Jártó Róza: Apák és fiúk
Első történet

Amióta befejezte a főiskolát, nemigen szokott levelet kapni. Most meg egyenesen tértivevényest. Az apja is meglepődött, amikor a postás nem adta neki oda, mert ezt személyesen a kezébe kellett kézbesítenie. A szabály az szabály még akkor is, ha tudta a postásfiú, hogy ők ketten az apjával nem szokták elolvasni egymás levelét, tiszteletbe tartva a levéltitkot. Az is igaz volt, hogy minden írást aztán megbeszéltek. Ahogy kézbe vette a levelet forgatta egy darabig, aztán fogott egy kést és felbontotta. A Városi Bíróság hivatalos helyiségébe kellett megjelennie két hét múlva, mint alperes. A felperes a Város Gyámhatósága, mint az ebben az évben, január 18-án, a városban született, anyja neve: Kisbér Julia, Szilárd nevű fiúgyermek képviselője. Apasági kereset volt az idézőn. Azt is tartalmazta még, hogy ha nem jelenik, meg önként akkor elővezetik az ő saját költségére.
Megnézte a címzést, hátha nem is neki jött a levél, hátha elírták. Végül is volt már ilyen. Nem is egyszer.
De nem. Az idéző neki szólt. Legalább is az adatok szerint. Nem értette. Neki nincs gyereke, legalábbis nem tud róla. Bement a szobájába és becsukta az ajtót. Leült az ágyára. Megint elolvasta az idézőt. Aztán betette a borítékba. Elővett egy papírt és számolni kezdett. Ha január 18-án született ez a kis Szilárd, akkor április körül készült.
- Nem is ismer semmi Kisbér Juliát. Meg április? Mi is lehetett áprilisba, hol is lehetett - gondolta.
Az végül is még nem vizsgaidőszak volt, akkor még el-elugrott ide-oda diszkóba, vagy valahova. De nem is emlékszik, hogy lett volna akkor nővel. Nem is volt. Vagy igen? De kit hívhatnak Kisbér Juliának? Meg mi az, hogy van egy tízhónapos fia? Mit kezdjen ő egy gyerekkel? Még ha az övé is. De ha nem is akarta, akkor, hogy lehetne neki gyereke? Bárki lehet a gyerek apja, csak rá akarja fogni az a nő. Meg különben is, lehet ilyet tenni egy férfivel?
Kopogtak az ajtón. Az apja volt. A fiú felállt. Nézte az apját. Aztán átnyújtotta az idézőt. Az fogta és kiment vele, mert szemüveg nélkül nem tudta elolvasni. Feltette a szemére a szemüveget. Kivette a borítékból a papírt és elkezdte olvasni.
- Apa lettél, kisfiam - nézet kérdő arccal a fiára.


Második történet.

Eljött a nap. Tovább nem halogathatta a döntést. Behívta a gyereket a szobába. Leültette az ablak előtti fotelba és beszélni kezdett. Elmondta, hogy ma jön az apja és elviszi sétálni.
Beszéd közben figyelte a gyereket. A gyerek arcán a hallottak hatására öröm futott végig. A kér kezét a fotel karfájára tette, így várta, hogy mit mond még az anyja. Minden porcikáját az öröm járta át.
- Jön apa, az ő apukája és elviszi sétálni - ennyi jutott el a tudatáig.
Pillanatnyilag ennél töbre nem is volt szüksége.
Négy éves volt, amikor a szülei elváltak. Azóta ritkán volt abban az élményben része, hogy az apja meglátogatta. Nem mintha várta volna. Nem várta. Még most is emlékszik dolgokra, amiket az apja tett. Még mindig érzi azt a szagot, amit az apja árasztott, amikor haza támolygott a kocsmából.
Arra gondolt, hogy az elmúlt öt év alatt mennyit javult ő is. Azóta az anyjának egyszer se kellett megvernie. Ő az apjára hasonlít. Az apja is sokat változhatott, ha most eljött hozzá.
A karóra is eszébe jutott, amit az apja hagyott neki, búcsúajándéknak. Az anyja adta át az órát és ő nagyon örült az ajándéknak. A sok verés ellenére, amit az apjától kapott, lám, mégis csak szerette őt. Az az óra lett a legféltettebb kincse, pedig nem is járt.
Kiugrott a fotelból és elkezdte keresni. Tudta, hogy hol van. Elővette. Ha jön, az apja lássa, hogy ő mennyire szereti.
Lassan jött el a délután. Kopogtak az ablakon. Az apja volt. Az anyját majd fellökve rohant a kapuhoz, ki az utcára.
Az apja ott várta, a falhoz támaszkodva. Alig állt a lábán, annyira részeg volt. Egy darabig nézte az apját. Tudta, hogy ez ő, mégis idegen volt az arc.
Megfordult. Belépett az udvarra. Kulcsra zárta a kaput. A riglit is ráhúzta. Bement a házba.
Az anyja az agyondolgozott kezét az ölében pihentetve, ült a hokedlin. Odalépet hozzá. Átölelte és elkezdett zokogni.


