Jéga Szabó Ibolya: Angyali festő

1348 hideg februárjában Pestis járvány tört ki Toscana vidékén, az emberek bezárkóztak a házaikba és szidták a zarándokokat, utazókat, mert szerintük ők hozták magukkal Frankhonból a szörnyű vészt. Mások szerint a sok bűn miatt van az istenbüntetés. Siena városa felett sűrű füst gomolygott, az utcai tüzeket éjjel nappal táplálták, hogy a füstjével megtisztítsák a várost a pestis fertőző gőzétől. A halottakat hordó taligák örökösen rótták útjaikat a szűk sikátorokban, és ha megteltek kivitték a városon kívülre és egy nagy közös sírba dobálták őket. Mire megelégelte a pestis az öldöklést, a város lakóinak több mint a fele elpusztult.
Pietro családból csak az idős apa és a legkisebb fiú maradt életben. Az öreg halála előtt megeskette a fiát, hogy a gyermekei közül egyet Isten szolgálatába küld, hálából, hogy meghagyta az életüket. Az ifjú Pietrónak sok gyermeke született végül a legkisebbet, Guidót, találta alkalmasnak a szentéletű szerzetesi sorsra. Guido a bátyjával egyetembe miniatúrafestőként dolgoztak a Domonkosok műhelyében. Guidóval könnyű dolga volt apjának, kedves, jóságos és szerény gyermeke volt szüleinek. Nem volt szükség a kényszerítésre, Guido örömmel és vallásos meggyőződésből lépett be a szerzetesi rendbe. Isten és a hívek szolgálata mellett felszentelt szolgája volt a festészet művészetének is. Tehetsége mély istenhittel és szerzetesi alázattal párosult. Festményein, táblaképein ott ragyogott Isten-ember örök, fénylő, éltető szeretetének megjelenítése, sugárzása. Rendtársai és az emberek nagy tisztelete és szeretete övezte, de benne mégis a nyugtalanság uralkodott, vagy inkább hiányérzet kínozta, mert folyton, szakadatlanul kereste a tökéletes Mária arcot. Azt az angyal arcot, melyre,ha rátekintett az emberfia, felkiáltott, oh igen, ilyen lehetett a szűzanya. Szűziesen ártatlan fehér arc, ragyogó kék szemek, csepp száj, és mindez gyönyörű hajkoronával ékesítve. Az egész lényből áradjon harmónia, alázat és az emberszeretet. Ez a tökéletes lény, akiről Guido mester álmodott, legyen istenfélő, mert csak ekkor érezte volna méltónak arra, hogy az általa festett Máriái az ő arcával tekintsenek le a festményt bámulókra..
Meg megbámulta az apácák fizimiskáját, és más az egyszerű pórnép lányainak és asszonyainak arcát, és egyet sem talált méltónak e szent célra. Már-már letett az örökös keresgélésről, amikor a Piazza del Campo főterének egy eldugott sarkában meghallott egy vak lánykát dalolni. A kis kolduslány egy kis zsebkendő előtt esetlenül lépkedve édes bús olasz dalocskákat énekelt, és várta, hogy koppanjon a pénz a kendőn. A lányka oly ártatlan szelídséget sugárzott, hogy az emberek megálltak, és boldog mosoly jelent meg az arcukon, amikor a lánykára néztek. Guido csak nézte a kis kolduslányt, és a képzeletében már ott ragyogott, fénylett az ő Máriáinak arca, melyre, ha földi halandó rátekintett érezte, hogy ő az igazi Mária. A mester minden áldott nap elsétált a főtérre, megállt a lányka előtt, egy aprópénzt csendített a kendőbe, és nézte a lányt. Arca minden kis gödrét jól belevéste az emlékezetébe. A festőműhelybe térve megfestette ezt a csodálatos arcot, és ezentúl, e kép volt a modell, ha a Szűzanyát festette. Minden Mária arcból, melyet a mester készített, a vak kolduslányka tekintett vissza az előtte állókra. A lányka mit sem tudott az ő kitüntetett szerepéről, csak annyit érzett, hogy egy jóságos szerzetes segíti őt, a vaksága miatt. Amíg élt, támogatta a lánykát és családját, a templomban az első sorban foglalt helyet a család, a kitüntetett figyelemnek köszönhetően. Guido, ha lányra tekintett, boldognak érezte magát, és áldott béke és csodálatos szépség költözött a lelkébe.
Guido, korának híres, és tisztelt szerzetes festője lett, akit az utókor szenté avatott, és csak így emlegeti, Fra Angelico, az angyalok festője.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
1403
titanil - 2012. július 31. 16:41:01

Kedves Ibolya!
Meghatódva olvastam szép írásodat Guidoról, az angyalok festőjéről. Élethűen írod le a pestisjárványt, amit szerencsére mi csak filmekből és könyvekből ismerünk.
Gratulálok írásodhoz, nagyon tetszett!
Sok szeretettel: Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.