Kőműves Ida: Halat, kizárólag élve...

Halat, kizárólag élve...

akarok látni, csakhogy folytassam a mondatot. Az asztalomon semmiképp, a tányéromon pláne nem. Különben, szeretem őket, tündéri teremtmények, élve! Egyébként, régi történet ez már, na, mindjárt elmesélem.

Aznap halat sütöttem vacsorára, hozzá krumplipüré és zöldsaláta volt.
Akkor még kicsik voltak a gyerekek. A nagyobbik ovis, a kisebb bölcsis. Azt tudni kell, hogy akkor még Jugoszláviában éltünk, Újvidéken. Hogy magyar óvodába járhassanak a gyerekek, 15 kilométert kellett buszoznunk oda is, vissza is. Rohantam munkába, munka után összeszedtem a gyerekeket, s buszoztunk haza. Éppen már holtfáradtan tálaltam a vacsorát, mire a férjem is megérkezett, tehát együtt vacsorázhattunk. Kisfiamnak szedtem a tányérjára először, a halból gondosan eltávolítottam a szálkát, hát hiszen kicsi még, nehogy a torkán akadjon. Azután a kislányomat vettem ölbe, s szépen falatonként eltávolítva a szálkákat etettem. Mikor jóllaktak, mind ment a dolgára, a gyerekek futkároztak, egyedül maradtam az asztalnál. No gondoltam, beérem néhány falattal. Bekaptam egy falat kenyeret, amíg szedtem a tányéromra a krumplipüréből, halból, le is nyeltem közben, s ó jaj, torkomon akadt a szálka. No, ez viccnek is rossz, hiszen csak egy falat kenyér volt, a halhoz még hozzá sem nyúltam. Viszont szúrta a torkom erősen. Nem tudtam nyelni. Gyorsan kerítettem egy tükröt, néztem, vizsgálgattam a torkom, s bizony ott volt az az átkozott szálka, a mandulámba ékelődve vigyorgott a tükörképemre, kárörvendve. Nem vagyok egy gyáva teremtés, na de, ahogy ott elnéztem, megrémültem. Hogy jön az onnan ki?
Nem teketóriáztam, szóltam a férjemnek, hogy szedje össze a gyerekeket, be a kocsiba, és vigyen gyorsan kórházba, az ügyeletre. Értetlenkedett, hogy mi a baj, de nem tudtam magyarázkodni, mert egyre jobban szúrt, egyre kevésbé tudtam már megszólalni is.

Végre megérkeztünk, gyorsan rátaláltam a megfelelő ügyeletre. Bekopogtam, megkérdezték mi a baj, mondtam, de már szörnyen fájt, már úgy éreztem bedagadt a torkom, alig bírtam beszélni.
- Na lássuk! - mondta az orvos. Belenézett a torkomba.
- Megvan, csak jó nagyra tátsa el a száját, s pillanatok alatt megszabadul tőle – mondta udvariasan.
Csakhogy nekem tátott szájjal már öklendeznem kellett, főleg ha a torkomban matattak. Nyugtatgattak, a nővér fogta a fejem, az orvos nyugodt hangon beszélt hozzám: mindjárt megleszünk... még egy csepp türelmet... na, megvan, mondja és mutatja a nem is nagyon apró méretű szálkát.
Ült velem szemben az orvos, a szemembe nézett, s kérdezte:
- Asszonyom, ön először evett halat?
Én még mindig öklendeztem, már a gyomrom is felfordult, szólni sem igen tudtam, hogyan is mondhatnám meg neki, hogy most sem ettem halat... Csak egy halk köszönömöt mormoltam, s távoztam.

2012. június

Írta: Kőműves Ida
2678
Emperor - 2012. július 15. 10:15:58

Kedves Jolán!
Köszönöm, hogy rátaláltál erre a kis történetre és elolvastad. Ha tetszett is annak különösen örülök. Köszönöm szépen.
Szeretettel
Ida

839
dominjoli - 2012. július 15. 09:47:52

Kedves Ida!
A történeted szerencsére jól végződött.Sokan ezért nem merészelnek halat fogyasztani, én szokásohoz hiven,-alegiás vagyok a szagokra-, szaga ,ize miatt nem eszem.
Jó kis olvasni való volt.
Szeretettel Joli

2678
Emperor - 2012. július 14. 21:34:25

Kedves Titanil!
Igen, egészséges, viszont az a nap óta nekem a halat a mirelit halrudacskák jelentik. Más formában nem kívánok halat látni sem.Smile Pedig már igen régen volt, azóta, az akkori bölcsis, 25 éves lett.Smile
Köszönöm, hogy rátaláltál az írásomra és elolvastad. Örültem Neked.
Szeretettel
Ida

1403
titanil - 2012. július 14. 20:19:58

Kedves Ida!

Örülök, hogy ismét olvashatom írásaidat ezen a honlapon.
Mondják nagyon egészséges a hal evése, viszont a sok szálkát én sem szeretem benne. Valószínű a kenyérre esett egy kis szálka, és az ment bele a torkodba. Ezek szerint halevéskor a kenyérevéssel is vigyázni kell?Grin
Sok szeretettel: Titanil

2678
Emperor - 2012. július 14. 12:35:29

Köszönöm, kedves Veronika, hogy itt jártál és elolvastad ezt a kis emlékezésemet.

Szeretettel
Ida

2678
Emperor - 2012. július 11. 09:16:40

Kedves Katalin!
Inkább, talán az volt a szerencsém, hogy jó kezekbe kerültem. Igen, a délszláv háború kitörésekor települtünk át Pécsre, azóta itt élünk. Az akkor még kicsi gyerekek mára már felnőttek, s mindketten Budapesten dolgoznak, úgyhogy, magunkra maradtunk.
(Ha van kedved hozzá, olvasd el a "Dunánál, húsz év után" című életrajzi versemet. Abból sok mindent megtudhatsz rólam.)
Köszönöm, hogy olvastad ezt a kis történetet.
Szeretettel
Ida

2678
Emperor - 2012. július 11. 09:10:15

Kedves Zsófi!
Az bizonyára nagyobb baj lett volna, ha valamelyik kicsi gyerekemnek akad torkán a szálka. Így még szerencsésnek is mondhatom magam.
Köszönöm, hogy olvastad, ezt a már elfeledett történetet, éppen valamelyik gyerek juttatta eszembe a napokban (nyilván a nagyobbik Smile).
Szeretettel
Ida

2952
bruxinelli - 2012. július 11. 03:03:41

Kedves Ida !
Csúnyán megjártad ezzel a fránya halszálkával ami rossz helyen volt rosszkor. Még szerencse, hogy nem valamelyik gyermeked falatjára esett.
Nem is gondoltam, hogy egy történet főszereplőjévé is
tud válni és ennyi embert meg tud maga
körül mozgatni.
Tettszett izgalmas kis történeted.
Szeretettel gratulálok, Zsófi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.