Harmadik történet

Eljött a meghallgatás napja. Az a sokk, ami érte, amikor az idézőt kézhez kapta lassan oldódni kezdett. Ezt elsősorban apja bölcs mondásának köszönhette.
- Amin nem tudsz változtatni azt, fogadd el. Ha számodra rossz dolog, akkor próbálj minél több, számodra elfogadhatót kihozni belőle - mondta az apja.
Akkor ehhez tartja magát. Igaz még mindig nem tudja, hogy ki is az a Kisbér Julia, aki meglepte őt a kis Szilárddal.
Hát jó kis, egy életre szóló meglepetés, ha valóban ő az apa.
Az apja és az anyja is elkísérte. Kéthete másról sem beszéltek otthon csak a gyerekről. Az anyja még itt is hasznos és okos tanácsokkal látta el.
- Két esélyes ez a gyerek dolog. Vagy a tied, vagy nem a tied. Ha nem a tied, ha nem te vagy az apja, akkor itt be is van fejezve a történet. De ha igen, akkor megint sima az ügy. Fizeti a gyerektartást és ennyi. Onnantól még csak tudni se kell neki a gyerekről. A nőről meg pláne nem - vigasztalta az anyja.
Beléptek a bíróság épületébe. A portás megmutatta, hogy hova kell menniük, illetve neki mennie.
Ahogy kinyitotta a folyosó ajtaját rögtön a babakocsit látta meg és az abban ülő gyereket.
A gyerek is ránézett. Valami melegség futott végig a testén. Csak áll és nézte a kicsit. Az értelmes barna szemét, benne szétszórva, az övére is oly jellemező zöldes pöttyökkel. Egy barna hajtincs a kicsi homlokán, a baloldalon rendetlenkedet, ahogy az övé is. A kicsi a fejét oldalra hajtva mosolygott rá. Mintha saját magát látta volna a kisgyermek kori fényképeiről visszanézni.
Leguggolt a kicsihez.
- Szervusz kisember - nézett gyönyörködve a kicsi szemébe.
Az apja és az anyja meghatódva nézték őt és a gyereket. Aztán mind a hárman a pár méterre álló kis társaságra néztek. Ott két nő és egy férfi állt.
- A gyerek rendben van, de melyikkőtök az anya - szólt gonoszkodva a nők felé.


Negyedik történet

Már rég nem gondolt az apjára. Azért néha elővette a karórát és elmerengett, hogy mi lett volna, ha az apja egy más apa lett volna. De ezek a merengések nem tartottak sokáig.
Nagyon szerette az édesanyját. Úgy érezte, hogy ebbe a boldogságba már más nem is fér bele. Aztán történt valami. Egy hétvégén szólt az anyja, hogy elmegy egy kicsit beszélgetni a barátaival. Ő addig, illetve másnapig a szomszédba lakó barátjához ment. Ott is aludt.
Rossz érzése volt egész este. De másnaptól az életük a megszokott mederbe folyt tovább. Aztán hétvégén az anyja megint ment beszélgetni. Ő meg a barátjához.
Utána való héten az anyja várta az iskola előtt egy férfival. Ismerte a férfit. Ő volt a Delfin-csapat edzője az uszodában. Mondta, hogy meghívta őt és az anyját egy pizzára.
- Nem baj ugye, hogy elfogadtam - nézet nevetve rá az anyja.
- Nem dehogy. Szeretem a pizzát, meg éhes is vagyok.
Megfogta az anyja kezét és indultak. Jó hangulatban telt a délután. Hamar elfogyott a pizza.
Aztán Zoli bá’ haza vitte őket a kocsiján. Féltékenyen nézte, mikor búcsúzóul megpuszilta az anyját, aki be is ment a házba. Őt a férfi oda intette.
- Szombaton pecázni megyek. Nincs kedved velem jönni - kérdezte.
- Megkérdem anyutól, hogy elenged-e - lesett az anyja után.
- Menj, kérdezd meg. Itt várom a válaszod.
A gyerek berohant a kapun, Onnan kiabálta az anyjának, hogy elvinné Zoli bá’ pecázni. Nagyon szeretett volna menni, de itthon is szeretett volna maradni. Bizonytalan volt. De azért örült, hogy az anyja elengedte. Vitte is a jó hírt.
- Akkor szombaton hajnal négykor jövök. Addigra ébredés, pisilés, fogmosás - nyújtotta a kezét a gyereknek.
Szombaton már hajnali háromkor ébresztette az anyja. A hátitáska már el volt készítve.
- Vigyázz a vízparton kicsim. Nagyon veszélyes folyó a Körös - intette az anyja.
Pontban négykor megjött Zoli bá’. Megitta a kávé, amit az anyja készített neki, evett a szendvicsből pár falatot. A többit zacskóba tette, hogy később megeszik a gyerekkel. Megölelte a nőt. Érződött a nyugtalanság a férfin is, de a megfontoltság is.
Elindultak. A nő még jó pár percig állt az ajtóban, mire bement a házba.
A kocsiba egész addig magyarázott a gyereknek, míg megérkeztek a pecázó-helyhez. Majd másfél óra volt az út. Ennyi időbe sok minden bele fért.
Mégis megtörtént a baj. Alig pár perce voltak a parton. Még a helyűket se foglalták el a stégen, amikor a férfi megbotlott és belecsúszott a vízbe. A gyerek sikoltására futottak oda a többiek. Volt, aki a mentéssel foglalkozott és volt, aki a mentőket hívta. Mire a szárazra került a férfi, már tiszta barna volt a ráragadt pocsolyától. Valaki a szájába nyúlt, hogy kiszedje a sarat onnan. hogy jobban tudjon lélegezni. Lélegzett, de a szemét nem nyitotta ki. Mire kiértek a mentők, tiszta vízzel lemosták az arcát és a kezét. Érezték, hogy él, mert lélegzett, de nem mozdult. Aggódással nézték a férfiak a társukat. A mentők körbe vették. Vérnyomást mértek, a szívét hallgatták. Infúziót kötöttek be a karjába. Aztán betették a mentőbe. A gyerek is bemászott a férfi mellé.
A mentősök hagyták. Megfogta a férfi kezét. Jó meleg volt. Érezte, hogy az megszorítja.
- Ezt elcsesztem gyerek - szólt alig halhatóan.
- Semmi baj Zoli bá’, még sok jó pecás’ napunk lesz - simogatta meg a férfi arcát.

