Jártó Róza: Életképek a múltból - 2
/részletek Az élet zenéje című könyvemből/

Az irodaháztól nem messze volt a gazdaház. Ott kaptam lakást. A lakás két helyiségből állt. Beton padló volt mindkét helyiségben. Egy hatalmas, beépített, barna csempekályha pompázott a két helyiség között. Az első szobából, vagy helyiségből, kellett tüzelni és reményeim szerint befűtötte a két szobát. A belső szoba is jó nagy volt. Az ablaka is megfelelő, igaz az istállókra nyílott, de nem bántam. A lényeg az, hogy volt lakásom, és volt munkahelyem. Az első helyiségben az előző lakó ott hagyott egy aszalt és két hokedlit. A sezlon is ott maradt.
Én meszeléssel akartam kezdeni, de azt már elvégezte valaki. Fel is volt takarítva. Még megnéztem, hogy hogyan jutok vízhez és megkerestem a WC-t is, ami az udvar végében volt. Igaz minden lakásnak sajátja volt. Visszamenve, a lakás ajtót nyitva találtam. Meglepődtem, mert férfihangot hallottam belülről. Beléptem. Bálint Zoltán állt ott egy idősebb férfivel.
- Julika! Ugye hívhatom így? Bálint bácsi segíteni fog magának berendezkedni, beköltözni. Csak neki kell szólnia és ő majd intézkedik. Kocsiért, meg ilyesmiért. A boltokat is megmutatja és az iskolát és óvodát is. Ha valamit netalán nem kap meg az itteni boltban, akkor írja fel, majd Bálint meghozatja a városból. Apropó! Van elég pénze? Kaphat előleget. Az egyik irodából ide hozatok egy hűtőszekrényt. Jó kis Szaratov. De hármójuknak elég lesz. Ne aggódjon, mert itt senki se lop, erre Bálint fog ügyelni - nézett rám.
Én meg se tudtam szólalni. Megijedtem. A hír itt elég gyorsan száll. Arra gondoltam, hogy ennek a segítségnek vajon mi lesz az ára? Ezért is lepődtem meg mikor folytatta az agronómus.
- Magának velem nem lesz dolga, ezért is mondom el most. Hallottam érdeklődött utánam?

- Én ? Én nem. Se maga se más után. Igaz a munkaügyes beszélt magáról, de senki se kérdezte, se magáról, se másról.
-
- Julika! Szeretném, ha itt megbecsülné magát. Muszáj ide hoznia a gyerekeit is - kérdezte.

- Ne aggódjon agronómus elvtárs, aki ide hívatlanul jön be, az nem is igen fog kimenni. Legalábbis a saját lábán. Meg tudom védeni magam és a gyerekeimet is - néztem rá egyre kétségbe esetten.

- Bálint bácsi a másik lakásban lakik. Ő fog segíteni magának a beilleszkedésbe. Maga párttag?
- Az nem, de a szakszervezetnek tagja vagyok.

- Az jó, az nagyon jó - mondta és kiment a lakásomból.
Többet nem is találkoztam vele. Igaz néha láttam, de szerencsémre nem kellett vele se találkozni. Első ijedelmem, hogy nem lesz ingyen a segítsége, téves volt.
Bálint bácsi viszont tényleg nagy kincs lett. Egy idő után a segítsége nélkül már meg se tudtam volna lenni. Mivel hajnalban kezdtem a munkát reggel ő ébresztette a lányokat. Még a kakaójukat is megmelegítette. A gázpalackot is kicserélte. Tehát ami terhet le tudott a vállamról venni azt levette. Az a kis meleg étel, kis takarítás, kis mosás igazán nem volt nagy ár ezért a segítségért. A mosást amúgy is a jó öreg hajdú végezte. Én csak teregettem. A vasalást viszont elutasította Bálint bácsi.
Lassan berendezkedtem. Vettem a lányoknak TV-t is. Eszternek még egy Szokol rádiót is beszereztem.
Igazából a lányok beilleszkedése is jobban sikerült, mint vártam. Elejében még elég ellenségesen fogadtak minket a kis iskolában is. De mikor kiderült, hogy Eszter egy igazán okos, jól tanuló, illedelmes, a szülők is megenyhültek irányomban. Julit meg egyenesen imádták az óvodába. Egyedül azt sajnálta az óvónő, hogy csak pár hónapig jár hozzá a kislány.
Én minden nap dolgoztam a melegházban. Szezon volt. Igaz, hétvégén nem mindig kellett hajnalban mennem és inkább a vasárnap volt, amikor többet kellet dolgozni, mert akkor készítettük elő a hétfő hajnali szállításra a primőrt. Minden szombat délután, vagy a volt férjem, vagy a volt sógornőm megjelent. Sanyi a Ladával jött, Zsuzsa meg az olajosok dzsipjével és elvitték a két lányt. Vasárnap délután, de legkésőbb este meg visszahozták őket.
Sokat javított a megelőzött hírem miatti megítélésemen, hogy anyósom eljött, amikor beteg lett Juli és ő vitte az orvoshoz. Persze mindenkinek elmondta, hogy én egy angyal vagyok, és nagyon szeret, mint az unokái anyukáját. Arról azért bölcsen hallgatott, hogy mikor azok a történések voltak körülöttem, akkor ő sem állt mellém. Ő is Horváthnak hitt. Én meg azt értékeltem, hogy nem akart még jobban összetörni és nem engedte meg Sanyinak, hogy zaklasson a lányok miatt. Így a volt férjem nem is tett ellenem semmit. Avval is javított Sanyi az életemen, hogy többször mutatkozott velem a faluban, így a híres, pletykán szárnyaló hírharsona eldöntötte, hogy mi továbbra is egy pár vagyunk. Evvel megkímélve engem a kéretlen udvarlóktól is.
Igaz ő sem tudta volna megoldani a lányokkal az életét. Ezt rám hagyta.
Több mint egy hónap telt el így. Kezdtem megnyugodni.
Kemény élet várt rám és a lányaimra is itt, de legalább volt munkám és egy viszonylagos nyugalmam. Többre nem is vágytam.

