Tóth Sarolta: Hamisított igazolás

Túljutottam már életem delén, nyugdíjba készülök. Szervezem következő érettségi találkozónkat, a 40. éveset. Ezek a találkozók fontos ünneppé váltak életemben. Az évek múlásával egyre inkább örülünk egymásnak, mint egy igazi nagy család, Emlékezünk diákéveinkről, egykori önmagunkról, a hírhedett C osztályról.
Telefonálgatok, elmerengek a címek keresése közben. Váratlanul megviselt papírdarab akad kezembe, már alig olvasható írással.
Megismerem, könnyek szöknek szemembe. Hogy miért? Elmondom most a történetét…
Egykori osztályfőnököm emlékének szentelem.
Városunk számos középiskolája közül a miénk afféle menedék volt, állástalanná vált tanárok és más iskolákból eltanácsolt, bukott diákok számára. Nem számított elit iskolának, lelakott épületben, tornaterem és szertárak nélkül működött. A tanárok gyorsan váltottak, cserélődtek, menekültek innen.
2. osztályos korunkban, a 2. félévben kaptuk ŐT, az igazit, a 4. osztályfőnökünket. Osztályunk rossz hírű társaság volt, közösségnek aligha nevezhető: nem tanultunk, szemtelenkedtünk, csavarogtunk iskola helyett. Új osztályfőnökünk - egy fiatal nő - nem várhatott sikerélményeket. Új kollégái részvétet kívántak neki, mikor új osztályát bemutatták.
Első találkozásunk vele kissé meglepett minket.
- Sok rosszat hallottam rólatok. Felejtsük el! Bizonyítsátok be nekem és magatoknak, hogy okosak, becsületesek és jók vagytok.
Hittünk is, nem is a bíztató szavaknak, de valami lassan változott. Döntő fordulatot hozott egy ofői óra: Mulasztásomat igazolandó kivittem - ˝természetesen˝ - hamisított igazolásomat, amit orvos írnok barátnőmtől rendszeresen kaptam. Felirata ez volt: Betegsége lupus in fabula. Osztályfőnökünk fejcsóválva nézegette, majd így szólt:
- Sajnálom fiam, hogy ilyen súlyos betegséged van /autoimmun betegség, gyógyíthatatlan/, szerencsére csak a mesében, és nem neked.
Döbbent csend lett, lebuktam, szégyelltem magam. Tanárunk értett latinul.
- Ne aggódj! Nem csinálok botrányt, ha megígéred, hogy többé nem hozol ilyent.
Ezután csoda történt. Mintaosztály lettünk, Megnyertük az osztálydekorációs versenyt, 3 napos kirándulással. Remek érzés!
Érettségin nem bukott meg senki. Közösség lettünk, minden 5 évben találkozunk. Ő, az igazi és itt volt most is velünk, virágcsokorral köszöntöttük, és megköszöntük, hogy volt nekünk.
Feljegyezte a történetet: egy diák az osztálytalálkozó után, akit társai "lupusnak" neveztek el.

Írta: Tóth Sarolta
3177
mamuszka - 2012. június 04. 20:17:40

Kedves Jolán!

igen, a tanár személye is fontos, a tantárgy is - a kettő együtt kell ahhoz, hogy a diák szívesen tanulja és érdeklődjön. Szerencsére mindig van olyan tanár és olyan diák, akik megértik és megérdemlik egymást és akikért érdemes tanári pályára menni - bár ma már ez nem mondható el - én boldogan vagyok nyugdíjas , mert ma már a tanár újra rabszolga lett, mint az ókorban volt.
A történet rólam szól,..üdv. szeretettel Sarolta

3177
mamuszka - 2012. június 04. 20:12:52

mami kedves4
akkor éppen te is a tanítványom lehettél volna, mert ez az osztály, amelyikről a történet szól, az én osztályom volt és én voltam az új osztályfőnök, aki megváltotta őket...bizony - kár lett volna a diplomámat visszaadnom

üdv. Sarolta

839
dominjoli - 2012. június 03. 19:39:23

Egy jó tanár csodát tesz.Megszeretteti a történelmet, földrajzt, bármilyen tantárgyat, és visszük magunkkal az életbe.Sok múlik rajta.Szerencsés voltál, voltatok.
Jolán

2135
mami - 2012. június 03. 09:23:00

Kedves Sarolta!

Jó ezekre az időkre vissza emlékezni, Én 1968-ban érettségiztem, így 2013-ban lesz a 45 éves találkozónk, de már készülünk rá. Sok-sok szép emlék jön elő. Jó volt olvasni.

Szeretettel: Jártó Róza

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.