Írta: Jártó Róza
2135
mami - 2013. március 02. 22:45:13

Kedves Arí!
Köszönöm!
/mami/

2135
mami - 2013. február 11. 09:12:56

Kedves Titanil!

Kedves Eszter!

Sajnos az élet ilyen. Az is biztos, hogy mindkét nem, a férfi és a nő is, kiszolgáltatott valamilyen szinten. Igaz most a fiúkról írtam. És az örök témám, a gyermek kiszolgáltatottsága. Az is igaz, hogy rendszerint az "életből" merítem a témáimat. Ahogy ezt is. De vannak témák amit nem lehet elégszer felhasználni. Mégse tanulunk belőle. Nagyon örültem, hogy olvastátok kis írásom.

Szeretettel: Jártó Róza

499
magyareszter - 2013. február 10. 16:20:01

Kedves Mami!

Elgondolkodtató, hogy sokszor a nők visszaélnek azzal, hogy a gyermeket ők hordják ki, azt hiszik, ez feljogosítja őket arra, hogy egyedül döntsenek a sorsáról. Ezt mindenképpen helytelennek tartom, bármennyire is nőből vagyok én is.
Sajnálom a fiút, akinek csalódnia kell apjában. Erről már én is írtam, de persze nemcsak apában, anyában is lehet csalódni, sőt manapság egyre gyakrabban előfordul az is. Ki vannak éhezve a fiúk a férfi társaságra, ezt saját tapasztalatomból tudom, de akár barátságra, példaképre nagy szükségük van. Nagyon átéreztem írásaid tartalmát!
Sok szeretettel Eszter

1403
titanil - 2013. február 08. 18:49:53

Kedves Róza!
Nagyon szép apa-fiú kapcsolat történetekkel ajándékoztál meg bennünket. Nekem különösen az első és harmadik tetszett, amikor a pici az apjára hasonlított, csak már azt kellett megtudnia, a két nő közül melyik az anyuka?
A valóságban én is hallottam már ilyen történeteket, hogy az apa csak később tudta meg, hogy egy alkalmi kapcsolatból gyereke született.
Sok szeretettel: Titanil

3300
kandracs roza - 2013. február 08. 14:08:26

Drága Mami!! az igaz ,hogy kevesebbet éltek meg..de érzékenyebbek,fogékonyabbak,őszintébbek mint a felnőttek....szeretettel Lexi

2135
mami - 2013. február 08. 14:05:00

Köszönöm Kedves Lexi, hogy tetszik. Szerintem nem novella, inkább elbeszélés, elmesélés egy kisfiú életéből. Mi felnőttek hajlamosok vagyunk arra, hogy úgy kezeljük a gyermekeket, mint akiknek nincs külön életük, Nagyon is van. Egy különbség van egy felnőtt és egy gyermek élete között, hogy ők kicsit kevesebbet tudnak, mert még kevesebbet éltek mint mi, kevesebb a tapasztalatuk.
/mami/

3300
kandracs roza - 2013. február 08. 13:10:39

Kedves Mami!! nagyon jó a novellád. Szeretettel olvastam..Lexirózsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.