Írta: Jártó Róza
2135
mami - 2013. március 01. 18:49:48

Kedves Zsuzsa!
Az élettel való harc, az nem bátorság. Nekem az az élet jutott, mások hibájából. Hamarosan megírom annak a 18 órának a történetét amit a rendőrségi fogdába kellett töltenem. Ez rosszabb volt, mint az, amikor hátrabilincselt kézzel bevittek oda a párttitkár irodájából. Őt meg a mentő vitte el, mert maradandó sérülése lett attól a forró teától amivel pofán öntöttem. És nem azért mert én egy bátor ember voltam. Drága Zsuzsa! Bennem csak a túlélési ösztön volt nagy, egy jó nagy adag rettegéssel. És a rettegés nem múlik el nyomtalanul.
Hálás vagyok, hogy olvasod, az írásom.
Szeretettel: Jártó Róza

230
Torma Zsuzsanna - 2013. március 01. 10:41:26

Kedves Róza!

Nehéz életed volt, de nagyon erős és bátor asszony voltál, ez derül ki önéletrajzi írásaidból, melyeket én nagyon szeretek olvasni! Ha nem vagyok ott mindig Nálad, kérlek, azért ne haragudj rám!
Ha az ember lányának van munkahelye és a gyermeke, vagy gyermekei mellette lehetnek, az már fél siker. S ha nem élhet boldogan, békességben, szeretetben a választott társa mellett, akkor jobb inkább nélküle élni tovább az életet!

Szeretettel: Zsuzsa
Smile

2135
mami - 2013. február 28. 08:42:04

Kedves Eszter!
Mint írtam fentebb ezt valakinek meg kell írni, hogy nekünk a többségnek bizony nem volt fenékig "tejfel" az élete. Az elvetemült kisebbség terrorizált és használt bennünket, büntetlenül. Az igazi, mai probléma az, hogy azok azt hiszik, hogy ez járt nekik. A nagyszerű élet, a kocsi, a lakás, a munkanélküli jövedelem, még mi belerokkantunk abba, hogy eltartottuk őket. Az a világ sose jöjjön vissza.
Remélem sok emberhez eljut a kiáltásom!
Szeretettel: Jártó Róza

499
magyareszter - 2013. február 27. 21:06:12

Kedves Mami!

Nagyon megfogott ez az életből vett kis részlet. Láttam magam előtt a helyszínt, a szereplőket, igazán tetszett! Fiatalságunk korát elevenítetted meg. Valóban mindenkinek a sorsa megér egy regényt, pláne, ha meg is tudja írni.Smile Ehhez gratulálok!
Az ember sok mindent kibír, előfordul, hogy néha visszatekintve régi eseményekre el is csodálkozik, hogy hogyan is tudta megoldani a nehéz helyzeteket.
Sok szeretettel Eszter

3300
kandracs roza - 2013. február 26. 09:43:56

Drága Mamim!! szeretettel olvastam életed történetét. Ami bizony nem volt leány álom. De mint mindig megálltad a helyed.Várom szeretettel a folytatást...Lexirózsa

2135
mami - 2013. február 26. 07:55:11

Kedves Gyula!
Inkább csak olyan kedvcsináló szemelvényeket mutatok be a készülő regényemből. Most, hogy elkészült, és forgalomba kerül, igaz online (pdf) a LoveNet című könyvem erre is több gondot fordíthatok. Az meg, hogy ezeket a dolgokat meg kell valakinek írni az is tény. Sokan a mai emberek közül azt hiszik, hogy az az idő volt a Kánaán. Pedig nem. Nagyon nem!
Szeretettel: Jártó Róza

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.