgozod.

Tisztelettel: Edwin Chat.

2135
mami - 2012. június 01. 18:24:32

Kedves Rózsika!

Annyira szép a történet, hogy szóhoz sem tudok jutni.
Jó volt olvasni.

Szeretettel: Jártó Róza

3300
kandracs roza - 2012. június 01. 17:01:43

Kedves Sárkánynő!!! sajnos igaz...barátnőm...gyermeke volt...Alexáné

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.